2012. augusztus 23., csütörtök

A Garda-tó északi részén

Beiktattunk pár nap pihenőt a Garda tó körül, jól esett hogy nem kellett egész nap autókázni és sokáig lustálkodhattunk :-)

A szállodánk fent volt a hegyen, ahonnan lélegzetelállító volt a kilátás, bár oda feljutni, szűk szerpentineken, na az nem egy leányálom. De a végén azért azt mondom, hogy megérte :-) (Pláne, hogy nem nekem kellett vezetni :-))) ) Az étkezőrész a tó felé kinyúló üvegezett teraszon volt, és bár a kaja felejtős de a panoráma kárpótolt :-) 

kilátás a szobaablakból

Limone csak 10 perc autóval, innen pedig komppal mentünk át Malcesine-be. Amilyen mázlink volt, bár nem tudtuk a menetrendet de pont indulás előtt érkeztünk. :-) Ja, és így láthattuk a vár tó felőli, egyébként a falu felől eldugott részét is. 






Ott, miután körbesétáltunk a középkori hangulatú óvárosban megnéztük a tökéletesen felújított Scaligeri várat, sétáltunk a várfalakon és több kiállítást is megnéztünk ha már bent voltunk. Nagyon sok esküvőt tartanak itt, amit meg is tudok érteni, igazán romantikus hely a tóra néző kilátással, a középkori várfalakkal és a zöldellő kerttel. :-)











Innen felmentünk a felvonóval a Monte Baldo -Tratto Spino csúcsra, 1760 m magasra. (Ha a várnál kombinált belépőt veszünk akkor egyrészt olcsóbb, másrészt megússzuk a sorban állást a felvonónál, legalábbis ami  a jegyvásárlás részét illeti, mert utána még több mint egy órát sorakoztunk a beszálláshoz.)



Hát ez valami csodálatosan szép, friss levegő, zöld, csend ... aki erre jár ne hagyja ki. (És hozzon magával egy vékony pulcsit vagy kendőt, mert itt fent már hűvösebb van és a szél is jobban fúj)



Jártunk még a varone-i vízesésnél, ami egy kis eldugott gyöngyszem a tó északi részénél, Riva del Garda mellett. Kicsit nehéz megtalálni mert nem épp a legjobban van kitáblázva, de mindenképpen megéri megkeresni. Nem értettem miért árulnak esernyőt a bejáratnál - aztán mikor odaértünk megvilágosodtam: a barlangba bemenve jó kis "eső" zúdul a nyakunkba a vízesés mellett állva. A 80 m magas lépcsős zuhatag a Tennoi tó vizét levezető Varone folyó útja, mely később a Sarca folyón keresztül a Garda tóba ömlik. A körülötte levő park egy kis botanikus kert rengeteg virággal, egyszerűen csodaszép és nagyon hangulatos. Többek közt Thomas Mann , Franz Kafka, Ferenc József nyomain járhattunk ennél a természeti csodánál. 






Azok a képek, ahol effektíve látszik hogy víz is esik, nem sikerültek, egyből csupa vízcseppes lett a lencse :-(
Kivételesen eszembe jutott megörökíteni a nyitva tarást és az árakat, hátha valakinek még jól jön:




11 megjegyzés:

  1. Kedves Ditke,

    Egy élmény olvasgatni a blogodat. :) Szeretnék Tőled egy-két bővebb információt kérni az oktatási rendszerről, könyvekről stb. Amennyiben van egy kis szabadidőd (és kedved) a spanyolfinfo17@gmail.com címen vagyok elérhető.

    Kriszta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kriszta!

      Írok szívesen, de nem gond ha csak jövő hét szerda körül? Eléggé el vagyok havazva ezekben a napokban.

      Törlés
  2. Az email címem helyesen: spanyolinfo17@gmail.com :)

    Kriszta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kriszta!

      Vagy Ágnes, vagy Kitti, ki tudja hány néven szerepel. Örülnék ha a fordítási munkáimért járó béremet kifizetné, mert megdolgoztam érte!

      üdvözlettel:
      Győrffy Ákos

      Törlés
  3. Ditke, végül Carcassone-ba nem mentetek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogynem, csak majd ott zárult a kör, úgyhogy arra még várnod kell egy kicsit. Tényleg csodás volt :-)

      Törlés
    2. Akkor képzavarban vagyok :-) Azt hittem, hazafele mentetek körútra? Mármint Spanyolból míg Mo-ra mentetek?

      Törlés
  4. Ditke, elöször is nagyon szépen köszönjük a képeslapot! Ne haragudj, hogy csak most irtam, 2 napja jöttünk vissza, akkor láttuk, hogy megérkezett.
    Nagy örömmel olvasom a beszámolódat a nagy körutazásról, mondjuk jó sok ezer km-t mentetek, de csodás helyeken jártatok!!!!
    Mi 2006ban voltunk a Gardatónál, Malcesine-ben, fent a hegyen volt a hotelünk, ahogy írtad, mindig le-fel a szerpentines úton nem volt semmi, de meseszép volt a kilátás! Imádtam a helyet, a tavat, Limone-t (ott ittuk az egyik legfinomabb jegeskávénkat :) és persze mi is felmentünk a Monte Baldora is :)
    Csodaszép helyen volt Nektek is a szállásotok!
    Szép napokat még Nektek, sok puszi Orsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Orsi,

      Sajna én voltam aki kicsit megkésve adtam fel, de a lényeg, hogy ott van :-) Egész úton vettem a kül. országokból lapokat, csak el kellene jutnom a postára hogy feladjam őket. Megtennéd, hogy elküldöd megint a címet, mert azt hiszem kitöröltem a mailt.
      A Garda-tó egy csodálatos hely, szívesen visszamennék még, annyi felfedezni való van körülötte. Kávé ügyben nem nagyon tudok nyilatkozni mert én csak akkor iszom ha nagyon muszáj, akkor is a hatásért és nem az ízéért, de hogy a fagyi mindenütt szuper, az biztos!
      Nektek is szép napot, üdv,

      Ditke

      Törlés
    2. A gyerekekkel majd menjetek egyszer Gardaland-ba :-) Nekem is Malcesine + Monte Baldo jött be a legjobban, mi tettünk fent nagy sétát is 3 éve. Mondjuk a felvonót rendesen fújta épp a szél májusban. Nekem Sirmione nagyon tetszett, de érdemes teljesen körbejárni a tavat, meg elmenni a többi tóhoz is. Imádom :-) )(bár én ha utazom, nincs olyan, amit ne imádnék :-)) )

      Törlés
  5. A tavalyi kocsis hazamenetelnel odafele mi is megalltunk a Gardanal par napra, pont Limone-nal. Mi viszont, amikor felmentunk Monte Baldo csucsara, hatalmas kodbe es hidegbe erkeztunk. Emlekszem Danit ugy tekertuk hirtelen korbe mindenki nyari salaval, hogy ne fazzon mig kivarjuk a lefele meno sort. Pedig a kilatas tiszta idoben tenyleg pazar! Szuper a rolad keszult kep a csupa zold meredek volggyel a hatterben! Pont a hegyek miatt nekunk az eszaki resze jott be a Garda-tonak, mert olyan szep kilatas nyilt mindenhonnan.

    VálaszTörlés