Nyár 2022

 Annyira el vagyok maradva a bloggal, hogy már a naptárban kell visszakeresnem, hogy mi mindenről nem írtam még...

A nyár már messze jár, voltunk otthon Spanyolországban és otthon Magyarországon, és Csenge kifejezett kérésére ismét Szlovákiában. Egy időre azonban elég volt, már kicsit unalmas volt, hogy már minden túraútvonalat többször végigjártunk. Az idén ezért kipróbáltuk a via ferrata-t, amitől eddig tartottunk, de egyáltalán nem volt vészes, még a tériszonyos Zsolti is simán abszolválta. 

A spanyol házunkba egy kis kitérővel érkeztünk. Barcelonába repültünk és pár napot a környéken töltöttünk, megmutattuk a lányoknak a Dali háromszöget. Az ír iskolai oktatás nagy hibája, hogy a gyerek klasszikus általános műveltsége a béka segge alatt marad* ha az ember nem tesz aktívan azért, hogy megismertesse őket ilyesmivel.   

Mivel Zsoltival kettesben már jártunk erre, most nem írok róla, itt már megtettem:

Dalí háza, Portlligat

Figueres, Dalí múzeum 

Púbol, Dalí feleségének kastélya

                              

Aztán otthon már nem csináltunk semmit, illetve csak a szokásos vidámpark, medencézés, tengerpart, semmittevés... 

Szlovákiában egy olyan házat béreltünk, ami ugyan kicsit messzebb esett a nemzeti parktól de egy fél óra kocsikázást megért reggelente, hogy cserébe volt szauna és jacuzzi a házban. Külön jól jött mikor az eső miatt visszafordultunk és inkább otthon maradtunk egy napra. 

Aztán Magyarországon :

Balatoni hajókázás, kicsit szeles időben...

még jó, hogy van figyelmeztető felirat 

a

sokadik házassági évforduló :-)

Hát ennyi volt ez a nyár...

*"... minden országnak megvannak a maga kultúrális szokásai - egy amerikai naponta kétszer cseréli a pólóját, minden alkalommal lefürdik, amikor csak zuhanyzó közelébe kerül, az orosz ember pedig nemzedékről nemzedékre gőzfürdőben fürdött, hetenete egyszer, szombatonként, akkor váltott feherneműt is, sokan társbérletben laktak, ahol fürdőszoba se volt... Oroszországban bármelyik gyerek az ő korukban, a legszegényebb is, egy év alatt annyi könyvet olvas el, mint amennyit ők ketten a bátyjával együttvéve egész életükben se, és hogy minden tisztességes felnőtt annyi verset tud kivülről, mint amennyit itt az irodalomprofesszorok sem..." (Ulickaja: Jákob lajtorjája)   - ez ír-magyar viszonylatban is többé-kevésbé helytálló... 

10 éve...

Tíz éve....

Tényleg rohan az idő, immár 10 éve, hogy elhagytuk Magyarországot és belefogtunk ebbe a kalandba.

A blogot 2009. májusában indítottam, azóta (a két blogfelületen együttvéve) 769 bejegyzés született. A legnépszerűbbek kétségkívül a magyar gyámüggyel folytatott harcunk beszámolói voltak, ezt követően a legtöbb direkt keresés az utazásainkkal kapcsolatos.

a blog 10 éve alatt meglátogatott országok
Remélem a következő 10 évben sok új piros folt kerül majd rá :-)

Érdekes így visszatekinteni az elmúlt évtizedre. A fotókat nézegetve a leghihetetlenebb, hogy milyen kicsik voltak a gyerekek, mennyit nőttek!

A legtöbben azt szokták kérdezni, hogy újra belevágnánk-e... Erre könnyű a válasz, egyértelműen kijelenthetem, hogy semmit nem bántunk meg, nagyon örülünk, hogy belevágtunk a külföldre költözésbe, az expat életbe, most sem tennék másképp.

Jó volt a Spanyolországban eltöltött 8 év és Írország sem rossz (bár nyugdíjasnak tuti visszamegyek a spanyol tengerpartra, az ír tapasztalatokról majd egy másik posztban részletesebben)

Honvágyunk sosem volt. Ez nem azt jelenti, hogy ne mennénk szívesen Magyarországra, hiszen ott vannak a szüleink, barátaink (már aki otthon maradt), a karácsonyi vásárban a cipóban árult gulyás és a kürtős kalács... de ugyanúgy szívesen megyek "haza" Spanyolországba, hiszen ott van a narancsvirágillat, a napfény, a tenger, a chipirrones vagy a paella...

Magyar vagyok, és az is maradok, hiába élek bárhol a világon. Viszont nem értem, mikor arról beszélnek, hogy erre büszkének kellene lennem. Miért lennék én büszke arra, hogy a Föld egy bizonyos pontján születtem, egy bizonyos nyelvet beszélek, vagy épp Radnótit vagy Esterházy-t olvasok, és még értem is, hogy "mire gondolt a költő". Egy spanyol meg Maríast vagy Zafón-t olvas, és én hiába értem a szavakat, nem fogom ugyanazt érezni/érteni a szavakból, mint ő. Ez egyszerűen a más kultúra, más műveltség kérdése. De egyik sem több, vagy jobb a másiknál.

Tartósan külföldön élve döbben rá az ember, hogy egy idő után kívülállóvá válik. Sosem leszek spanyol vagy ír (még ha állampolgárságot kaphat is az ember, az is csak egy darab papír... "Hány cédula egy élet?", ugyebár...) viszont ahogy telik az idő, már Magyarország is idegen lesz.

kép innen

Lecserélődnek az ismert arcok a tévében, nem találom a kedvenc rádiómat, nem ismerem a zenéket amik állítólag a legnagyobb slágerek...

Ha kilenc negyvenet-et kell fizetni, akkor hirtelen megzavar, hogy 200-as a legkisebb címlet a tárcámban (aztán persze kapcsolok, hogy a 9.40 az kilenc.száz.negyven). Ezek után még azt is közlik, hogy a papír kétszázast már ezer éve bevonták, és hogy a nálam levő ezrestől is igyekezzek megszabadulni, mert ha legközelebb jövök már nem fizethetek vele...

A városban, ahol egy negyed évszázadot éltem és csukott szemmel is odataláltam bárhová, most eltévedek: itt egy utcát lezártak, ott egy új bevásárlóközpont van a piac helyén, a kedvenc kézimunkaboltom megszűnt, ezt az utcát egyirányúsították, abból meg sétálóutca lett...

kép innen

A Túró Rudi, amit eleinte minden alkalommal zsákszámra vettünk, egy idő után nem hiányzik és már csak "kötelességtudatból" veszek egyet-egyet (na ezt mondjuk én sem hittem volna).

kép innen 

Egyre kevesebbet olvasok magyarul (azért még minden alkalommal veszek könyveket ha otthon járunk), írni pedig már csak a blogot írom ezen a nyelven, így a helyesírásom drasztikusan romlik.

Ha pedig valamiről beszélgetünk, egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy úgy kezdem a mondatot: "Nem tudom, most hogy van, de mikor eljöttünk még úgy volt, hogy..."

kép innen

Csak 18-án veszem észre, hogy elmúlt március 15-e, a gyerekek pedig ugyan ismerik Petőfi nevét, de nem tudnák elszavalni a Nemzeti dalnak még az első versszakát sem... Igaz, helyette sok olyat tudnak, amit egy magyar diák meg nem.

Biztos sok ilyen-olyan apróság van amit fel lehetne sorolni, de a lényeg azt hiszem átmegy...

Valahol egyszer olvastam egy hasonlatot: olyan ez, mint a formaillesztő játék. Csak mintha a kerek lyukba akarna az ember egy kockát belepasszírozni. Valamikor én is beleillettem a lyukba, de most már nem igazán. Mondjuk ez cseppet sem zavar, inkább érdekes... Mert ha kicsit összehúzom magam, akkor meg bármelyik lyukba bele tudok préselődni :-)

10 év múlva megírom, egyetértek-e mostani önmagammal. :-)

Málaga: Picasso Múzeum

Most, mikor végre azt hittem hogy befejeztem a nyári élménybeszámolót és végre rátérhetek az írországi élményekre, észrevettem, hogy valahogy nem a szokásos helyekre mentettem pár képet, úgyhogy egy pillanatra még ugrálunk az időben, ezúttal jöjjön a dél-spanyolországi Málaga :-)

Pedig már csak azért is igyekeznék nagyjából eljutni a nem túl távoli múltba, mármint blogilag,  (netán megkockáztatom, hogy egyszer nagyjából jelen idejű blogolást is folytathatnék...), mert idénre rengeteg kisebb-nagyobb utazás van a tervek között, és ha így folytatom, teljesen szétesek a nagy kavarodásban... 

Szóval Málaga: ide tulajdonképpen csak beugrottunk pár órára, ha már így útba esett... Nem kóvályogtunk sokat, a Picasso Múzeum volt tervben, célirányosan haladtunk. Málaga Picasso szülővárosa, bár a múzeum nem a szülőházában található. (A szülőháza (Casa Natal) is megtekinthető, részünkről majd legközelebb...

Mivel gyakorlatilag nem tartottunk városnéző túrát (grafomán lelkem meg nem engedi, hogy csak épp pár képet dobjak fel ide), nézzünk néhány érdekes dolgot Picasso-ról:

1. Azt hitték halva született, így a bába nem is őt, hanem az anyát kezdte ellátni a szülés után. Bácsikája (aki amúgy orvos volt) szivarfüstöt fújt az arcába (ezen nem kell meglepődni, akkoriban kb minden orvos szivarozott, ez amolyan státusszimbólum volt, és megszokott dolog volt az eszméletlen gyerek arcába fújni - ha nem is szivarfüstöt, csak úgy -  hogy lássák, reagál-e), erre a gyerek elfintorodott, így adtak neki egy esélyt. Meg kb két tucat szent nevét, lévén, hogy élete kész csoda volt. Ezért hívják teljes nevén Pablo Diego José Francisco de Paula Juan Nepomuceno María de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Martyr Patricio Clito Ruíz y Picasso - nak. 

2. Ebből a születéskori oxigénhiányból lett némi maradandó károsodása: még a legalapvetőbb írás-olvasás-számolás sem ment neki, így tulajdonképpen még az elemi iskolát sem végezte el. Ma talán dislexia-disgrafia-discalculia diagnóziskat kaphatna és felmentenék az osztályzás alól. Akkoriban simán csak megbuktatták.

3. Első szava a ceruza volt. Illetve a "ruza". A "piz" ugyanis kb ezt jelenti spanyolul, a ceruza ugyanis lapiz.

4. Mivel írni-olvasni nem nagyon tudott, viszont rajzolni szeretett, korán felfigyeltek a tehetségére. Édesapja kapcsolatai révén elintézte, hogy engedélyezzék neki 13 éves kora ellenére a részvételt a Művészeti Akadémiára való felvételin.  Még jó, hogy akkor nem kellett érettségi a magasabb iskolák elvégzéséhez - na nem mintha ezt elvégezte volna, Picasso sosem volt az a szabálykövető típus.

5. Az, hogy nem nagyon ment neki a betűvetés, nem tartotta vissza attól, hogy összeírjon több tucat verset és drámát - csak a helyesírással ne törődjünk kérem szépen. Az egyik magántanára jött rá, hogy a betűket és számokat különböző állatokhoz, képi formákhoz hasonlította: így Picasso már nem betűket és számokat írt, hanem kerek galambszemet, ami tulajdonképpen egy nulla...

6. Két filmben szerepelt mint mellékszereplő és mindkettőben (na kit?) - saját magát alakította. (Testament of Orheus és The Mystery of Picasso)

7. A fiatal és szép lányokat kedvelte, nem volt az a monogám típus, a maga 160 centijével (na meg a hírnevével meg a pénztárcájával?) még idős korában is hódított.

8. Állítólag a világon az ő képeit lopták el a legtöbbször (hivatalosan 550 képét nyilvánították eltűntnek).

9. Rendkívül termékeny művész volt, több mint 20.000 műalkotásról tudnak a művészettörténészek. Kivételesen nemhogy megélt belőle, de dúsgazdag volt és már halálakor szép kis summát hagyott az örökösökre.

10. Örökösei 2 feleség, 4 gyerek - 3 anyától : a számokkal tényleg furcsán bánt :-) Franciaországban halt meg, az örökösödési illetéket festményekkel fizették meg, ezek képezik a párizsi Musée Picasso gyűjteményének nagy részét.

A tengerpart mellett találtunk föld alatti parkolót. A sétányon végigsétálva az egyik turistairodánál vettük meg a jegyeket, majd egyenesen a múzeum felé vettük az irányt. Természetesen ennél sokkal több látnivaló található a városban, de az idő szűkössége miatt, ha már választani kellett, minket ez érdekelt a legjobban.

A spanyolok nagyon büszkék a múzeumra, 2003-ban maga a királyi pár nyitotta meg a közönség számára. Ha nem is Picasso leghíresebb képei, de több korszakából jópár alkotása látható itt.

Maga az épület is nagyon szép, érdemes felemelni a tekintetünket a képekről és picit körbenézni

A bejárattól egy pár lépésre láttunk meg egy arab teázót, oda ültünk be ebédre és nem csalódtunk.