2018. június 16., szombat

Athén, elsőre


A családi nyaralást augusztusra tervezzük a gyerekekkel. Petra olvasta Kate O'Hearn Pegasus sorozatát és Rick Riordantól a Percy Jackson sorozatot (ennek néhány részéből film is készült) és annyira megtetszett neki az ókori görög mitológia, hogy azt kérte, menjünk Görögországba nyaralni. (Ezek a könyvek már csak azért is jók, mert észrevétlenül megtanulta velük a görög istenek nevét, úgyhogy köpi-vágja ki volt Zeusz, Poszeidón, Pallasz Athéné, Aphrodité vagy Hermész... akinek hasonló korú gyereke van és szereti a fantasyt, bátran ajánlom, úgyis jön a hosszú nyár, el lesz foglalva velük :-) )

Zsoltnak volt egy konferencia Athénban májusban, amire feltétlenül menni akart, akkor viszont a gyerekeknek még iskola, sőt, május végén vizsgák, így szóba sem jöhetett, hogy velünk tartsanak. Azt találtuk ki, hogy mivel nekünk is ez lesz az első utunk Görögországba, mi most megnézzük magunknak Athént pár napban, őket úgysem fogja érdekelni a hosszú városnézés, velük csak oda megyünk, amit feltétlenül látniuk kell és érdekelheti őket. 

Bevallom, többet vártam a görög fővárostól. Persze mindenki ismeri az Akropoliszt, azt én is meg akartam nézni, de gondolotam van ott sok más látnivaló is, mégiscsak eltelt 2-3 ezer év az építése óta.



A nagyobb városokban fiatalok bevonásával szoktak ingyenes városnéző túrákat szervezni. Persze ez annyiban ingyenes, hogy nincs szabott ára, mindenki pénztárcájának és megelégedettségének megfelelően ad borravalót, általában fejenként 5-10-20 Euro körüli összegeket. Beregisztráltam egy ilyen túrára, egy angol egyetemista, ógörög történelmet hallgató (egyébként megélhetésként másodállásban szakács és idegenvezető) srác volt a vezetőnk.

Nagyjából bebarangoltuk a várost, szeretem, hogy ilyenkor olyan helyekre is elvisznek, ahonnan mondjuk jobb a rálátás a nevezetességekre, vagy amit amúgy esetleg kihagyna az útikönyvből tájékozódó turista. Tippeket adnak múzeumokat, belépőjegyeket, közlekedést illetően, és mesélnek úgy általában az országról, a kultúráról, tipikus ételekről... egyszóval mindenről ami minket érdekelhet. Ráadásul mivel sétálva tesszük meg az utat végigbeszélgethetjük, igyekszik válaszolni minden kérdésünkre és ha út közben  van valami érdekes egy homlokzat, egy szobor, egy utca... azt mindet megemlíti. Hátránya, hogy elég jó tempóban haladunk és fényképezgetni sokszor nincs idő mert lemarad az ember. Pláne, ha megvárjuk míg a csoport arréb kolbászol, hogy ne legyen tele idegenekkel a képünk. Ezért ilyenkor én nem fotózom, inkább újrasétálom az útvonalat, bemegyek az épületekbe, megállok a látnivalóknál és a magam tempójában fényképezgetek, olvasgatok. Ilyenkor bőven túllépem a napi 15-20 km-t a városnézéssel. Ez az ami nem gyereknek való. 

Ránk fért felfrissíteni a töriből tanultakat, görög-perzsa háborúk, Periklész, görög demokrácia... jó lesz majd ha jövünk a csajokkal. Az pl. számomra elég furcsa, hogy az ókori görögök még csak említés szintjén sem szerepelnek a történelemkönyvükben. Az ókort a Római Birodalom történetén keresztül tanulják, de még azt sem olyan részletesen mint mi anno. Emlékszem, hogy utáltam megtanulni az összes római császárt szép sorban... Igaz, itt két részletre van szedve a történelem (meg úgy minden egyéb) oktatás, de a kisérettségi után csak az tanul törtit akinek az kell a továbbtanuláshoz.
Az is igaz, hogy kb. mi is mindent elfelejtettünk, csak szavak, fogalmak rémlenek, de érettségin tuti megbuknék. (jó, én sose szerettem törit tanulni) Arra jó az akkor megszerzett tudás, hogy azért nem nézek tök bambán ha erről van szó, legalább a legalapabb alapok megvannak, általános műveltség szinjén azért megbújik a hátsó agytekervényeim legmélyén. 



Mivel a városnéző séta is zömében az ókori romokra fókuszált, megkérdeztem a vezetőnket, hogy merre érdemes menni, ha mást is szeretnék látni. Kiábrándító módon az volt a válasza, hogy nem sok más látnivaló akad errefelé. Athén óriási város, kb. a fél ország itt lakik (szó szerint, az összlakosság kb 11 millió, ebből 5 millióan fővárosiak), de legnagyobbrészt lakótelepek, az óváros egy gyalog könnyen bejárható területre koncentrálódik.

A perzsák legyőzése után Athén és Spárta egymásnak estek (Peloponészoszi háború, ez rémlett), és Nagy Sándor vezetésével létrejön a makedón világbirodalom. Ez sem tart sokáig, jönnek a rómaiak és elfoglalják a területet. A Római Birodalom is elbukik egyszer, jönnek a Bizánci császárok, ők aztán nyakra-főre alakítják át az ógörög szentélyeket görög keleti keresztény templomokká. A görögök isteneinek befellegzett, szép lassan elterjed a kereszténység és a jó öreg Zeusz és családja szinte feledésbe merül.  Bizánc bukása után a középkorban ihol jönnek a törökök, semmit nem kímélnek, új épületek helyett ami eddig keresztény templom volt, abból lesz muszlim mecset. Nem sokat vacakolnak, kicserélnek egy-két ablakot, lecserélik a keresztet félholdra, 'oszt jónapot'. Mondjuk a helyiek megtartják a keresztény hitet, ebbe a törökök nem szólnak bele, így maradnak görög keleti templomok is. A XIX. század elején aztán a szabadságharcos törekvések itt is erőre kapnak, nagyjából kiűzik a törököket Európából, 1830-ra megalakul az önálló Görögország. Ezután épülenek a klasszicista stílusú épületek, majd a világháborús bombák sajnos elég sok kárt okoznak a műemlékeknek.

Ennyi történelmi összefoglalóból leszűrve a lényeget: akárki foglalta el az országot, többnyire a meglevő épületeket használták, alakították át, vagy a lebontott anyagokból építkeztek újra, így a különböző korok nem sok új épületet hagytak hátra. A háborúk, természeti katasztrófák sokszor a földdel tették egyenlővé az építményeket, az Akropolisz is jeletős ráncfelvarrást, újjáépítést kapott, különben ma semmit nem látnánk belőle. A megmaradt bizánci vagy török korszakból származó, vagy a klasszicista stílusban épült újabb épületek pedig építészetileg nem jelentősek. Ha valaki gótikus katedrálisra vágyik az Párizsba utazik, a reneszánsz képzőművészet csodáiért Rómába megyünk, bizánci ortodox bazilikáért Isztambulba, és még sorolhatnám. Természetesen itt is van minden sarkon egy templom, de az emberek nem ezért utaznak Athénba, ezek nem jelentős látnivalók.



A srác szerint Athén tipikus vagy egy hétvégés kirándulóhely fapados olcsó repjeggyel, vagy a tengerparti nyaralás mellé beikatatott egynapos városlátogatás célpontja ('ha már úgyis itt tett le a repülő' felkiáltással). A kirándulás végére én is egyetértettem, ha csak valaki nem megszállott kutató, Athén egy-két nap alatt felfedezhető. 

2018. június 6., szerda

Valencia, csak úgy


Májusban vissza kellett mennünk Spanyolországba egy csomó ügyet elintézni. A legfontosabb az adóbevallás volt, mert én még most ott adóztam (ott kell adózni ahol életvitelszerűen több mint az év felét élte valaki), de azon kívül is akadt bőven adminisztratív tennivaló, a végére se értünk, lesz még visszautunk, úgy érzem... (ez az országváltós költözősdi egy rémálom, én mondom).

A gyerekek nagyon vágytak vissza a régi iskolájukba, hogy találkozhassanak a volt osztálytársakkal, tanárokkal, meg úgy általában, mindennyiunkra ráfért némi napfénykezelés, így az egész család utazott.
Valenciában* kezdtünk, ott töltöttünk pár napot, aztán pedig lementünk a házunkhoz. A gyerekek medencéztek (pedig tök hideg volt a víz, de nem bírták megállni), mi meg mentünk a dolgunk után.
Az osztálytársak, tanárok azt mondták, hogy sokat nőttek (ezt tudtuk), meg azt, hogy megváltozott, íresedett az angol akcentusuk (ezt nem tudtuk). Ez utóbbin fel is háborodtak, miazhogy.

Ez amolyan semmittevős nyaralás volt, legalábbis nekik. Élvezték a meleget, a napfényt, egyik nap biciklit béreltünk, másnap bringóhintót, tekertünk fel-alá a parkban, másztak kötélen, lehetett fagyizni, palacsintázni, pizzázni, mozizni, voltunk Starbucksban kávézni és ettek Subwayben szendvicset... csupa olyasmi, ami őket boldoggá teszi.
Olyan helyen ahol nem jártunk korábban ilyesmire nincs idő, akkor a felfedezésen van a hangsúly: megnézni a látnivalókat, bejárni a környéket, minél többet látni, magunkba szívni mindent amit csak lehet az alatt a rövid idő alatt amit az adott helyen töltünk. Valenciát viszont ismerjük, az Oceanographicban meg a Ciudad de las Cienciasban is voltunk többször is, így most a dolgunkon kívül az aktív semmittevés volt a cél. 
Kiválóan teljesítve :-)

Csak néhány kép, emlékül:

Valencia: Ciudad de las Artes y las Ciencias 
A Művészetek és a Tudományok városa


bringázni is jó volt, ez a park ideális futáshoz, biciklizéshez, sétáláshoz, kutyázáshoz:
mindenkinek van kijelölt út, és a fűre lépni sem tilos 






moziztunk a Hemisphericben: itt a vászon tulajdonképpen az íves plafon,
a székekben félig hátradöntve ül az ember 


nem tudom mit élveznek benne, hogy a golyóban dőlnek-borulnak, de alig lehet elrángatni őket 


hogy ennek mi a neve, fogalmam sincs...
egy deszkaféleség, pedállal és kormánnyal



ezek a fák éppen virágoztak, gyönyörű rózsaszín volt minden





a városban van felállítva egy mini mászópálya, természetesen ezt sem akarták kihagyni

bringóhintóval is száguldoztunk

vagy csak leterítettünk egy plédet a parkban és ott uzsonnáztunk,
vagy olvasgattunk, élvezve a jó időt és a szabadságot

azért a klasszikus óvárosra is vetettünk egy pillantást



* Imádom ezt a várost, főleg a modern részét. 
Láttátok a Tomorrowland-et George Clooney-val? A jövő városa itt játszódik. Persze figyelni kell hogy felismerjük a helyszínt, úgy filmezték, hogy egészében nem látszanak az épületek, de rá lehet ismerni. 

2018. június 4., hétfő

'Bezzeg az én időmben...' - Inis Oírr, (vagy angolul Inisheer), az Aran-szigetek legkisebbike


Inis Oírr egy pici sziget Írország nyugati partjainál, a Moher-sziklákkal pont szemben. 
Ezt azóta tudom, mióta véletlenül sikerült elvállalnom itt egy ügyeletet, lásd előző poszt....

a repülőről, madártávlatból
Connemara reptérről indulnak charter járatok naponta többször is a szigetekre. Az út mindössze 10 perc volt, a feladott csomagok miatt pedig nem kell aggódni, vihetsz bármit ami felfér a gépre, a kutya nem nézi a méretet vagy a folyadékokat.



Érkezéskor kb. minden arra járó felajánlotta, hogy elvisz a kocsijával, rendes népek laknak errefele :-) Én azért megvártam a rendelőből értem jövő adminisztrátor srácot, aki adott kulcsokat, elmagyarázta a tudnivalókat, ellátott egy tucat telefonszámmal aztán magamra hagyott.

Miután felmértem a rendelőt, hogy mit hol találok ha szükségem lenne rá, magamhoz vettem a mobilt  ha esetleg hívnak és megkerestem a helyi boltot, hogy enni-innivalót vegyek magamnak. Azt el se merem árulni, hogy olyan béna voltam, hogy nem bírtam rájönni, hogy hogy kell hátramenetbe tenni a kocsit, így pár elvetélt próbálkozás után úgy döntöttem, hogy nem nagy ez a sziget, legfeljebb megyek mindig előre, előbb-utóbb úgyis körbeérek :-))

a nyugati part óriási kövekkel borított



középre érve már előkerül a szép ződ gyep is

olyan mintha kiszáradt, cserepes föld lenne, de ezek feltöredezett sziklák

Így is lett, úgyhogy szerencsésen hazaértem megvacsorázni. Miután telefonos segítséggel kiderítettem, hogy mit kezdjek azzal a fránya sebváltóval újra útnak indultam, most a sziget másik oldala felé. 

csak reméltem, hogy nem jön szembe senki -
bár a kocsi úgy össze-vissza volt karmolászva, hogy nem kellett aggódnom hogy esetleg ledarálom a kőfalon az oldalát, más már megtette előttem :-)
Itt egy megfeneklett hajóroncsot találtam, ami a sziget egyik (szerintük világszerte híres (?) ) turistalátványossága. A Plassey névre hallgató hajó 1960-ban akadt fent a part menti sziklákon. Mielőtt csúfos véget ért világjáró hajó volt, járt Olaszországban, Görögországban, Izlandon, szelte a hullámokat Helsinkitől Leningrádig (akkoriban még így hívták), sőt, Dél-Afrika partjainál is kikötött. 





Azon a bizonyos éjszakán Plassey whiskeyt, fonalakat és színes üvegeket szállított. 1960. március 8-án hajnalban nagy vihar volt. 5 óra után pár perccel a hajó túl közel sodródott a part menti sziklákhoz és nekik ütődött, majd fennakadt rajtuk. A sziget lakói siettek a tragédia helyszínére, segédkeztek a mentésben, egyesével húzták ki a hajótörötteket a mentőkosarak segítségével. Szerencsére senki nem sérült meg. A hajó aztán valahogy ott ragadt a partoknál, később egy másik vihar még kijjebb sodorta, az emberek széthordták ami mozdítható (és ami elvileg nem is), szép lassan az enyészeté lesz, azonban az itt élők, addig is kihasználva, látványosságot faragtak belőle.

Érdekessége, hogy a szigetlakók addig nem láttak olyan hajót, amin wc lett volna, és a szigeten sem volt akkoriban vízöblítéses wc, így nagy látványosság volt a helyiek körében!

A Father Ted című nagy sikerű vicces brit BBC tv sorozat kezdőképei között is szerepel. Ted atya és két másik római katolikus pap társa a házvezetőnőjükkel él Írország egyik elhagyott vidékén, az ő kalandjaikat, életüket mutatja be a komédia. Inis Mór szigetén és a forgatási helyszíneken Clare megyében még fesztivált is szoktak rendezni a tiszteletére.




A hajóroncssal szemben vannak a híres Moher sziklák. Sajnos elég ködös volt az idő, de azért elláttam odáig. 



Ha az ember tovább folytatja a barangolást, a sziget túlsó végében még láthat egy világítótornyot. 


Kocsival nem érdemes menni, ezt tapasztalatból mondom. Nincs aszfaltozott út, csak kövekből kirakott úton lehet végigmenni, amit a kocsi egyáltalán nem kedvelt és kb megfeneklett. 10 percig ástam és pakoltam a köveket, és csak reménykedtem, hogy nem kell szégyenszemre valami traktorost kerítenem aki kihúz innen... Nem beszélve arról, ha épp akkor kapok egy hívást... Szerencsére megúsztam, én is, meg a kocsi is, mindig mondtam, hogy nekem jogosítványt adni felért egy emberiség elleni bűntettel ... Nyomorult oktatóm szerintem csak örült, hogy megszabadult tőlem...

Ő röhögte végig ahogy szenvedek. Gondoltam valahogy be kellene fogni, kiránthatná a kocsit :-)
A lelkére kötöttem, hogy ne árulja el senkinek 😉

Van még a szigeten egy 10. századi templomrom, Szent Kevin temploma. Egyébként ő a sziget védőszentje. Sajnos ezt nem láttam közelről, szinte ki sem látszik a földből. A temetőkert mai napig körülötte található. A szél idehordja a parti homokot, amit egy ünnepség keretében a helyi lakosok minden évben kilapátolnak. Ha nem tennék, a romokat már rég betemette volna a homok és nyoma sem lenne az egykori templomnak. 



A sziget legmagasabb pontján áll egy 15. századi torony maradványa, az egykori erőd egyetlen emléke. 



Nem volt egy zaklatott ügyelet, a kutya nem keresett egész éjjel. Reggel láttam 5 beteget a rendelésen és ezzel ki is fújt aznapra a tevékenységem mint háziorvos. 
Azt hiszem ez az út a hülyének is megérte, hát még nekem :-)

Sajnos másnap végig esett az eső, méghozzá olyan tisztességesen, hogy a repülőjáratomat törölték.
Ezzel együtt ugrott a délelőttre tervezett sétám, még fel akartam menni a temetőhöz, hogy megnézzem a templomot, illetve a nyugati parton reméltem, hogy láthatok fókákat. 
Szerencsére B-tervként ott van a hajó, így azért bár kis kerülővel, de csak visszajutottam. A kikötőben várt a reptér kisbusza és visszavitt a reptéri parkolóba az autómhoz. 



Minden jó, ha jó a vége, szerencsésen hazaértem, és nem bántam meg. Igaz, azóta folyton hívogat a doki, hogy nem csinálnék-e neki még több ügyeletet... úgy látszik ritkán akad hasonló futóbolondra. Talán egyszer, ha majd a család is tud velem jönni, megbeszélünk egy hosszú hétvégét... Addig is várom, mikor hívnak megint valami tuti helyre, rengeteg sziget van Írország körül, szép lassan felfedezhetem mindet :-))



este a kikötő menti öbölnél

Szerintem aki egy-két napos csendes, világtól eldugott pihenésre vágyik, annak ez ideális. A nyugati partoknál állítólag még fókákat, delfineket is lehet látni ha szerencsénk van.
A szigetnek saját honlapja is van, ha valaki kedvet kapott itt böngészhet a szállás és étkezési lehetőségek és a látnivalók között. Szerintem érdemes biciklit bérelni és úgy körbekerekezni. És mint tudjuk, nem a méret számít: itt található Írország legnyugatibb művészeti galériája amiben még egy 75 fős színháznak is lett hely. 


Hát így születnek azok a történetek, amiket majd az unokáimnak mesélek, és úgy kezdődnek, hogy "bezzeg az én időmben,  amikor még repülővel jártam dolgozni és hajókáztam egyet munka után..." 

2018. május 31., csütörtök

Edd meg amit főztél, avagy a külföldi munkavállalás buktatói


A munkámról eddig nem sokat írtam (elméletben készül a poszt, majd egyszer...), a mostani írás bevezetőjeként elég azt tudni, hogy háziorvosi rendelőkben dolgozom. Ha nappal akkor rendelek, ha este akkor ügyelek. Nem tartozom egy rendelőhöz sem fixen hanem helyettesítek, ott ahol valaki szabira megy, megbetegszik, vagy csak nincs kedve ügyelni. Egy erre szakosodott munkaközvetítő céggel állok kapcsolatban, ők hívnak ha szükség van rám valahol. 

Nos, egy péntek délután épp az autóban ültem, mikor csöngött a telefonom. Hogy hú de sürgős meg minden, légyszilégyszi, hétfőn kellene valakit helyettesíteni X településen. Sorolta a tudnivalókat: délelőtt rendelés, azon kívül csak készenlétes ügyelet (Ez azt jelenti, hogy nem kell a rendelőben lennem,  aludhatok a lakásban, csak telefonvégen kell lennem készenlétben állnom ha esetleg hívnak.) Tudom, hol van X? Persze, már voltam ott. Tényleg? Tök jó! Épp ráértem, lepacsiztuk, az ügynök örült, mint majom a fa...ának, nem is értettem, mire fel ez a nagy hálálkodás. Egy percen belül újra csörög a mobil, a doki hív akit helyettesítenem kell. Nem győz hálálkodni, hogy így az utolsó pillanatban meg minden. Az írek már csak ilyen hálálkodósak, gondoltam... bár az akcentusból közben kiderült, hogy egyébként horvát a fickó. Mindegy is. Igyekeztem rövidre fogni a beszélgetést, mert közben megérkeztem és dolgom lett volna, így kértem, hogy a részleteket küldje el e-mailben, én most erre a bájcsevejre nem voltam vevő. Elköszöntünk, a bye előtt még hozzátette, hogy a jegyet is küldi ma este. 
Jegyet?? Egy pillanatig furán néztem, de gondoltam biztos csak félrehallottam, és ezzel elintézettnek tekintettem a dolgot. Felvettem a színházban az esti műsorra megrendelt jegyeket, mentem a gyerekekért az iskolába, bevásároltunk... szóval kb. estig meg sem nyitottam az e-mailt. 

Akkor aztán igencsak meglepődtem: Minden stimmelt, ahogy megbeszéltük, csak az X település tulajdonképpen Y. 

Kb. mint Pécs vagy Bécs... 

Távolságban is... 

A jegyet sem hallottam félre, az bizony egy repülőjegy. Hétfőre. Merthogy ez egy sziget!!
Egy sziget, Galway-jel szemben, Írország nyugati partjainál, az Atlanti-óciánon. Mi van?? 

Az ír településneveket én nem tudom kiejteni, így nekem ha kicsit is hasonlít, akkor már egy kutya. Pláne, ha az ember nem is sejti, hogy van valami turpisság a dologban..., nyilván mindenki arra asszociál amit ismer, én erről a szigetről korábban nem is hallottam. Azóta megtanultam,hehe...

Nem tudtam, hogy most sírjak, vagy röhögjek. A kérdést a férjem döntötte el, aki bizony röhögött. Sőt, poénkodott. Hogy szépen vagyunk, nélküle megyek nyaralni. Hogy úgy felvitte Isten a  dógom, hogy repülővel járok dolgozni (mondjuk ez tetszett, ezen röhögtem). 

Mivel tényleg cikinek éreztem ennyi hálákodás után visszahívni, hogy, bocs, mégse (pláne, hogy mind a ketten rákérdeztek, hogy tudom-e hol van ez a hely) úgy döntöttem, hogy nézzük a dolgok pozitív oldalát: utazni szeretek, mindig is azt mondtam, hogy a világ végére is elmennék (ez pedig már közelíti azt, az Isten háta mögött fogalmát meg szó szerint ki is meríti), ráadásul ez egy olyan kirándulás, amit még fizetnek is (pontosabban nemhogy ingyen szállás, benzinpénz és repjegy, de még fizetés is), hát uccu neki, üsse kavics, legalább próbáljam meg élvezni. 

Ha én ezt a blogban elmesélem.... 

Hétfőn röpke 4 óra kocsikázás és már a reptéren is voltam. 
(Időközben azért csavartak egyet a dolgon, hogy még izgalmasabb legyen a történet. A doki hívott, hogy áttettek a korábbi járatra, ugyan egy órával előbb oda tudnék-e érni. Persze, repülök. Még szerencse, hogy bő ráhagyással indultam, mert az eltévedési mutatóm egyébként az egeket veri, úgyhogy biztos ami biztos. Odaérek a reptérre, adom a jegyet, a csomagjaimat elkapják mire észbe kapnék. Pedig benne a laptop, fél literes üdítő - mondjuk láthatóan a kutyát nem érdekli. Méghogy 100 ml-s flakonok átlátszó zacsiban...) 
A gépem egy pici propelleres repülőgép, kb 6-8 ember fér el rajta. Sajna egy család egy kisgyerekkel is velem utazott, így már nem mondhatom, hogy privát jettel repültem :-(. Az út maga még 10 perc sem volt. Megérkezésemkor kaptam egy kocsikulcsot meg egy lakáskulcsot (2 szobás nappali-konyhás apartman, nem rossz, legközelebb családdal jövünk 😛), meg egy szolgálati mobil.

A sziget egyébként az Aran Islands szigetcsoport legkisebbike, a sziget lakossága kb. 250-300 fő. Ennek mindnek én voltam a háziorvosa egy napra :-)) Illetve volt még kb. ennyi ember a mellette levő szigeten, de oda csak telefonos segítséget kellett adnom ha az ott levő ügyeletes ápolónő nem boldogul. Királyság!
Mivel aznapra más dolgom nem is akadt, rendelés csak másnap reggel, elindultam a sziget felfedezésére. De ez már a következő poszt története :-)