2015. október 10., szombat

Ami még az eddigi dublini beszámolókból kimaradt

Ígérem, ezzel már befejezem a dublini élménybeszámolót, bár még voltunk egy-két helyen, de azok már nem voltak annyira emlékezetesek. 

Imádom, ha egy nagyváros nem épít be minden talpalatnyi földet, hanem teret hagy a nagy zöld parkoknak kis tavakkal, kacsákkal, árnyas padokkal...
Dublinban több nagy park is található. A Főnix park Európa egyik legnagyobb bekerített parkja. Közel sem jártuk be az egészet, az állatkertbe sem mentünk be, csak élveztük a viszonylagos csendet, a zöldet, és hogy épp nem esett az eső. 



A Wellington emlékmű, Európa legmagasabb obeliszkje





St. Stephen's Green


A Trinity College Írország leghíresebb oktatási intézménye. E falak közt tanult többek között Jonathan Swift, Oscar Wilde vagy például Samuel Beckett is. 

Trinity College





Itt található az írek leghíresebb könyve, a Book of Kells, ami némi belépődíj ellenében megtekinthető, de mi nem éltünk e lehetőséggel. 

Viszont sétáltunk egyet a belső parkban, majd továbbálltunk. A szemközti oldalon egy whiskey múzeumba botlottunk. Tekintve hogy ez még annyira sem hozott lázba minket mint a sörfőzde, erre is csak futólag vetettünk egy pillantást. Az tény, hogy az írek számára biztosan alapvető, állítólag az ír jóga gyakorlásához elengedhetetlen.







Véletlenül botlottunk bele a Royal College of Surgeons épületébe, de ha már ott jártunk, csináltunk egy képet a királyi házi sebészemmel :-) Nem tudom, hogy be lehet-e menni turistáskodni, de mi olyan határozottan mentünk át a bejáraton, hogy az ajtón álló biztonsági őr semmit nem kérdezett :-) 
Itt van kiállítva Írország legrégebbi és egyben a világ egyik legrégebbi fogorvosi egyetemének emléktáblája és egy régi fogászati kezelőszék is. 

Royal College of  Surgeons


ez csak úgy, egy aranyos köztéri szobor a Christ Church katedrális előtt


Ha Írország, akkor Guinness

A Guinness Írországban fogalom. Nem is akármilyen. 



Bevallom, nekem előbb jut róla eszembe a rekordok könyve mint a sör, de én már csak ilyen tudatlan antisörivó vagyok. 
Egyébként utánanéztem, a két dolog nem áll távol egymástól. A Wikipedia szerint: 
"1951-ben Sir Hugh Beaver, a Guinness Sörfőzde akkori igazgatója fejéből pattant ki az ötlet, mikor épp kedvenc sportjának, a vadászatnak hódolt társaival, akik azon kezdtek el vitatkozni, hogy a nyírfajd vagy az aranylile a leggyorsabban repülő madár. 1955 augusztusában az ötletből valóság lett, s kiadták az első Guinness Rekordok Könyvét, amely karácsonyra a bestseller listák élére került."

A könyv maga is rekorder, mai napig tartja a legtöbbet eladott könyvsorozat rekordját. 1989 óta minden évben magyarul is megjelenik. 

Tehát ha Dublin akkor Guinness. 



Nem csak minden pubban, de úton-útfélen retro és új reklámtábléák, mert a Guinness erőssé tesz! Komolyan, az ír gyerekek lehet, hogy nem is sejtik, hogy inkább spenótot kellene enniük? Vagy lehet, hogy épp minket vertek át??





Tudtuk, hogy itt található a Guinness sörgyár és az eredeti tervek között szerepelt, hogy meg kellene nézni, hiszen anno a  Moët & Chandon pincetúrát nagyon élveztük. Hogy ne menjünk oda tudatlanul, előző nap vettünk egy doboz Guinnesst, hogy mégis legyen némi fogalmunk róla, hogy miről is beszélnek... Most páran biztos megköveznek, eretneknek kiáltanak ki ... de a sör a lefolyóban landolt. 




Azért másnap megközelítettük a célpontot, de mikor megláttuk, hogy 20 Euro a belépőjegy fejenként, akkor úgy döntöttünk, hogy mégsem megyünk be. (amúgy aki a fent belinkelt oldalon online előre foglal annak nem kell kivárni a sort, hogy bejusson és 10% kedvezményt kap a belépő árából) 




A sört nem szeretjük (kivéve az ízesített gyömbérsöröket, aminek kb. semmi köze a hagyományos keserű italokhoz), a kóstoló nem hoz lázba, és míg a borászatban valamennyire korábban is érdekelt a szőlőtermesztés, a borkészítés folyamata, addig az árpa és a sör iránt ilyen ingerenciám nem volt. És itt sem lett. 

Úgyhogy mivel a hely szelleme nem ragadott magával, továbbálltunk és inkább sétáltunk egyet a közeli parkban. Van ilyen. 

Azért ez megragadta a figyelmemet: üzemorvosi rendelő vagy túladagolás esetén elsősegélynyújtó hely?

Azért még egyszer megkísértett minket a híres ír nedű, mikor két nap múlva együtt vacsoráztunk az ír ismerősökkel. Gondolkodás nélkül rendeltek Zsoltnak egy Guinnesst (ő ugyan gondolta, hogy feltűnés nélkül kér egy colát és a helyére önti, végülis színre ugyanolyan), de aztán még abban a nem mindennapi kegyben is részesült, hogy beállhatott a pult mögé csaposnak (nemhiába, a kollégák törzsvendégek voltak), hát nem volt szíve lelombozni őket és hősiesen lehúzott egy pint Guinnesst. De ezzel aztán tényleg vége volt nálunk az ír sör pályafutásának. :-)



Azt már csak itthon vettem észre fényképnézegetés közben, hogy a háttérben felaggatott kül. pénzek között bizony jópár magyar is található, bár ezt csak a minimum kortárs olvasóim fogják felismerni. :-)

ha mindent jól csináltam akkor kattintásra kicsit nagyítható, talán jobban látszik

2015. október 9., péntek

A Riverdance tánccsoport Dublinban


Zsolt vette észre egy busz oldalán a hirdetést miszerint a Riverdance tánccsoport lép fel este az egyik színházban. 



Alapvetően nem nagyon konyítok a modern technikához és csak bambán bámulok mikor mások ilyenekről beszélnek, pláne, ha elvárják, hogy én is használjam őket. De most tényleg jól jött: egy wifi, egy mobil, és már meg is volt a netes jegyvásárlás. Azt sajnáltam, hogy nem volt igazán színházhoz alkalmas öltözékünk, de sajnos manapság már tényleg mindenféle hétköznapi ruhában járnak az emberek színházba, úgyhogy inkább az a kirívó ha az ember kisestélyiben jelenik meg. Szerintem igazán nagy kár :-(



Nagyon tetszett az előadás, a zene, a tánc, minden percét élveztük, és bár az előadás alatt nem lehet fényképezni, csináltam pár képet magáról a színházról, nagyon szép épület. 

Gaiety Theatre




itt ne igyatok kávét, borzasztó íze volt




Azért a végén nem tudtam megállni, és titokban csak lőttem egy képet.
Így jár az ember ha blogot ír. Legalább egy kép egyszerűen KELL a blogba :-)

Azt hiszem, ez az este volt a legemlékezetesebb dublini élményünk, bármikor újra megnézném őket, remélem még lesz alkalmam rá. Ilyenkor mindig arra gondolunk, hogy a lányoknak is tuti nagyon tetszene, úgyhogy ha egyszer felénk is turnéznak elvisszük őket. Addig is mikor hazaértünk megmutattuk nekik a youtube-on:



2015. október 8., csütörtök

A Temple Bar negyed


Dublin egyik legkedveltebb turistacélpontja.

nem győztük kivárni hogy abbahagyja a whatsappozást és odébbálljon ...

Na nem a középkori kastélyok vagy a múzeumok sokasága miatt, sokkal inkább az egy négyzetméterre eső kocsmák száma a csalogató. Na jó, a 'kocsma' igazi jó magyar kifejezés, sem Spanyolországban, sem Írországban nem találni párját, legalábbis nekünk még nem  volt szerencsénk hozzá. Az ír kocsmában finoman főznek, utcazenészek szórakoztatják a nagyérdeműt, beülhetünk a pubba egy Guinness-re, ír kávéra, vagy ha éhesek vagyunk akár egy ír gulyásra is.
A kifejezetten kocsmatúrának hirdetett utak (tényleg vannak ilyenek) valószínűleg 'eszméletlen' buliban végződnek hajnaltájt valamelyik pubban vagy kapualjban... 

ez sem a legjobban sikerült kép, de aki járt már itt tudja,
hogy milyen nehéz elcsípni egy olyan pillanatot, amikor épp senki nem gyalogol át a termen :-)

Persze ez is turistacsalogató népvakítás, valamikor biztos megvolt a maga autentikus hangulata, mára utolérte a pénz szaga, egymást érik a bóvliboltok, turisták róják az utcákat, nézegetik a kirakatokat, vásárolnak sörnyitóval felszerelt baseballsapkát és térnek be a túlárazott éttermekbe.


A XVI. században William Temple vásárolta meg a környéket
és építette ki Dublin akkori központját 


kb. minden létező díjat bezsebelt



De hát én is csak egy turista vagyok aki egyszer mindent ki akar próbálni, és ha szuperpraktikus sörnyitós baseballsapkát nem is vettünk (pedig csábító volt :-)) ), azért mi is költöttük a pénzünket rendesen. Nagyon tetszettek az ékszerek, a kötött gyapjúholmik, és persze beszereztünk barikás zöld esőkabátot és esernyőt is, elég hamar rájöttünk, hogy anélkül nem élet az élet Írországban.

The Temple Bar-ban pedig ittunk egy ír kávét (életem egyik legdrágább kávéja), asztalhoz ülni még napközben is esélytelen volt. Kívülről egyáltalán nem látszott mekkora, belül több helyiségre van bontva, mind a maga bárpultjával, élő zenével és óriási tömeggel. Éjszaka tuti egymást tapossák a népek, de mi inkább színházba mentünk, úgy látszik öregszünk...:-/





Guinness rekord: 114 óra élő zene, megállás nélkül


autentikus ír kávé, The Temple Bar receptje szerint