2017. február 3., péntek

Belfasti karácsonyi vásár 2016


Mivel év végéig csak 1 hét szabit vettem ki, azt is nyáron amikor költöztettük Zsoltit, decemberre végre megállhattam egy kicsit a munkával. Mikor eljött a várva várt téli szünet is a suliban, kimentünk Zsoltihoz karácsonyozni. Sajnos ha az ember új munkahelyen kezd előbb bizonyítania kell, na meg pont rá esett az ügyeleti hét szilveszterkor, úgyhogy szegény többnyire dolgozott, de ettől még legalább együtt volt a család. És ha úgy vesszük, a fele már le is telt a szalmaözvegységünknek :-)

Az első héten masszívan esett az eső, csak hogy tudjuk meg mi vár majd itt ránk... Szó szerint ki se tettük a lábunkat a lakásból. Szerencsére a hét végére elállt és el tudtunk menni a belfasti karácsonyi vásárba. 

Karácsonyi vásár a belfasti városháza előtt


Belfast tulajdonképpen az Egyesült Királyság része, Észak-Írország fővárosa, de (most még - ki tudja mi lesz a Brexit után) csak onnan vesszük észre hogy átléptük a határt hogy mérföld/órában mérik a sebességet és nem működik az ír mobilnet :-) Kb. bő 2 óra alatt értünk oda. Nem terveztünk városnézést, csak a karácsonyi vásárba akartunk eljutni és ott megkóstolni a helyi finomságokat. (A lányok cipóban tálalt gulyásra vágytak - az sajnos nem volt, viszont volt sok más finomság, éhen senki sem maradt) 

pillecukros forró csoki - az igazi kalóriabomba 

Sajnos elég kis területre zsúfolták be a bódékat és rengeteg ember volt, de ezen kívül más kifogást nem emelek. Mondjuk a budapestivel vagy a bécsivel nem lehet összehasonlítani, azoknál sokkal kisebb,  itt is főleg étel-ital fogy, de voltak különböző kézműves termékek, karácsonyi díszek is. 

Az amerikai filmekből ismert pillecukor-sütögetés -
én ugyanezt szalonnával jobban kedvelem :-)
(Vicceltünk is Zsoltival, hogy jó, hogy tudjuk hogy van itt ilyen,
jövőre hozzuk a saját sütnivalónkat...)

Természetesen majd egy kellemes nyári napon a városnézést is megejtjük, most csak néhány képet teszek fel emlékül:










1 megjegyzés: