2019. május 16., csütörtök

Tavaszi szünet: barátnőlátogatás Londonban, kis cambridge-i kitérővel

Petrának van egy barátnője, akivel kb. az első naptól kezdve együtt voltak a spanyol iskolában. Sajnos Rai-Rai pár éve Angliába költözött, mi pedig ide, úgyhogy csak a neten tudták tartani a kapcsolatot. Rendszeresen skypolnak de az azért mégsem ugyanaz mint a személyes találkozás.



Idén hát megszerveztük, hogy újra láthassák egymást: a tavaszi szünetben elvittem Pepét Londonba és ott hagytam Rai-Rai-nél pár napra. Izgultam, hogy mi lesz így ennyi idő után, mi van, ha mégsem találnak rá a közös hangra... felesleges volt aggódnom, 5 napig kb. hírét sem hallottam a gyereknek, olyan jól szórakoztak.



Ezalatt mi Csengével külön programot szerveztünk. Szerencsére a húgom is el tudott jönni, ráadásul levezetett Skóciából, úgyhogy kocsink is volt és tudtunk kicsit kirándulni.
Semmi konkrét tervünk nem volt, egyszerűen csak jól akartuk érezni magunkat és megint együtt lenni.

Először is mivel Rai-ék Luton közelében laknak, miután kitettük Pepét, a Bletchley Parkban működő számítástechnikai múzeumban kezdtünk, ahol az újraépített Bomba kódfejtő gép látható, ami a II: Világháborúban az Enigma kódok megfejtésében segített. Erre pedig azért voltunk kíváncsiak, mert az Imitation Game (Kódjátszma) c. filmet mindannyian imádjuk. Aki nem látta volna eddig, annak mindenképpen javaslom!





Ez az az újraépített kódfejtőgép, a filmben egy hasonló szerepel.  


hátulról
milliónyi kapcsolati lehetőség

a bácsi megmutatta működés közben 


persze a múzeumban vannak más kódfejtő gépek is,
és itt van a Colossus, ami tulajdonképpen az első programozható számítógép

nagyon lelkes volt ő is, elmagyarázta, hogyan működtek az első kódok, hogyan dolgoztak a megfejtésükön, hogyan továbbították a titkos információt...

ezek az őskövületek még nekem is történelem

ez viszont már nosztalgia ... a lemminges játék - ismerős? 

Csenge is kipróbálta őket, régi szép idők... :-)
neki már ez is történelem

Ez az óra nagyon tetszett. Elsőre úgy tűnik, hogy valami istentelen bonyolult matekfeladatokból van összerakva, de ha jobban megnézi az ember, annyira azért nem vészes :-)

Magát a Bletchley Múzeumot viszont nem néztük meg, 20 £ lett volna fejenként a belépő, annyira nem érdekelt, hogy ezt kifizessük.

Egy másik nap tettünk egy rövid városnéző sétát Cambridge-ben. Nagyon hangulatos város, majd ide még szeretnék visszajönni, kicsit komolyabban is megnézni a nevezetességeket.
Mi most olyan kihagyhatatlan dologgal kezdtünk, mint sushi evés... tudom, hülyén hangzik, de mi itt faluhelyt nem nagyon kapunk ilyesmit, úgyhogy ha a gyerekekkel utazunk, ők mindig megcélozzák a kedvenc nagyvárosi kajáldáikat, kávézóikat. Ha csak mi felnőttek utazunk akkor inkább a helyi specialitásokat próbáljuk ki, de mondjuk a fish and chips-nél még a sushi is jobb :-)



megnéztük a botanikus kertet,

Darwin egyik tanára, Henslow alapította a botanikus kertet,
kifejezetten a növények tanulmányozása végett


Gimis koromban rengeteget jártunk a debreceni "botkertbe", suli után egyszerűen kimentünk és élveztük a természetet, olvastunk a parkban vagy csak sétálgattunk, beszélgettünk a fák közt. 




erről elsőre azt hittem, valami hülye művirág lóg a fáról

most komolyan, szerintem ez e türkizkék egyáltalán nem természetes, nem?
De ezek szerint létezik, ez valami orchidea 

Newton almafája.
Szó szerint.
Igaz, az ő kertjében levő kidőlt, de ez abból készült oltvány, azaz nem magról kelt,
genetikailag teljesen azonos az eredeti almafával. 


belépődíjak

... és voltunk egy mini tudományos bemutatóteremben is (Cambridge Science Centre) .
Tényleg kicsi, kb fél-egy óra elég rá, de addig viszont jól elszórakoztunk. Inkább helyi kisgyerekeseknek való iskolaszünetre és nem messziről jött turistának látványosság, de ha már itt jártunk és benéztünk, nem bántuk meg.



Azt szeretem, hogy még nekem is tudnak ezek a helyek újat mondani.
Például tudtátok, hogy sok gyík futás közben nem tud levegőt venni?
Ezért van az, hogy csak kicsit, de gyorsan szalad, aztán megáll szuszogni. Ugyanis ugyanazokat az izmokat használja futáshoz mint légvételhez. Ő aztán szó szerint kifullad ha sokat szalad. :-)
nagyon jó időt sikerült kifogni


Múzeumokba, templomokba nem könnyű kamaszokat elrángatni, nem is erőltettem, de amit nem akart ő sem kihagyni, az a híres Cambridge-i Egyetem. Ide járt Newton, Darwin, Erasmus, Byron, Stephen Hawking, David Attenborough és Károly walesi herceg is... Szentgyörgyi Albert is járt itt kutatói ösztöndíjjal. És a Kings College-ban tanult az az Alan Turing is, aki a Bletchley Parkbeli Enigma kódfejtő gépet, a Bombát kifejlesztette, amiről a poszt elején írtam. Mondjuk okos volt a fickó, 16 évesen már megértette Einstein munkásságát, így az sem számított, hogy többszöri nekifutásra is megbukott az érettségin (mondjuk gondolom nem matekból).

Az oxfordiak szerint az onnan elzavart/menekült diákok alapították itt az egyetemet, a helyiek viszont esküsznek rá, hogy itt régebben volt iskola, mint Oxfordban. A két egyetem között állandó a versengés az elsőségért.

az egyetemi kampuszra csak diákigazolvánnyal lehet bemenni. Na, majd pár év múlva :-)
Addig is csináltunk egy fotót, jó lesz az egyetemi évkönyvbe :-)
Az ott a King's College Chapel a háttérben



A Matamatikusok hídja az egyik leghíresebb híd a Cam folyón (Cam-bridge - Cam híd..., értitek :-) )
Állítólag a szentlélek meg a matematikai pontossággal összefeszülő fagerendák és csavarok tartják össze. A másik híres híd a "Sóhajok hídja", ahol gondolom a vizsgázó diákok sóhajtoztak nagyokat.  Jó lett volna gondolázni egyet (itt ugyebár ez a punting), de nagyon lógott az eső lába és féltünk, hogy elázunk, ezért ez legközelebbre maradt.

Mathematical bridge 




Meg akartuk nézni a Warner Bros. (Harry Potter) stúdiót Londonban, de már hónapokkal előtte jegyet kellett volna foglalni, esélyünk sem volt.

Kétszer is voltunk moziban, mentünk trambulinparkba:

itt kérem szerény személyem ugrándozik...
úgy néz ki, hogy csak egy kis ugribugri, de kb 5 perc után lihegve néztem az órámat, hogy mennyi van még hátra... 

Időre kellett lecsapni a világító pontokat, mondanom se kell, a gyerek nyert.
De én fáradtam el jobban :-)

és végül volt, hogy csak a környéken sétálgattunk, pihentünk, kávézgattunk, vacsoráztunk...
                                                                                                                                      Jó volt :-)

1 megjegyzés:

  1. Ilyen orchideát láttammár képeken onnan, ahova egyszer utaztunk és reméltem élőben is látni valahol, de mi nem láttunk ilyet. Nagyon érdekes és szép.
    Nekünk közeleg Andalúzia...Köszi a hozzászólásokat Costa Ricánál. ;-)

    VálaszTörlés