2022. december 3., szombat

Nyár 2022

 Annyira el vagyok maradva a bloggal, hogy már a naptárban kell visszakeresnem, hogy mi mindenről nem írtam még...

A nyár már messze jár, voltunk otthon Spanyolországban és otthon Magyarországon, és Csenge kifejezett kérésére ismét Szlovákiában. Egy időre azonban elég volt, már kicsit unalmas volt, hogy már minden túraútvonalat többször végigjártunk. Az idén ezért kipróbáltuk a via ferrata-t, amitől eddig tartottunk, de egyáltalán nem volt vészes, még a tériszonyos Zsolti is simán abszolválta. 


A spanyol házunkba egy kis kitérővel érkeztünk. Barcelonába repültünk és pár napot a környéken töltöttünk, megmutattuk a lányoknak a Dali háromszöget. Az ír iskolai oktatás nagy hibája, hogy a gyerek klasszikus általános műveltsége a béka segge alatt marad* ha az ember nem tesz aktívan azért, hogy megismertesse őket ilyesmivel.   

Mivel Zsoltival kettesben már jártunk erre, most nem írok róla, itt már megtettem:

Dalí háza, Portlligat

Figueres, Dalí múzeum 

Púbol, Dalí feleségének kastélya












Aztán otthon már nem csináltunk semmit, illetve csak a szokásos vidámpark, medencézés, tengerpart, semmittevés... 






Szlovákiában egy olyan házat béreltünk, ami ugyan kicsit messzebb esett a nemzeti parktól de egy fél óra kocsikázást megért reggelente, hogy cserébe volt szauna és jacuzzi a házban. Külön jól jött mikor az eső miatt visszafordultunk és inkább otthon maradtunk egy napra. 











Aztán Magyarországon :


Balatoni hajókázás, kicsit szeles időben...

még jó, hogy van figyelmeztető felirat 
a



sokadik házassági évforduló :-)


Hát ennyi volt ez a nyár...



*"... minden országnak megvannak a maga kultúrális szokásai - egy amerikai naponta kétszer cseréli a pólóját, minden alkalommal lefürdik, amikor csak zuhanyzó közelébe kerül, az orosz ember pedig nemzedékről nemzedékre gőzfürdőben fürdött, hetenete egyszer, szombatonként, akkor váltott feherneműt is, sokan társbérletben laktak, ahol fürdőszoba se volt... Oroszországban bármelyik gyerek az ő korukban, a legszegényebb is, egy év alatt annyi könyvet olvas el, mint amennyit ők ketten a bátyjával együttvéve egész életükben se, és hogy minden tisztességes felnőtt annyi verset tud kivülről, mint amennyit itt az irodalomprofesszorok sem..." (Ulickaja: Jákob lajtorjája)   - ez ír-magyar viszonylatban is többé-kevésbé helytálló... 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése