2012. január 24., kedd

Olvasónapló lapbook-osan :)

A téli szünetben olvasgattunk is egy kicsit, főleg a spanyolt gyakoroltuk mert az megy nehezebben. Nem könnyű könyvet választani, mert ami a koruknak és érdeklődésüknek megfelel az nyelvezetben  még nehéz nekik. Most egy egérkéről szólt a történet aki talált egy cumit. Maga a könyv persze kicsiknek íródott (kb. hogyan szoktassuk le a  gyereket a cumiról történet), de a csajoknak pont megfelelt mert könnyű a szöveg, maguktól is értik amit olvasnak, így van sikerélményük. Hiszen pont ez a lényeg, hogy az olvasás élvezetes, szórakoztat. Márpedig ha csak a betűket teszik egymás mellé és minden mondatban akad olyan szó amit magyarázni kell akkor csak erőltetett munka lesz számukra, egy kötelező feladat amit le kell tudni. 
Több ilyen kis rövid könyvet elolvastunk, de ez lett a kedvenc, ebből készítettünk is egy lapbook-ot. (Kicsit előre szaladva és belecsempészve a januári környezet témakört, az állatokat :-) )




Hogy mozog, mit eszik, hogyan szaporodik

Érdekességek az egerekről. Például tudtátok, hogy a farka pont akkora mint a teste? Vagy hogy a pisije világít az UV fényben? És hogy a neve tolvajt jelent? :)


 A középső forgó tábla a történet egy-egy részletéből mutatja a szereplőket, így ha forgatjuk el tudjuk mesélni a történetet.



Az egér részei

A kártyák a történetben szereplő szavak képei, amiket aztán leírtunk angolul, spanyolul és magyarul is. Ezeket kell a képekhez párosítani.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése