2012. november 23., péntek

A körút utolsó állomása: Carcassone

Utolsó állomásunk Carcassone volt.

Itt található Európa legnagyobb középkori vára, amit gyönyörűen felújítottak (szó szerint szebb mint új korában :-) ) 

A szálloda ablakából

Lovagkorba kívánkozó fiúgyerekes szülőknek kötelező elem :-) Van itt minden ami kell: várfalak, várvédők, lovagi torna, utcai zenészek, jobbnál jobb éttermek, mindenütt árusok, természetesen a fakardtól a lovagi páncélzatig minden kapható. 



A lovagi torna egy kb. egy órás előadás volt, igaz, franciául, így egy szót sem értettünk belőle, de azért a látvány magáért beszélt. Akik értették pedig nevettek is, úgyhogy valószínűleg vicces is lehetett... :-)






szakszerű mentés :-)


a végén autogramot is lehetett kérni a sztárlovagoktól :-)

A vár maga óriási, egy napot simán el lehet bóklászni benne. 

A története is érdekes: a legenda szerint Nagy Károly már 5 éve ostromolta eredménytelenül, végül ki akarták éheztetni a várvédőket. Ekkor Carcas úrnője az utolsó szem gabonákkal jól megette az utolsó disznót, majd a várfalról kidobták szegény párát az ostromlók közé, jó étvágyat kívánván. A császár  persze jól meglepődött és inkább feladta a küzdelmet, gondolván hogy ha ezeknek még kidobálni való élelmük is van akkor megőszül mire kiéhezteti őket. Így aztán fegyverszünetet kötöttek. 
A győzelmet kürtszóval, harangokkal jelezték a várból, innen kapta a nevét: "Carcas sonne", azaz Carcas zeng".












Cassoulet , babos-húsos ragu, a helyi specialitás. Nagyon finom :-)



4 megjegyzés:

  1. El is döntöttem, hogy jövőre el kell mennem ide! :-)
    Nagyon szép hely, és tök jó kilátásotok volt a szállodából! Köszi a posztot, erre vártam fél éve :-D

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, nem siettem el... :-)
    Ha tehetitek menjetek, az egyik legjobb állomása volt a körútnak.

    VálaszTörlés
  3. '98-ban voltunk, még kislány voltam :-D (na jó, annyira nem).
    Most néztem, hogy könnyű eljutni, sztem repkedni fogok. Biarritzba is mennék, meg Andorrába.... hely van bőven :-) De ide el akarom vinni a gyerekeket is!

    VálaszTörlés
  4. Csodas hely, nagyon szep kis varos! Es a törtenelmeert külön köszönet :)
    Marcelnek egyik kedvenc jateka a carcasonne, most mar legalabb el tudom neki meselni a hatteret is :))
    Nagyon szep a var, hangulatosak a kis utcacskak :)
    Hat jo sok mindent lattatok a nyaron, tenyleg egy kis-nagy vilag (europa)utazas volt :)))
    Karacsonykor mentek haza?
    Szep hetet! Orsi

    VálaszTörlés