2013. február 24., vasárnap

"Ha nem tudsz futni, sétálj. De soha ne állj meg!"



Ez volt a jelmondata az idén immár harmincadjára megrendezett torreviejai futóversenynek. 10 km-en és félmaratoni távon, 21 km-en (egészen pontosan 21097 m) lehetett versenyezni. Persze voltak akik időre futottak különböző atlétikai klubok versenyzőiként, és voltak, nem is kevesen, akik csupán a sport szeretete miatt , vagy mert saját magukat akarták legyőzni, saját határaikat akarták feszegetni. Volt aki féloldali bénulással, bicegve, de teljesítette a 10 km-t, volt aki babakocsival és volt aki kutyával indult neki a távnak. Nem kevesen a 60 -sőt 70+ -os korosztályból is részt vettek. 
Sőt, a triatlonos klubok biciklivel érkeztek, lefutották a félmaratont majd bringára pattanva távoztak. Minden elismerésem :-)

A versenyzők szerintem legalább 70-80% férfi volt, így a lányoknak könnyebb dolguk volt ha érmet, kupát akartak begyűjteni. :-)
gyülekező tömeg

Idén először (de szerintem nem utoljára) Zsolt is benevezett. 

indulás előtt, lelkesen
rajt!

Aki ismeri, tudja, hogy sosem volt egy sportember, egészen októberig kb. semmit nem sportolt. Októberben kezdett el futni, leginkább azért, mert meg szeretett volna szabadulni a felesleges kilóktól. Mivel a kórházban ő a bariátriai sebészet vezetője, naponta hallja a betegektől, hogy ők ugyan szinte semmit sem esznek, és mégsem fogynak. (Erre mondta az egyik volt kedvenc főnököm, hogy "Kisdrága, mindennek, annak a 'szinte semmijnek' van fele" :-) ) 
Nos, ezzel azt is akarta bizonyítani, hogy igenis lehet fogyni. A műtét pedig csak egy segítség és nem megoldás a problémára, igenis magunknak kell tenni a cél érdekében. 
Nem hiszünk semmilyen csodadiétában (nem lúgosítunk / szétválasztunk / paleozunk / norbizunk, sem vega nem lett belőlünk és még csak a vércsoportunk szerint sem étkezünk), viszont a bevitt és felhasznált kalóriában igen. 

Nos kérem 4 hónap alatt fogyott 16 kg-t. És 4 hónap alatt eljutott oda, hogy ma lefutotta a félmaratont. Azt hiszem méltán vagyunk büszkék rá :-) 
Nem lihegte túl a dolgot, nem keresett edzőt, nem követett edzés tervet, egyszerűen csak kilépett az ajtón és futott, mint Forrest Gump :-)

félúton 
célfotó 
beérkezés után  a lelkes szurkolótáborral :-)
A csajok nagyon szurkoltak neki és most már ők is akarnak futni :-)
Gratulálunk Apa! :-)

8 megjegyzés:

  1. Hatalmas dolog, amit Zsolt csinált, gratulálok neki és méltán lehettek büszkék rá!!!!!!! Aztán ki tudja, jövőre lehet, hogy mar együtt futtok :)))
    Valami mozgás nekünk is kellene, csak futni nem szeretek :)))
    Szép vasárnapot Nektek!! Orsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most belelkesedtem, aztán meglátjuk meddig tart.
      A futással nekem az a bajom, hogy unalmas :-(
      De a mozgás meg csak kellene...
      Ha én is lefutom, tuti itt lesz a blogon :-)))

      Törlés
  2. Gratula, nagyon szép eredmény! :-)
    Sajnos én a futás nekem se megy, de a "felét eszem" már önmagában is siker ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szóval magyarul :-D

      Sajnos a futás nekem sem megy :-D

      Törlés
  3. Szuper! Gratulálok neki mind a két eredményhez! :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük a gratulációkat :-)

    VálaszTörlés
  5. Zsoltnak nagy gratula!! nagyün ügyesen megcsinálta ezt a pár hónapot!! futáson kívül tett még vmit a mínusz 16 kilóhoz? étkezésbeli változás, felezés, stb?

    jah és az előttem szólókhoz csatlakozok, utáltam mindig is a futást ) s a bokasüllyedésem miatt nem is ajánlották, se ugrabugrálás, se futás, nem is hiányzott soha! :D
    viszont gyaloglás befigyel most a jó időben újra +biciklizés meg nyáron az úszás, mert didergő hidegben úszni még uszodába sincs kedvem menni az tuti! :D
    de addig is, míg elkezdek jobban mozogni kaja felezés jön majd meg talán szénhidrát megvonás...

    VálaszTörlés
  6. Igen, a futás csak a kisebbik része a dolognak. Nem fogyaszt annyi kalóriát mint amennyire elfárad tőle az ember :-(

    Igyekezett figyelni az étkezésre, több zöldség-gyümölcs, kevesebb kenyér, krumpli, tészta... de azért ha megkívánta evett mindent, kenyeret, csokit, akármit, viszont figyel a kalóriákra. Kiszámolta mennyi a bevitel ,kb. mennyi a felhasználás és a lényeg hogy a mérleg negatívban legyen.

    VálaszTörlés