2017. június 7., szerda

Bukarest templomai




Már tettem fel néhány képet a városról de most nézzük kicsit tematikusabban:

Romániában a lakosság nagyrészt a román ortodox egyház tagja. Rengeteg templom van a városban és az emberek tényleg használják is őket: Betérnek arra jártukban, elmondanak egy imát és már mennek is tovább. (Sőt, olyan idős nénivel is találkoztunk, aki templomról templomra járt, többször összefutottunk vele a nap folyamán.) Nem csoda, állítólag Törökország és Málta mellett az egyik legvallásosabb európai ország. A rendszerváltás után lépten-nyomon templomokat építettek, állítólag a statisztika szerint 1990 és 2010 között több mint 4000 templom épült, azaz kevesebb mint két naponta adtak át egyet. 

A templomok klasszikusan kelet-nyugati fekvésűek, a bejárat a nyugati, a szentély pedig a keleti oldalon van (már amikor erre van lehetőség a környezet beépítettsége miatt). A hívők viszont mindig arccal kelet felé vesznek részt a szertartáson. A belső tér három részre oszlik: előtér, majd oszlopok között jutunk be a hajóba, melynek végén található az oltár. Itt három ajtó van előttünk, mely a szentháromságot szimbolizálja. A templom falán freskók, mozaikok, illetve kiállítva, felakasztva ikonok láthatók. A szentély előtt ikontartó állványokat helyeznek el amikre a helyi védőszentnek, a templom névadó szentjének vagy épp az aznap ünnepelt szentnek az ikonját teszik ki. Szobrok nincsenek az ortodox templomban. A hívek meghatározott sorrendben lépnek az ikonok elé, azokat megcsókolják, gyertyákat gyújtanak. Csak néhány szék található a falak mellett az idősek, betegek számára, egyébként a többség állni szokott.

A templom leghátsó, azaz keleti végét az ikonosztáz (képfal) választja le. E mögé nők nem léphetnek, nem láthatják a szentélyt. Az ikonosztázon a képeknek meghatározott sorrendjük van. 
A képfalon 3 kapu található. A középső a királyi kapu, ezt csak istentisztelet közben nyitják ki, csak a pap és a diakónus mehet be rajta, a mise meghatározott pillanatában és csak a díszes miseruhában. Világi öltözetben és a misén kívül csak a püspök léphet be ezen az ajtón. A két szélső ajtón közlekednek a pap segítői és miseidőn kívül maga a pap is. 

Az első templom amit megnézünk Bukarest legrégebbi ortodox temploma, a St. Anton bazilika.







Innen a Szent György Bazilikába vezet az utunk.












Nem messze tőle a Coltea templom:


szinte mindenütt láttam szamovárt, de csészéket csak itt
Kretzulescu templom:




Nagyon híres templom még a Stravlopoleos templom:









Szent Demeter bazilika:




Egy hagymakupolás templomot is találtunk amit orosz templom néven emlegettek, hivatalos neve egyébként a Szent Miklós templom. Sajnos nyakig fel volt állványozva, így kívülről épp csak a kupolát tudtam lefotózni:






Bukarestben a Parlament mögött épül a balkán legnagyobb ortodox temploma. Mi még csak a téglafalat láthattuk, de remélem mikor legközelebb itt járunk már belülről is megcsodálhatjuk. A Parlament sem piskóta (állítólag ez tényleg látszik az űrből, nem úgy mint a kínai Nagy Fal aminek ez a híre) de ez még annál is magasabb lesz.

a látványterv

itt tart most 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése