2018. november 22., csütörtök

A görög út folytatódik: A delphoi jósda


A következő állomás az Unesco világörökségi helyszín, Delphoi, a híres ókori jósda volt mely a Parnasszosz hegy lábánál épült, több mint ezer éven át nyújtott útmutatást az ókori görögöknek - míg aztán a rómaiak, (egészen pontosan Theodosius császár) le nem rombolták és be nem szüntették a jóslásokat. 


Plütarkosz ókori történetíró (és nem mellesleg bennfentes delphoi pap) elég sok feljegyzést hagyott hátra a jósda működéséről. Apollón isten próféciáit egy jósnő, az ún. szübilla (akiket Püthiának szólítottak) fedte fel, természetesen jó pénzért cserébe. 

A Görögbe fogadva c. vígjátékot nem sokkal az utazás előtt néztük meg, így több görög helyszín is ismerős volt a filmből, a lányok itt is eljátszották a jóslásos jelenetet :-) 

a filmben is a kő mögé bújva 'jósol' a bácsi


Egyesek szerint a terület alatt aktív vulkáni tevékenység folyt, a templom pedig egy törésvonal felé épült, ahol mérges gázok (metán, szén-dioxid, stb.) törtek a felszínre. A "jósnők" ezeket szipákolták be, aztán mikor kellően oxigén nélkül maradt az agyuk, transzba kerültek, elkezdtek hülyeségeket beszélni... A jóslatok önmagukban értelmetlen hallucinációk voltak, ezeket a főpapok fordították, értelmezték és tolmácsolták a jóslásért folyamodónak. (Szegény jósnőt ha túl sokáig hagyták szipózni, előfordult, hogy nem ébredt fel többet... )
A jóslások akkoriban igen népszerűek voltak, a politikusoktól hadvezéreken át a kecskepásztorokig mindenki folyamodott jósnőhöz tanácsért. A jóslatok pedig sokszor olyanok voltak mint ma a horoszkópok a női lapokban: attól függ, hogy értelmezi az ember... Ennek megfelelően az orákulumnak mindig igaza volt :-)

ennyi maradt Apollón templomából

sajnos körbe van kerítve, így nem tudtuk megnézni, hogy látszik-e bármiféle hasadás a talajon




A pánhellén játékokon nem csak a sport, de a kultúra is szerepet kapott, így a templomokon kívül volt itt színház, stadion, a nagyérdemű szórakoztatására. 

ókori színház

sportpálya, lelátóval

Sajnos aznap még pár száz km előttünk volt és a lányok éhesek voltak, na meg időben oda akartak érni a következő szálláshoz hogy még medencézhessenek, így Delphoi-ba csak belekóstolhattunk... van itt még más látnivaló, múzeum is, azt majd legközelebb nézzük meg :-) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése