2018. május 5., szombat

Dubai, Global Village


A konferencia résztvevői számára egyik este a szervezők ingyen buszjáratot indítottak a Gobal Village nevezetű helyre. Vaciláltunk, hogy a Burj Khalifa előtt a szökőkutas műsort nézzük-e meg esti fényben, zenével, vagy inkább ezt a programot válasszuk. Aztán az utóbbi mellett döntöttünk: fogalmunk se volt mi ez a hely, szökőkutat meg már láttunk, összekaptuk magunkat és elindultunk. Egy kolléga, aki korábban már járt ott, azt mondta, köszöni, egyszer elég volt  - de nem sikerült kiszedni belőle, hogy mire fel ez a negatív hozzáállás. Csak annyit mondott sejtelmesen, hogy majd meglátjuk...

Amikor odaértünk azt hittem egy vidámparkba érkeztünk, amolyan arab Disneylandnek tűnt a dolog, legalábbis az épületek és a fények, a zene erre engedett következtetni. 
Csodálkoztam, hogy milyen olcsó a belépő, aztán kiderült, hogy szó sincs vidámparkról. Egy óriási park, valóban, de tulajdonképpen egy bazi nagy bevásárlóközpont a szabad ég alatt. Különböző országok jellegzetes termékeit, ételeit árulják, szupergiccses szirupos köntösbe bújtatva.
A végén találtunk azért egy vidámparkot is, szóval csak nem lőttem teljesen mellé, de gyerekek nélkül utaztunk, úgyhogy nem néztük meg közelebbről. 

Ez a főbejárat utáni tér, szó szerint mindent idezsúfoltak


London, Pisa, Párizs, New York, Dubai ... jól megférnek egymás mellett






tényleg mindent lehet kapni

mondom, hogy mindent - még Cseburaska is volt 

vagy mindenféle jelvény

meg persze a szokásos, ruhák, cipők, méteráru, édesség



élet a felhőkarcolók előtt - ma már történelem

belülről

Az ételes pultnál külön sor volt a férfiaknak és a nőknek. Először a kasszánál kellett fizetni, kis - vagy nagy adagot, majd beállni a megfelelő sorba. Amíg vártam, azt figyeltem meg, hogy a férfiak általában csak egy adagot kértek, gondolom saját maguknak. A nők ellenben több adagot vittek, ők az egész családot szolgálták ki. Jó tanács, ha valakivel van férj, állítsa be a fiúkhoz a sorba, hamarabb végeztek :-)


itt egy helyi édességet árultak

így készül

tulajdonképpen bő olajban sütött fánk

a fánkokat valami nagyon édes, juharszirupra emlékeztető cuccal öntik le, de ez állítólag datolyából készül






nem is gondolnánk, mennyi színes ruci bújik meg a fekete burkák, abaják alatt :-)




3 órát kaptunk a nézelődésre, utána várt minket a busz, hogy visszavigyen a szállodához. Persze közel sem elég arra, hogy mindent végigjárjunk, de kaptunk egy ízelítőt a hely hangulatából. Ismét bebizonyosodott: itt egy helyen elfér az egész világ. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése