2011. december 23., péntek

Ha kételkedsz a Télapóban:

Már csak 1 nap és jön a Télapó!

Ha szeretnétek tudni hol jár, csak kukkantsatok be a NORAD Santa honlapra és 24-én nyomon követhetitek a műholdfelvételeken! :)

Addig pedig íme a tavalyi felvétel, bizonyítékképp:



A történet 1955-be nyúlik vissza, amikor egy amerikai áruházlánc lehetőséget biztosított a gyerekeknek, hogy elmondhassák a télapónak , mit is szeretnének karácsonyra. Ehhez megadtak egy telefonszámot amit azonban rosszul nyomtattak, így a telefon a szupertitkos észak amerikai légvédelmi központban csörgött, nem kis meglepetést okozva. Azonban szerencsére egy gyerekbarát és nagyon jófej , (egyben maga is apuka) ügyeletes tiszt (név szerint Colonel Harry Shoup műveleti igazgató) vette fel a telefont és biztosította a gyerekeket, hogy az összes radarját beveti Santa Claus követésére, majd folyamatosan tájékoztatta őket, hogy épp hol jár a Mikulás. Ezzel hagyományt teremtett, azóta önkéntesek válaszolnak a telefonokra, írják a leveleket, és a technika fejlődésével már az internet segítségével saját szemünkkel is láthatjuk a Santa-ról készült műholdfelvételeket.

Aki nem hisz a Mikulásban, higgyen a saját szemének! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése