2012. április 4., szerda

Tavaszi nagytakarítás!


Ha tavasz akkor megújulás. 
Mi is úgy gondoltuk, hogy ideje megújulni kicsit. Igaz, hogy még csak 1.5 éve költöztünk de nekiálltunk átrendezni a lakást. 

Így aztán a húsvéti előkészületekkel úgy jártunk, mint Micimackóék a Tavaszolás Zsebibabával című, gyermekeim közt nagy sikerű klasszikusban: lelkesen megy a csapat Nyuszihoz, hogy elkezdjék a Nagy Tavaszi Tojásvadászatot, de Nyuszi egy seprűvel a kezében beléjük fojtja a szót, így lesz Tavaszi Tojásvadászatból Tavaszi Nagytakarítás :(

Az eredeti terv szerint adva volt egy szabad hétvége (csak egy balett és egy lovaglás van a gyerekeknek, de annyi még pont belefér), csak gyorsan Zsolti szétkapja a mostani bútorokat (egyben nem fér ki az ajtón), addig én főzök valami ebédet, majd szintén pikk-pakk összerakja az új bútorokat, majd a régi szétszedettet is összeszereli az új helyén, én gyorsan visszapakolom a dolgokat a helyére és már kész is. 

Aha, ahogy azt Editke elképzeli.  

A legnagyobb hibát ott követtem el, hogy voltam olyan túlbuzgó és úgy gondoltam, hogy ha már kikerült az a sok ruha, ágynemű, törölköző a szekrényből, és persze vannak bőven olyanok amiket már rég nem hordtunk, használtunk, akkor miért ne mosnám ki őket, csak hogy jobb illatuk legyen. A mosás még oké, azt elvégzi a mosógép. De mikor mindkét kanapét elárasztotta a vasalnivaló akkor volt egy olyan sanda gyanúm, hogy talán mégsem volt ez akkora ötlet...

A hétvége elszállt, a bútorok fele volt csak összerakva és a ruhakupac fele is még mindig ott vigyorgott a kanapén. Na meg kipakolva a könyvek, egyebek, amik arra vártak, hogy készen legyenek a polcok ahová visszakerülhetnek. Persze ilyenkor úgy van az ember lánya ezekkel, hogy ha már előszedtük őket akkor célszerű lenne selejtezni, átválogatni mindent. Hihetetlen, hogy micsoda mennyiségű kacatot vagyunk képesek felhalmozni...

Ezek után vasárnap este a gyerek házi feladatát egy órán át kerestem míg előkerült az egyik kupac aljáról... Tisztára, mintha költöznénk, pedig csak két szobát rendeztünk át.
Egy hete csak vasalok, válogatok, dossziéba rendezek, Zsolti pedig csavarozgat rendületlenül.
(Az entrópia egyensúlyát a gyerekek szobája biztosítja, ugyanis itt egy hét alatt, míg nem értem rá vele foglalkozni, eluralkodott az őskáosz. )

Mostanra azért sokat fejlődtünk, bár mivel iskola és munka mellett elég nehéz haladni, még vannak hiányosságok. De határozottan tetszik a végeredmény :)

Ma kitört az iskolában a tavaszi szünet, úgyhogy a héten még gyorsan elvégezzük az utolsó simításokat és remélem még marad idő és energia a húsvéti dekorációra is.

Mert azért a mesében is csak megjön Nyuszi esze és lesz szuper Tavaszi Tojásvadászat! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése