Ahogy már írtam, a Természettudományi Múzeumban nem lehet csalódni, igazi élmény felnőttnek és gyereknek egyaránt.
A bejáratnál kaptunk audioguide-ot: ha lehet ilyet szerezni, a gyerekek mindig kérnek, imádják keresni a számokat és ha meghallgatták kommentálják :-)
A múzeumot Ferenc József építette, már eredetileg is azzal a szándékkal, hogy az egyre terebélyesedő császári gyűjteménynek helyet adjon. A Hofburgot ugyanis egy idő után kinőtték. Maga az épület is impozáns, a falon található festmények összhangban állnak a kiállított tárgyakkal.
 |
Terészettudományi Múzeum, Bécs |
 |
előtte egy kiselefánt szobra |
Először egy óriási ásvány kiállításba botlottunk. Pont ősszel tanultak környezetből az ásványokról, úgyhogy lelkesen keresték melyiket ismerik már. Rengeteg Magyarországról származó követ találtunk, gondolom részben az ország közelségének is köszönhető.
 |
egy ilyet a nappalimban is el tudnék képzelni |
 |
kőből faragott iguána |
 |
érdemes felfele is pislogni, gyönyörű épület |
Nem készültem fel a múzeumból, tulajdonképpen hirtelen ötlettől vezérelve tértünk be, így meglepetés volt, mikor megláttam az egyik üveg mögött a Willendorfi Vénusz szobrocskáját. Őszintén szólva nem tudtam, hogy itt őrzik.
Azt viszont tudtam, hogy kicsi, de olyan ez mint a La Mona Lisa. Mikor meglátja az ember mindig elcsodálkozik. Persze mint tudjuk, nem a méret a lényeg ;-)
Magyar régésznek köszönhetjük a leletet, Szomathy József találta alsó-ausztriai kutatásai során. A szobrocska mészkőből készült és vörös okkerrel festették sárgára.
 |
csak az arányok kedvéért, a szobrocska amúgy 11.1 cm |
Ha már így élőben találkoztunk, körbefotóztam. Minden könyvben elölről, max. oldalról fényképezve látható. De hátha esetleg valaki kíváncsi a hölgy hátsójára is... :-))
 |
Willendorfi Vénusz: a közel 25 ezer éves hölgy, ahogy mindenki ismeri |
 |
így is láthattuk már |
 |
csak a teljesség kedvéért - remélem nem sértődik meg :-) |
A következő teremben meteoritok voltak kiállítva. A legnagyobb az volt ami a mai Ukrajna területére esett le.
 |
Knyahinya meteorit - 1866-ban Ukrajna területén esett a Földre
a közel 300 kg-os kődarab |
 |
Carlo Brioschi festményen is megörökítette a becsapódást |
 |
Holdkőzet : 83.7 g, 1971-ben David Scott asztronauta hozta
az Apollo 15-ös küldetése során |
Volt meteorit és vulkán szimulátor, a lányok jól elszórakoztak (és mi is) .
Ezután néhány hétköznapi használati tárgyat és annak az "ősét" mutatták be.
A tépőzárat a természet már évmilliókkal ezelőtt feltalálta: a bojtorján (és nem bogáncs!) úgy beleragadt a svájci Georges de Mestral vadászkutyájának szőrébe, hogy művészet volt eltávolítani. Ez adta az ötletet, hogy egy hasonló elven alapuló záróeszközt fejlesszenek ki.
 |
miből lett a tépőzár? |
 |
a tapadókorongok őse nem okoz meglepetést |
 |
a darazsak évmilliókkal az ember előtt feltalálták a papírkészítést |
Ezt követték a földi élet kialakulását és az ősi állatokat bemutató termek, egytől egyig egy élmény volt. Tényleg igényesen kialakított bemutatót láthattunk.
 |
a vízből a szárazföldre - látványos, nem? |
 |
a világ legnagyobb pókja - volt
A teste több mint 35 cm, a teljes hossza a lábakkal pedig több mint 50 cm |
 |
a fosszília alapján készített életnagyságú modell |
 |
mi volt előbb- a dino vagy a tojás? |
 |
egy dinoszaurusz-láb, mondhatni a bokájáig se érnek |
 |
csak a karma akkora mint a fejük |
 |
ősdodó |
 |
a kis madárka |
 |
kardfogú őslény |
 |
fogas madár?? |
 |
még jó, hogy elég nagy a belmagasság |
 |
azért így is be kellett húzni a nyakát :-) |
És végül a várva várt mamutok:
 |
anyuka a kicsinyével |
 |
mamutkaka :-) |
 |
mumifikálódott kölyök :-( |
Még jópár terem lett volna, de sajnos zártak, így be kellett fejeznünk a nézelődést. Talán legközelebb...
Klassz ez a múzeum, nem is gondoltam volna. Nem vagyunk múzeumba járósak.
VálaszTörlésAz az igazság, hogy a mai múzeumok nekem többnyire tetszenek. Gyerekkoromban utáltam múzeumba menni mert csak mindenféle köcsögök voltak kiállítva a vitrinekben és ha csak közelebb hajoltunk már ránkrivallt a teremőr néni, hogy "ne tesséééék hozzányúúúúlni"
VálaszTörlésManapság rengeteg interaktív "játék" van, meg sok fogdosható érdekesség, egész más feeling :-)
Igaz, ha a gyerekek nélkül jöttünk volna nem hiszem hogy betérünk, én inkább elmentem volna a Hundertwasserhaus-hoz vagy a Stephansdom-hoz, de az ilyen családi kirándulásoknál össze kell hangolni az igényeket, és le lettem szavazva :-(
Az is igaz, hogy elég hideg volt és épp szemerkélt az eső, szóval jól jött egy meleg és száraz hely :-)
Egyébként ha kettesben kirándulunk a Zurammal akkor mi is inkább a természeti kincseket keressük vagy a városokban az építészeti remekműveket és kevésbé a múzeumokat. De azért néha van egy-egy amiért érdemes betérni.