Vezúvra fel!

Pompeii romvárosa után kézenfekvő volt, hogy következőnek jól megnézzük magunknak azt a vulkánt, ami mindezért a felelős volt annak idején. 

Elvileg 20 perc alatt oda lehet jutni, mi szokás szerint az egy órás utat "választottuk": Ercolanoban az egyirányú utcákban tett több felesleges kör után egy olasz fickó akit megkérdeztem (akinek ez úton is örök hálám), beült a kocsijába és egészen a hegyre felvezető útig ment előttünk. Azt azért megtanultuk, hogy ne kövessük a többi turistát, mert attól hogy feltételezhetően ugyanazt az utat keresi mint mi nem biztos hogy tudja is hogy hol jár. Csak mivel már harmadjára fordul be ugyanabba a mellékutcába, kicsit magabiztosabbnak tűnik :-)

A Vulkánhoz egy kanyargós hegyi út vezet fel a parkolóig. Ott kell hagyni az autót, megvenni a belépőt, majd innen kicsit lihegni felfelé és már ott is voltunk. 

Persze a legjobb képek helikopterről készíthetők, ez adja vissza a vulkán valódi formáját, úgyhogy kerestem párat a gugliban , hogy kerek legyen a poszt (a készítőknek köszönet):

A vulkán maga inkább érdekes mint szép. 

a kráter peremén állva 

Az amit láthatunk, nem más mint egy nagy szürke kráter, benne kavicsokkal, törmelékkel, némi burjánzó gazzal, és ha nagyon figyel az ember akkor itt-ott láthatja, ahogy a kövek között vékony csíkokban száll fel a füst: odalent még mindig nagy a forróság és annak ellenére, hogy most épp alszik, azért nem lehet tudni, mikor ébred újra... (Utoljára 1944-ben tört ki, állítólag ebben a században is várható egy újabb kitörés)

látszanak a lerakódott talajrétegek

így füstöl most is

Hihetetlen, hogy én most itt sétálgatok, ez meg itt alattam ha épp úgy gondolja, elpusztít egy várost... Persze a sok műszer és a folyamatos mérések miatt gondolom emberáldozatot már nem nagyon követelne, evakuálnák a lakosságot a környékről, de én itt tuti nem ruháznék be lakásra...

A kilátás viszont pazar: láthatjuk a végtelen tengert, Nápolyt, Pompeii-t, és a felhőket a lábunk alatt (merthogy szépen fölébük gyalogoltunk). 

a nápolyi öböl

felhők a lábunknál

Mivel a romvárosban és a Vezúvon gyakorlatilag az egész napot eltöltöttük, magára Nápolyra nem maradt időnk. Igaz, nagyon nem terveztem, így nem is sajnáltam. Semmi jót nem hallottam róla, még az onnan származó olasz kollégától sem*, meg én is hiába nézegettem a neten a képeket, nem vonzott egyáltalán. 

Mivel szállásunk nem volt előre foglalva, adtunk egy esélyt a városnak:

Azért hogy meggondolhassuk magunkat, nem az elkerülőt, hanem a Nápolyon áthaladó utat választottuk: ezt utólag megbántam. Azt tudjuk, hogy az olaszok borzasztóan közlekednek, de ez még annál is rosszabb volt. És a tapasztalatom szerint minél délebbre vagyunk, annál agresszívebbek, annál jobban nyomják a dudát, az indexet még hallomásból sem ismerik, a felfestett sávok pedig kb. sorminták az úton, mert senkit nem érdekelnek. Ráadásul belefutottunk valami tüntetésbe, ezért kb. fél órát álltunk az útlezárás miatt. Így hát Nápolynak esélye sem maradt megszerettetni magát velem. Persze biztos van akinek meg pont ez a város a szíve csücske, vitába nem szeretnék szállni miatta :-)

Nekem speciel olyan mint egy BAZ megyei cigánytelep vagy épp a "nyócker" jól felnagyítva... Jó, van egy óvárosa ami a képek alapján szép ... lenne  -  ha nem lenne körülötte az ami van: szemét, káosz, zaj, ronda falfirkák, cigarettafüst, becsapni készülő olasz kiscsávó kínai okostelefonnal és omladozó házfalak. Amikor erre valaki azt mondja, hogy megvan a maga hangulata..., nos igen. Ha ugyanez az ember ugyanilyen odaadással sétál azon a bizonyos romatelepen vagy a nyolcadik kerületben (hiszen ott is vannak ám csodálatra méltó homlokzatok és kedves kis kapualjak... akkor elhiszem neki.  Addig meg azt mondom, hogy én személy szerint attól mert mediterrán és olasz még nem esek hasra. Mondjuk az is tény, hogy nem élni kell itt csak pár napot kibírni... De persze ez szigorúan magánvélemény. 

azért ez vicces: garnéla a visszapillantón: nehogy a kocsiba csöpögjön :-)

Úgyhogy a nápolyi szálláskeresésről lemondtunk és tényleg megkönnyebbültünk, mikor kijutottunk a városból. Pozzuoli-ban, a szomszédos faluban maradtunk éjszakára, amit egyáltalán nem bántunk meg: tengerre néző erkélyes szobát sikerült megcsípnünk, ráadásul az éttermük is kiváló volt. Egy üveg borral és egy esti sétával tökéletes befejezése volt a napnak. 

*azért mikor a maffiáról kérdeztem megnyugtatott: 

 Van, de minket ne izgasson, ők sem foglalkoznak velünk. Annyi a lényeg, hogy ha véletlenül épp arra járnánk ahol lelőttek valakit, ne jusson eszünkbe mentőt hívni. Ez utóbbi úgysem jön addig míg nem biztonságos a terep. És akinek a maffia szerint meg kell halnia, azon Isten se segíthet, szóval mi se aktívkodjunk ...