2015. december 4., péntek

Donegal kastély


Következő állomás: Donegal

Bár elsőre azt hittük, Donegal mégsem a megyeszékhely, ez csak egy kisebb, bár (vagy épp ezért?) hangulatos városka, a név jelentése: "Dún na nGall - a külföldiek erődje". (A megyeszékhely egyébként Lifford és a legnagyobb város a környéken Letterkenny)



Donegal castle

A várkastélyt az Eske-folyó torkolatánál még az ír O'Donnell-ek kezdték építeni a 15. században, majd az angolok próbálták megszerezni, kevés sikerrel. Persze azért megszerezték, csak épp az utolsó O'Donnell gondoskodott róla, hogy sok hasznát ne vegyék: mielőtt laput kötött a talpára hogy az angol sereg elől meneküljön, az egészet úgy ahogy volt felgyújtotta. 1623-ban aztán renoválták a leégett romokat és még új szintet is húzattak rá, úgyhogy elég tekintélyes vár lett a környéken. Mondom a környéken, mert amúgy senki ne számítson holmi 'Schönbrunni kastélyra', egy rövid séta után továbbálltunk mi is. 
(Gyerekkel kirándulóknak info: adnak valamilyen kis képes füzetet, ahol különböző képrészletek vannak a várban található tárgyakról, ezeket kell a lurkóknak megkeresni: amíg vadásznak addig sem unatkoznak, így a szülők is nyugodtan nézelődhetnek. Igazán jó ötlet :-) )

A vár alaprajza
Időrendi sorrendben így épült: piros - kék - sárga 

korabeli berendezések
a nagyterem


kb így nézhetett ki az O'Donnell-ek idejében

a vár eredeti konyhája, már ami megmaradt belőle
"Cathach of Colm Cille"
Az Ótestamentum egyik kézzel írt másolata, mely a "szerzői jogok megsértése miatt" még háborút is kirobbantott
- már akkoriban sem volt szabad engedély nélkül másolgatni!

gardrób szó eredete: WC
mindig okosabb lesz az ember :-)

egészen pontosan a gravitációs elven működő pottyantós rendszerű mellékhelyiség
A végtermék a vár fala mellett pottyant a gyanútlanul arra járókra
szalmacseppkőnek tűnnek, ezek szerint errefelé is van belőlük, nem is kevés

A vár mellett egy anglikán templom és egy Old Castle névre hallgató kocsma található, aki ezeket keresi, el nem tévedhet, az írek úgyis két támpontot ismernek az útbaigazításhoz: a templomot és a pubot. :-)

Donegal Church


The Old Castle Bar

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése