2014. október 31., péntek

A Solfatara vulkán


A Vezúvtól nem messze van egy másik vulkán is amit megnézhetünk. Ez közel sem olyan népszerű mint a Vezúv, több okból is: nyilván a 79-es Pompeii katasztófa miatt a Vezúv beírta magát a történelembe, mindenki hallott már róla. Egy köpésre van Nápolytól, így aki repülővel érkezett és nincs kocsija az is könnyen megközelítheti, akár helyi közlekedéssel akár szervezett út keretében is, hiszen abból is akad bőven. És persze rajta van a klasszikus "kötelezők" listáján ha már erre jár az ember. 

Én viszont amondó vagyok, hogy aki teheti, ne hagyja ki a Solfatara-t sem. Nincs messze (bár nyilván mi kocsival voltunk, könnyen mozogtunk), de biztos vannak helyi járatok is, hiszen ez is csak a Nápoly melletti szomszédos falucska közelében van. Persze itt is tettünk pár felesleges kört mire megtaláltuk, ráadásul ahány embert megkérdeztünk, annyi irányba mutatott, hogy merre kell menni... 

A lényeg, hogy végül oda jutottunk. A bejárat egy kemping mellett van. A szomszédos étterem tulajdonosa meg akart győzni minket, hogy hagyjuk nyugodtan az utcán a kocsit, de mivel várakozni tilos tábla volt kitéve, nem kockáztattuk meg. Ráadásul esőben érkeztünk, ő meg még az elázást is kockáztatva magyarázott, hogy csak nyugodtan hagyjuk ott, min aggódunk... Hmmm. Gyanús lett - tudja, hogy a vulkánt megyek megnézni, jó ideig nem jövök ki, nyugodtan kipakolhatják az autót. Lehet, hogy rosszindulatú vagyok... Ráadásul a mienkből lenne is mit, mindig jól felcuccolva utazunk Magyarországról hazafelé. 
A boltív alatt kell átmenni a kempingbe, ott van egy nagy parkoló, biztonságosabbnak éreztem, nyugodt voltam, hogy visszajövet is megtalálom az autót és ami benne van. A bejáratnál kell belépőt venni, itt adnak térképet is, aztán a parkolótól gyalog elindulni az ösvényen felfelé. Nem kell sokat kaptatni, könnyű sétával körbe lehet menni a kráter szélén és itt aztán le lehet menni a belsejébe is. 



Régebben ként, iszapot termeltek ki a területen (a neve is innen ered : "Sulpha terra" - kénes föld), de ma már csak a turisták számára fenntartott terület. A közepén látható egy fortyogó iszaptó (nem tudom, hogy olyan forró hogy épp forrásban van és bugyborog, vagy a gázok törnek fel belőle és azért látjuk a buborékokat, mindenesetre nem nyúltam bele...

a kráter alján iszapos hamuból kialakult szürke talaj


ez az iszaptó tele buborékokkal, gyógyító célra is használták

Mindenfelé látni lehet ahogy a talajból gőzök-gázok törnek fel - a "mofetta" -k. Olaszul nem tudom mit jelent, de spanyolul a "mofeta" a büdös borz, mondjuk a szag alapján érthető lenne az elnevezés...:-)  
A szag pontosan olyan, mintha a pokol kénköves bugyrában járnánk. A rómaiak anno pontosan ezt gondolták, mivel sehol nem láttak máshol hasonlót, úgy gondolták, hogy itt van a pokol bejárata. 


mofetta - vulkáni CO2 tartalmú gázfeltörés
Lent lehet sétálgatni a kráter alján, szaunázhatunk a stufákban (vigyázat, a fentről csöpögő víz éget, anélkül hogy a fejünket védenénk ne bújjunk be!)

Stufák : az egyik a purgatórium, a másik a pokol bejárata

még jó, hogy nálunk az esernyő :-)

Kicsit megkapargatva a megkeményedett iszapot a kezünk alatt is feltör a gőz, úgyhogy csak óvatosan, mert szó szerint éget! Ha pedig a forró gőzbe egy újságpapírt tartunk, meggyullad.
Az pedig külön érdekesség, hogy itt fedeztek fel egy olyan kénbaktérium fajt ami a 90 °C körüli hőmérsékleten is vígan éldegél. Egyes helyeken a gőzök kéntartalma miatt a kövek sárgára festődtek, nagyon érdekes látvány. 

ilyen lyukakon jön a földből a forró gőz (főként arzént, ként, higanyt és CO2-t tartalmaz)

az út menti korlátok kormosak, ha pedig egy fadarabot teszünk közvetlenül a földön levő lyukakhoz, a gőz kiáramlásának útjába, szó szerint elszenesedik

Nem tudom, hogy a borús idő miatt, vagy amúgy sem jár ide sok turista, de szerencsére szinte egyedül voltunk. Az eső pedig néha ugyan szemerkélt kicsit, de nem áztunk el, és néha még a nap is kisütött. A katlanban amúgy is épp elég meleg volt, még jó hogy nem égetett felülről is a nap. :-)

Kétségkívül a legérdekesebb rész a "Bocca Grande" , a "nagy száj" volt

pokoli meleg volt

15 bar nyomással tör fel a gőz

kénköves mennykő??


A konyha - ha legközelebb a gyerekekkel jövünk tuti hozunk egy serpenyőt meg egy tojást :-)

nem olyan mint egy nagy orrú kutyus? 

kénkristályok a köveken

Alattunk elég üreges lehet a talaj, mert egyes helyeken szó szerint éreztük, ahogy döngnek a lépteink (tudjátok, mint mikor valami fahídon megyünk át), még viccelődtünk is, hogy elég gyorsan megfőnénk ha most beleesnénk itt az alattunk levő üstbe. Még viccesebb kedvűek nagy köveket is dobálhatnak, elég ijesztő mikor rezegni kezd a lábunk alatt a talaj :-)

Még egy érdekesség: állítólag a vulkáni gőzök-gázok természetes Viagraként funkcionálnak: a környéken soha nem csökkent a házasságkötések és gyermekszületések száma, az országos statisztika romlása ellenére sem. Állítólag egyszeri belélegzés nem elég, de aki itt él annak nincsenek ilyen jellegű problémái ;-)



Én speciel ezt a túrát sokkal jobban élveztem, mint a Vezúvot: ott igazából csak a nagy krátert lehet látni, szinte semmi post-vulkanikus tevékenységgel: itt közel lehet menni, ha nem lenne olyan forró, azt mondanám, kézzel fogható a vulkán, a gőzök, a kövek! 



Egy szó mint száz, ne hagyjátok ki ha erre jártok!



2014. október 30., csütörtök

Vezúvra fel!



Pompeii romvárosa után kézenfekvő volt, hogy következőnek jól megnézzük magunknak azt a vulkánt, ami mindezért a felelős volt annak idején. 



Elvileg 20 perc alatt oda lehet jutni, mi szokás szerint az egy órás utat "választottuk": Ercolanoban az egyirányú utcákban tett több felesleges kör után egy olasz fickó akit megkérdeztem (akinek ez úton is örök hálám), beült a kocsijába és egészen a hegyre felvezető útig ment előttünk. Azt azért megtanultuk, hogy ne kövessük a többi turistát, mert attól hogy feltételezhetően ugyanazt az utat keresi mint mi nem biztos hogy tudja is hogy hol jár. Csak mivel már harmadjára fordul be ugyanabba a mellékutcába, kicsit magabiztosabbnak tűnik :-)



A Vulkánhoz egy kanyargós hegyi út vezet fel a parkolóig. Ott kell hagyni az autót, megvenni a belépőt, majd innen kicsit lihegni felfelé és már ott is voltunk. 

Persze a legjobb képek helikopterről készíthetők, ez adja vissza a vulkán valódi formáját, úgyhogy kerestem párat a gugliban , hogy kerek legyen a poszt (a készítőknek köszönet):




A vulkán maga inkább érdekes mint szép. 

a kráter peremén állva 

Az amit láthatunk, nem más mint egy nagy szürke kráter, benne kavicsokkal, törmelékkel, némi burjánzó gazzal, és ha nagyon figyel az ember akkor itt-ott láthatja, ahogy a kövek között vékony csíkokban száll fel a füst: odalent még mindig nagy a forróság és annak ellenére, hogy most épp alszik, azért nem lehet tudni, mikor ébred újra... (Utoljára 1944-ben tört ki, állítólag ebben a században is várható egy újabb kitörés)

látszanak a lerakódott talajrétegek

így füstöl most is


Hihetetlen, hogy én most itt sétálgatok, ez meg itt alattam ha épp úgy gondolja, elpusztít egy várost... Persze a sok műszer és a folyamatos mérések miatt gondolom emberáldozatot már nem nagyon követelne, evakuálnák a lakosságot a környékről, de én itt tuti nem ruháznék be lakásra...
A kilátás viszont pazar: láthatjuk a végtelen tengert, Nápolyt, Pompeii-t, és a felhőket a lábunk alatt (merthogy szépen fölébük gyalogoltunk). 


a nápolyi öböl


felhők a lábunknál



Mivel a romvárosban és a Vezúvon gyakorlatilag az egész napot eltöltöttük, magára Nápolyra nem maradt időnk. Igaz, nagyon nem terveztem, így nem is sajnáltam. Semmi jót nem hallottam róla, még az onnan származó olasz kollégától sem*, meg én is hiába nézegettem a neten a képeket, nem vonzott egyáltalán. 

Mivel szállásunk nem volt előre foglalva, adtunk egy esélyt a városnak:
Azért hogy meggondolhassuk magunkat, nem az elkerülőt, hanem a Nápolyon áthaladó utat választottuk: ezt utólag megbántam. Azt tudjuk, hogy az olaszok borzasztóan közlekednek, de ez még annál is rosszabb volt. És a tapasztalatom szerint minél délebbre vagyunk, annál agresszívebbek, annál jobban nyomják a dudát, az indexet még hallomásból sem ismerik, a felfestett sávok pedig kb. sorminták az úton, mert senkit nem érdekelnek. Ráadásul belefutottunk valami tüntetésbe, ezért kb. fél órát álltunk az útlezárás miatt. Így hát Nápolynak esélye sem maradt megszerettetni magát velem. Persze biztos van akinek meg pont ez a város a szíve csücske, vitába nem szeretnék szállni miatta :-)
Nekem speciel olyan mint egy BAZ megyei cigánytelep vagy épp a "nyócker" jól felnagyítva... Jó, van egy óvárosa ami a képek alapján szép ... lenne  -  ha nem lenne körülötte az ami van: szemét, káosz, zaj, ronda falfirkák, cigarettafüst, becsapni készülő olasz kiscsávó kínai okostelefonnal és omladozó házfalak. Amikor erre valaki azt mondja, hogy megvan a maga hangulata..., nos igen. Ha ugyanez az ember ugyanilyen odaadással sétál azon a bizonyos romatelepen vagy a nyolcadik kerületben (hiszen ott is vannak ám csodálatra méltó homlokzatok és kedves kis kapualjak... akkor elhiszem neki.  Addig meg azt mondom, hogy én személy szerint attól mert mediterrán és olasz még nem esek hasra. Mondjuk az is tény, hogy nem élni kell itt csak pár napot kibírni... De persze ez szigorúan magánvélemény. 

azért ez vicces: garnéla a visszapillantón: nehogy a kocsiba csöpögjön :-)

Úgyhogy a nápolyi szálláskeresésről lemondtunk és tényleg megkönnyebbültünk, mikor kijutottunk a városból. Pozzuoli-ban, a szomszédos faluban maradtunk éjszakára, amit egyáltalán nem bántunk meg: tengerre néző erkélyes szobát sikerült megcsípnünk, ráadásul az éttermük is kiváló volt. Egy üveg borral és egy esti sétával tökéletes befejezése volt a napnak. 





*azért mikor a maffiáról kérdeztem megnyugtatott: 
 Van, de minket ne izgasson, ők sem foglalkoznak velünk. Annyi a lényeg, hogy ha véletlenül épp arra járnánk ahol lelőttek valakit, ne jusson eszünkbe mentőt hívni. Ez utóbbi úgysem jön addig míg nem biztonságos a terep. És akinek a maffia szerint meg kell halnia, azon Isten se segíthet, szóval mi se aktívkodjunk ... 

2014. október 28., kedd

Pompeii - a halott város mely új életre kelt

Sorrentoból korán (na jó, magunkhoz képest korán:-) ) indultunk, a cél a közeli Pompeii romjai voltak. Még általános iskolás koromból emlékszem a forró lávával elöntött város történetére. (És 79 azon kevés évszámok közé tartozik, amik megmaradtak az emlékezetemben...) Már akkor arra gondoltam, hogy ha egyszer eljutnék oda...

Igaz, úgy tanították, hogy ott aztán minden olyan, mintha megállt volna az idő : kővé dermedt mozdulatlan emberek, abban a testhelyzetben amiben épp érte őket a forró lávafolyam. Gyerekként ennek megfelelően képzeltem el, családokat az asztalnál vacsora közben, másokat az utcán sétálva, vagy épp az ágyban, épp mikor a másik oldalukra fordultak. 

Pompeii a Vezúvval a háttérben

Persze a régészek miután mindezt kiásták, elvitték tanulmányozni, meg a múzeumokba, vagy épp üveg alá rejtették őket (ez a tükröződés látszik sok fényképen). 




Így aztán már az út tervezésekor rájöttem, hogy ezt így ebben a formában nem fogom látni. Ráadásul maguk a testek többnyire nem konzerválódtak: Egy olasz régész ötlete volt, hogy a megkövesedett üregekbe gipszet öntsenek: ez, miután megkötött, kirajzolta az egykori emberek/állatok maradványait és a hamuréteg lekopácsolása után pontosan rekonstruálható volt az elhunyt testhelyzete. 

pillanatnyilag csak így, egy raktárban, rácsok mögött

ez a kutya képe benne volt valamelyik törikönyvben
- állítólag meg volt kötve szegény, azért nem tudott menekülni, a lánccal küzdve érte a vég

Kutya-mozaik a "tragikus költő" házából


Ennek ellenére Pompeii egyszerre csodálatos, megdöbbentő, elgondolkodtató, lebilincselő. Szó szerint egy kis városnyi terület, érdemes egy egész napot rászánni, késő délutánig bolyongtunk a romok között a forróság ellenére is. 

a Fórum

a Bazilika romja



fennmaradt freskók

gőzfürdőjük is volt

a szobroknak csak kisebbik részük eredeti

Az tény, hogy ha én lennék az üzemeltető, bizony berendeznék néhány helyiséget úgy, ahogy azt előásták a romok közül: persze megértem, hogy az eredeti testeket nem tudják kint hagyni a látogatók előtt, de nekem ugyanúgy megfelelt volna másolatokból is. A jelenleg kiállított darabok rácsok és üvegburák mögött láthatók. Pl. vannak különböző házak: a költő, a sebész háza, a pékség: ezeket az ott talált eszközökből azonosították be. Tudom, az eredeti darabok a nápolyi múzeumban vannak, de egy teremben sétálgatva, polcokra ömlesztve üveg mögé kipakolva már nem tartom érdekesnek, hogy tucatnyi köcsögöt, régi kést vagy akár nőgyógyászati fogót nézegessek. Viszont szívesen láttam volna itt a helyszínen, akár csak a másolatokat, úgy elrendezve ahogy az eredetiket megtalálták. 

most is folynak a feltárások
és a restaurálás

Azt is megtudtuk, az itteni lakosok nem is a láva, hanem a gázok, a füst és vulkáni hamu áldozatai lettek. Először földrengések rázták meg a települést, ezzel rongálva meg az épületeket. Ez akkoriban nem ment ritkaságszámba, így ettől még nem fogták menekülőre a dolgot. Majd a kitörő vulkánból először kövek, por és füst tört fel, ezt követően olyan nagy mennyiségű hamu hullott a városra, hogy betemette az utcákat, behullott az ablakokon, földrengések által megrongált tetőzeteken keresztül a házakba, majd a még korábban épen maradt tetők is beszakadtak a hatalmas súly alatt. Sokan a pincékben kerestek menedéket, ahonnan az eltorlaszolt ajtók miatt már nem tudtak többet kijönni. Egyeseket pedig menekülés közben ért utol a forró füst, ezeknek a testeknek a gipszöntvényeit a Necropolisz mellett láthatjuk kiállítva. 

Nekropolis: halottaiknak síremléket emeltek és szobrot állítottak


gipszöntvények: a kőbe zárt mozdulat


gyerekek is :-(

A legérdekesebb azonban számomra az, ahogy az egykor élettel teli városba tragikus hirtelenséggel beköltözött a fájdalom és  halál, majd teljesen elfelejtődött, és most újra zöldül, virágzik, élettel telik meg: a fű újra kinő a romokon, turisták ezrei járják nap mint nap az utcákat, frissítik magukat a köztéri kutakból vagy épp ülnek le pihenni az épületek lépcsőire. Magunk elé képzelhetjük hogyan sütötték a kenyeret, hogyan ültek be a bárokba (bizony, akkoriban is sok , a mai bárokhoz, sörözőkhöz hasonló hely volt, többnyire örömlányokkal a szomszédos helyiségben. 


színház

A gladiátorok edzőtere - a szállásuk pedig az oszlopsor mögötti cellákban volt. Egy  történet szerint az egyik ilyen cellában egy nemes asszony maradványait találták (ez az ékszerekből, ruhamaradványokból derült ki). Bizony akkoriban is lehettek Russel Crowe típusú csávók, úgyhogy azért érthető, mit kereshetett ott ez az úrihölgy :-)


Az amfiteátrum

pékség , kézi malommal, amelyekben rabszolgák őrölték a gabonát

az egyik taverna, itt hideg-meleg ételeket és bort szolgáltak fel

Bordélyházak is voltak szép számmal, főleg a tavernák közelében, miután emberünk jól lakott és kellő mennyiségű bort is elfogyasztott, a maradék pénzét a lányokra költhette. Ez állítólag akkoriban teljesen elfogadott volt, bár a tudósok szerint csak egy házról mondható biztonsággal, hogy  lányok űzték benne az ipart, azért jóval több ház falán láthatjuk a nehezen félreérthető jelet


Az csak most, ahogy írok tűnik fel, hogy szinte minden helyszín ahol jártunk, a Világörökség része. Ez is. :-)