2013. április 30., kedd

Best blog :-)



Épp munkából jöttem hazafelé amikor csipogott a telefonom. A bloghoz írt kommentről kaptam értesítést. Gyorsan ránéztem és láttam, hogy egy blogdíjat kaptam Marcsitól. Mivel épp vezettem, nem nyitottam meg a blogot, így nem tudtam konkrétan milyen díjról is van szó.


Persze nagy zsákbamacska nem lehet, azért elég hasonló jellegűek ezek: köszönjük meg, írjunk néhány 'titkos' dolgot magunkról és adjuk tovább más, általunk kedvelt bloggereknek. Eleinte azt gondoltam, hogy ez amolyan olvasószám-növelés jellegű, mint ahogy egyesek versenyt rendeznek, kinek van több ismerőse a facebookon. Azóta rájöttem, hogy ez bizony nagyon jó arra is, hogy felhívják a figyelmet érdekes blogokra, én is rátaláltam már így pár izgalmas olvasnivalóra. Bevallom, nekem két kedvencem van: az expat családok blogjai: érdekes mások szemével, a mindennapi élet örömei vagy épp buktatóin keresztül megismeri egy másik ország kultúráját, oktatási-, és  eü rendszerét, természeti szépségeit. A másik kedvenc pedig az utazós blogok, sokkal érdekesebb ezeket olvasni mint útikönyveket. És reménykedni, hogy egyszer talán én is eljutok azokra a helyekre. :-)

Szóval miközben vezettem azon gondolkodtam, mi újat is írhatnék magamról. Azt nem mondom, hogy az életem nyitott könyv, nyilván nincs minden a blogban ami velem történik, de ami nincs az pont azért nincs mert nem publikus. Blogdíj ide vagy oda.

- Azért azt talán elmondhatom, (a szemfülesebbek úgyis észrevették már) hogy megjelent egy új blog a követendők listáján. Ez pedig a Német nyelvleckék újrakezdőknek. Nos, ez lennék én. Újrakezdő. Immár sokadjára. Mondhatni már van benne rutinom :-) Van egy olyan hülye tulajdonságom, hogy szeretek tanulni. De csak akkor, ha magamtól, a saját kedvemre és tempómban tehetem. Amint megérzem a kényszer - vagy vizsgaszagot, azonnal elmegy a kedvem az egésztől és csak a lelkiismeret-furdalás marad hogy tanulni kellene...

Bevallom, alapvetően utálom a német nyelvet (bocs a németesektől) , szerintem rondán hangzik, és tanulhatatlan a névelők miatt. Aki beszél németül az tudja mire gondolok, aki nem meg jobban jár ha nem tudja meg...
Anno középiskolában az angol mellé választani kellett egy második idegen nyelvet:
Az oroszt kilőttem mert úgy éreztem, hogy 4 év általános iskolai orosz tanítás ellenére komoly hiányosságaim voltak és féltem, hogy nem tudom majd tartani az iramot azokkal akik nálam szorgalmasabbak és jobban figyeltek az órákon.
A franciára azt mondták, hogy borzalmasan nehéz mert kutyát írnak és macskát mondanak, szóval ez is kiesett.
Volt még latin, amit teljesen felesleges időpocséklásnak tartottam. Azt tudtam, hogy az orvosihoz felesleges Cicero-t olvasnom, tévhit hogy a latin nyelvtudás túl sokat segítene az orvossá válásomban. Persze a klasszikus műveltséghez hozzá tartozhat, de én ennél gyakorlatiasabb voltam. (És egy ideig jártam Mikó tanár úrhoz ógörög órára, az épp elég volt a lelkemnek)
Maradt a választékból a német. Ausztria közel van, Németország jó nagy, sokan beszélik, valamire csak jó lesz.

Viszont angol tagozatosként elsőben sokan már a nyelvvizsgára készültünk, viszonylag kevéssé izgatott minket a második nyelv. Ráadásul elvileg kezdő németes csoport voltunk, de többen már általános iskolában németet tanultak így nekik minél előbb a középfokú volt a cél. Nem nehéz kitalálni, hogy mi, kezdők csak hátráltattuk az órát. Szegény tanárnőnk egy ideig próbálkozott a differenciált oktatással, de érdeklődés hiányában (mármint részünkről), leginkább elmaradt. Aztán kötöttünk egy egyességet: megígértük, hogy megtanulunk németül és ő békén hagy minket a főnévragozással.

Nem tudom hányan tartották be végül amit ígértek, de én mindig igyekeztem. Először az egyetem vége felé: kellett még egy nyelvvizsga a diplomához, meg amúgy is jól jött a plusz pont az ösztöndíjpályázatnál. Felkerestem a tanárnőt, aki ugyan akkor nem tudott vállalni, de ajánlotta egy nagyon kedves fiatal kollégáját. A srác tényleg megtett mindent hogy megtanítson engem németül, én úgy tessék lássék próbálkoztam, aztán mikor már nagyon untam az órákat akkor elmentem nyelvvizsgázni. Egy Rigó utcai középfokú kellett. Enyhén szólva óva intett az elhamarkodott döntéstől, valami pénzkidobást is emlegetett... konkrétan azt mondta, ha ezzel a nyelvtudással átmegyek, megeszi a kalapját. Mikor megjött a papír felhívtam és jó étvágyat kívántam. Bevallom, az írásbelin épp hogy 60%-ot kaptam, de azt már senki nem kérdezte :-)

Aztán pár évvel ezelőtt kellett egy másik papír, gyorsan beadtam a jelentkezést, vettem kb. 2 német órát és a kitűzött napon robogtunk a nyelvvizsga centrum felé. Én vezettem, a húgom elkísért. Kb. egy óra volt az út. Kezébe nyomtam a "Könnyen gyorsan németül" egy példányát és kértem, hogy útközben olvassa fel nekem. Legalábbis olvasson bele itt-ott. Nos, a könyv tuti siker, egy óra alatt könnyen gyorsan megtanultam németül, ez a papiros is megvolt.

Persze ez még mindig nem nyelvtudás csak papír, így aztán ha német beteg jön akkor bizony inkább nem szólalok meg. Márpedig egyre többet lesz rá szükségem, ezért úgy döntöttem, hogy újra elkezdek németül tanulni. Ezt a blogot tervezem használni, meglátjuk mire jutok. Remélem egyszer az életben, végre vizsga-nyomástól mentesen, szert teszek némi használható nyelvtudásra. :-)

(A konyhanyelvi szinten megtanulandó nyelvek listáján szerepel még az orosz, valamilyen skandináv nyelv, meg amit majd a gyerek tanul a suliban harmadik nyelvként. Petra a kínaira pályázik, fel kell kötnöm az alsót... :-) )

- Arra is gondoltam, hogy megírom, hogy májustól abban a kórházban fogok dolgozni ahol Zsolti. Elkezdem a spanyol rezidens képzést. Ennek hogyan és mikéntjéről gyakran szoktak kérdezni, úgyhogy majd szentelek neki egy külön posztot.

Mire mindezt kigondoltam, hazaértem és megnyitottam a blogot.

Nem is kell mondani semmit magunkról. 
Úgyhogy az előzőeket felejtsétek el.
Én nem mondtam semmit :-)

Marcsi, köszönöm a díjat. :-)
A szabályok szerint négy olyan bloggernek kell továbbadni akinek 200-nál kevesebb állandó olvasója van. (Nos, egy kicsit csaltam, mert itt bizony öt blog jött össze, és mondjuk az olvasók száma átlagolva lett 200 alatt. De nem hiszem hogy ez olyan nagy baj lenne...)

És akkor tadamm, dobpergés meg minden, a díjat továbbadom:

- Bálintnak , aki pár éve eldöntötte, hogy 5 év alatt 5 nyelvet fog elsajátítani használható szinten. Pillanatnyilag saját bevallása szerint az állás a következő:

Angol 99%, Spanyol 80%, Német 80%, Kínai mandarin 10%. (gondolom a saját elvárási szintjéhez képest)
Még 269 napja van hátra az első öt éves tervből. Mert nem kétlem, hogy lesz folytatás :-)

- Zsoltnak, mert gyönyörűek a fényképei és annyi szép helyről ír

- Flöginek, mert ők is sokat utaznak, sokszor olyan helyekre, amikről én egyelőre csak álmodozom.

- a következő IKL blogja (sajnos a valódi nevét nem tudom, lehet, hogy csak számomra nem derült ki a blogból), mert nagyon színes, sokoldalú, őszinte, szeretem megnézni,  meghallgatni ha ajánl valamit, tetszik az ahogy látja a világot és az embereket, és nem utolsó sorban kicsit orvosblog is, de ez részrehajlás részemről. :-)

- és végül de nem utolsó sorban Gabriela blogja, aki egy argentín újságíró lány, Budapesten él már évek óta, küzd a magyar nyelv tanulásával, és sok érdekes dolgot ír a fővárosról, az országról és úgy általában a magyarokól. Egy külföldi szemével, spanyolul. 



Most bevallom tartok tőle, hogy a fent nevezettek utálni fognak a díjért, mert valljuk be nem mindenki szereti ezt az osztogatósdit, de mentségemre legyen mondva, hogy a jó szándék vezérelt, tényleg érdemesnek tartom a blogjukat arra, hogy mások is olvassák, tanuljanak belőle vagy egyszerűen csak gyönyörködjenek a képekben, szórakozzanak az írásokon.


2013. április 27., szombat

4 éve blogolok


.

.. és olyan mintha tegnap kezdődött volna...

(a kép innen: http://michaeltoora.blogspot.com.es/
Szerintem aranyos és én még ilyet se tudnék rajzolni)

4 év, 440 poszt ... Pedig igazán nincs nagy beszélőkém... 

A kinti létről sok újat nem tudok írni, még mindig élvezzük :-)

Köszönöm azoknak akik olvasnak, akik meghallgatnak, akiket érdekel amit írok. 
Azt nem írom, hogy remélem mindenki megtalálta amit keresett, mert a keresőkifejezések között azért akadnak érdekesek: a fagyi jelmez, fa hatású járólap , 2. Lajos bajor király, csárda alaprajz??  netán a bérelhető csajok, malacságok, bugyis fiúk, ehető bugyi ???  ... 500 euroból spanyolban hogy lehet élni (erre egyszavas a válasz: szarul) ... 

Szóval azért sok témáról van itt szó, de nem ennyire :-)
Jövőre majd összekapom magam és írok valami értelmesebb összefoglalót is.

Magamnak jó blogolást, nektek pedig jó olvasgatást továbbra is!

Boldog szülinapot, Blog!

Calasparra és környéke


Egy (kb. 2-3 héttel ezelőtti - csak ennyivel vagyok lemaradva...) hétvége programja volt Calasparra felfedezése. 
A környék a rizsföldjeiről híres, bevallom én mielőtt kiköltöztünk Spanyolországba, nem is gondoltam hogy errefelé is termesztenek ilyesmit (oké, lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé földrajz órán anno). Így persze már érthető, mitől nemzeti étel a paella. (Amit amúgy csak a turisták hívnak paella-nak, ez csak magának az edénynek a neve amiben készítik. Az étel "rizs ...-vel". A "..." tetszőlegesen helyettesíthető tengeri kütyükkel, nyúllal, zöldséggel vagy épp csirkével, illetve mindezt egyszerre is hozzá lehet keverni.)

Visszakanyarodva Calasparra-hoz, ez a kis falucska Murcia tartományban található a Segura folyó partján. 
Először egy közeli vulkáni eredetű dombocska csúcsára másztunk fel (Cabezo Negro), és mivel a gyerekek épp a kőzetekből írtak dolgozatot átvettük egyben a leckét is. :-) 

Cabezo Negro - a szokásos félsivatagos táj

Anya, pipacsok!

A vulkáni eredetű sziklák

Nekünk mindig mindenhová fel kell mászni...

tanuljuk a kőzeteket

Nézd, ott egy gyík!


Következő állomásunk egy kápolna volt (Santuario de Calasparra), ami közvetlenül a folyó partján helyezkedik el. Végig ki van építve grillezőhelyekkel, amit ki is használnak a helyiek, sokan sütögettek vagy csak az otthon elkészített csomagokkal piknikeztek. (ebben nagyon ott vannak ám a spanyolok :-) ) 

Santuario de Calasparra



egy szklába vájt barlangban alakították ki a kápolnát, a tető az eredeti szikla



Viaszból készült babák, testrészek felajánlásként a templomnak  (régen ugye ebből készült gyertyákkal világítottak és ezért nagyon értékes volt, ez megmaradt hagyományként). Ezekhez kötnek kívánságokat, kéréseket: az L betűs tábla a tanuló vezetők jele, ezzel kérik a szűz segítségét a balesetmentes közlekedéshez, és sok magzati ultrahangos képet és újszülött fotót is láthatunk, ahol komplikációmentes szülésért vagy a gyermek egészségéért könyörögnek vagy épp köszönetet mondanak. Bevallom, nekem ezek az odakötözött kezek-lábak vagy épp nyakuknál felakasztott viaszbabák kicsit morbidnak tűnnek...

A folyópart a grillező helyekkel és asztalokkal

rengeteg mókust is láttunk akik a maradékokért jöttek


Visszafelé megálltunk egy kilátónál ahonnan a rizsföldeket lehetett látni, sőt, le is mentünk hogy közelebbről is megnézzük milyen is a rizs ha nem zacskóban van a pulton, de sajnos épp kaptunk a nyakunkba egy zuhét úgyhogy nem volt kedvünk kiszállni. Van miért visszatérni :-)


rizsföldek

2013. április 17., szerda

Ki a szabadba!


Itt szinte mindig jó idő van, utoljára ősszel volt egy vacak esős 6 hetünk, azóta viszont kiszáradt minden, alig pár csepp esett még tavasszal. Így aztán igyekszem kiterelni a csajokat a jó levegőre (ami itt tényleg tiszta, sós tengeri levegő :-) )

A tavaszi szünet egyéb pillanatairól kimaradt képek vegyesen:

-Voltunk a Río Seco völgyében egy kicsit túrázni és kincset keresni: 
(angolul egy tök jó információs oldal itt)

(A río seco száraz folyót jelent. Egyszer megkérdeztük egy ismerősünket, hogy miért ez a neve, talán egy régi kiszáradt folyó medrét nevezték el így? Azt a választ kaptuk, hogy nem száradt az ki, csak a víz bent van a föld alatt ... hmmm... nagyon trükkös :-)))) ) 
Egyébként ez valóban egy 19 km hosszú kiszáradt folyómeder, ami az esőzések alkalmával szokott csak rövid időre vízzel megtelni. Természetvédelmi terület, nagyon sok költözőmadár pihenőhelye és rajtuk kívül is sok védett növény és állat élőhelye. 







- Kincskeresős találkozóra is elmentünk, bár Csengét sokkal jobban vonzotta a tenger mint a társaság, így egy rövid beszélgetés után mi a parton kötöttünk ki. A tengerbe még csak térdig ment bele, mert attól, hogy a levegő már meleg (sőt, már meg is pirított minket a nap), a víz még nem nekünk való.

Geocaching fun-ok  - strandpapucsban mi, akik elsősorban a playara készültünk :-)

Március végén - ma csak kettesben


- Mivel meleg volt sokat sétáltunk a parton, játszottak a csajok a homokban



Húsvétre készült homokszobor
A környéken is voltak még felfedezetlen területek:

mindegy hová, csak másszunk felfelé

de azért sík terepen is jó, csak menjünk

papagájok

ilyen a papagájfészek  - alul kijárattal


2013. április 16., kedd

Acuario de Santa Pola


Ha már vannak halaink, szerveztünk egy tanulmányi kirándulást az egyik közeli akváriumba.

Acuario de Santa Pola

Filléres a belépő, bár maga a hely is kicsi, tulajdonképpen egy nagy terem körben akváriumokkal, amiket a közeli tengervízből töltenek fel némi szűrést és tisztítást követően. Illetve van egy kisebb terem ahol filmet vetítenek a környék tengeri élővilágáról és a halfeldolgozásról. 
Mindenesetre a lányok jól érezték magukat, megunhatatlan számukra a csikóhalak, polipok, rákok és tengeri csillagok látványa. Nekem meg ugye van a "ne üljünk otthon bezárva" jelmondatom a szünet idejére. Pláne, hogy itt gyönyörű tavaszi-nyári idő van. Így mindannyian elégedettek lehetünk :-)



Info (cím, nyitvatartási idő, árak, stb.) a linkre kattintva:

2013. április 6., szombat

A hal nem lakoma hanem csak koma...



Vannak akik hisznek "A" jelekben. Sőt, mindenben "jelet" látnak. Mert minden valamiért történik. Mert véletlenek nincsenek. És persze ha figyeltem volna a jelekre....

Nos, én nagyon nem hiszek bennük, itt is van az eredménye :-)

Először is "véletlenül" elém került ez a plakát a tengeri kiállításról. Ahol aztán a lányok olyan jól szórakoztak, hogy itthon "véletlenül" pont akváriumot kezdtek gyártani. Átlátszó műanyag dobozt töltöttek meg vízzel, telepakolták elsüllyedt hajókról származó kincsekkel, rajzolt halakat ragasztottak az oldalára és készen is volt a játék amivel egy pár napig egész jól elvoltak. Utána már nem annyira érdekelte őket, de természetesen akinek van gyereke az tudja, hogy ezeket kidobni még "véletlenül" sem lehet... 


Aztán hogy ne unatkozzanak a szünetben, elmentünk a dinoszauruszos kiállításra. Ahol persze a kijáratnál egy csomó játékot árultak. És szokás szerint vitába kezdtünk, a gyerek a "delégyszianyacsakeztazegyetveddmegannnnyirajóóóóó" és én mint zord szülő a "nemveszünksemmitvanmárelégkacatotok" klasszikusnak számító mondatokkal. Persze a szülői szigor győzött, nem vettünk sem homokozólapátot régészfelszerelést, sem tojásból kikelő műanyagdínót, de még egy vacak plüssállatot vagy kirakót sem. Elég nagyok már, lehet észérvekkel hatni, előjöttem a "költsükapénztvalamiértelmesebbre"' szlogennel. És többek közt azt találtam mondani, hogy még a vidámparkban is több értelme van befizetni egy körre a hullámvasútra, mert azt legalább nem kell hazavinni.

Akkor még nem sejtettem, hogy ezzel a kijelentésemmel visszaélnek, illetve nem jutott eszembe, hogy kb. 2 perc sétára a kiállítás helyszínétől van egy mini-vidámpark. Persze belebotlottunk, és ők annak rendje és módja szerint visszamondták a leckét: akkor költsük a pénzt értelmesebbre és menjünk be ide.
Megadólag nagyot sóhajtva de mit sem sejtve léptünk be a kapun, amikor előttünk termett a "kacsa-peca". Ez az a nagyszerű játék, hogy egy asztalon körben műanyag kacsák úsznak-forognak és egy pecabot szerű kampós célszerszámmal ki kell horgászni őket. Persze nagyok már ehhez, fél perc alatt kikapkodják őket, de valamiért nagyon élvezik. Előre megbeszéltünk, hogy nem kell nyeremény, nem viszünk haza semmilyen műanyag kínais vackot, a plüssről meg már rég le kellett mondaniuk mikor kiderült, hogy Pepének háziporatka-allergiája van, szóval azok ("hálistennek") szóba sem jöhettek. 
Mikor végeztünk, már épp ránk akarták sózni a fent említett borzalmakat, mikor közöltem a hölggyel, hogy köszönjük, de ezekből nem kérünk, ha értelmesebb dolog nincs akkor meghagynánk ezeket másnak.

Na itt csúszott el a dolog, mert a hölgy közölte, hogy "véletlenül" lenne itt valami, bár azt nagyobb nyereményként szokták adni, de a szent hétre meg a húsvétra való tekintettel, meg "szegény gyerek" meg minden... A lényeg, hogy valahonnan hátulról előkapott egy mini-akváriumot (olyan 3 dl űrtartalommal), benne egy árván és rémülten úszkáló halacskával.

Képzelhetitek... a gyerekek éktelen könyörgésbe kezdtek, mert tulajdonképpen tudat alatt mindig is akváriumot szerettek volna, és ugye hogy épp pár napja csináltak egyet és milyen jól érezné magát benne a halacska, és szegény itt magányos, és el sem fér abban az edényben (ez mondjuk igaz), és .... és jöttek az érvek szakadatlanul ... ("anyalégyszilégyszi" a sokadik hatványon)
Én meg egy nem beszámítható pillanatomban rábólintottam. Azzal a feltétellel, hogy péntekig maradhat (ha kibírja), akkor megyünk Juanjo-ékhoz, nekik van akváriumuk és oda elvisszük. 
Gondoltam addig pont megunják és a halnak is sokkal jobb lesz. 
Utána már csak azon gondolkoztam, hogy fogom ezt Zsoltinak beadni, mert hogy nem fog úszni a 
boldogságban a hír hallatán, az biztos...

Este 9 után értünk haza, ekkor álltunk neki a hajléktalanszálló kialakításának. Mert oké, hogy megvolt a játékakvárium, de azért annyit még én is sejtettem, hogy nem a legideálisabb közeg a halacskánk számára. Úgyhogy első körben vizet forraltam, az itthon levő kagylóhéjkészletet kifertőtlenítettem, sóder híján ezeket tettük le aljzatnak. Még egy üveggolyó is került bele, mert a csajok szerint úgy dekoratívabb...


Reggel félve mentem megnézni, hogy biztos már nem is él, de köszönte, elég jól volt. Legalábbis nem döglött meg. Húsvét vasárnap lévén sok mást nem tehettünk érte mint utánaolvastunk a neten: életben maradási esélye nulla, az aranyhalak nem bírják sem a stresszt, sem a csapvizet. (A biztonság kedvéért ásványvízbe tettük, bár ilyenről sehol nem nyilatkoztak, valószínűleg eddig senkinek nem volt ilyen elvetemült ötlete)
Hogy éhen ne haljon kenyérmorzsát is kapott, bár erről sem volt infó az akvarisztikai oldalakon.

Aztán teltek a napok és a halacska még mindig élt. Estére bement a joghurtos poharába aludni (szerencsére épp volt itthon igazi cseréppohárban levő joghurt , mégis dekoratívabb mint a műanyag), nappal pedig békésen evickélt vagy valamelyik sarokban ácsorgott. Menet közben nevet is kapott, "Kivi" lett. Így szimpla v-vel. Mert ha magyarul olvassuk akkor kivi mint a "kiwi", a gyümölcs. Ha viszont spanyolul olvassuk, akkor a v-t b-nek mondjuk, így pedig kibi, azaz "kibírta". Ne tessék értetlenül nézni, az én gyerekeimnek már csak ilyen a humora...

"Kivi"

Szóval Kivi maradt, és menet közben belopta magát a szívünkbe. Meg a nappalinkba. (Zsolti szerint minden felelősség az enyém - magyarul takaríthatom ...)

Ha már marad megsajnáltuk és így beszereztünk neki egy igazi akváriumot.  Egy olyan kisebb fajtát,
de azért mégiscsak igazi. És kapott kavicsot az aljára meg kezdetnek két műnövényt. A joghurtos pohár maradt, már biztos úgyis megszokta. Ja kérem, és már jakuzzija is van, kapott buborékfújót is: ezt kifejezetten szereti, bele szokott úszni és a buborékáradat feldobja a víz tetejére. (Vagy csak én képzelek sokat a halak intelligenciájáról és szerencsétlen véletlenül beleúszik aztán meg nem tud kikecmeregni belőle)
Tegnap pedig egy szűrőt is kapott, mert aszondják a hozzáértők, hogy anélkül nem élet a halélet. Egész kikupálódtam a gugli gyorstalpalón. :-)
A hab a tortán pedig, hogy a lányok kikönyörögtek két barátot neki, mert olyan magányos. Lehetett benne valami, mióta itt vannak a haverok együtt lógnak és már nem ül szegény annyit a sarokban a köveken gubbasztva. 




A halas oldalak szerint még egy csomó ketyere kellene, egyelőre ez csak egy motel és nem a Hilton ... Talán majd apránként összeszedjük. Már ha addig nem dobja fel a talpát az uszonyát.

( A csajok szorgos házimunkába kezdtek hogy összeszedjék a pénzt a felszerelésre, most igazi növényre gyűjtenek. Soha nem láttam őket ennyire lelkesen zoknit párosítani :-) Lehet, hogy be kellene ígérnünk azt a kiskutyát? ;-) )



PS.: Hozzáértőktől : 'Állatvédők kíméljenek' jeligére kommenteljetek ... én is tudom, hogy nem a legjobb módja a haltartásnak, de hát ez már csak így alakult...

2013. április 4., csütörtök

Alicante - Dinopétrea


Újabb kiállítást néztünk, ezúttal Alicantéban a dino csontokat. (Persze a terueli Dinopolis-szal nem hasonlítható, de a cél most is a gyerekek kimozdítása és a szünet értelmes eltöltése volt, és ez sikerült. )



Láttunk igazi meteoritokat, dinocsontvázakat és - tojásokat, volt filmvetítés és a végén még egy homokozó is, ahol a gyerekek őskori fogakat, maradványokat találhattak. 


A koponyák alapján mintázott ősemberfejek

A nagy piranha

"csont-puzzle"




sehogy sem sikerült egészben...
... ő sem
Jópár maradványt meg lehetett vásárolni, úgy mint ezeket a tojásokat például.  

így nézhetett ki egy dino-embrio a tojásban

a nagy homokozó

A megtalált fogakat nekünk kellett beazonosítani. 



Akit érdekel:  kiállítás május 12-ig minden nap, Alicante, La Lonja