10 éve...

Tíz éve....

Tényleg rohan az idő, immár 10 éve, hogy elhagytuk Magyarországot és belefogtunk ebbe a kalandba.

A blogot 2009. májusában indítottam, azóta (a két blogfelületen együttvéve) 769 bejegyzés született. A legnépszerűbbek kétségkívül a magyar gyámüggyel folytatott harcunk beszámolói voltak, ezt követően a legtöbb direkt keresés az utazásainkkal kapcsolatos.

a blog 10 éve alatt meglátogatott országok
Remélem a következő 10 évben sok új piros folt kerül majd rá :-)

Érdekes így visszatekinteni az elmúlt évtizedre. A fotókat nézegetve a leghihetetlenebb, hogy milyen kicsik voltak a gyerekek, mennyit nőttek!

A legtöbben azt szokták kérdezni, hogy újra belevágnánk-e... Erre könnyű a válasz, egyértelműen kijelenthetem, hogy semmit nem bántunk meg, nagyon örülünk, hogy belevágtunk a külföldre költözésbe, az expat életbe, most sem tennék másképp.

Jó volt a Spanyolországban eltöltött 8 év és Írország sem rossz (bár nyugdíjasnak tuti visszamegyek a spanyol tengerpartra, az ír tapasztalatokról majd egy másik posztban részletesebben)

Honvágyunk sosem volt. Ez nem azt jelenti, hogy ne mennénk szívesen Magyarországra, hiszen ott vannak a szüleink, barátaink (már aki otthon maradt), a karácsonyi vásárban a cipóban árult gulyás és a kürtős kalács... de ugyanúgy szívesen megyek "haza" Spanyolországba, hiszen ott van a narancsvirágillat, a napfény, a tenger, a chipirrones vagy a paella...

Magyar vagyok, és az is maradok, hiába élek bárhol a világon. Viszont nem értem, mikor arról beszélnek, hogy erre büszkének kellene lennem. Miért lennék én büszke arra, hogy a Föld egy bizonyos pontján születtem, egy bizonyos nyelvet beszélek, vagy épp Radnótit vagy Esterházy-t olvasok, és még értem is, hogy "mire gondolt a költő". Egy spanyol meg Maríast vagy Zafón-t olvas, és én hiába értem a szavakat, nem fogom ugyanazt érezni/érteni a szavakból, mint ő. Ez egyszerűen a más kultúra, más műveltség kérdése. De egyik sem több, vagy jobb a másiknál.

Tartósan külföldön élve döbben rá az ember, hogy egy idő után kívülállóvá válik. Sosem leszek spanyol vagy ír (még ha állampolgárságot kaphat is az ember, az is csak egy darab papír... "Hány cédula egy élet?", ugyebár...) viszont ahogy telik az idő, már Magyarország is idegen lesz.

kép innen

Lecserélődnek az ismert arcok a tévében, nem találom a kedvenc rádiómat, nem ismerem a zenéket amik állítólag a legnagyobb slágerek...

Ha kilenc negyvenet-et kell fizetni, akkor hirtelen megzavar, hogy 200-as a legkisebb címlet a tárcámban (aztán persze kapcsolok, hogy a 9.40 az kilenc.száz.negyven). Ezek után még azt is közlik, hogy a papír kétszázast már ezer éve bevonták, és hogy a nálam levő ezrestől is igyekezzek megszabadulni, mert ha legközelebb jövök már nem fizethetek vele...

A városban, ahol egy negyed évszázadot éltem és csukott szemmel is odataláltam bárhová, most eltévedek: itt egy utcát lezártak, ott egy új bevásárlóközpont van a piac helyén, a kedvenc kézimunkaboltom megszűnt, ezt az utcát egyirányúsították, abból meg sétálóutca lett...

kép innen

A Túró Rudi, amit eleinte minden alkalommal zsákszámra vettünk, egy idő után nem hiányzik és már csak "kötelességtudatból" veszek egyet-egyet (na ezt mondjuk én sem hittem volna).

kép innen 

Egyre kevesebbet olvasok magyarul (azért még minden alkalommal veszek könyveket ha otthon járunk), írni pedig már csak a blogot írom ezen a nyelven, így a helyesírásom drasztikusan romlik.

Ha pedig valamiről beszélgetünk, egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy úgy kezdem a mondatot: "Nem tudom, most hogy van, de mikor eljöttünk még úgy volt, hogy..."

kép innen

Csak 18-án veszem észre, hogy elmúlt március 15-e, a gyerekek pedig ugyan ismerik Petőfi nevét, de nem tudnák elszavalni a Nemzeti dalnak még az első versszakát sem... Igaz, helyette sok olyat tudnak, amit egy magyar diák meg nem.

Biztos sok ilyen-olyan apróság van amit fel lehetne sorolni, de a lényeg azt hiszem átmegy...

Valahol egyszer olvastam egy hasonlatot: olyan ez, mint a formaillesztő játék. Csak mintha a kerek lyukba akarna az ember egy kockát belepasszírozni. Valamikor én is beleillettem a lyukba, de most már nem igazán. Mondjuk ez cseppet sem zavar, inkább érdekes... Mert ha kicsit összehúzom magam, akkor meg bármelyik lyukba bele tudok préselődni :-)

10 év múlva megírom, egyetértek-e mostani önmagammal. :-)

Írországból jelentjük

Szeptember óta Írországban élünk. Itt az ideje írni róla  :-)

Ha új ország, akkor tucatjával jönnek a kérdések: lakás, iskola, autók, munkahely, papírok.... Rengeteg elintéznivaló. Annyiban jól csináltuk, hogy Zsolti mivel előbb költözött nem kellett mindezt kutyafuttában intézni, volt ideje mindennek utánajárni.

Nézzük egyenként:

Lakás: nem egyszerű, pláne, hogy mi a szép, nagy, kertes házakat szeretjük, lehetőleg a városon kívül, valahol a zöldövezetben, minél csendesebb helyen, de azért a városnak azon az oldalán, ahol az iskola/kórház van, hogy ne kelljen túl sok időt közlekedéssel tölteni (az szerintem az életéveim pocséklása ha naponta több órát töltök autóban csak azért, hogy eljussak dolgozni). Ráadásul kutyával albérletet keresni egyáltalán nem könnyű. Ügynökségeken keresztül esélytelen volt: leadta Zsolti az összes általa ismert ügynökségnek a névjegyét a konkrét igényünkkel együtt, semmi válasz. Szó szerint nulla. Egy se hívott minket vissza. Maradt a jól bevált szájhagyomány: egy kollega szólt, hogy ő tud egy házat, ami üres, kb. megfelel az összes feltételünknek (még nagyobb is) és szerinte kiadnák. A tulaj meghívott minket vacsorára mikor egyszer épp itt voltunk családilag Zsoltit meglátogatni, szimpik lehettünk, mert aztán nemsokára megkaptuk a kulcsokat. Az egyetlen baj, hogy az ízlésünk nem igazán egyezik, a sötétkékre, sötétzöldre, vérvörösre festett falak nekem nem jönnek be, sem a pirosra festett konyhabútor pepita csempével... A hálószobákat átfestettük, a többivel egyelőre vártunk, mondhatnám szerencsére, mert tavasszal költöznünk kell, eladná a házat. :-( Persze felajánlották, hogy megvehetnénk, de egyrészt eszemben sincs most házat venni, másrészt akkor sem ezt venném. Szóval a lakáskeresés project nemsokára újraindul, bár már hallottuk, hogy az egyik kolléga tavasszal kiköltözne az albérletéből és pont itt laknak valahol a környéken... elmondás alapján jó lenne a ház, remélem le tudjuk boltolni egymás között.

A villanykapcsolók és vízcsapok furcsák. Míg az előbbinél rövid idő alatt megszokja az ember, hogy fordítva kapcsolódnak, addig a vízcsapok előtt értetlenül állok: külön van a hideg és a meleg vizes csaptelep, sőt, ott, ahol felismerték a keverős csaptelep nyújtotta előnyöket, ott is elcseszik: a konyhában egy csapból folyik a hideg és a meleg víz: csakhogy ez két külön csőben ér a felszínre és nem keveredik: ebből kifolyólag mosogatáskor sikerül a kezem jobb felét lefagyasztani miközben a balon égési sérüléseim lesznek. Eszetlenek... A fürdőszobában nincs konnektor, de még normális villanykapcsoló sem, hanem a plafonról lógó madzagot rángatva lőn világosság. Állítólag biztonsági okokból... Ezek szerint itt nem ismerik a vízbiztos fürdőszobai konnektorokat?? Mondjuk ez a ház elég régi építésű, remélhetőleg a következővel több szerencsénk lesz.

Szemétszállítás: utcai kukákban nem bővelkednek, a kutyával ha elmegyek futni kilometereken keresztül zötyögtethetem a zacsit... A házaknál két szemetes van: a szelektív és az általános hulladék. A szelektívbe a műanyag és a papír kerülhet (üveget külön, nagyobb beváráslóközpontok, sportpályák, hivatalok közelében kitett gyűjtőkbe kell vinni), a többi pedig a másik kukában landol. Fizetni annyit kell amennyit szállítanak: egy ilyen nagy fedeles kukához két cimkét kell venni, amit a kukára kell ragasztani. A megadott szállítási napon a kukákat ki kell tenni a ház elé, méghozzá figyelni, hogy szelektív vagy háztartási hulladékos hét van-e. Ettől Spanyolországban már elszoktunk,  de ha elbizonytalanodom, akkor meglesem milyen kukát tett ki a szomszéd :-). 

Kocsi: erről már írtam, a bal oldali közlekedés miatt nem tudtuk hozni a régi kocsikat, úgyhogy lecseréltük őket. Én imádom a kis Juke-omat, Zsolti sajnálja a KIA-t (neki is Nissant vettünk (XTrail) mert így adtak kedvezményt :-), meg mert a Kia-ra többet kellett volna várni), de valahogy jobban szerette a Sorento-t. Szóval ha valaki e között a két modell között dilemmázik, mi a Kia-ra szavazunk. A kötelező viszont horribilis: mivel nekem nem volt ír jogsim, frissen költöztem ide és még csak másodvezetőként sem voltam bejelentve Írországban, 4500 Euróért kötöttek rám biztosítást. Már amelyik biztosító hajlandó volt szóba állni velem... Állítólag jövőre ez minimum lefeleződik, de hiszem ha látom.. Zsoltinak már jobb volt, ő gyorsan kicserélte a jogsiját írre (és képzeljétek, itt Donegalban a B kategóriás jogsiban a traktor is benne van, úgyhogy büszkén mutogatja az új jogsiját, immár traktort is vezethet :-) ) és az én kocsimhoz beírtuk második sofőrnek,  és már több kint egy éve itt élt, így neki feleannyiért kötöttek biztosítást. Mindig mondom, egy költözés kész anyagi csőd, és ezekre a kiadásokra nem is gondol az ember...

Vezetni szerintem tök normálisan vezetnek, bár sokan azt mondják, hogy balfasz módon tököklődnek. Na, nekem ez pont jó, így legalább nem lógok ki a sorból... :-))) Türelmesek, a többi autóssal általában udvariasak és nem nyomják ész nélkül a dudát, hanem türelmesen kivárják míg tovább tudnak menni.

A benzinkutak furcsák, a legtöbbjükbe két irányból is be lehet hajtani (vagy legalábbis behajtanak az emberek), én mindig félek, hogy valaki ledarál/én húzom meg őket... 

Munkahely: Zsoltinak ugye már adott, ráadásul az 1 év próbaidő után véglegesítették. A konzultánsi posztok állami kézben vannak, így ha másik kórházba megy dolgozni, akkor sem kell megint próbaidőt letölteni, hisz egyszer már bizonyított, az ő munkaadója nem a kórház, hanem az állam. Egyszerűsítve úgy fogalmaztak, hogy a kórházigazgató könnyebben megszabadul a feleségétől, mint tőle. Manapság azért ritka a nyugdíjas állás, úgyhogy ez azért nagy szó. 

Nekem sokáig nem volt munkám, nem azért mert ne lenne meló, csak épp a papírok elintézése egy rémálom. Persze ebben benne van a csillagok állása is, ne rettenjen meg senki, nem ennyire borzasztó ez általában, csak én vagyok az aki mindig mindennel megszívja. Persze így utólag lenne pár dolog amit máshogy intéznék, de hát utólag mindig okos az ember. Mindenesetre ezen a héten voltam Spanyolországban, végre elkészültek a papírjaim és átvehettem őket. Az állásinetjúm már rég megvolt, így ezzel az utolsó cseppel betelt a pohár és februárban kezdhetek. Nemsokára az ír egészségügyről is elsőkézből számolhatok be :-)

Időjárás: nem is olyan rossz, mint ahogy rémisztgettek vele. A következő képek szeptemberben készültek a környékünkön:

a blöki imádja a tengerpartot

a birkák cukik, és jó sok van belőlük

Mondjuk szerintem minden hozzáállás kérdése, el kell fogadni, hogy esik, ez van, nem kell vele foglalkozni. Ez csak víz - mondják a gyerekeim. Még az esernyőt se nagyon nyitottam ki ez alatt az 5 hónap alatt. Itt egész más az eső, mint Magyarországon. Persze vannak viharos, vacak pillanatok, amikor annyira szakad, hogy az ember 5 perc alatt bugyiig ázik (de attól az ernyő se véd meg, pláne, mikor olyan a szél, hogy vízszintesen esik...), de a legtöbb esetben csak szemerkél, vagy pár percig esik, aztán már el is áll. És az, hogy otthon mikor elindulok esik, még nem jelenti azt, hogy 10 km-rel arrébb nem süt hét ágra a nap. És akkor ott a híres ír szivárvány, tövében a Leprechaun-ok kincsével ;-)

Az is igaz, hogy mi mindenhova kocsival járunk: a város külső részében lakunk, itt nincs tömegközlekedés, gyalog meg azért a legközelebbi bolt is jó pár km-re van. Így nem kell esőben buszra várni vagy az utcákon gyalogolni, ez sem utolsó szempont.
A másik a fény: Magyaorországon a tél sokszor szürke, borongós: itt ugyan beborul, de szinte azonnal elfújja a szél a felhőket és kisüt a nap. A fák ugyan kopaszak, de a fű zöld, és mikor süt a nap, bentről nyáriasnak tűnik az idő (kint azért kell a nagykabát, mostanában olyan 2-3 fok van reggelente, napközben pedig max. 8 körül)  

Az ősz gyönyörű volt, azok a színek! Az ember akkor tanul meg rácsodálkozni ezekre, mikor egy ideig megvonásban részesült.

Az eső mellett az idei tél állítólag a szokottnál hidegebb és ezért már 2x esett a hó (nem nagy hóra kell gondolni, pár cm, és pár nap alatt teljesen elolvad, de akkor is hóóóó). Ez leírhatatlan örömet okozott nekünk, végre egy karácsony, amikor tényleg téli hideg van, olyan igazi karácsonyi hangulat. A gyerekek építettek hóembert, hógolyóztak, a kutya először meglepődött, de aztán örömmel ugrált és egyáltalán nem zavarta. A hóember répaorrát meg mindig ellopta (de legalább meg is ette) ahányszor kitette a lábát... A parkban levő híd pedig jegesre fagyott, azon csúszkálni is felejthetetlen öröm volt nekik, ilyet még nem nagyon láttak. :-) 

A kertünk, behavazva. Most tűnt fel hogy a kutyának milyen jó rejtőszíne van :-)

Többször találtunk jégvirágos kocsiablakot reggelente, ezt a kezdeti "jaj de gyönyörű" után már nem annyira szeretjük. Pláne, mióta reggelente korán indulunk és jó lenne sietni...

Egy szóval jó itt nekünk, ha pedig melegre vágyunk majd utazunk. Egyre több tervünk van 2018-ra, csak győzzem megírni. 

Az iskoláról végül egy külön posztban írok, annyira hosszú lett, hogy nem sűrítem ide. 

"A pesszimista minden új lehetőségben a nehézséget látja, az optimista minden nehézségben a lehetőséget"

Fordulóponthoz érkeztünk itt a blogban (és az életben is): mi már elég régen tudjuk, de a blog nyilvánossága számára csak most publikáljuk: végéhez közeledik a spanyolországi pályafutásunk. Legalábbis egy szakasza mindenképpen lezárul, hiszen ez az utolsó évünk itt a napfényes tengerparton. Nem mintha nem szeretnénk itt élni, vagy nem éreznénk jól magunkat, dehogyis. Nagyon is jó itt nekünk. De az élet folyamatosan lehetőségeket tol az ember elé, csak persze nyitott szemmel kell járni, hogy ne menjünk el mellettük. És kell némi kurázsi, hogy ne rettenjünk meg tőlük!

A mi "lehetőségünk" egy baráti beszélgetés közben, egy vacsorán szaladt elénk. Egy konferencián voltunk olyan másfél évvel ezelőtt, amikor az asztalnál egy sebésszel beszélgettünk mindenféléről, szakmai és személyes dolgokról egyaránt. Egyszer csak nekünk szegezte a kérdést: Nincs kedvünk Írországba költözni? Persze rávághattuk volna, hogy "á, dehogy", és valahol máshol folytathattuk volna a beszélgetést, de azok nem mi lennénk, és így az én mesém is tovább tarthat: Addig-addig beszélgettünk, hogy már a vacsora végére annyiban maradtunk, hogy megváltoztattuk a nyaralási célpontot (ezért aztán Lengyelország felfedezését határozatlan időre elhalasztottuk) és nekivágtunk az esős, zöld szigetnek: a részleteket tudjátok: beleszerettünk. :-)

Persze mindenki hülyének nézett minket: 

- A spanyol verőfényből oda az esőbe?? 

- Miért is ne? Majd veszek egy katicás gumicsizmát meg egy birkás esőkabátot - vagy búvárruhát, divattól függően :-)

Amúgy sem kell lehúzni a rolót: egyrészt ez nem egyirányú utca,
másrészt vannak dolgok amik már örökre összekötnek minket Spanyolországgal is

Azt szokták mondani, hogy az ember 7 évente érik meg a változásokra: nos, nekünk is pont 7 évünk telt el itt Spanyolországban mikor meghoztuk a döntésünket: (a következő 7 évre?) Írországba költözünk. 

És még mondhatom, hogy ez volt a könnyebbik rész. Nem szoktunk sokat vacakolni semmin, (pláne én), számba vesszük a pro- és kontra érveket, aztán eldöntjük. Onnantól meg már csak az izgalmas tervezgetés van hátra :-) (meg a macerás pakolás, de arra most gondolni sem akarok)

Na jó, bevallom, orvosként ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Aki egy nemzetközi óriásvállalatnál dolgozik és előléptetik/áthelyezik, az fogja a cókmókját és többé-kevésbé ott folytatja ahol abbahagyta. A kommunikáció nyelve a munkában bárhová megy is, az többnyire az angol, a diplomáját meg rég elismerte a cég, sőt, sokszor a papírokat, költözést is intézik. Övé a világ!

Nekünk a legtöbb helyen magas szintű helyi nyelvismeretet várnak el*, európán belül az adott ország nyelvét kell megtanulni: itt megtanultunk spanyolul, aki Svédországba költözött az svédül, aki Ausztriába, Németországba az németül... ez eléggé behatárolja a lehetőségeket. Persze a nyitóidézet a mottónk is lehetne, idejövet sem riadtunk attól vissza hogy egy árva szót se makogtunk spanyolul... Mondjuk angolul legalább beszélünk, írül meg állítólag nem kell - azt hiszem...

A nyelven túl a rengeteg papírmunka, ami céges háttér nélkül ránk marad: el kell ismertetni a diplomát, a szakvizsgát, a szakmai képességeket, regisztrálni a kamaránál, esetünkben két országból összeszedni és fordíttatni a papírokat. Mindenütt más szakmai irányelvek, gyógyszerek, dokumentáció, egészségügyi rendszer... Az íreknél ráadásul a konzultánsi posztokat államilag pályáztatják amin egyáltalán nem könnyű elnyerni a helyet. De miután mindez megvan, új ajtók, új lehetőségek nyílnak előttünk, mi pedig reményekkel tele, várakozva lépünk be rajtuk! 

Az élet a komfortzóna átlépésével kezdődik

Mikor ide költöztünk mindenki megkérdezte, hogy meddig maradunk: én akkor úgy gondoltam, hogy örökre. Miért is mennénk el innen? Akik kérdezték pedig többnyire azt gondolták, hogy majd pár év után a honvágy hazavisz minket. Nos, azt hiszem senkinek nem lett igaza: honvágyunk egy percig sem volt, de végül innen is elsodor minket a szél: ami változott, hogy most már nem mondok olyat, hogy örökre. Addig fogunk ott élni, amíg másképp nem alakul ;-) Ráadásul mindig az első lépés a legnehezebb: mivel egyszer már végigcsináltuk, nem aggódom, hogy most is simán megoldjuk és átlépünk a nehézségeken.

Aki pedig a gyerekek miatt aggódik elárulom, hogy ők a leglelkesebbek. Egyrészt azért mert már ők is végigcsinálták, másrészt mert ebbe nőttek bele: a környezetükben levő gyerekek is egyik országból a másikba költöznek. Nem beszélve arról, hogy most még a nyelvvel sem kell megküzdeniük, hiszen tökéletesen beszélnek angolul. Legfeljebb a brit akcentusuk miatt kezdhetik ki őket :-)

Azért még annyira nem közeli a dolog: Zsolti ugyan már kint dolgozik, de én a lányokkal megvárom az iskolaév végét, de a nyaralás után már onnan folytatódik a blog. 

Addig pedig folytatom ahol abbahagytam, következzék a tavalyi év októberének vége, amikor kirepültünk a lányokkal Írországba, hogy meglátogassuk apát...

*azért írom hogy a legtöbb helyen, mert mondjuk Afrikában segélyszervezetnél dolgozva többnyire franciául kell tudni, a közel-keleten pedig arab helyett elég angolul

Külföldre költözés gyerekkel: a történet vége

Anno írtam a gyámügyes mizériánkról (előzményei itt), ami olyan népszerűségnek örvendett hogy máig a legkeresettebb poszt a blogon. Mikor egy évvel később a Hvg felkapta, utána a magyar sajtó is tele lett a mi, és később mások hasonló történeteivel. Az interneten futótűzként terjedt, a média felfigyelt, és ha csak egy porszemnyi részünk volt is benne, de sikerült változtatni a dolgokon:

A 2014-es PTK családjogi törvény új szabályozása szerint már nem szükséges a gyámügy engedélye a kölföldre költözéshez. 

Az új szabályozás  az új PTK szerint 2014.03.15-től:

4:160 § [A gyermek gondozása, lakóhelyének és tartózkodási helyének meghatározása]

(5) A gyermek huzamos időn át – így tanulmányok folytatása, munkavállalás vagy más hasonló célból – önállóan vagy egyik szülőjével mindkét szülő egyetértésével tartózkodhat külföldön.

(6) A gyermek letelepedés céljából történő külföldre távozásához erre vonatkozó szülői engedély szükséges.

Tehát akik most kötik fel az útilaput már egész könnyen megússzák: bejelentési kötelezettségük van a jegyző felé, miszerint a gyerek máshol teljesíti a tankötelezettségét (nem tudom, hogy ez egyszeri bejelentés-e vagy minden évben küldeni kell az iskolalátogatási igazolást), illetve a járási hivataloknál be kell jelenteni a lakcímváltozást (szintén nem tudom, hogy pontos lakcímet kérnek-e vagy annyi elegendő-e, hogy külföld, esetleg országmegnevezés...?)*

Természetesen mindkét szülő beleegyezése szükséges, mint ahogy az útlevél készítéséhez is, függetlenül attól, hogy házaspár vagy elváltak a szülők. 

Ami szerintem a lényeg, hogy már nem akarnak a zsebünkben turkálni, nem kell átvilágítani a családot a részletes környezettanulmánnyal. Merthogy semmi közük hozzá. :-)

A mi személyes történetünk azért nem volt ilyen egyszerű, hiszen ránk még a régi jogszabályok vonatkoztak. 

Hosszas huzavona után (csökönyös vagyok mint egy szamár...) aztán odáig jutottak az egyeztető tárgyalások, hogy kialkudtunk egy köztes megoldást. Nem küldtünk iskolalátogatási-, sem jövedelemigazolást, sem lakás adás-vételit, sőt, még részletes környezettanulmányt sem, viszont a helyi önkormányzat szociális munkásával kiállíttatunk egy papírt, hogy az anyagi- és lakókörülményeink megfelelnek a gyermekek neveléséhez és az iskolát is szorgalmasan látogatják. Pont. Szaftos részletek nélkül :-)

Még voltunk olyan szívesek is, hogy lefordíttattuk magyarra és ezzel szerencsére lezártnak tekintették az ügyet. Papír aktához csatolva, pecsét, aláírás. És tadamm, a lányaim külföldön élő magyarokká változtak. Azóta már új útlevelük is van, úgyhogy ki mégsem tagadtak minket :-)

Kalandra fel!

*akinek van ezekről pontos infója, megírná? Csak mert kíváncsi vagyok. Kösz!

"A legfontosabb, amit a győzelemből megtanulhatunk, hogy képesek vagyunk rá" (Dave Weinbaum)

Voltak akik azt mondták, hogy egyszerűbb elküldeni a kért papírokat a gyámügynek mint szembeszállni velük. Azt mondták, hogy nincs értelme harcolni, csak felesleges köröket futok. 

És sokan voltak, akik hittek a sikerben, az igazunkban. 

Sok helyre írtam, választ nem kapva, de vártam türelmesen. 

Pár perce kaptam e-mailt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály Központi Hatóságától

ez a részlet az érdekes, olvassátok :-))) 

 (kiemelések tőlem)

"Álláspontunk szerint a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 77.  (3) bekezdése fenti család esetében nem alkalmazható, tekintettel arra, hogy a szülök 

együttesen költöztek külföldre, egy másik uniós országba, gyermekeikkel egyetemben, ahol az óta is együtt él a család. A jogszabály alkalmazásának egyértelmüsítése megtörténik az új 

Polgári Jogi Törvényben. 

A gyakorlatot ismerve azonban sok olyan élethelyzetröl számoltak be a gyámhivatalok, amikor a kiskorú kiílföldön történö tańózkodását kell „biz0nyítani”. llyen lehet a beiskolázás 

bizonyítása, családi pótlék igény megszünése, stb. Mindemellett - tapasztalataink alapján - a spanyol hatóságok a család „magáné1etébe” nem óhajtanak az Hivataluk által kért mélységig 

beavatkozni (környezettanuhnány elkészítésével), és erre kötelezni sem tudjuk öket. 

Fentíekre tekintettel ezekre és más hasonló esetekre ajánljuk egy olyan jegyzökönyv felvételét, amelynek során a szülök nyilatkoznak arról, hogy életvitelszerüen Íartózkodnak külfóldön kiskorú gyerrnekeikkel együtt, így kérik a hazai lakcímnyilvántartásból való törlésüket."

Úgyhogy mégiscsak megérte :)

Azt hiszem nagyon korrekt választ kaptam, ezúton is köszönöm, hátha olvassa az illetékes :-)

(Az meg már csak külön örömmel tölt el, hogy az új PTK módosításában van egy kis szerepünk :-)) )

Remélem ez a hír eljut más külföldön élő magyar családokhoz is, akik erre az ügyre való hivatkozással vagy akár e nélkül is, gördülékenyen tudják majd intézni kijelentkezésüket.

Sok sikert mindenkinek!

És most bontsunk pezsgőt emberek :-)

Egészségünkre!

(a kép a google-ből)

Már 3 éve...

... hogy itt élünk Spanyolországban.

A tavaszi szünetben sokat kirándultunk úgyhogy egy tucat poszt van a fejemben, csak időm nem volt eddig, hogy megírjam.

Mégis inkább ezzel kezdek, hiszen ezt hagyományosan az évfordulónkon írom és már így is több hetet csúsztam vele. Mondjuk gondolkodtam, hogy írjak-e ilyet egyáltalán, hiszen az első év az érdekes (erről bővebben itt és itt), a második még csak-csak, de a harmadikban már semmi "különleges" nincs. Persze imádok itt élni, még mindig rácsodálkozom a tengerre ha mellette autókázunk vagy sétálunk, hogy "jé, én TÉNYLEG itt lakom?" de a hétköznapok már nem különböznek attól, ahogy otthon éltünk. Munkahely, iskola, háztartás... 

Persze mondhatnám, hogy a tavalyi év a büntetések éve, hiszen több ezer Euronk bánja a gyorshajtást (nem, nem szoktunk nagyon száguldozni, de ha 60-as tábla van kint az autópályán és épp a fasorban sincs egy munkás sem akkor...), de megtanultuk a leckét és azóta úgy közlekedünk mint a kisangyal. :-) 

Mondjuk gyárthatnának a "baby on board" mintájára olyan matricát ami arról tájékoztat, hogy a sofőrt már többször jól megbüntették, kéretik nem csodálkozni ha 40-el araszolgat :) Addig is Zsolti már felvetette, hogy kiragasztja a 900 Euros szerelmesleveleket a hátsó szélvédőre elrettentő példának :) (Nem, nem voltunk olyan elvetemültek, hogy ennyire büntessenek, a 150 Euro kúszott fel idáig mivel rossz címre küldték ki az értesítést így értelemszerűen nem lettek időben befizetve. Véletlenül bukkantunk rá a Trafico honlapján a feketelistások névsorában a nevünkre...)

Ha ettől eltekintünk, akkor egy jó évet zártunk, sokat kirándultunk, rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak, a csajok nőttek mi meg fiatalodtunk :)

A lényeg az, hogy jól érezzük itt magunkat és remélem az idei év (mely van egy olyan sanda gyanúm, hogy a gyámügy éve lesz) is legalább olyan jó lesz mint a tavalyi. :)

Gyámügy update 1.

Íme az a nem hivatalos info aminek a múltkor úgy örültem. Nem akartam közzétenni míg nem lesz hivatalosan megerősítve, de mivel a hivatalos helyek nem sietik el a válaszadást így inkább beírom, úgyis sokakat érint.

"Az Európai Unió Működéséről szóló szerződés 21. cikke értelmében minden európai polgár joga, hogy az unión belül szabadon mozogjon és letelepedjen. Az Európai Bíróság joggyakorlata értelmében ez a jog minden európai polgárt megillet annak korára való tekintet nélkül, tehát ez az Önök gyermekeinek is saját joga, és nem csupán az Önök jogán alapuló származékos jogosultság (ld. Chen-ügy: C-200/02: http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=49231&pageIndex=0&doclang=HU&mode=doc&dir=&occ=first&part=1&cid=126636 , 20. pont).

A szabad mozgás és letelepedés jogának részleteit a 2004/38-as uniós irányelv fekteti le, amelynek magyar nyelvű változatát itt találja: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CONSLEG:2004L0038:20110616:HU:PDF.
Az ezen irányelv 7. és 8. cikkeiben foglalt feltételeken, valamint a VI. fejezetben megjelölt közbiztonsági vagy közegészségügyi okból bevezethető korlátozáson túl a tagállamok nem korlátozhatják a szabad mozgás és letelepedés jogát.

Véleményünk szerint a gyámhatóság által alkalmazott gyakorlat, illetve a vonatkozó jogszabályi rendelkezés nem csupán gyermekei szabad mozgáshoz való jogát korlátozza, hanem az Ön és férje szabad mozgáshoz való jogát is tekintettel arra, hogy az a tény, hogy gyermekeiket nem, vagy csak ilyen mértékű ellenőrzés mellett vihetik magukkal egy másik tagállamba tartósan, visszatartó tényező lehet az Önök számára a szabad mozgáshoz való joguk gyakorlása tekintetében. Ezt az elvet az Európai Bíróság is számos ügyben alátámasztotta."

Amúgy megtettem az Európai Bizottságnál a panaszt az ügyben, többek közt a fentiekre hivatkozva, de egyelőre csak nagy hallgatás a válasz. Egy automatikusan generált no-reply azért jöhetne, hogy megkapták...

Most várok türelmesen. 

Közben megjött a szoc. munkás "környezettanulmánya" , a héten továbbítom a fordítónak, hogy azért az a vonal is haladjon.

Amint érdemi infom lesz, folyt. köv. 

Ditke contra Gyámügy 1:0 :-)

Messze vagyunk még a végétől, egy csata még nem a háború, de azért ma jókedvem kerekedett és gondoltam megosztom veletek, úgyis rengeteg embert érint.
Részletekről később, ha kicsit hivatalosabb infóm is lesz.

De addig is: van remény! :)

A gyámügy pedig nem eszik belőlünk!

"Nem leszünk vacsik, nem, nem, nem,
nem leszünk vacsik, nem, nem, nem,
nem leszünk vacsik, maradhatsz ééhen."



"HAHAHAHA wohoooo!!! we did it! we did it! oh yeah, yeah, yeah!!
no eating here tonight WOO
no eating here tonight
NO NO NO EATING HERE TONIGHT, YOU ON A DIIIEEET."

Tudom, kicsit agyamra ment, de most úúúúgy örülök :) Erre jártam örömtáncot tegnap este :)

(És remélem, hogy nem előre iszom a maci bőrére...)

Gyerekkel külföldre költözni - mi köze ehhez a gyámügynek?!

Mivel az előző posztom elég nagy port kavart és többen írtatok privit, hogy küldjem el a konkrét jogszabályokat amire hivatkoznak, így jobbnak látom ide feltenni, sok mindenkinek jól jöhet még. 

Tehát főszabály szerint a gyermeket a szülővel egy lakcímre kell bejelenteni. Eddig volt magyar állandó lakcímünk és az önkormányzatnál 3 éve azt jelentettük be, hogy ideiglenesen külföldre távozunk. A gyámügyet ez nem érdekli, ha 100 évet élsz így külföldön a híd alatt az sem számít. (Gondolom ebben az esetben csak akkor ugrálnak ha a helyi gyámügytől - hivatalos szervektől érkezik megkeresés)

Az önkormányzatnak a gyerekek iskolakötelessé válásától küldjük az igazolást, miszerint itt teljesítik a tankötelezettségüket. Ezt spanyolul küldtük és simán elfogadták, még fordíttatni sem kellett. A gond ott van, hogy mi januárban megszüntettük a magyarországi állandó lakcímünket, így ezzel egy időben a gyereké is megszűnik. Ergo már nem ideiglenesen, hanem véglegesen külföldre távoztunk.

Ezért kaptunk egy végzést, miszerint 30 napon belül csatolnunk kell a gyámhatósági hozzájárulást a külföldre költözés engedélyezéséről. 

A hatályos jogszabályok amikre hivatkoznak:

-   1992. évi LXVI. Törvény végrehajtásáról kiadott 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról

30. § (1)¹³³ A kiskorú gyermek lakóhelyeként - ha a bíróság vagy a gyámhatóság a gyermek lakóhelyéről jogerősen másként nem határoz - a szülő (törvényes képviselő) lakóhelyét kell bejelenteni.

  -       1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról (Családjogi Törvény)
közelebbről pedig:


77. § (1)¹²¹ A szülők saját háztartásukban kötelesek gondoskodni a kiskorú gyermekük állandó lakásáról. A gyermek állandó lakásának - ha jogerős ítélet vagy gyámhatósági határozat másként nem rendelkezik - a szülők állandó lakását kell tekinteni, akkor is, ha a gyermek ideiglenesen máshol tartózkodik.
 

(3)¹²³ A szülőnek a gyermek végleges külföldre távozására vonatkozó nyilatkozatához a gyámhatóság jóváhagyása szükséges.

¹²¹  Beiktatta: 1986. évi IV. törvény 29. § (1). Hatályos: 1987. VII. 1-től.

¹²³  Megállapította és számozását módosította: 1986. évi IV. törvény 29. § (2). Hatályos: 1987. VII. 1-től.

Még citáltak pár jogszabályt, pl. hogy amennyiben nem  teszek eleget hiánypótlási kötelezettségemnek, úgy az eljárást (mármint az állandó lakcím törlését) megszüntetik.

Ezzel egy gondom van:

Az én állandó lakcímemet már törölték, hiszen 18 éves már elmúltam és oda költözöm ahová akarok. Az általuk idézett Nytv és Csjt szerint viszont a gyereket oda kell bejelenteni ahol én lakom, kivéve, ha a gyámhatóság másképp dönt .

A gyámhatóság szerint ha nem küldöm meg az általuk kért igazolásokat* :

- miszerint van hol laknom: adás-vételi vagy bérleti szerződés, 

- van miből etetnem a gyereket: jövedelemigazolások, 

- tankötelezettségét teljesíti: iskolalátogatási igazolás (nem, nem számít, hogy már elküldtük szeptemberben, azt nem a gyámügynek küldtük ők pedig nem keresgetik), 

- és egy környezettanulmány a helyi szoc. munkástól, hogy ez a lakás megfelelő és ebből a jövedelemből itteni viszonyok közt is futja mindenre ami a gyermek testi-lelki-szellemi jólétéhez szükségeltetik. ) 

*mindezt spanyolra fordíttatva hivatalos fordítóval

-  akkor hivatalból az Igazságügyhöz kerül az ügy mint "gyermekeit jogtalanul külföldre költöztető szülő " esete. 

 

Aztán hogy ez esetben mi van azt nem tudom, de az a helyzet, hogy nem szeretnék hercehurcát, reptéren lekapcsolást, vagyon büntetést utólag befizetni, így igyekszem teljesíteni amit kértek. Bár továbbra is fenntartom, hogy van Magyarországon bőven olyan kisgyerek aki sokkal jobban megérdemelné a gyámügy figyelmét mint az enyémek...

Viszont minden egyes ilyen ügyintézés alkalmával megerősítik bennünk, hogy jól tettük, hogy eljöttünk :)

Köszönjük Magyarország! :)