A következő címkéjű bejegyzések mutatása: külföld: Franciaország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: külföld: Franciaország. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. augusztus 17., szerda

Egy hétvége Párizsban


Májusban a Zuram kérdezte, hogy lenne-e kedvem Párizsba menni a következő hétvégén. Mintha ilyesmit még kérdezni kellene....

20 percen belül repülőjegyünk és szállásunk is volt. :-) Csak hogy nehogy meggondolja magát... 



Ő egyébként egy kiállítást akart megnézni egy galériában, de persze nálam ilyenkor egy bizonyos agyi terület aktiválódik: a gyerekek már többször jártak Franciaországban, de mikor kisebbek voltak nem terheltük le őket múzeumlátogatásokkal, így a Louvre-ban és az Orsay múzeumban (Musée d'Orsay) még nem jártak. Legfőbb ideje!

 Először 10 évesen voltak Párizsban, hihetetlen, hogy telik az idő, olyan, mintha tegnap lett volna... 

A belépőjegyeket előre megvettem online, de még így is volt némi sor, de legalább gyorsan haladt. 

Mindkét múzeum óriási, talán túl nagy falat is egyben, kb 3 órát töltöttünk mind a kettőben, az Orsay múzeumot pénteken, a Louvre-t szombaton néztük meg. Még így sem volt idő mindenre, de ennyi kb a befogadó képességünk egyszerre. 

Aki még nem ismeri, nézze meg ezt a kis részletet (vagy ha ráér akkor a Doctor Who teljes epizódját)... Van Gogh életében nem volt sikeres, nem volt elismert festő, egy bolond piktor volt, aki majdnem ezer képet festett de csak egyet sikerült eladnia. Ebben a részben egy időgép segítségével elutazik 2010-be, Párizsba, és eljön ebbe a múzeumba...  


 


Musée d'Orsay

A múzeum leghíresebb képei az impresszionisták alkotásai,
köztük is talán a Van Gogh képek miatt jönnek sokan, köztük mi is. 


A Louvre-ban az ismert Leonardo képeket akarták megnézni, na meg persze mindent ami közben útba esett... :-) Ilyen szempontból sokra tartom a DaVinci kódot és más hasonló szórakoztató irodalmat, filmet, mert bár nem szépirodalom, de kedvet csinál a fiatalkonak is ahhoz, hogy múzeumba járjanak, műelmlékeket nézzenek. Aztán meg már ezek nélkül is meglesz a kedvük hozzá :-) 








Zsolti a Szittya Emil kiállítást akarta megnézni a Párizsi Magyar Intézetben, ahol a régen eltűnt képeket most lehetett hosszú idő óta először látni, illetve ugyanekkor volt még több Szittya kép kiállítva a Laurentin galériában, oda is betértünk. A magyar Intézet épülete előtt Lapis András szobra található, a "kalap alatt". 



Szittya Emil


Rengeteg múlt század eleji magyar művész járt Párizsban, többek között Radnóti is, 


"A Boulevard St Michel s a Rue
Cujas sarkán egy kissé lejt a járda.
Nem hagytalak el gyönyörű
vad ifjúságom, hangod mintha tárna
visszhangzana, szívemben szól ma még.
A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék" ... (Paris)

ott, hol "A Boulevard St Michel s a Rue
Cujas sarkán egy kissé lejt a járda" 


Radnóti emléktábla, rue Cujas, 16. 

Szerencsére az idő is nekünk kedvezett, gyönyörű tavaszi napokat fogtunk ki. 

A múzeumokon kívül természetesen elmentünk az Eiffel toronyhoz, 


jó volt csak ülni és élvezni a pillanatot

megkóstoltuk a csigát (már épp ideje volt), stílusosan a Les Deux Magots - ba ültünk be vacsorázni (itt már egyszer ittunk egy kávét, de most sikerült asztalt foglalni és vacsorázni is). 





A csiga engem leginkább a csirkezúzára emlékeztetett. A zúzát szeretem, nekem a csiga is ízlett, de annyira nem különleges, hogy ezután is keressem az étlapon. Viszont egyszer mindent ki kell próbálni, most ez is lekerült a bakancslistáról. 

A leégett Notre Dame-hoz is elsétáltunk:




A lányok minden este moziba mentek, élvezték, hogy franciául  is tudnak filmet nézni. Na meg persze mindenütt ők intéztek mindent, annyira jó, hogy az embernek ilyen nagy, okos, önálló, ráadásul franciául is beszélő gyerekei vannak :-)


2020. október 25., vasárnap

Szokásos Covid sirámok, átmeneti év a suliban, Franciaország, meg egy kis ez meg az...

 Eléggé pang ez a blog, ideje kimásznom az alkotói válságomból... mert igazság szerint idén csak a mókuskerék jutott nekünk, a februári síelés óta nem voltunk szabadságon (jut eszembe, nem is írtam róla, de sokat nem is tudtam volna, tekintve hogy az első nap sikerült megint elszaggatnom néhány térd- és bokaszalagomat... mondjuk azt mai napig nem értem, hogy abban a sícipőben hogy lehet bokát kificamítani...) 

Észak-Spanyolország, Cerler

Azóta meg csak a Covid mizéria van, kezd az agyunkra menni. Minden héten új irányelveket kapunk, a megszokott munka mellett pluszban jön a rengeteg Coviddal kapcsolatos hívás, még szerencse hogy csak részmunkaidőben dolgozom, különben már becsavarodtam volna. 

A számok itt is emelkednek, a főváros után a mi megyénk az egyik legfertőzöttebb régió, sőt, egyes városokban a lakosságszámra vonatkoztatott fertőzési arány még magasabb is mint Dublinban. Ennek leginkább a határ közelsége az oka, az emberek ide-oda mászkálnak Írország és Észak-Írország között, ha itt bezárják a kocsmákat hát átugranak oda, cart se ér itt semmilyen korlátozás. 

Most annyit előre léptünk, hogy Észak-Írországban is szigorú korlátozásokat vezettek be, hál' istennek vége a kocsmaturizmusnak. Itt nálunk Írországban a korlátozásoknak 5 szintje van, az 5. szint a legszigorúbb, hasonlóan a tavaszihoz, mindent be kell zárni, csak az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak tarthatnak nyitva. Csak a nélkülözhetetlen munkaerő mehet el otthonról dolgozni, mindenki másnak home office vagy kényszerszünet, és a lakásunk körzetét is csak 5 km-re lehet ezen a szinten elhagyni. A más háztartások látogatását korlátozzák, bár úgy látom, már nem mer annyira radikális lenni a kormány mint tavasszal, most amolyan családi buborékokat akarnak kialakítani, hogy azért a legközelebbi hozzátartozók mégiscsak mehessenek egymáshoz, illetve a gyerekmegőrzést, nagyi-ellátást is engedélyezni akarják még a legszigorúbb korlátozások esetén is, és a bölcsiket, iskolákat is nyitva akarják tartani: egyrészt mert a gyerekmegőrzés nélkül a többi munkahely is bedől, másrészt mert egyszerűen nem lehet ennyi oktatási időt kihagyni komolyabb következmények nélkül.

Nagyon sok pro- és kontra érv hangzik el, nekünk, mint totál introvertált embereknek egyáltalán nem zavaró a lockdown, szinte észre se vesszük a megszorításokat. Mondjuk nekünk ugyanúgy van munka, a gyerekeknek iskola, a lóhoz ugyanúgy ki kell járni... most ugyan nem tudunk a közeli nemzeti parkba járni sétálni mert az túl van az 5 km-es zónán, de ez legyen a legnagyobb bajunk... 

Apropó, oktatás, anno nem írtam róla. Itt nálunk az online oktatás a Google classroom használatával valósult meg, igaz, ezt már korábban is használták a gyerekek, nem volt újdonság. Viszont - itt nálunk a csajok iskolájában legalábbis - nem voltak online órák. Ezt azzal indokolták, hogy itt nem ritka a nagy család és nagyon sok helyen egyszerűen nincs olyan erős internet ami elbírná a home office-ban dolgozó szülőt meg a 3-4 vagy akár több csemetét akik egyszerre lógnak a zoom/skype videokonferencián. Így aztán leginkább arról szólt ez az egész, hogy a tanár elküldte, hogy a könyv melyik oldalán mit kell elolvasni, önállóan feldolgozni, feladatot megoldani, visszaküldeni. Néhányan egyszerűen átküldték a megoldókulcsot  is aztán mindenki javítsa ki magának... Igaz, a lányok a kisérettségire készültek, így zömében már inkább ismétlés mint új anyag volt több tárgyból is. Ha valamivel gondjuk akadt akkor persze egyeztettek a tanárral és megbeszélhették a skype-ot, vagy a tanár írásban küldött részletes magyarázatot, pl. matekpélda megoldásánál részletes, lépésről-lépésre kidolgozott feladatot.

Szerencsére online tesiórával sem fenyegették a gyerekeket és rajzból is csak egy projectet kaptak amit év végéig be kellett fejezni, az enyémek kb 2 óra alatt végeztek is vele. A zongora és hegedűóra skype-on zajlott és meglepően jól működött. A legtöbb tantárgy feladatait is napi egy-két óra ráfordítással abszolválták, így rengetek szabadidejük lett hirtelen. Én egy ideig próbáltam csesztetni őket, hogy használják ki az időt, gyakoroljanak, készüljenek a vizsgákra, de aztán állam bácsi keresztül húzta a számításaimat mert törölték a vizsgákat a vírusveszélyre való tekintettel. Na, ez volt az a pillanat amikor a gyerekeim kezéből is kiesett a könyv és onnantól már nekem sem maradt érvem...  

Pedig nagyon résen voltam: pl. a Netflix-hez csak egy gépre van előfizetésünk. Munka közben a telefonomról belépem az app-ba, hogy csekkoljam, néz-e valaki valamit rajta. Persze kiírta, hogy Petra épp Friends-et néz. Több se kellett, írtam Pepének egy üzenetet, hogy azonnal kapcsolja ki és inkább tanuljon. A gyerek rémülten válaszolt: mi van anya, bekameráztad a szobámat?? :-))) 

Vagy egyik nap hazaérve a könyvek beterítették a szobájukat, jelezve, hogy biza egész nap tanultak. Meg is dicsértem őket, de azért én sem ma jöttem le a falvédőről, csináltam egy fotót, majd másnap ismét... aztán mondtam nekik, hogy fedezzenek fel legalább néhány különbséget a két kép között... nem nagyon sikerült. Mondtam, hogy máskor legalább lapozzanak egyet-kettőt, mert én is voltam diák és fel kell kötni a gatyát ha velem kezdenek :-) De persze ezt a poént nem lehet többször eljátszani, azért tanulnak a hibáikból... 

Nyár végére már nagyon unták a banánt, várták az iskolát. 

Idén úgynevezett "átmeneti évük van", ez a TY. 

Az ír középiskola két szakaszra van bontva, a kisérettségi után vagy mennek tovább még 2 évet és megcsinálják a rendes érettségit, majd mennek egyetemre, vagy "kihagynak egy évet" és ezt különféle projektekkel, munkagyakorlattal töltik. Ilyenkor sok érdekes és hasznos dolgot szoktak csinálni, sokat kirándulnak, múzeumba, színházba, moziba járnak, azonban a Covid ezt elégé keresztülhúzta, hiszen nálunk minden bezárt, nincs mozi, színház, múzeum, sem munkagyakorlat, nincs ott alvós kirándulás,  csak az iskola van nyitva. Így pedig már nem is annyira poén ez az év, viszont az online oktatásra való átállás veszélye miatt szerintem még mindig jobb, ha ebben az évben hagynak ki a suliból, mintha ez egy fontosabb év közben következne be. 

Már régen megszerveztük, hogy év elején Franciaországba mennek 5 hétre nyelvet tanulni. A vírushelyzet miatt az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy tudnak-e menni, illetve mi is rágtuk a körmünket, hogy mivel teszünk jót: ha engedjük őket, vagy biztonságosabb, ha maradnak. Folyton lestem a számokat, de mivel az a régió ahová mentek (Nantes környéke) és a mi országrészünk hasonló fertőzöttségi adatokat mutatott, ők pedig nagyon szerettek volna menni, hát rábólintottunk. A kollégiumi szállást most a Covid miatt nem engedték így családokhoz kerültek, az egyik osztálytársuk családja fogadta be őket. Nem egy helyen voltak, a szervező cég egy iskolába egy gyereket helyezett csak el, így nem volt lehetőségük angolul beszélni, rá voltak kényszerítve, hogy a franciát használják egész nap. Az enyémek amúgy se akartak volna együtt menni, elegük van az ikerségből, hogy folyton egyként kezelik őket. Most legalább kipróbálhatták milyen önmaguknak lenni, az árnyékuk nélkül, és úgy jöttek haza, hogy bizony szuper. Úgyhogy ez csak megerősítette őket abban, amit már amúgy is mondogattak, hogy ők biza nem mennek ugyanarra az egyetemre. (Sóhaj...)

Petrának annyira tetszett, hogy tavasszal vissza akar menni, Csengének is tetszett, de ő nem passzolt össze annyira azzal a lánnyal ahova került, ő lehet, hogy inkább Spanyolországba menne, a spanyolukat sem árt frissíteni, itt csak felejtenek... Sok minden függ majd attól is, hogy milyen lesz az idei év a suliban, csinálnak-e valamit a lezárások után, hogy alakulnak a vírus miatti utazási korlátozások.

Csenge francia családja

Petra francia családja

A három gyerek a Pepe családjánál

Annak azért örülök, hogy kipróbálták magukat egyedül, először voltak ennyit távol itthonról és egymástól, és azt kell mondanom, hogy nekem sokkal jobban hiányoztak, mint mi nekik... vészesen közeleg, hogy felnőnek  - könnycseppet elmorzsolva balra el... 

2018. január 16., kedd

Nantes


Franciaországon visszafele csak átrohantunk, épp csak egy éjszakára szálltunk meg félúton. Még ha csak pár órát vagy épp csak az éjszakát töltjük is egy városban, igyekszem olyan várost választani ahol még nem jártunk. Ha csak az utcákon ténfergek egy kicsit indulás előtt már az is olyan jó- nem kell feltétlenül múzeumból-katedrálisba-vár(rom)ból-kilátótoronyba vándorolni. A mostani szállásválasztásnál az is szempont volt, hogy a blökit is beengedják, mivel visszafele ugyebár velünk utazott. Nem igazán szoktam szállásról, étteremről írni, mert legtöbbszor amolyan szokványos 4* kategóriát választunk amiben nincs semmi említésre méltó, sem árban, sem felszereltségben nem különlegesek. Ez a mostani is pont azért kerül a blogba, mert nem szokványos:
egy templomot vettek meg Nantes belvárosában, és alakították át szállodává (Sozo hotel, Nantes). Mivel a műemlékvédelem megköveteli a homlokzat megtartását a gyanútlan sétáló akár azt is hihetné, hogy egy templomba botlott. Belépve a megmaradt tartóoszlopoknak és a gótikus üvegablakoknak köszönhetően is megmarad ez az érzésünk. 



Elhelyezkedés szempontjából is kiváló, pont a botanikus kert mellett található és az udaron parkolni is lehetett. A szobákban semmi különös, tipikus hotelszoba: ágy-asztal-tévé, bár csinos felárért festett üvegablakosat is lehet kapni. A kuttyal kifejezetten kedvesek voltak, még tányérkát is ajánlottak, ha esetleg nem hoztuk volna magunkkal. 

A városnézés nem is lett több mint némi kószálás este érkezés után és reggel reggeli után kutatva (jobban szeretjük a helyi pékségeket felfedezni mint a szállodák kontinentális reggelijét).

Szent Péter és Szent Pál katedrális (Igen , így együtt: Cathédrale Saint-Pierre-et-Saint-Paul)



belmagassága nagyobb mint a párizsi Notre-Dame-é

itt található II. Ferenc és felesége síremléke
Kalandos története van: eredetileg egy másik templomban volt, de a francia forradalom idején a város főépítésze szétszedte és elrejtette. 1817-ben rakták össze itt, a katedrálisban.


4 szobor, az erény, a bűn, az erő és a jámborság szobrai veszik körül






XVI. Lajos emlékoszlopa, és a manapság minden nagyobb városban elmaradhatatlan óriáskerék


A botanikus kertben órákat bóklásztunk, fényképezgettem, leültem egy padra és csak néztem az embereket, madarakat - reggel nyitáskor még szinte senki nem járt. Állítólag Franciaország egyik legszebb botanikus kertje. Nem tudom, mindenesetre nekem nagyon tetszett. 


kis fa, nagy árnyék
- az ötlet jó, kár hogy ilyen kis csenevészre sikeredett.
Remélhetőleg mire felnő kialakul és méltó lesz az "árnyékára" :-) 











vízityúk


szürke gém




tőkés réce 

rőtesfejű lúd

valami réceféle, de nem tudom beazonosítani. Valaki esetleg? 

Szia, csőrözünk?
(amúgy meg kék hullámospapagáj, de ez nem ér mert kalitkában volt :-) )

naná! :-)



Aztán sétáltunk egyet a városban, majd újra nyakunkba vettük az autópályát... és ezzel már végképp Írországba érkezünk :-)