2019. december 18., szerda

Az élet tele van kérdésekkel...


Az egy dolog, hogy a őszi szünetre tervezett egyiptomi utazást határozatlan időre elnapoltuk, mert a csajok ezen tanév végén írják a "kisérettségit", és tanulni akartak, nem piramist nézegetni (pedig szerintem az is tanulás, egyébként is ők találták ki anno, hogy oda (is) akarnak utazni...)

De az, hogy mind a kettő lázas volt éjszaka, de reggel nem lehet őket itthon tartani, mert 
ISKOLÁBA AKARNAK MENNI, MERT DOLGOZATOT ÍRNAK... na azt már végképp nem fogja fel az a maradék két agysejtem ami nem ment teljesen tönkre az elmúlt 15 gyereknevelésébe...



KIRE ÜTÖTT EZ A GYEREK??! 



 *ezért érek én rá mostanában hülyeségeket írogatni, mert nem utazunk...



2019. december 11., szerda

Hogyan készül a modern (mű)alkotás?



Végy egy házat, lehetőleg beépített, rejtett wc tartállyal.

Add ki albérletbe.

Adj hozzá egy albérlőt akit nem nagyon zavar, ha penészedik a fal.

Egy csipet nemtörődöm lakásügynök és hozzá nem értő szerelő hozzáadásával várj 3 hónapot.

Utazz oda, szerezz egy kompetens szerelőt, cseréld ki a megrepedt wc tartályt (ami hónapok óta lassan csepegve áztatja a falat....) , majd húzd el a szekrényt a wc mögötti szobában. 

Nézz be a szerény mögé, és ....





Hát nem gyönyörű?

Őszintén szólva elgondolkodtunk, hogy nem kellene-e ott hagyni és lelakkozni??

Szerintem baromi jól néz ki... 

2019. november 23., szombat

Boldog szülinapot, csajok!


Betöltötték a 15-öt.
Ez azt jelenti, hogy jövőre egyedül repülhetnek.
Három év múlva szavazhatnak és az engedélyem nélkül is férjhez mehetnek.

Na neee....




Házi kókuszos csokitorta és epres sajttorta volt az idei kérés -
ha nem is cukrászi profizmussal, de teljesítve :-)

2019. november 13., szerda

Mindent lehet, csak akarni kell...


Biztos minden családban vannak szállóigék, amik sokat ismétlődnek, örökre megmaradnak...
Nálunk a gyerekkoromban anyukám által sokszor ismételgetett mondatok között ez a címbéli bölcsesség elég előkelő helyen szerepelt. 
Rám egyébként is jellemző, hogy elég akaratos vagyok, ha valamit akarok, azt így vagy úgy, de elérem. 

Mivel egy ideje átléptem a 40-et, és akárhogy nézzük, ez bizony már erősen a fele a nagybetűs Életnek (ráadásul azt mondják, ez volt a jobbik fele, brühühü..:-(  ). Amúgy meg elég hülyén jön ki, hogy csesztetem a betegeket az egészséges életmóddal (ne dohányozz, ne egyél (annyit), mozogj...) , én meg csak növesztem a hátsómat... (de legalább tényleg nem dohányzom :-) ) 

Egy szó mint száz, már egy tucatszor nekivágtam, hogy akkor én most sportolok...
Mivel a legegyszerűbb a futás (nem kell hozzá partner, nem kell időpontra menni edzésre, nem kell hozzá spéci felszerelés, terem, stb..., csak ki kell lépni az ajtón), hát több kevesebb sikerrel időről-időre szaladgáltam kicsit. Aztán mindig volt kifogás: Spanyolországban meleg volt, Írországban esik az eső... este sötét van, reggel nem szeretek korán kelni... aztán a húgom rám hagyta a futópadját: na majd most, ki se kell menni a lakásból, csak felpattanok a gépre és uzsgyi. Mondanom sem kell, többet teregetek rá ruhát mint ahányszor futottam rajta... Innentől kezdve el kellett magamnak is ismernem, hogy mindez csak kifogás, én tulajdonképpen egy lusta dög vagyok. :-(

Persze a barátaink jóval sportosabbak nálam, és Zsolti is többször lefutotta már a félmaratont. Vele időnként elmentem futni (az legalább motivált, hogy nem egyedül vagyok), de mindig feladtam: én ezt nem bírom. Zoli adta meg a kezdő lökést: ne a Zuram tempójában fussak, hanem csak mint egy nyugdíjas reumás csiga. Mondjuk az menni fog...


Persze kell egy cél.... láttam, milyen szuper érmeket adnak a versenyeken. Tulajdonképpen azok tök jók, tetszenek, mi lenne, ha nekem is lenne olyanom?

Miután ezúton a motivációt is kipipálhatjuk, elkezdtem keresgetni versenyeket, ahol adnak érmet is. Sajna 5K-ért errefelé nem jár :-( legalább 10 km-t kell lenyomni azért, hogy egy nyamvadt érmet adjanak... és azt se túl gyakran vágják az emberhez, a legtöbb futóverseny valamilyen alapítványt támogat és a bevételt nem vacak érmekre, hanem a betegekre, kutyákra, hajléktalanokra... fordítják. Ami alapvetően jó is, de én hajlandó lennék kicsit többet fizetni, csak adjanak egy nyamvadt medált, hogy legyen miért elindulnom...

Így aztán a közelben csak egy félmaratont találtam, ahol minden  befutónak jár a nyakbavaló. Volt rá 3 hónapom, hogy felkészüljek. 7-8 km-t már futottam, onnan már csak még kétszer annyi, gyorsan rágugliztam, nem lehetetlen, hajrá! Amúgy is, akaraterőben nincs nálam hiány, de ha akarok valamit akkor azt 'máris de azonnal', különben beleunok... úgyhogy ezt pont nekem találták ki :-)

Az edzéstervek általában heti 3-4, másnaponkénti futásokból álltak. Ennyire én nem vagyok elszánt, meg van jobb dolgom is, elég lesz az heti 2x is... Na meg közben nyaraltunk, utaztunk, nem mindig fért bele a szaladgálás... de azért szépen fejlődtem, elértem a 14 km-es egyéni csúcsom... az meg már majdnem 21, nem? Zsolti azt mondta, az első 21-et ő is magán a versenyen futotta...

Ha már befizettem a nevezési díjat nem fogok megfutamodni, úgyhogy a verseny napján lelkesen indultam. Esett az eső, úgyhogy míg mások bemelegítettek, én a kocsiban a fűtést nyomtam, mondván, az is melegít... Ennek aztán meg is lett a böjtje... Szerencsére pont indulásra elállt az eső és meg is úsztuk komolyabb zuhé nélkül. Sőt, kifejezetten kellemes időnk volt.

kb 3 km-nél,célfotó és kééész, van érmem!


Mint a mellékelt ábra mutatja én 3 km után is pont olyan carul nézek ki mint aki már lefutotta a maratont - és pont úgy is érzem magam -, de vitt a tömeg magával és valahogy végigcsináltam a 21K-t. És még csak nem is én lettem az utolsó!

Tudom, mások 2 óra körüli időkkel szokták az első félmaratont futni,
egy kicsit profibbak meg ennyi idő alatt nem hogy lefutnak egy teljes maratont de még haza is érnek utána...
de én már annak is örülök, hogy a célba beértem :-)  

Persze nem ártott volna kicsit jobban felkészülni: amiről 18 km-nél azt hittem, hogy izomgörcs a vádlimban, na az egy izomszakadás volt 😕, úgyhogy utána hetekig sántikáltam, de a lényeg, hogy amit akartam, az megvolt: kaptam érmet befutóra :-)))


Azt a szintet továbbra sem értem el, hogy élvezzem a futást, szerintem marha unalmas. Most komolyan, mi jó van abban, hogy elfutok valameddig, hogy legyen honnan visszajönnöm?? Ráadásul egy tábla csoki sokkal több boldogsághormont szabadít fel, és csokievés közben lehet olvasni is... de azért sajna nem adnak érmet... 

Hogy lesz-e folytatás még nem tudom, de ha igen, majd írok róla.
Addig is igyekszem nem szanaszét szakítani magamat, lassan már nincs bennem egy ép izom, szalag vagy ízület...

Úgyhogy futócipőre fel, csak ne olyan hebehurgyán, mint én... :-)

2019. november 6., szerda

Iskolakezdés, 2019

Csak a szokásos első napos fotó:

tanévkezdés, 2019. szeptember




És ahogy itt szokás, az év végi vizsgák eredményeit év elején kapjuk meg. Ilyenkor kapnak oklevelet  a jó tanulók és azok, akik valamilyen versenyen jól teljesítettek. Nálunk megint mind a két lány kapott, és Csengéék másodikok lettek a megyei SciFest-en, ez amolyan vegyes tudományos verseny. 




Megint jó évet zártunk, csak így tovább :-) 



2019. november 1., péntek

Pécsi séta


Lassan végére érünk a nyárnak... legalábbis ami a beszámolókat illeti. 

Pécsett volt Zsoltinak némi elintézni valója, ha meg már ott jártunk kicsit körbenéztünk, megmutattuk a várost a gyerekeknek is. Utoljára kb. 20 éve, vagy talán még több, hogy erre jártunk, és akkor sem turistáskodni. Sajnos most is csak egy fél nap jutott, de mi olyanok vagyunk, hogy ha ennyi, hát ennyi, de akkor sem hagynánk ki, hogy lássuk amit lehet. 

A Zsolnay negyedben kezdtünk, mert olvastuk, hogy épp ott voltak kiállítva a Munkácsy képek. Debreceniként a Déry Múzeum mellett nőttem fel, a Krisztus-trilógiát kb egy tucatszor láttam, iskolával, családdal, vagy éppen vendégekkel, ismerősökkel, amerikai turistákkal, akiknek meg akartuk mutatni... 

A Zsolnay negyed  pedig már önmagában is érdemes a látogatásra, így nem volt kérdés, hogy ide biztosan elmegyünk.

Mivel nem ismerjük Pécset ezért csak úgy találomra parkoltunk az első meglátott üres helyen a Zsolnay negyed közelében. Ez épp a Mauzóleum elé esett, így itt kezdtük a sétát. Sajnos mikor felsétáltunk a mauzóleumig, akkor derült ki, hogy jegyet a központi épületben kell váltani. Mivel nem sok időnk volt, így ide már nem tértünk vissza, sajnos belülről nem láthattuk az épületet. Majd legközelebb... 

A Zsolnay Mauzóleum





A Zsolnay porcelánt senkinek nem kell bemutatni

A koronaékszerek másolata a központi épületben volt kiállítva, ahol a jegyeket is vettük. Itt legalább közelről megnézhettük magunknak, nem úgy, mint a Parlamentben, ahol csak üveg mögött, tisztes távolból...




Van Bogyó és Babócás Zsolnay porcelán étkészlet. Mekkora kedvenc volt ez a mese anno...
Mondjuk nem épp a gyerek kezébe való, de nagyon aranyos ajándék, ha valaki nem sajnálja... 

Rengeteg látnivaló van, akár itt a Zsolnay negyedben el lehetne tölteni a napot.
Mi csak a Munkácsy kiállításra váltottunk jegyet, de a parkba nincs belépő, akár ingyen is csodaszép dolgokat lehet itt látni.
(a kép kattintásra nagyítható, a belépőjegyárak itt láthatók) 










Ez annyira tetszett, végre nem a fűre lépni tilos tábla fogadott.És még plédet is adnak.
Nagy piros pontot érdemelnek tőlem.  

Manapság már telefonfülkét se sokat látni, de íme, hogy okosan is hasznosítható. 

Kedves ötlet, az elolvasott könyveket itt lehet hagyni, akinek kell, vihet belőle.
Mondjuk nem épp a mai best sellerek voltak a polcokon, de ettől még jó a kezdeményezés,
biztos van aki talál itt kedvére valót.  
A Munkácsy kiállítás pedig annyira tetszett a lányoknak, hogy megvették a katalógust, ami tartalmazta az összes kép fotóját, itthon pedig megpróbálták reprodukálni a kedvencüket. Még vásznat is vetettek hozzá, ilyen képeket nem lehet papírra festeni :-) Ahhoz azonban nem járultak hozzá, hogy közkinccsé tegyem, úgyhogy ezt el kell hinnetek bemondásra. Jó hát egyik gyerekem sem egy Munkácsy, de modern feldolgozásnak még elmegy... 



A festő önarcképe


Innen a Széchenyi térre mentünk, ahol először a Dzsámiba mentünk be. Ez Európa legészakibb épségben maradt dzsámija, ma római katolikus templomként működik. Quasim pasa alakította át az itt álló keresztény templomot és építtette a dzsámit az 1560-as években a török megszállás alatt. Szerintem ha Pécsre gondol valaki, ez az az épület, amit mindenki ismer, még az is, aki sosem járt a városban. 

A pécsi dzsámi




nekem nagyon tetszenek ezek a vörös-fehér csíkozású boltívek





jól megfér egymás mellett az imafülke, fölötte a kereszt

a mihrab, a Mekka irányába tájolt imafülke


jegyárak (nagyítható)


A Dzsáminál kombinált belépőt vettünk és a Székesegyház felé folytattuk utunkat.

kíváncsi lennék hány pár van ma is együtt azokból akik ide lakatoltak

Jó fej az önkormányzat, van külön lakatolható oszloprendszer.  Korrekt, még egy piros pont. :-)
A gyerekek keresgették a saját keresztnevüket. Petra még csak-csak akad néha külföldön, de Csengének szinte csak Magyarországon van esélye... 












Janus Pannonius síremléke az altemplomban.
Remélem nem olvas a régi magyar tanárom, de nagyon nem szerettem a verseit...







A Székesegyház után már nem sok időnk maradt, így a főtérre visszatérve fagyiztunk egyet és indultunk vissza a Balatonra, utána pedig nemsokára a vakáció is véget ért erre a nyárra.

Liszt Ferenc szobra a Püspöki Palota erkélyén.
A szobor a templom felé néz, mert a legenda szerint sokszor a székesegyház harangjátékából merített ihletet. 

a gyerekek szerint ez egy izzadásgátló dezodor reklámja lehetne....

a tied is...?  aha...







A Városháza a főtérről



Itt a vége...