2019. május 20., hétfő

A következő utunk...



Ritkán fordul elő az a helyzet, hogy nagyjából naprakész vagyok a bloggal (és nem is fog sokáig tartani, jön a nyár...) de kivételesen nem utólag, hanem kicsit előre is tudok mesélni.

Izgalmas úti cél van előttünk, most először a déli féltekére utazunk! Kisgyerekként azért örültem ám, hogy nem ott lakunk, gravitáció ide vagy oda, onnan akkor is könnyebb leesni... :-)

Több mint 15 óra repülőn: Dublin - Amsterdam - Rio de Janeiro
Irány Brazília!

Most is egy konferencia áll a háttérben: Zsolti megy előadni, én meg mint mindig, csatlakozom. A kongresszus csak 3 nap, de ha már elmegyünk olyan messzire... (a repjegy akkor is annyiba kerül ha 3 napra meg akkor is ha 3 hétre maradunk), úgyhogy szerveztem egy kis kirándulást köré.

(Anno Porto-ban a Lello könyvesboltban (a Harry Potter könyvesbolt, akinek így jobban ismerős) vettem meg az útikönyvet, nem tudom, az akkori posztból asszociált-e valaki erre az útra, én már akkor igen :-) )

Óriási országról lévén szó lehetetlen egyszerre bejárni. Úgy döntöttünk, hogy mivel úgyis a déli részen leszünk, ezért most ott nézünk körül, aztán egyszer majd biztos eljutunk az Amazonas környékére is. Legalábbis nagyon remélem...

ezt a részt fogjuk bejárni, igaz nem kocsival hanem repülővel
(csak béna vagyok és nem sikerült a repülős csatlakozásokat a google maps-en ábrázolni)


A tervek szerint Rio de Janeiroba érkezünk, majd onnan Campinasba megyünk tovább. Országon belül repülővel közlekedünk, egyrészt a nagy távolságok miatt, másrészt mert biztonságosabbnak tűnik, mint autót bérelni.*

Elsősorban a természet érdekel, a táj, a növények, az állatok vonzanak, a híres rioi karnevál sosem hozott lázba. Szeretnénk megnézni az Iguazú vízesést, majd onnan a Pantanal régióba megyünk egy szervezett túrára az őserdőbe/mocsárba. Onnan visszamegyünk Rioba, ahol még eltöltünk pár napot városnézéssel, strandolással, majd ismét egy napos repülés és már itthon is leszünk. :-)

A Pantanal a világ legnagyobb mocsaras területe, páratlan élővilággal, remélem majd mi is látunk pár egzotikus állatot. :-) Van lehetőség az egyszerűbb 4 napos túrára és a hosszabb, akár 10 napos jaguárnéző kalandra is. Mi a rövidebbet választottuk: egyrészt, mert 8-10 nap már irreálisan megnyújtotta volna az utazást és a gyerekeket bőven elég majd' 3 hétre a nagyira bízni, másrészt ez nyilván árban is olcsóbb, harmadrészt, mert most járok először ebben a régióban és azt hiszem számomra így is nagy élmény lesz, hiszen a teljes növény és állatvilág újdonságként hat majd. Aztán ha majd újra erre járok, akkor esetleg megnézem magamnak a jaguárokat is...



Néhány szó Brazíliáról: 








- Mivel a XVI. században portugál felfedezők gyarmatosították, ellentétben a dél-amerikai kontinens többi országával, itt nem a spanyol, hanem a portugál a beszélt nyelv. (Azért remélem majd elboldogulunk a spanyolunkkal) 
- Az ország a nevét a brazilfa nevű fáról kapta, amit anno nagy mennyiségben termeltek ki a gyarmatosító európai migránsok. 

- 1822-ben független országgá vált, fővárosa Brazíliaváros. 

- Több mint 200 milliós lakosságával a világ 5. legnépesebb országa, területét tekintve pedig majdnem 100x akkora mint Magyarország. Legnagyobb városa São Paulo, ez azonban számomra egy nem túl vonzó óriási iparváros, így kimarad az útvonalunkról. 

- Pénzük a Brazil Real, mai árfolyamon 1 Euroért  4.58 Brazil Realt (BRL) adnak.  

- Magyaroknak nincs szükség vízumra, és kötelező védőoltás sincs, de a sárgaláz és tífusz elleni oltást mi beadattuk, biztos ami biztos (a Hepatitis A és B, és a tetanus nekünk már megvolt, de az is ajánlatos). Amennyiben az ember viszont a szomszédos országokba is át akar menni, megkövetelhetik a sárgaláz elleni oltást. A malária ezen a részen nem jellemző, úgyhogy a malária ellenes kezeléstől eltekintünk. Felmerült még a veszettség elleni oltás, de mi nem etetjük/simogatjuk az állatokat, úgyhogy gondolom lesből nem támadnak... Ha mégis, akkor majd ott felkeresünk egy kórházat. (Aki ide utazik ne felejtsen el biztosítást kötni!)

- A délebbi részeken száraz szavannai, a Pantanal régióban trópusi éghajlat a jellemző. 


Május végén (jövő héten) megyünk, a déli féltekén az az ősz végét jelenti, de ha hihetünk a a meteorológusoknak, akkor nem kell nagyobb esőzésre számítanunk, 25-30 fok körüli időnk lesz.  Leginkább a rossz közbiztonság miatt aggódom, remélem probléma nélkül megússzuk...

Addig is még rengeteg dolgom van, dolgozom is, meg pakolni is kell... úgyhogy valószínűleg most egy hónapig nem lesz új blogbejegyzés...  de aztán úgyis visszatérünk!

Kalandra fel! :-)




*Sajnos a kiszemelt helyek közt nincs direkt járat, így Campinas lesz a "bázis", innen repülünk a vízeséshez majd vissza, és tovább a mocsárhoz, majd vissza, és onnan Rioba... nem volt egyszerű  megszervezni, és sajna sok idő elmegy a repüléssel ... pláne, hogy miután minden le volt foglalva, a légitársaság módosított egy járatot, ami miatt nem értük volna el a csatlakozást... de most úgy néz ki minden rendben, remélem több ilyen jellegű meglepetésben nem lesz részünk) 

2019. május 16., csütörtök

Tavaszi szünet: barátnőlátogatás Londonban, kis cambridge-i kitérővel

Petrának van egy barátnője, akivel kb. az első naptól kezdve együtt voltak a spanyol iskolában. Sajnos Rai-Rai pár éve Angliába költözött, mi pedig ide, úgyhogy csak a neten tudták tartani a kapcsolatot. Rendszeresen skypolnak de az azért mégsem ugyanaz mint a személyes találkozás.



Idén hát megszerveztük, hogy újra láthassák egymást: a tavaszi szünetben elvittem Pepét Londonba és ott hagytam Rai-Rai-nél pár napra. Izgultam, hogy mi lesz így ennyi idő után, mi van, ha mégsem találnak rá a közös hangra... felesleges volt aggódnom, 5 napig kb. hírét sem hallottam a gyereknek, olyan jól szórakoztak.



Ezalatt mi Csengével külön programot szerveztünk. Szerencsére a húgom is el tudott jönni, ráadásul levezetett Skóciából, úgyhogy kocsink is volt és tudtunk kicsit kirándulni.
Semmi konkrét tervünk nem volt, egyszerűen csak jól akartuk érezni magunkat és megint együtt lenni.

Először is mivel Rai-ék Luton közelében laknak, miután kitettük Pepét, a Bletchley Parkban működő számítástechnikai múzeumban kezdtünk, ahol az újraépített Bomba kódfejtő gép látható, ami a II: Világháborúban az Enigma kódok megfejtésében segített. Erre pedig azért voltunk kíváncsiak, mert az Imitation Game (Kódjátszma) c. filmet mindannyian imádjuk. Aki nem látta volna eddig, annak mindenképpen javaslom!





Ez az az újraépített kódfejtőgép, a filmben egy hasonló szerepel.  


hátulról
milliónyi kapcsolati lehetőség

a bácsi megmutatta működés közben 


persze a múzeumban vannak más kódfejtő gépek is,
és itt van a Colossus, ami tulajdonképpen az első programozható számítógép

nagyon lelkes volt ő is, elmagyarázta, hogyan működtek az első kódok, hogyan dolgoztak a megfejtésükön, hogyan továbbították a titkos információt...

ezek az őskövületek még nekem is történelem

ez viszont már nosztalgia ... a lemminges játék - ismerős? 

Csenge is kipróbálta őket, régi szép idők... :-)
neki már ez is történelem

Ez az óra nagyon tetszett. Elsőre úgy tűnik, hogy valami istentelen bonyolult matekfeladatokból van összerakva, de ha jobban megnézi az ember, annyira azért nem vészes :-)

Magát a Bletchley Múzeumot viszont nem néztük meg, 20 £ lett volna fejenként a belépő, annyira nem érdekelt, hogy ezt kifizessük.

Egy másik nap tettünk egy rövid városnéző sétát Cambridge-ben. Nagyon hangulatos város, majd ide még szeretnék visszajönni, kicsit komolyabban is megnézni a nevezetességeket.
Mi most olyan kihagyhatatlan dologgal kezdtünk, mint sushi evés... tudom, hülyén hangzik, de mi itt faluhelyt nem nagyon kapunk ilyesmit, úgyhogy ha a gyerekekkel utazunk, ők mindig megcélozzák a kedvenc nagyvárosi kajáldáikat, kávézóikat. Ha csak mi felnőttek utazunk akkor inkább a helyi specialitásokat próbáljuk ki, de mondjuk a fish and chips-nél még a sushi is jobb :-)



megnéztük a botanikus kertet,

Darwin egyik tanára, Henslow alapította a botanikus kertet,
kifejezetten a növények tanulmányozása végett


Gimis koromban rengeteget jártunk a debreceni "botkertbe", suli után egyszerűen kimentünk és élveztük a természetet, olvastunk a parkban vagy csak sétálgattunk, beszélgettünk a fák közt. 




erről elsőre azt hittem, valami hülye művirág lóg a fáról

most komolyan, szerintem ez e türkizkék egyáltalán nem természetes, nem?
De ezek szerint létezik, ez valami orchidea 

Newton almafája.
Szó szerint.
Igaz, az ő kertjében levő kidőlt, de ez abból készült oltvány, azaz nem magról kelt,
genetikailag teljesen azonos az eredeti almafával. 


belépődíjak

... és voltunk egy mini tudományos bemutatóteremben is (Cambridge Science Centre) .
Tényleg kicsi, kb fél-egy óra elég rá, de addig viszont jól elszórakoztunk. Inkább helyi kisgyerekeseknek való iskolaszünetre és nem messziről jött turistának látványosság, de ha már itt jártunk és benéztünk, nem bántuk meg.



Azt szeretem, hogy még nekem is tudnak ezek a helyek újat mondani.
Például tudtátok, hogy sok gyík futás közben nem tud levegőt venni?
Ezért van az, hogy csak kicsit, de gyorsan szalad, aztán megáll szuszogni. Ugyanis ugyanazokat az izmokat használja futáshoz mint légvételhez. Ő aztán szó szerint kifullad ha sokat szalad. :-)
nagyon jó időt sikerült kifogni


Múzeumokba, templomokba nem könnyű kamaszokat elrángatni, nem is erőltettem, de amit nem akart ő sem kihagyni, az a híres Cambridge-i Egyetem. Ide járt Newton, Darwin, Erasmus, Byron, Stephen Hawking, David Attenborough és Károly walesi herceg is... Szentgyörgyi Albert is járt itt kutatói ösztöndíjjal. És a Kings College-ban tanult az az Alan Turing is, aki a Bletchley Parkbeli Enigma kódfejtő gépet, a Bombát kifejlesztette, amiről a poszt elején írtam. Mondjuk okos volt a fickó, 16 évesen már megértette Einstein munkásságát, így az sem számított, hogy többszöri nekifutásra is megbukott az érettségin (mondjuk gondolom nem matekból).

Az oxfordiak szerint az onnan elzavart/menekült diákok alapították itt az egyetemet, a helyiek viszont esküsznek rá, hogy itt régebben volt iskola, mint Oxfordban. A két egyetem között állandó a versengés az elsőségért.

az egyetemi kampuszra csak diákigazolvánnyal lehet bemenni. Na, majd pár év múlva :-)
Addig is csináltunk egy fotót, jó lesz az egyetemi évkönyvbe :-)
Az ott a King's College Chapel a háttérben



A Matamatikusok hídja az egyik leghíresebb híd a Cam folyón (Cam-bridge - Cam híd..., értitek :-) )
Állítólag a szentlélek meg a matematikai pontossággal összefeszülő fagerendák és csavarok tartják össze. A másik híres híd a "Sóhajok hídja", ahol gondolom a vizsgázó diákok sóhajtoztak nagyokat.  Jó lett volna gondolázni egyet (itt ugyebár ez a punting), de nagyon lógott az eső lába és féltünk, hogy elázunk, ezért ez legközelebbre maradt.

Mathematical bridge 




Meg akartuk nézni a Warner Bros. (Harry Potter) stúdiót Londonban, de már hónapokkal előtte jegyet kellett volna foglalni, esélyünk sem volt.

Kétszer is voltunk moziban, mentünk trambulinparkba:

itt kérem szerény személyem ugrándozik...
úgy néz ki, hogy csak egy kis ugribugri, de kb 5 perc után lihegve néztem az órámat, hogy mennyi van még hátra... 

Időre kellett lecsapni a világító pontokat, mondanom se kell, a gyerek nyert.
De én fáradtam el jobban :-)

és végül volt, hogy csak a környéken sétálgattunk, pihentünk, kávézgattunk, vacsoráztunk...
                                                                                                                                      Jó volt :-)

2019. május 6., hétfő

Középföldén jártunkban


Mullingar "Középföldén", Írország nagyjából középső részén helyezkedik el. (Középfölde szó szerint értendő, itt van egy olyan, 4 megyét összefogó közigazgatási egység, amit így hívnak : Midlands.)

Minél nagyobbak a gyerekek annál nehezebb hétvégi programot szervezni, mert egyrészt akkor vannak az iskolán kívüli különóráik egy része (lovaglás, zongora, oroszóra...) másrészt ezen kívül ők is csinálnak maguknak programot. És bár elég zárkózottak és nem sok barátjuk van, azért csak akad egy-egy mozi, konditerem, vásárolgatás a csajokkal. Így aztán egyre inkább méltatlankodva szokták fogadni, ha mi szülők valami családi programmal állunk elő... Ez van, nem lehetünk tökéletes szülők, belátom :-)

Ha már itt lakunk természetes, hogy igyekszünk minél jobban megismerni az országot. Donegal megyét elég jól bejártuk, évekkel ezelőtt volt az ír körutunk ahol a nyugati parton a Wild Atlantic Way szépségeit fedeztük fel, első évben a gyerekek szülinapját Kerry környékén töltöttük, (én véletlenül még egy szigeten is kikötöttem egyszer (Aran-szigetek) 😉 ) és Dublin is eléggé egy napos város, nekem legalábbis nem a szívem csücske.

Délen és középen viszont még nem voltunk. Mivel az ír úthálózat egy katasztrófa, és néhány Dublinból kiinduló úttól eltekintve itt nincs autópálya (komolyan mondom, Spanyolország, de még Magyarország is, ilyen szempontból (is) kenterbe veri Írországot...), nem könnyű nagyobb távolságokra tervezni, mert fél nap rámegy az utazásra, és egy hétvége, még ha három napos hosszú hétvége, akkor is rövid. Ennél hosszabb szabadság esetén meg már messzebbre kacsintgatunk... 

Szóval így lett, hogy Mullingar környékére tévedtünk március végén. Tőlünk 3 óra autózással elérhető, ráadásul kutyabarát apartmant foglaltam, úgyhogy a blökit vittük magunkkal és elsősorban természetjárást terveztünk. Magát a várost meg sem néztük, kis túlzással szerintem ebben az országban ami nem zöld vagy kék, arra kár időt fecsérelni...



Az apartmanunk egy tó partján volt, mögöttünk egy kis erdővel, úgyhogy a legtöbbet a környéken bóklásztunk.




Pár geoládát is begyűjtöttünk:



Egy nap elmentünk a Belvedere House and Gardens-be, ahol egy nem is olyan régi kastély mellett tehettünk egy sétát. Kutyát pórázon be lehet vinni, és kis kennelek is vannak, ahol ott hagyhatjuk őket ha ebédelni, uzsonnázni szeretnénk a helyi étteremben. 


Az épület 1982-ig magántulajdonban állt, akkor vásárolta meg Westmeath önkormányzata és a felújításokat követően 2000-től látogatható. 



Az omladozó, gótikus varfal kicsit átverés, 1760-ban épült, eleve ilyen romosra.

Jealous wall

Belvedere grófja, Robert Rochfort lakott is feleségével, Maryvel. Ő maga sokat volt távol vadászatokon Dublinban és Londonban, az asszony pedig elég jóban lett az öcsikével, Arthurral és annak feleségével, Sarah-val. Arról nem szól a fáma, hogy mennyire jóban, de szép lassan elkezdek potyogni a gyerekek. A ritkán hazatévedő férj nem sok érdeklődést mutatott irántuk, viszont elkezdett gyanakodni  a testvérére, házasságtöréssel gyanúsítva meg az asszonyt. Állítólag Mary be is vallotta bűneit, bár egyesek szerint nem nagyon volt más választása... Robert ezután bebörtönözte a feleségét, aki ebbe szó szerint beleőrült (31 év börtöntől nem csoda...). Robert másik testvére, George, aki végig támogatta Mary bebörtönzését (ki tudja miért?) a szomszédba költözött, és egy nagy házat épített (A mai Tudenham House). Ezután azonban megromlott a viszony a két testvér között.



Vitájuknak köszönhetjük a fal létezését: a testvérek szomszédos birtokon laktak, nem bírták egymásnak még a látványát sem, úgyhogy Robert, aki irigy volt öccse palotájára és betegesen féltékeny feleségére,  hatalmas költségekbe verve magát idehúzott egy 20 méteres falat - egyenesen Itáliából hozatva hozzá építőmestert. Akkoriban állítólag divatosak voltak ezek az újdonsült "romok", bár mind között ez a legnagyobb Írországban. Míg nem olvastam el a leírást, én is bedőltem neki. :-)


A Gótikus kapu a park északi részén a 18. században épült, a Woodland Walk erdei úton végigsétálva lehet megtalálni. 




A fallal körbevett virágoskertben sok különleges növény is található: az egyik volt tulajdonos szeretett utazni és szívesen hozott magával útjairól különböző növényeket. Tavasszal minden virágzik, csodálatos volt.




Írország és a tündérek szervesen összekapcsolódnak, itt senki nem kérdőjelezi meg létezésüket, minden kert végén ott laknak. Tündérajtókkal, manólakokkal úton-útfélen találkozhatunk, itt sem hiányozhat. 
Mi egy kis egérkébe is belebotlottunk. Szegény egy macska szájából vagy egérfogóból menekülhetett meg egykor, bal hátsó lábát nyomorékon húzta maga után és egy nagyobb heg is volt a jobb oldalán. Szerintem tuti vak volt, (meg talán süket és szaglás nélkül) mert olyan közel jött hozzánk, hogy szó szerint felmászott a cipőnkre és szinte belemászott a kutya szájába (aki ezt igen nagy érdeklődéssel figyelte). Szerencsre a blökink sosem ugat, bár lehet, hogy arra sem menekült volna el szegény...) Mindenesetre mi családilag megegyeztünk, hogy tuti egy álruhás tündér volt. Lehet, hogy ha kézbe vesszük lett volna három kívánságunk??



Hazafelé pedig a Mullaghmeen erdőben sétálgattunk. Rövid, kevesebb mint egy órás séta (piros kör, 3 km, kb. 45 perc), kijelölt ösvényen. Több utat is lehet választani, mi csak egyet jártunk végig, mert még időben haza akartunk érni. Nem természetes erdő, az országban honos fajokat telepítették ide, ez Írország legnagyobb mesterséges erdeje, több mint 400 hektár területen.
Az 1900 évek elején itt még kevesebb mint 1% erős terület volt, mára a telepítéseknek köszönhetően ez kb. 10%-ra emelkedett. Céljuk a biodiverzitás megőrzése, az eltűnőben levő fajok újratelepítése, az üvegházhatás ellensúlyozása, és természetesen az ellenőrzött, fenntartható fakitermelés, a fa mint építőanyag és fűtőanyag felhasználása. 

Mullaghmeen erdő

Ennyi fért egy március végi hétvégébe. Nagyon tetszett a környék, ide még jó lenne visszajönni.