A következő címkéjű bejegyzések mutatása: az élet nagy kérdései. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: az élet nagy kérdései. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. július 20., hétfő

A Covid és a "tudjukkik"


Érdekes látni ahogy bővül a szókincsünk egyik napról a másikra. Pár éve a Brexit még nem ért volna pontot a Scrabble játékban, ma meg már komplett hírfolyamokat, könyveket, tantermi előadásokat szentelnek neki. 
Ugyanilyen lett a Covid, (és sajnos az ebből képzett covidióta is...  ami nem PC így nem szabad használni, különben úgy jártok mint én és a blogger letiltja a bejegyzést)

https://www.flickr.com/photos/housebuyfastworthing/49676661316


Sokan kérdezik, hogy miért kellenek szigorú karantén intézkedések, munkahely/iskola bezárások,  határlezárások... a fenyegető gazdasági válság talán még a vírusnál is keményebben csap le, és persze kényelmi, kulturális, szórakozási szempontból is minimum kellemetlen... Nem lenne-e elég, ha mindenki betartaná az ajánlásokat, maszkot hordanánk, s a veszélyeztetett csoportok lennének csak fokozottan védve? 


<a href='https://www.freepik.com/free-photos-vectors/design'>
Design vector created by freepik - www.freepik.com</a>


De, lehet, hogy igen. 


Ahogy teljesen felesleges lenne a CCTV kamerarendszer, a riasztó, a 7 ponton záródó biztonsági zár, a traffipax, az alkoholszonda, a fémdetektor, az adóellenőrzés, a jegyellenőr, a korhatár, a drogkereső kutya, a vpn, a jelszó, a pin kód, a biztonsági őr, a távoltartó határozat, a börtönök, a fegyverviselési engedély, a vízjel, a vírusirtó ... , 


ha az emberek emberként viselkednének. Ha betartanák a szabályokat. Ha használnák a józan eszüket. Ha becsületesek, szavahihetők, őszinték lennének. 


De az emberekben nem lehet megbízni. 


Mindenkinek saját igazsága van. 
Mindenki mindig mindent jobban tud. 
Mindig minden másokkal történik. 
Soha senki nem gondolta volna, hogy pont itt, pont most, pont vele... 
Ő nem akarta. Nem tudta. Nem gondolta. Azt hitte...
Mindenkinek mindenhez joga van. Jár neki. Mert mindenki igazán megértheti, hogy... De hát ő csak... Hisz ennyi még belefér. 
Más a hibás. Minek ment oda. Miért nem vigyázott. Gondolhatta volna. Kellett neki. Megérdemli. 
Nem akarom. Nem tudom. Nem értem. Nem érdekel. 
Majd én megoldom. Oldja meg. Oldják meg. Miért nem oldják meg?!
Felsőbbrendű. Alsóbbrendű. Hajlamos rá. 
Én, én én. Nem én. Miért én? Miért pont én?! 


Ameddig az emberek nagy része nem lát tovább az önös érdekeinél, nem képes csoportban gondolkodni, nem képes a saját érdekét/kényelmét a mások érdekében önként korlátozni, addig sajnos kellenek a hatósági intézkedések. Nem miatta. Mások miatt. 
Hogy vigyázzunk rájuk. 
Helyettük is. 

2020. március 22., vasárnap

Amikor rájössz, hogy a szokásos életedet karanténnak hívják...


A csapból is az folyik, és én sem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy MINDENKI AKI TEHETI MARADJON OTTHON. Please. 

Mi orvosok vagyunk, nem tehetjük hogy otthon maradunk, de a munkahelyen kívül sehova nem megyünk, max este sétálunk a kutyával a parkban mikor senki sincs kint, meg a lóhoz kell kijárni az istállóba, de ott sem találkozunk senkivel. 

A bevásárlást heti egyszer intézzük. Ennek több előnye is van: egyrészt nyilván kisebb az esély elkapni valamit, másrészt a gyerekek végre megesznek olyasmit is amihez amúgy hozzá se szagolnának. De ha nincs más otthon.... :-) 

Igaz, mi amúgy is elég introvertáltak vagyunk, egyébként is ritkán járunk össze másokkal. A gyerekeink meg ha lehet nálunk is antiszociálisabbak.

 Reggel kérdezte Pepe hogy miért van mindenki annyira kiakadva, hogy most nem lehet menni sehova. Ez is csak egy olyan hétvége mint máskor, nem? 
Mondtam, hogy vannak, akik ilyenkor rendszeresen meglátogatják egymást, bandáznak, kocsmáznak, stb. Mint a szomszéd kislányok akik most biztos nehezen viselik, hogy nem járhatják végig a szomszédokat. Erre Pepe fintorogva: 

Akkor nekik ez olyan, mintha nekem azt mondanák, hogy most egész hétvégén mennem kellene barátkozni, beszélgetni???
 Brrrrr.... 




2019. december 18., szerda

Az élet tele van kérdésekkel...


Az egy dolog, hogy a őszi szünetre tervezett egyiptomi utazást határozatlan időre elnapoltuk, mert a csajok ezen tanév végén írják a "kisérettségit", és tanulni akartak, nem piramist nézegetni (pedig szerintem az is tanulás, egyébként is ők találták ki anno, hogy oda (is) akarnak utazni...)

De az, hogy mind a kettő lázas volt éjszaka, de reggel nem lehet őket itthon tartani, mert 
ISKOLÁBA AKARNAK MENNI, MERT DOLGOZATOT ÍRNAK... na azt már végképp nem fogja fel az a maradék két agysejtem ami nem ment teljesen tönkre az elmúlt 15 gyereknevelésébe...



KIRE ÜTÖTT EZ A GYEREK??! 



 *ezért érek én rá mostanában hülyeségeket írogatni, mert nem utazunk...



2019. december 11., szerda

Hogyan készül a modern (mű)alkotás?



Végy egy házat, lehetőleg beépített, rejtett wc tartállyal.

Add ki albérletbe.

Adj hozzá egy albérlőt akit nem nagyon zavar, ha penészedik a fal.

Egy csipet nemtörődöm lakásügynök és hozzá nem értő szerelő hozzáadásával várj 3 hónapot.

Utazz oda, szerezz egy kompetens szerelőt, cseréld ki a megrepedt wc tartályt (ami hónapok óta lassan csepegve áztatja a falat....) , majd húzd el a szekrényt a wc mögötti szobában. 

Nézz be a szerény mögé, és ....





Hát nem gyönyörű?

Őszintén szólva elgondolkodtunk, hogy nem kellene-e ott hagyni és lelakkozni??

Szerintem baromi jól néz ki... 

2018. június 21., csütörtök

Gyerekszáj


Hosszú kocsiút, utódaim megőrjítenek a "mikor érünk már oda?" kérdéseikkel. Gondoltam egy kis játékkal elüthetjük az időt:

Én: - Barkochbázzunk?
Gyerekek:  (kevés lelkesedéssel): - Aha.
Én: - Gondoltam.
Gyerek: (unottan): - És mi az?


2018. március 31., szombat

Láttál-e már valaha ... igazi migránst?


Ugyan már szörnyen unalmas, hogy a kampány előtt/alatt a csapból is ez folyik, de nem hagyhatom szó nélkül a kérdést mivel minket is érint a téma.

forrás: www.szorakoztato.com

Nem tudom, hogy látott-e már minden kedves olvasóm testközelből igazi migránst.... Nem, nem a temetőbe érkező távoli hozzátartozókra vagy a hideg/eső ellen fejkendővel védekező szomszédra gondolok, az mind kamu. Valódi, igazi migránst, na olyannal találkoztatok már? Persze ők sem egyformák: vannak a haszonleső  gazdasági (akár illegális) bevándorlók, az oltalmazottak, a menedékkérők, de lehet valaki simán csak migráns is... de  hogy mikor ki melyik kategóriába esik az épp nézőpont kérdése ... 

Nekem jó, számomra egyértelmű: azok a szégyentelen gazdasági bevándorlók akik elveszik a helyiek munkáját tulajdonképpen mi vagyunk...

De azért ez sem ilyen egyszerű...

Amikor a migránsok már minket is fenyegetnek és már a spájzban vannak... na akkor az üres szavak helyett a tettek mezejére kell lépni! 

Az úgy kezdődött, hogy a konyhába lépve megláttam, hogy egy sötét alak cikázik át előttem. Tudhatta, hogy szabályellenesen, mert sunyi módon elrejtőzött a hűtő mögött. (Megsértette a határzárat - de hogy hogy a fenébe mászta át a kerítést és jött be a házba, az rejtély - bár gyanítom, a garázsajtón levő rések a ludasok...) 
Mondom a Zuramnak, Tibi /Zsolti, migráns a láthatáron! Először felszólítottuk, hogy igazolja magát, persze dokument nyista. Egyértelművé vált a tényállás: illegális bevándorlóval állunk szemben! Még a mosogatógép mögé való elrejtőzéssel is bepróbálkozott! A Zuramat elszalajtottam a boltba és éjszakára migránscsapdákat helyeztünk el a konyha több pontján (szigorúan csak olyat ami nem veszélyezteti a migráns testi épségét). 

Másnap estére be is sétált a csapdába! A leleplezést követően ártatlan nagy barna szemeivel menedékjogért folyamodott.

akinek eddig volt kételye, annak elárulom: így néz ki egy illegális bevándorló

Regisztráltuk, fényképet készítettünk és az átmeneti menekülttáborba irányítottuk. A tárgyalás idejére az átmeneti szálláson igyekeztünk humánus körülményeket biztosítani a számára. Éjszakai búvóhelyet, fűtött szállást és három fogásos vacsorát kapott. Sorsáról később intézkedtünk.



Másnap összeült a Családi Migránsügyi Bizottság ahol a benyújtott bevándorlási kérelmet részletesen elemeztük. A gyerekek az "ugye megtartjuk" mellett érveltek, a kutya érdeklődően szemlélte és szaglászta és még a bizonytalanok táborát erősítette, mi, felnőttek a kitoloncolás mellett kardoskodtunk. Racionális érvként felvetettük a "de ti takarítjátok", a "zsebpénzedből veszel almot" és a "mi lesz vele mikor elutazunk" témákat.   Ezután még a nemzetközi szabadságjogokkal is érveltünk, azt hiszem ez gyakorolta az ellentáborra a lenagyobb hatást.

A migráns is kapott felszólalási lehetőséget, azonban nyelvi korlátokra hivatkozva a meghallgatás eredménytelen volt. (Tolmácsot kinek a feladata biztosítani?)
Végül úgy döntöttünk, hogy a döntést az ő kezébe (mancsába) adjuk, mindenki a maga szerencséjének a pogácsa, nem?

Az illegális bevándorlót tájékoztattuk a döntésről és azonnali hatállyal megszerveztük, hogy a kérdést a többi honfi- és fajtársával megtárgyalhassa. Amennyiben a maradásra szavazna és nem hagyná el az átmeneti szállást úgy b) tervként a végleges letelepedési csomagot léptettük volna életbe.



Viselkedése arra engedett következtetni, hogy szabadon szeretné megválasztani élőhelyét, az akadálymentesített kijárat felé vette az irányt.





Migránsunk útra bocsátása zavartalannak bizonyult, őkelme csöppet sem sietősen, de távozott. 


                                                                         THE END


P.S. posztunk szereplői ugyan nagyon is valósak de a napi politikával való bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve... 

2018. március 25., vasárnap

Meteorológia, te csodás


Semmi bajom a meteorológusokkal, biztos komoly tudomány meg minden...
De miért van az, hogy csak akkor tudják megmondani, hogy milyen idő van, ha kinéznek az ablakon??

Tegnap direkt meglestem mit jósolnak mára: 9-10 fok, szélcsend, kicsit felhős ég, de alig van esély csapadékra. Hurrá, kirándulni ideális. El is döntöttük, hogy reggel összekapjuk magunkat és már indulunk is. 

Ma eddig vártuk, hogy elálljon az eső.... 

Visszanéztem az időjós oldalra: épp azt írja, hogy délig esni fog... Most komolyan, az ablakon én is ki tudok nézni....




2017. július 5., szerda

Irány Kanada!


Éééés igen, életünkben először átrepültük az Atlanti-óceánt. 😃   Irány Kanada!



Kicsit tartottam a 9 órás repülőúttól, de mint az általában lenni szokott, az ismerősök jobban rémítgetik az embert mint kellene - vagy mi vagyunk túl jól edzettek. Mindenesetre vittem magammal egy könyvet (Murakami Haruki Birkakergető nagy kalandját*) ez majdnem elég volt az egész útra, a végén még volt egy kis időm szunyókálni és már ott is voltunk. A Calgary reptérre érkeztük, ott autót béreltünk és rövid városnézés után a Banff Nemzeti Parknak vettük az irányt.



A jet lag-ről meg annyit, hogy első este sokáig fennmaradtunk (értsd kb 23:00-ig , amíg ott világos volt, ez otthoni idő szerint reggel 7 óra).

vettünk helyi macis sört és kiültünk egy parkba meginni
- kb este 10-kor még ilyen világos volt

Ez olyan mint egy vacak ügyeleti éjszaka, hozzá vagyunk szokva sajna. Na meg a repülőn is aludtunk kicsit, az utazás izgalma... egy szóval másnap reggel  8 után üdén és kipihenten ébredtünk (az 9 óra alvás!) és nem is értettük, mit panaszkodnak mások holmi időeltolódás miatt. :-)


Kezdjük egy kis bevezetővel: 

Kanada a világ második legnagyobb országa (Ororszország után), nemzeti mottójuk "Tengertől Tengerig" (ami inkább óceántól óceánig), mindenesetre egy fél kontinensnyi ország. Persze a nagy részén nem túl sűrűn lakott, a wikipedia szerint 3.2 fő/km2 ... viszont egyike a világ leggazdagabb országainak a GDP-t tekintve. Itt a legnagyobb az egy főre eső bevándorlási arány a világon, úgyhogy tényleg az egyik legnagyobb multikulturális állam.  A világon a legészakibb település is ebben az országban található, 817 km-re az északi sarktól.


A 15. századtól angol telepesek kezdték elhódítani az őslakos indiánoktól a földet, majd a franciák érkezésével egyre nagyobb területet kebeleztek be. 1867-ben három brit gyarmat szövetségével jött létre Kanada, az ország 150 éves fennállását idén ünneplik.



Az Egyesült Királyságtól fokozatosan kezdtek elszakadni, a brit parlamenttől való teljes függetlenséget 1982-ben érték el a Canada Act aláírásával. Ennek ellenére államformája az alkotmányos monarchia, élén II. Erzsébet angol királynővel.

ezért van az angol királynő a pénzükön

Hivatalos nyelve az angol és a francia (bár ez utóbbit főleg Québec környékén beszélik).

A Kanada név az irokéz kanata szóból ered, mely falut jelent. Állítólag az itt élő őslakosok ezt a szót használták Jacques Cartier francia felfedező útbaigazítására, aki később a szót nem csak a falu értelemben, hanem az egész területre vonatkozóan használta. Így már a XVI. században Canada-ként utalnak erre a régióra.  

Nemzeti szimbólumai a juharlevél (bár vagy én voltam figyelmetlen, vagy egyetlen juharfát se láttam...) , a hód, a kanadai lúd, a totemoszlop és az inukshuk is. Ez utóbbi a kanada északi részén élő őslakos eszkimók szimbóluma, útirányt mutat és imahelyet is jelöl.

Inukshuk: ezek a kövekből épített emberkék mindenütt, mindenféle kőből is méretben megtalálhatók,
gondolom főleg turisták építették ott amerre mi jártunk
Praktikus a csatornafedők rácsa, nem szorul bele a tűsarok, itthon is bevezethetnék:


A rendszámtáblákon feltüntetik a tartomány nevét, lehet tudni ki honnan való:


Postaládák és postás autó:




Ha külföldön járok és belebotlok a temetőkbe is bekukkantok (ezt apukámtól örököltem), mindenhol mások a temetkezési szokások:


a sírokon nincsenek halmok, csak a sírkő/fejfa és a vele egy szintben levő szépen gondozott pázsit
virágot is csak nagyon elvétve láttam

Az utak nagyok, szélesek, nem láttunk külön autópályát, nincs útdíj,


de a max sebesség 110 km/h (városon belül 50) és sokszor ez is korlátozva van, főként az utakon átvonuló állatok miatt - egy medve vagy rénszarvas elütése bizony "súlyos" következményekkel jár...



Az autóbérlő cégnél fel is hívták a figyelmünket, hogy a városokban mindenütt mérnek és bizony könyörtelenül ráterhelik a hitelkártyánkra a büntetést. Ahol az úton munkások dolgoznak ott a sebesség túllépéséért dupláját fizettetik a szokásos tételnek (ezzel egyet is értek, mindeig sajnálom szegényeket, elég veszélyes lehet ott melózni). Ja, és nincs pardon, állítólag már 1 km/h-val átlépve a sebességhatárt is büntethetőek vagyunk, igaz, tartományonként eltérnek a szabályok és a fizetendő összeg is.

a semmiből kerültek elő, civil autóból,
csak feldobták a villogót és már le is csaptak az egyik autósra

Mi a városokból csak Calgaryt és Banffot láttuk, ezeket mondjuk úgy, hogy nem önmagukért szerettük meg... Calgary egészen konkrétan abszolút kihagyható szerintem (egy kanadai fickó akivel ott beszélgettem, maga is elismerte, hogy itt ha valami több mint száz éves, akkor az már javában műemlék, mert maga a történelem)  - szóval mindenkinek azt javaslom, hogy irány a természet!

kanadai vadvilág

Mi a Sziklás-hegység kanadai részén Albertában, a Banff Nemzeti parkban voltunk (és kicsit betettük a lábunkat a Jasper Nemzeti parkba is), egyszerűen lélegzetelállító természeti szépségek: havas hegycsúcsok, türkizkék tavak vettek körül, óriási fenyők magasodtak felénk,



és amit mindenki kérdezett mikor hazajöttünk: igen, macit is láttunk!



Sajnos Murphy már megint hozta a formáját: a fényképezőm pont indulás előtt elromlott (5 éves volt, pont egy hónap volt hátra a kiterjesztett biztosításból) és a biztosító cég úgy ítélte meg, hogy nem javítható :-( Öröm az ürömben, hogy küldenek egy ajándékkártyát és vehetek újat - csak sajnos az nem érkezett meg indulás előtt.

Először úgy gondoltam, hogy el leszünk a mobillal is, de rá kellett jönnöm, hogy max tájképek készítésére való, zoomolni nem érdemes vele :-( Miután pár napot folyamatosan panaszkodtam, hogy nem tudok egy normális képet csinálni, Zsolti elhurcolt egy műszaki boltba és vettünk egy egyszerűbb de mégis jó objektívvel rendelkező példányt. Ami kb 100 km megtétele és 10 fénykép után bemondta az unalmast... Nyilván visszafordulni óriási időveszteség, úgyhogy még egy napra gép nélkül maradtam. Ráadásul a következő napunkat is csak későn tudtuk kezdeni, mert meg kellett várni, hogy kinyisson a bolt és vissza tudjuk  vinni a gépet. 😞😠Szerencsére kérdés nélkül kicserélték, az újabb pedig már bírta a strapát.  Ezért aztán a képek néhol nem túl jó minőségűek, ígérem, ha legközelebb erre járok készítek jobbakat!




* vicces könyv, furcsa befejezéssel - először csak értetlenül néztem magam elé, hogy akkor most mi van?! Mi is lett a vége?? Aztán rájöttem, hogy ne várjak túl egyértelműen megmagyarázott befejezést egy posztmodern prózától :-))





A repülésről pont aktuális volt, az élet nagy kérdéseinek egyike: hová lett az idő amennyivel előrébb repültünk? (Na jó, a visszaúton visszalopták tőlünk...)
  

2017. május 21., vasárnap

Miből lesz a cserebogár?



Néha érdekes dolgokkal szembesül az ember lánya ha külföldön él: azok a dolgok amik nekünk evidensek, nem biztos hogy a gyereknek is azok.
Kiderült, hogy a lányaim 12 éves létükre nem tudják mi az a cserebogár 👀
Azt meg pláne nem, hogy miből lesz. A mondást sem ismerték...

Mondjuk ha belegondolok nem csoda, sosem jártunk otthon májusban, márpedig azok csak olyankor láthatók, errefelé meg nem élnek.
Gyorsan oktatást tartottam nekik, éljen a google.




Emlékszem, a fiúk imádták hajkurászni a lányokat és a nyakukba dobni a bogarakat, a lányok meg illő módon ilyenkor visítottak. Velem nem sokra mentek, én simán megfogtam őket, úgyhogy engem békén hagytak.

Reakció: Fúúúj, anya, te ezt TÉNYLEG megfogtad? népszerűségi indexem jelentősen esett ettől a bejelentéstől...

Ennek a képnek a láttára viszont kijelentették, hogy "milyen cuki!":



 De azért továbbra sem fognák meg őket :-)




2017. január 14., szombat

"A pesszimista minden új lehetőségben a nehézséget látja, az optimista minden nehézségben a lehetőséget"






Fordulóponthoz érkeztünk itt a blogban (és az életben is): mi már elég régen tudjuk, de a blog nyilvánossága számára csak most publikáljuk: végéhez közeledik a spanyolországi pályafutásunk. Legalábbis egy szakasza mindenképpen lezárul, hiszen ez az utolsó évünk itt a napfényes tengerparton. Nem mintha nem szeretnénk itt élni, vagy nem éreznénk jól magunkat, dehogyis. Nagyon is jó itt nekünk. De az élet folyamatosan lehetőségeket tol az ember elé, csak persze nyitott szemmel kell járni, hogy ne menjünk el mellettük. És kell némi kurázsi, hogy ne rettenjünk meg tőlük!

A mi "lehetőségünk" egy baráti beszélgetés közben, egy vacsorán szaladt elénk. Egy konferencián voltunk olyan másfél évvel ezelőtt, amikor az asztalnál egy sebésszel beszélgettünk mindenféléről, szakmai és személyes dolgokról egyaránt. Egyszer csak nekünk szegezte a kérdést: Nincs kedvünk Írországba költözni? Persze rávághattuk volna, hogy "á, dehogy", és valahol máshol folytathattuk volna a beszélgetést, de azok nem mi lennénk, és így az én mesém is tovább tarthat: Addig-addig beszélgettünk, hogy már a vacsora végére annyiban maradtunk, hogy megváltoztattuk a nyaralási célpontot (ezért aztán Lengyelország felfedezését határozatlan időre elhalasztottuk) és nekivágtunk az esős, zöld szigetnek: a részleteket tudjátok: beleszerettünk. :-)

Persze mindenki hülyének nézett minket: 
- A spanyol verőfényből oda az esőbe?? 
- Miért is ne? Majd veszek egy katicás gumicsizmát meg egy birkás esőkabátot - vagy búvárruhát, divattól függően :-)

Amúgy sem kell lehúzni a rolót: egyrészt ez nem egyirányú utca,
másrészt vannak dolgok amik már örökre összekötnek minket Spanyolországgal is


Azt szokták mondani, hogy az ember 7 évente érik meg a változásokra: nos, nekünk is pont 7 évünk telt el itt Spanyolországban mikor meghoztuk a döntésünket: (a következő 7 évre?) Írországba költözünk. 

És még mondhatom, hogy ez volt a könnyebbik rész. Nem szoktunk sokat vacakolni semmin, (pláne én), számba vesszük a pro- és kontra érveket, aztán eldöntjük. Onnantól meg már csak az izgalmas tervezgetés van hátra :-) (meg a macerás pakolás, de arra most gondolni sem akarok)

Na jó, bevallom, orvosként ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Aki egy nemzetközi óriásvállalatnál dolgozik és előléptetik/áthelyezik, az fogja a cókmókját és többé-kevésbé ott folytatja ahol abbahagyta. A kommunikáció nyelve a munkában bárhová megy is, az többnyire az angol, a diplomáját meg rég elismerte a cég, sőt, sokszor a papírokat, költözést is intézik. Övé a világ!
Nekünk a legtöbb helyen magas szintű helyi nyelvismeretet várnak el*, európán belül az adott ország nyelvét kell megtanulni: itt megtanultunk spanyolul, aki Svédországba költözött az svédül, aki Ausztriába, Németországba az németül... ez eléggé behatárolja a lehetőségeket. Persze a nyitóidézet a mottónk is lehetne, idejövet sem riadtunk attól vissza hogy egy árva szót se makogtunk spanyolul... Mondjuk angolul legalább beszélünk, írül meg állítólag nem kell - azt hiszem...

A nyelven túl a rengeteg papírmunka, ami céges háttér nélkül ránk marad: el kell ismertetni a diplomát, a szakvizsgát, a szakmai képességeket, regisztrálni a kamaránál, esetünkben két országból összeszedni és fordíttatni a papírokat. Mindenütt más szakmai irányelvek, gyógyszerek, dokumentáció, egészségügyi rendszer... Az íreknél ráadásul a konzultánsi posztokat államilag pályáztatják amin egyáltalán nem könnyű elnyerni a helyet. De miután mindez megvan, új ajtók, új lehetőségek nyílnak előttünk, mi pedig reményekkel tele, várakozva lépünk be rajtuk! 

Az élet a komfortzóna átlépésével kezdődik


Mikor ide költöztünk mindenki megkérdezte, hogy meddig maradunk: én akkor úgy gondoltam, hogy örökre. Miért is mennénk el innen? Akik kérdezték pedig többnyire azt gondolták, hogy majd pár év után a honvágy hazavisz minket. Nos, azt hiszem senkinek nem lett igaza: honvágyunk egy percig sem volt, de végül innen is elsodor minket a szél: ami változott, hogy most már nem mondok olyat, hogy örökre. Addig fogunk ott élni, amíg másképp nem alakul ;-) Ráadásul mindig az első lépés a legnehezebb: mivel egyszer már végigcsináltuk, nem aggódom, hogy most is simán megoldjuk és átlépünk a nehézségeken.
Aki pedig a gyerekek miatt aggódik elárulom, hogy ők a leglelkesebbek. Egyrészt azért mert már ők is végigcsinálták, másrészt mert ebbe nőttek bele: a környezetükben levő gyerekek is egyik országból a másikba költöznek. Nem beszélve arról, hogy most még a nyelvvel sem kell megküzdeniük, hiszen tökéletesen beszélnek angolul. Legfeljebb a brit akcentusuk miatt kezdhetik ki őket :-)

Azért még annyira nem közeli a dolog: Zsolti ugyan már kint dolgozik, de én a lányokkal megvárom az iskolaév végét, de a nyaralás után már onnan folytatódik a blog. 

Addig pedig folytatom ahol abbahagytam, következzék a tavalyi év októberének vége, amikor kirepültünk a lányokkal Írországba, hogy meglátogassuk apát...








*azért írom hogy a legtöbb helyen, mert mondjuk Afrikában segélyszervezetnél dolgozva többnyire franciául kell tudni, a közel-keleten pedig arab helyett elég angolul



2016. december 6., kedd

Blogolni vagy nem blogolni ... ez itt a kérdés



Be kell látnom, ha arra várok, hogy legyen időm blogot írni akkor itt be is zárhatom a bazárt. Merthogy ha eddig nem volt időm, akkor most még annyira sincs, és nem is lesz egy jó ideig. 

Resultado de imagen de blogírás vicces

Úgyhogy úgy döntöttem, hogy ma, mivel itt ünnep van és épp nem kell dolgozni menni (nem, itt nem a Télapót ünneplik hanem az Alkotmányukat, de nálunk azért járt a Télapó), délelőtt megfőztem, összepakoltam, a gyerekeknek kiadtam a parancsot hogy írják meg a leckét és sétáltassák meg a kutyát, én pedig a délutánt maratoni blogírással fogom tölteni. Kb. júliusnál vagyok elmaradva, ami barátok közt is több mint 4 hónap...Még szerencse, hogy idén nem mentünk a szokásos nyaralós körutunkra - esélyem se lenne...


Szóval vágjunk bele!



2015. augusztus 21., péntek

Az élet nagy kérdései: Gazdasági elemzés orvosi szemmel, azaz meddig tart még a válság?


Úgy tűnik szűnik, ugyanis rekordokat döntöget a nyáron a sürgősségi osztály betegforgalma (merthogy a normál lakosságszám sokszorosa van itt a turistáknak köszönhetően), én meg mondhatjuk, hogy futok a pénzem után:




Csak úgy kíváncsiságból beizzítottam a telefonomon a lépésszámlálót: 24 órás ügyeletben több mint 17 ezret léptem ami kb. 13 km-nek felel meg. Nem tudom, hogy mennyire pontos, de ahhoz képest hogy ki sem tettem a lábam az épületből, meglepődtem ...

És még én aggódom, hogy mozgásszegény az életmódom...

2015. augusztus 12., szerda

Az élet nagy kérdései: Hol van az a német autópálya ahol akármennyivel is lehet száguldozni??

Az a helyzet, hogy mikor mesélünk a nyaralásról és szóba kerül hogy keresztülvágtattunk Németországon, mindenki elismerően bólogat: 

"Az jó, ott nincs az autópályákon sebességkorlátozás! Ott aztán lehet haladni!"



Aztán ha visszakérdezek, hogy ezt honnan szedték , akkor többnyire mindenki csak hallotta... vagy úgy emlékszik, hogy anno mikor ott járt...

Nos azt én is tudom, hogy nincs a német autópályákon egységes ún. max sebesség. 

Viszont van útjavítás. Rengeteg. Vagy alagút. Vagy kanyarok. És ott persze erre való hivatkozással sebességkorlátozás.

Ergo ahol mi járunk ott mindig 100-as, max 120-as tábla van. (Vagy akár 80-as, de az szerencsére kevesebb)
Jobb esetben akad egy néhány km-es szakasz ahol feloldják a korlátozást, de ott még ha fel is gyorsítunk már lassíthatunk is le, mert megint útépítés / kanyargós útszakasz / omlásveszély.... és még sorolhatnám. 

Nem vagyok híve a túl nagy száguldozásnak, én nem azt akarom kipróbálni, hogy mennyit bír a kocsi. A Neoton "220 felett" -jéből ennyi év sürgősségi osztályon szerzett tapasztalatomból csak a "valaki elszáll" sor ragadt meg :-( 

Én már annak is örülök, ha stabil 120-130-as tempóban lehet haladni. (Itt Spanyolországban 120 a max, és be is tartatják)

De hogy folyton vissza kell fékezni, mert állandóan változó a max sebesség, attól kiütést kapok. Ráadásul több helyen az útjavítások miatt egy sávra szűkült a forgalom, illetve néhol isten tudja mi okból volt dugó, de csak lépésben lehetett haladni. Na ez aztán elég rendesen felborzolja az idegszálaimat, mert az előre tervezett útidő akár több órával is meghosszabbodhat, így kútba esnek a nyaralási tervek :-(

Igaz, mi többnyire a déli részeken haladunk, nem tudom északon mi a helyzet, de árulja már el aki ismerős a környéken, mivel lehet kiérdemelni azt a kegyet hogy mi is különösebb visszafékezgetések nélkül haladhassunk folyamatosan ?? Hová rejtették a németek a világhíres szupergyors sztrádáikat??


2014. november 30., vasárnap

Pillanatképek


Prológus:

Tipikus:
- Ja, anya, kell a házihoz egy nagy színes karton, filcek, fényképek...
- Mikorra?
- Hétfőre. 
( játszódik: vasárnap este 10 órakor)

.....

Minden tiszteletem a nagycsaládosoké. Mármint akik az n számú (n> 2) gyereket jól tudják menedzselni. És itt a "jó"-n van a hangsúly. Mert az nem kunszt, hogy ne haljanak éhen vagy eljárjanak iskolába, esetleg még ruha is legyen rajtuk.
De komolyan, n számú gyerekkel hogy csinálják, hogy ott vannak minden gyerek minden iskolai ünnepségén, ők mennek eléjük a kirándulás után a buszhoz, jelmezt varrnak mindnek farsangra, tortát sütnek a szülinapjukra, kedvenc kaja van vasárnap ebédre, egyik úszni, másik nyelvórára, harmadik balettra, negyedik színjátszószakkörre, baráthoz megyünk, barátok jönnek, ...  és persze mindegyikkel van idő korosztálytól függően mesét olvasni, házi feladatot írni, posztert ragasztani, falevelet gyűjteni környezet órára...
Pláne ha az n számú gyerek mindegyike törpe és kísérgetni kell őket mindenhová, mert egy kamasz (gondolom) már inkább csak anyagilag (és idegileg) megterhelő...
Ja és mindezt főállású munkahely mellett. (Nálunk nehezítésként hozzájönnek az ügyeletek és délutáni rendelések + továbbképzések is, de azért nem támasztok nagy elvárásokat.)
Nagyszülők bevetése esetén persze más a helyzet, de itt nekünk nincs ilyen luxus, a bébiszittert pedig csak végszükség esetén hívjuk, mégiscsak az én gyerekeim. Így is meg szoktam kapni, hogy " bezzeg másnak az anyukája el tudja vinni a gyereket az oskolába")


Nálunk egy átlagos délutáni leckeírás is így néz ki:

Gyerek 1 : - Anya, segítesz a matekban?
Anya: - Mit tanultok?
Gy 1: - Fraction- öket. De nem értem.
Gyerek 2: - Anya, ezt aláírod?
A: Mindjárt, csak gy 1-nek elmagyarázom a ...
Gy 2: ezt csak alá kell írni. Hogy elolvastam.
A: De elolvastad?
Gy 1:  Anya, most akkor magyarázol?
Gy 2:  Nyugi már, csak ezt nekem aláírja.
A: (Aláfirkálom a füzetet.) Menj, csináld a többi leckét.
- Na hadd nézzem. Aha. Törtek szorzása.
Gy 2: (Gy 1-et cikizve) Mit nem ért ezen?  Az könnyű.
A:  Te kész vagy már a leckéddel?
Gy2: Használhatom a számítógépet? Nyomtatni kell. Presentación-t kell csinálni cono-ból. 
A:  Használd.
Gy2: De a fényképek?
A:  Milyen fényképek?
Gy2: Azok is kellenek. Fel akarom ragasztani a poszterre. 
Gy1: Anya, akkor mondod???
A:  Mindjárt...

stb....

A folytatás is tipikus: 

A:  A számlálót megszorzod a számlálóval, a nevezőt a nevezővel és kész.
Gy: : Miiiii? Mit számolok?
A:  Számláló. Tudod mi az?
Gy: Nem. 
A:   Ez a szám itt felül.
Gy : Ja, a top.
A:  Mittomén, én magyarul tanultam. Szóval akkor ezt meg ezt itt összeszorzod. 3x7?
Gy: (kis gondolkodás után): 21
A: azért ezt vághatnád már gondolokodás nélkül
Gy: akkor ne ezt mondjad, én angolul számolok, még le is kell fordítanom (durcát bevág)
A:  Szóval akkor összeszoroztuk a számlálókat. Most jönnek a nevezők.
Gy: ezek itt alul?
A: (megadóan sóhajt) azok
Gy: 42
A: jó. Akkor az mennyi?
Gy: 21 csík 42 
A: 21 42-ed, ugyebár
Gy: ha te mondod...
A:  miért , te hogy mondod?
Gy: 21 over 42
A: Ja. Akkor az mennyi?
Gy: Most mondtam. Twenty-one over forty-two.
A: akkor egyszerűsítsük le.
Gy: Minek?
A: Csak. Mert így bonyolult. 
Gy: Szerintem nem bonyolult. 
A: Azért csak egyszerűsítsd...


Angol:

Gy: Anyaaaaa, segííítesz?
A: Mit tanultok?
Gy: Prefix-eket.
A: És mit segítsek?
Gy: Példákat kell írni.
A: Hadd nézzem.
Gy: a -non- t és - mis- t tudom. Mondjál - a - val , és -al - lal.
A: Nyisd ki a szótárt. Mit tudom én.
Gy: De a szótárban nincs benne hogy prefix vagy nem. Mondjuk az Always - ben az "a" az prefix?
A: Hmmm... Na várj, telefonos segítséget kérünk: kérdezd meg a nagynénédet,  mégiscsak jobban ért ehhez.
      ---  Légyszi, mondjál a- val vagy al - lal kezdődő prefixes szavakat.
M: Al-Qaida?
A: Ha - ha. Vedd komolyan légyszi. A gyerek házi feladata a tét.
M: Already?
A: Ha te mondod...  Tovább is van, mondjad még!
M: Guglizok mint állat. Ha még eszembe jut valami akkor sikítok.
A: Tudod mit, fiam, kérdezd meg holnap a tanárodat.
Gy: Anya, ti nem tanultatok semmit az iskolában???!




..... és így tovább, végtelenül....
Most komolyan, minden szülö együtt járja a gyerekkel az iskolát???


2013. március 8., péntek

Az élet nagy kérdései - 11.


Kitakarítottam a hűtőt és a mélyéről előkerült egy tálca gomba- megpenészedve.  Sikerült elfelejtkeznem szegényről. Viszont elgondolkodtatott: 

Ha a gomba megpenészedik az vajon kannibalizmus? Hiszen gomba eszik gombát... 



Ha kíváncsiak vagytok a véleményemre elárulom, hogy nem, mert a csiperke meg a penészgomba csak egy törzs, de nem egy faj. Márpedig a kannibalizmus az egy fajon belüli egymás megevését jelenti...


De azért megnyugodtam, még mindig elég pihent agyam van az ilyen hülyeségekhez :-)

2012. december 2., vasárnap

Az élet nagy kérdései - 10.



A csajoknak a suliban péntekenként helyesírás dolgozat van angolból. Minden hétre kapnak 10 szót és ezt kell diktálás után leírni. Itthon dolgozat előtt szoktunk gyakorolni, én diktálom a szavakat, ők írják. Többször reklamáltak már a hortobágyi tájszólásom miatt, egyszer Pepe nekem is szegezte a kérdést:

-Anya, te most viccelsz, vagy tényleg így mondod őket ??!

2012. június 11., hétfő

Az élet nagy kérdései - 9.

Valahogy a kocsiban miközben beszélgettünk szóba jött az angol királynő és a mostani ünnepségek, és mondtam a csajoknak hogy képzeljék, már 60 éve van a trónon, és hogy az milyen sok idő. Erre Pepe megkérdezte:

 - És 60 éve nem szállt le róla??!

Bizony, bizony, nem is olyan könnyű a királynők élete :-D

2012. május 20., vasárnap

Az élet nagy kérdései - 8.



- Julika! Hogy hívják azt a kis lila virágot ami tavasszal nyílik itt az ablak alatt?
- Ibolya?
- Az, az! - Te, Ibolya, figyelj csak! Hogy hívják az a gyógyszer amitől olyan sokat javult a memóriám?


---

Azt hiszem szednem kell valamit... 2-kor még emlékeztem, hogy 6-ra lovagolni kell menni a gyerekkel (minden szombaton megyünk, szóval semmi különleges). Aztán ha a Zuram nem kérdez rá este, hogy milyen volt a lovaglás, még mindig nem jutott volna eszembe, hogy nem voltunk...

2012. április 11., szerda

Az élet nagy kérdései 7.

Az, hogy van olyan elmeroggyant aki valamiért gyógyszernek látszó tárgyat ad el cukorkaként, az egy dolog. Hogy forgalmazó is akad rá, az egy másik. Biztos gyermektelen fiatalos, lendületes csapat dolgozta ki a hihetetlen ötletet és a gyermektelen marketinges is harapott rá mint újszerű és nagyszerű csomagolásra amiben most aztán tömegesen lehet eladni a mesterséges színezékkel és aromával készült cukorcsodát, ami a hagyományos zacsiban már nem volt kelendő.



De hogy van szülő, nagyszülő aki ezt megveszi a gyerekének/unokájának ???!
 



Aztán meg csodálkozunk és szaladunk a sürgősségire, hogy a gyerek megette a nagymama szívgyógyszerét. 
Pedig mindig mondjuk neki, hogy gyógyszerhez nyúlni nem szabad. Szegényke meg csak sír, hogy cukorka, cukorka :-(  ...

Ki érti ezt??
 

2012. március 1., csütörtök

Országimázs Magyarország 2012 - avagy az élet nagy kérdései 6.

3 éve mikor kijöttünk, ha mondtuk, hogy magyarok vagyunk akkor visszakérdeztek, hogy
- Ja, a Puszkász? (Puskás) , esetleg még a gulyás vagy Budapest alapján sikerült beazonosítani minket.


Most arra, hogy magyarok vagyunk, a következő kérdéseket kaptuk:
- Ja, ahol úgy megnyirbálták a szabadságjogokat? Médiatörvény, új Alkotmány? Az ország ami mindenben szembe megy az EU-s normákkal?



Úgy látom nem hiába öntik a pénzt az Országimázs központba...



A poszt aktualitása, hogy most beszéltünk a szociális munkással a gyámügyi hercehurca miatt. Értetlenül állt a kérésünk előtt, szerinte is teljesen szabályellenes és az EU-s szabadságjogokba ütközik. Amúgy meglehetősen jól tájékozott volt Magyarországot illetően, ő tette fel a fenti kérdéseket. Nincs bennem túl nagy nemzeti öntudat, de a régebbi kérdéseknek jobban örültem. :(