Tovább a vízesések mentén: a Krka nemzeti park

Másnap reggel már nem is csodálkoztunk hogy esik, de bíztunk a szerencsénkben, hogy el fog az még állni. Egy kis szemerkélő eső nem gond, csak ne ázzunk bőrig. ;-)

A plitvicei tavak után a KRKA nemzeti parkot vettük célba. Ez is egy hasonló, vízesésekkel tarkított terület, ha lehet, nekem ez még jobban tetszett. Igaz, maga a park kisebbnek tűnt, bár az is lehet, hogy csak mi nem jártuk be rendesen. 

A Krka folyó 72 km-es szakaszán 242 métert esik, jópár vízeséssel gyönyörködtetve meg bennünket. A legnagyobb az ún. nagy vízesés (skradinski buk) ami 17 lépcsőfokot foglal magába, kb 800 m hosszan és 47 m szintkülönbséggel. 

nagy vízesés (skradinski buk)

Itt fürdeni is lehet, ami meleg időben kifejezetten jól jön. Zsolt megmártózott, végül is hideg nem volt, csak időnként beborult az ég. A vízesésekhez közeledve olyan nagy volt a sodrás hogy alig bírt megmaradni a fürdőterületet körbevevő kötélnél. 

Zsolt ott integet valahol a távolban

A séta során vannak kisebb állomások, pl. láttunk müködő (látvány)kovácsműhelyet, kukoricaörlőt, néprajzi kiállítást és vízimalmot  is. 

a kovács elég hasonló horvátul is 

vízisiklók

A park területén lehet hajókirándulást tenni egy kis szigetre (Visovac-sziget) ahol egy 15. századi ferences rendi kolostor is látható. Ha a skadrini bejáratot használjuk akkor a kirándulás egy hajókázással indul, a körút végén pedig kisvonat visz vissza a kikötőbe. Nem muszáj a hajó előtt jegyet venni (ott elég nagy volt a sor), érkezéskor is vannak pénztárak, a hajón senki nem kért jegyet tölünk. (Ennek a hajónak az ára benne van a belépőjegyben de a Visovac-szigetre utazáshoz külön jegyet kell váltani)

Fontos, hogy bankkártyát itt nem fogadtak el, csak kunával lehetett fizetni!

Itt építették Európa első (és a világ második) vízierőművét, az indulással mindössze 2 nappal maradtak le a Niagarán épített Tesla erőmű mögött.

Ismét szerencsénk volt az esővel, nem sokkal később az autópályán a tengerpart közelében ez fogadott minket:

A természet egyik csodája: a Plitvicei tavak

Mivel az évek során elég jól bejártuk már Európát és a klasszikus nevezetességeket, a városnézések, templom - és múzeumlátogatások helyett egyre inkább a természeti csodákhoz húz a szívünk. 

Így Horvátország megismerésénél is győztek a főváros helyett a nemzeti parkok :-)

Első megállónk a plitvicei tavak voltak. Tudom, közel van Magyarországhoz, de az az igazság, hogy míg otthon éltünk sem itt sem a horvát tengerparton nem jártunk. Azért mióta kiköltöztünk pótoljuk a hiányosságainkat. :-)

Állítólag a világ 10 legszebb vízesése között találhatóak az itteniek, nos ezzel nem tudok, de nem is akarok vitatkozni. Egyszerűen lenyűgöző hely. Egy fél napot töltöttünk itt de akár kettőt is lehetne, egyrészt a mérete másrészt a szépsége miatt. 

Vannak különböző jelzések és a bejáratnál ki is van írva, hogy melyik hány órás túra, de mi csak részlegesen követtük ezeket, több kitérőt is tettünk amit egyáltalán nem bántunk meg. Egy-két "kilátótól" eltekintve nincsenek különösebb emelkedők, gyerekek is simán végigjárhatják. 

A legmegkapóbb a tavak türkiz színe, a víz pedig kristálytiszta, tele békákkal, kacsákkal, halakkal. Most gyönyörű zöld volt a táj, de egyszer megnézném ősszel is, biztos ezer színben pompázik!

A folyó néhol szédítő gyorsan zuhan alá a szintkülönbségeken, néhol szinte tóvá szelidülve csordogál, ez teszi olyan különlegessé a parkot. 

Az időjárással szerencsénk volt: egész idő alatt zuhogott, néhol annyira, hogy vészvillogóval mentek az autók a pályán mert egyszerűen nem bírták az ablaktörlők és az orrunkig sem láttunk, de pont mikor a odaértünk elállt, és egészen addig, míg kijöttünk a kapun, nem esett. sőt, még a nap is kisütött. Akkor kapott el egy újabb zuhé mikor már a parkolóba tartottunk visszafelé. Az meg már kit érdekel? ;-)

Kiállítás a délszláv háború emlékére

Miután a lányokat Magyarországon hagytuk nagyizni, mi visszafelé vettük az irányt, ezúttal délnek: Horvátországon keresztül indultunk haza. 

Nem foglaltunk szállást, megvolt a körülbelüli útiterv, a többit pedig a szerencsére (és az időjárásra) bíztuk. Nagyjából itthon megterveztük az utat, de idén a részletes utánaolvasás elmaradt. Egyszerűen annyira el voltunk havazva, hogy erre sem volt idő. (Pedig én imádok már hónapokkal előre tervezgetni, keresgetni...) 

Azért abban biztosak voltunk, hogy első állomásunk a Plitvicei-tavak lesznek. 

Persze már meg sem lepődtünk, hogy megint esett, csak reménykedtünk, hogy nem lesz ez végig így (de)

Véletlenül láttuk meg az út mentén a parkot a tankokkal: mivel épp csendesebben esett, megálltunk:

Kiderült, hogy Karlovac mellett, Turanj faluban jártunk. 

A szerb-horvát háborúban a város mellett húzódott a frontvonal, itt állították fel a kiállítást, és ide terveznek egy múzeumot a 1991-95 között zajlott események emlékére. 

Karlovac -Károlyváros, Zágrábtól 56 km-re délnyugatra

A város utcáin végighaladva még ma is rengeteg házon láthatók a golyók ütötte nyomok. Mit mondjak, az addigi jó kedvünk elég hamar elolvad, bizony nyomasztó ebbe belegondolni. 

Azok között a tankok között sétálni, amik nem is olyan régen még embereken hajtottak keresztül, amikből néhány éve még a szemben levő házra lőhettek. 

A középen található repülőgéproncsot a környéken lőtték le: a pilóta, aki vezette valószínűleg ott halhatott meg az ülésben, ami épp egy karnyújtásnyira volt tőlünk. 

És a fiatalok fényképei a plakátokon: lehet, hogy ma már nem élnek... pedig nem sokkal lehetnének idősebbek mint mi. 

És ha még élnek? Hogyan gondolnak vissza? Mit gondol a családjuk, hogyan ítélik meg ők maguk a háborút, a saját szerepüket? Ők szabadságharcos hősök vagy hidegvérű gyilkosok? És akik a tankokat tervezték, építették: ez csak egy műszaki, mérnöki kihívás? Ez is csak egy jármű? Belegondolnak a tervezők abba, milyen lehet a csövével szembenézni...?

A szemerkélő eső tökéletes aláfestés volt a kiállításhoz. Mély nyomokat hagyott bennünk :-(

És a végén csak arra gondoltam: remélem sem nekem, sem a gyerekeimnek nem kell megélnünk ilyet soha...

Buzsáki népművészeti tájház

Ha otthon járunk a lányoknak igyekszünk minél többet megmutatni a magyar kultúrából, szokásokból, ezért ha már a közelben voltunk nem mentünk el megállás nélkül a buzsáki tájház mellett.

Láttunk tisztaszobát vetett ággyal (sajnos nem lehetett kipróbálni milyen ráugrani a méteresre rakott párnákra :-( Pedig gyerekkoromban nagymamámnál előszeretettel ugráltam rajta - mama nem épp legnagyobb örömére... Volt még kemence padkával, tulipános láda, csalikancsó (vettünk is egyet, hadd lássanak ilyet a spanyolok is, páran már nyakon is öntötték magukat :-) )

kemence - hogy is volt az a Jancsi és Juliska?

Buzsák híres a kézimunkáiról: háromféle hagyományos hímzéstípus terjedt el: a "vézás" a "boszorkányos" és a "bécsi".

A boszorkányos azon túl, hogy boszorkányos ügyességgel varrják, még attól is az, hogy a megrajzolt mintát először láncöltéssel körbevarrják, majd kitöltik a megfelelő színnel. (többnyire tulipán, rózsa és egyéb virágminták)

Az egyik klasszikus változat a fehér hímzés, amit eredetileg fekete fonallal körbehímeztek, így a végén úgy nézett ki, mintha fekete anyagra hímezték volna. Ez azonban rengeteg munkát és fonalat igényelt, így ma már csak a nagymamák padlásán lelhető fel egy-két ilyen remekmű. (Ma már fekete bársonyra hímzik a boszorkányost)

ettől a nénitől vettük ezt a "boszorkányos" terítőt

buzsáki hímzés

a buszra úgy tűnik elég sokáig kellett várni...

Buzsák: főtér

Innen a csisztapusztai termálfürdőbe vettük az irányt, erről nem sokat írnék, felejthető élmény. Leginkább nyugdíjas reumás nagyik találkozóhelye, kb. a gyerekkorom városszéli fürdőjére emlékeztet, sárgára festett kocka medencével ... és bár a lányok a kénes vizet nem élvezték, de azért elmondtam, hogy ez a pokolból jön, na onnantól már izgalmas volt :-)

Vissza azért nem térünk... míg nem gyötör a reuma :-)

A nagy Ho-ho-ho... :-)

Az úgy volt, hogy egyik nap kimentünk pecázni a Balatonra:

Kb 2 perce pakoltunk ki, amikor egy kisfiú megjelent mellettünk (nevezzük Gusztikának, személyiségi jogai védelmében valódi nevét nem árulom el ;-) )

-"Ti horgászok vagytok?" 

És ezzel kezdetét vette a véget nem érő szóáradat: Fel tudod tenni a gilisztámat? Te milyen csalit használsz? Az az izé mire való? Sokat jártok ide? Be tudod dobni nekem is? Szerinted ússzak be az etetőanyaggal? Mekkora halat fogtál? Át tudod szerelni fenekezőre? Ki tudod nekem bogozni? Amit először fogsz nekem adod? ...

És a horgásztörténetek mesélése: miszerint ő 3 éves kora óta horgász (most 9), már EKKORA halat is fogott, ezután Németországba fognak utazni, most született kistestvére, stb...

Gusztikával nem lehetett unatkozni

Egy fickó nagyon mosolygott mögöttünk egy padon, gondoltuk az apuka, aki most örül, hogy a gyerek végre egy kicsit leszállt róla. Fárasztó lehet a kissrác 24 órában...

Aztán "sajnos" el kellett mennie vacsorázni, már keztünk fellélegezni, mikor eleredt az eső. Nem adtuk fel, amint elállt visszamentünk. Akkor derült ki, hogy az apukának nézett pasasnak semmi köze Gusztikához, ha csak az nem, hogy már ismerte a srácot és jót röhögött rajtunk :-) Azt mondta már addig ki sem pakol míg a gyerkőc látótávolságban leledzik...:-)

Persze Gusztika vérbeli pecás és vacsora után még kijött egy körre. Megpróbálta ránk vetni magát, de mi még addig csak a botot fogtuk. Viszont elirányítottuk az előbb említett sporttárshoz akinek már akadt valami a horgára: természetesen Gusztika elkunyerálta :-) Aztán amint megszerezte a halat, odament egy kürtős kalácsot eszegető, arra sétáló nőhöz, és elkérte a zacskóját: Tetszik tudni, kell a halamnak, nincs miben hazavinnem. Életrevaló kölyök, az biztos!

Mivel újra eláztunk, mi is úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk vacsorázni és szomorúan konstatáltuk, hogy nekünk nem csak hogy a balatoni nyaralás nem szokott összejönni (mindig elázunk), de a halakkal sincs szerencsénk. 

Aztán addig nyúztam Zsoltit, hogy végül mivel vacsi utánra elállt az eső, visszamentünk. Nyakig beöltözve, mert rengeteg ám a szúnyog, és mind engem akart! (Azért jó így 40 fele, hogy még ennyire kívánatos vagyok, bár jobban belegondolva, ezek mind nőstények... :-O)

És igen!

Én életemben először fogtam mást is a boton kívül: íme a vadászzsákmányom amire rettentő büszke vagyok :-)

első zsákmányom

Én EKKORA halat fogtam :-)))

Éjfélig összejött a másnapi vacsi a családnak, úgyhogy azért annyira nem sült el rosszul ez a horgászosdi. Folyt. köv. jövőre :-)