Szokásos Covid sirámok, átmeneti év a suliban, Franciaország, meg egy kis ez meg az...

 Eléggé pang ez a blog, ideje kimásznom az alkotói válságomból... mert igazság szerint idén csak a mókuskerék jutott nekünk, a februári síelés óta nem voltunk szabadságon (jut eszembe, nem is írtam róla, de sokat nem is tudtam volna, tekintve hogy az első nap sikerült megint elszaggatnom néhány térd- és bokaszalagomat... mondjuk azt mai napig nem értem, hogy abban a sícipőben hogy lehet bokát kificamítani...) 

Észak-Spanyolország, Cerler

Azóta meg csak a Covid mizéria van, kezd az agyunkra menni. Minden héten új irányelveket kapunk, a megszokott munka mellett pluszban jön a rengeteg Coviddal kapcsolatos hívás, még szerencse hogy csak részmunkaidőben dolgozom, különben már becsavarodtam volna. 

A számok itt is emelkednek, a főváros után a mi megyénk az egyik legfertőzöttebb régió, sőt, egyes városokban a lakosságszámra vonatkoztatott fertőzési arány még magasabb is mint Dublinban. Ennek leginkább a határ közelsége az oka, az emberek ide-oda mászkálnak Írország és Észak-Írország között, ha itt bezárják a kocsmákat hát átugranak oda, cart se ér itt semmilyen korlátozás. 

Most annyit előre léptünk, hogy Észak-Írországban is szigorú korlátozásokat vezettek be, hál' istennek vége a kocsmaturizmusnak. Itt nálunk Írországban a korlátozásoknak 5 szintje van, az 5. szint a legszigorúbb, hasonlóan a tavaszihoz, mindent be kell zárni, csak az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak tarthatnak nyitva. Csak a nélkülözhetetlen munkaerő mehet el otthonról dolgozni, mindenki másnak home office vagy kényszerszünet, és a lakásunk körzetét is csak 5 km-re lehet ezen a szinten elhagyni. A más háztartások látogatását korlátozzák, bár úgy látom, már nem mer annyira radikális lenni a kormány mint tavasszal, most amolyan családi buborékokat akarnak kialakítani, hogy azért a legközelebbi hozzátartozók mégiscsak mehessenek egymáshoz, illetve a gyerekmegőrzést, nagyi-ellátást is engedélyezni akarják még a legszigorúbb korlátozások esetén is, és a bölcsiket, iskolákat is nyitva akarják tartani: egyrészt mert a gyerekmegőrzés nélkül a többi munkahely is bedől, másrészt mert egyszerűen nem lehet ennyi oktatási időt kihagyni komolyabb következmények nélkül.

Nagyon sok pro- és kontra érv hangzik el, nekünk, mint totál introvertált embereknek egyáltalán nem zavaró a lockdown, szinte észre se vesszük a megszorításokat. Mondjuk nekünk ugyanúgy van munka, a gyerekeknek iskola, a lóhoz ugyanúgy ki kell járni... most ugyan nem tudunk a közeli nemzeti parkba járni sétálni mert az túl van az 5 km-es zónán, de ez legyen a legnagyobb bajunk... 

Apropó, oktatás, anno nem írtam róla. Itt nálunk az online oktatás a Google classroom használatával valósult meg, igaz, ezt már korábban is használták a gyerekek, nem volt újdonság. Viszont - itt nálunk a csajok iskolájában legalábbis - nem voltak online órák. Ezt azzal indokolták, hogy itt nem ritka a nagy család és nagyon sok helyen egyszerűen nincs olyan erős internet ami elbírná a home office-ban dolgozó szülőt meg a 3-4 vagy akár több csemetét akik egyszerre lógnak a zoom/skype videokonferencián. Így aztán leginkább arról szólt ez az egész, hogy a tanár elküldte, hogy a könyv melyik oldalán mit kell elolvasni, önállóan feldolgozni, feladatot megoldani, visszaküldeni. Néhányan egyszerűen átküldték a megoldókulcsot  is aztán mindenki javítsa ki magának... Igaz, a lányok a kisérettségire készültek, így zömében már inkább ismétlés mint új anyag volt több tárgyból is. Ha valamivel gondjuk akadt akkor persze egyeztettek a tanárral és megbeszélhették a skype-ot, vagy a tanár írásban küldött részletes magyarázatot, pl. matekpélda megoldásánál részletes, lépésről-lépésre kidolgozott feladatot.

Szerencsére online tesiórával sem fenyegették a gyerekeket és rajzból is csak egy projectet kaptak amit év végéig be kellett fejezni, az enyémek kb 2 óra alatt végeztek is vele. A zongora és hegedűóra skype-on zajlott és meglepően jól működött. A legtöbb tantárgy feladatait is napi egy-két óra ráfordítással abszolválták, így rengetek szabadidejük lett hirtelen. Én egy ideig próbáltam csesztetni őket, hogy használják ki az időt, gyakoroljanak, készüljenek a vizsgákra, de aztán állam bácsi keresztül húzta a számításaimat mert törölték a vizsgákat a vírusveszélyre való tekintettel. Na, ez volt az a pillanat amikor a gyerekeim kezéből is kiesett a könyv és onnantól már nekem sem maradt érvem...  

Pedig nagyon résen voltam: pl. a Netflix-hez csak egy gépre van előfizetésünk. Munka közben a telefonomról belépem az app-ba, hogy csekkoljam, néz-e valaki valamit rajta. Persze kiírta, hogy Petra épp Friends-et néz. Több se kellett, írtam Pepének egy üzenetet, hogy azonnal kapcsolja ki és inkább tanuljon. A gyerek rémülten válaszolt: mi van anya, bekameráztad a szobámat?? :-))) 

Vagy egyik nap hazaérve a könyvek beterítették a szobájukat, jelezve, hogy biza egész nap tanultak. Meg is dicsértem őket, de azért én sem ma jöttem le a falvédőről, csináltam egy fotót, majd másnap ismét... aztán mondtam nekik, hogy fedezzenek fel legalább néhány különbséget a két kép között... nem nagyon sikerült. Mondtam, hogy máskor legalább lapozzanak egyet-kettőt, mert én is voltam diák és fel kell kötni a gatyát ha velem kezdenek :-) De persze ezt a poént nem lehet többször eljátszani, azért tanulnak a hibáikból... 

Nyár végére már nagyon unták a banánt, várták az iskolát. 

Idén úgynevezett "átmeneti évük van", ez a TY. 

Az ír középiskola két szakaszra van bontva, a kisérettségi után vagy mennek tovább még 2 évet és megcsinálják a rendes érettségit, majd mennek egyetemre, vagy "kihagynak egy évet" és ezt különféle projektekkel, munkagyakorlattal töltik. Ilyenkor sok érdekes és hasznos dolgot szoktak csinálni, sokat kirándulnak, múzeumba, színházba, moziba járnak, azonban a Covid ezt elégé keresztülhúzta, hiszen nálunk minden bezárt, nincs mozi, színház, múzeum, sem munkagyakorlat, nincs ott alvós kirándulás,  csak az iskola van nyitva. Így pedig már nem is annyira poén ez az év, viszont az online oktatásra való átállás veszélye miatt szerintem még mindig jobb, ha ebben az évben hagynak ki a suliból, mintha ez egy fontosabb év közben következne be. 

Már régen megszerveztük, hogy év elején Franciaországba mennek 5 hétre nyelvet tanulni. A vírushelyzet miatt az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy tudnak-e menni, illetve mi is rágtuk a körmünket, hogy mivel teszünk jót: ha engedjük őket, vagy biztonságosabb, ha maradnak. Folyton lestem a számokat, de mivel az a régió ahová mentek (Nantes környéke) és a mi országrészünk hasonló fertőzöttségi adatokat mutatott, ők pedig nagyon szerettek volna menni, hát rábólintottunk. A kollégiumi szállást most a Covid miatt nem engedték így családokhoz kerültek, az egyik osztálytársuk családja fogadta be őket. Nem egy helyen voltak, a szervező cég egy iskolába egy gyereket helyezett csak el, így nem volt lehetőségük angolul beszélni, rá voltak kényszerítve, hogy a franciát használják egész nap. Az enyémek amúgy se akartak volna együtt menni, elegük van az ikerségből, hogy folyton egyként kezelik őket. Most legalább kipróbálhatták milyen önmaguknak lenni, az árnyékuk nélkül, és úgy jöttek haza, hogy bizony szuper. Úgyhogy ez csak megerősítette őket abban, amit már amúgy is mondogattak, hogy ők biza nem mennek ugyanarra az egyetemre. (Sóhaj...)

Petrának annyira tetszett, hogy tavasszal vissza akar menni, Csengének is tetszett, de ő nem passzolt össze annyira azzal a lánnyal ahova került, ő lehet, hogy inkább Spanyolországba menne, a spanyolukat sem árt frissíteni, itt csak felejtenek... Sok minden függ majd attól is, hogy milyen lesz az idei év a suliban, csinálnak-e valamit a lezárások után, hogy alakulnak a vírus miatti utazási korlátozások.

Csenge francia családja

Petra francia családja

A három gyerek a Pepe családjánál

Annak azért örülök, hogy kipróbálták magukat egyedül, először voltak ennyit távol itthonról és egymástól, és azt kell mondanom, hogy nekem sokkal jobban hiányoztak, mint mi nekik... vészesen közeleg, hogy felnőnek  - könnycseppet elmorzsolva balra el...