2014. szeptember 4., csütörtök

A denevéres Léka vára - Lockenhaus

Eredetileg azt terveztük, hogy a Balatonig megyünk, de az éhség nagy úr. És ugyan már elszoktunk tőle hogy korán vacsorázzunk, de mivel már jártunk úgy Magyarországon, hogy este 10-kor bementünk egy étterembe és furcsán néztek ránk, hogy hát ők már zárnak, ezért nem kockáztattuk meg hogy éhen haljunk és kinéztük a legközelebbi érdekesnek tűnő helyet. A választás Léka várára esett. Ez már pont a határnál van, Kőszeggel átellenben, de még az osztrák oldalon. Ez azért lényeges,mert még tudunk Euroval fizetni. :-)

Léka vára 

Elég könnyen odataláltunk, pedig csak az orrunkat meg néhány táblát követtünk. Volt egy parkoló pont előtte, ami mindig piros pontot ér, utálom mikor már pont ott lennék csak még fél órát elvesztegetünk míg ott tudjuk hagyni a kocsit valahol. 

Bent aztán meglepetésünkre senki nem fogadott. Volt ugyan pénztár de senki nem adott jegyet, az udvar kihalt volt és az étterem is zárva. Aztán rájöttünk, hogy ide is későn érkeztünk, bár hogy még az étterem se legyen nyitva ...

a várudvar

van itt valaki??

az asztalok itt vannak, de hol a kaja??



Próbáltunk valami élő lelket találni hogy kiderítsük mi is a helyzet, de senkivel sem találkoztunk, pedig szinte az egész várat bejártuk.





Viszont érdekes volt, láttuk a lovagtermet, a denevéres kiállításokat, egy infrakamerával készült videót a denevérekről amik a vár padlásán élnek. Érződik, hogy a határnál vagyunk, minden ki volt írva magyarul is. Gyerekeknek igazi paradicsom, rengeteg érdekes ismeretterjesztő rajzzal, képpel, videoval, játékkal: sötétben bujkálhatnak mint a denevérek (ehhez szerintem normál esetben van valami idegenvezetés vagy erdei hangok vagy valami, de mivel mi senkivel nem találkoztunk az enyémek csak "szárazedzést" tartottak :-) Na nem kell őket félteni, így is élvezték. ;-)



A várról azért nagy vonalakban annyit érdemes tudni, hogy a 13. század elején épült, a nyugati határvidék első kővára volt. Mint az a történelemben lenni szokott, ez a vár is többször gazdát cserélt, a részletekre nem emlékszem, csak arra hogy a 20. század elejéig az Eszterházy család tulajdonában volt. Aztán trianonnal átkerült az osztrákokhoz, immár Burgerland részeként látogathatjuk. 1968-ban Prof. Paul Anton Keller vásárolta meg, panziónak és gyógyintézetnek alakította át. Ma a neki emléket állító alapítvány tulajdonában van, a folyamatos felújításoknak köszönhetően kiváló állapotban találhatjuk mind a várat mind a környező parkot, ami kisgyerekeseknek ideális piknikező- és játszóhely. 

Nem tudtunk mindenhová bemenni de pl. a híres lovagterembe igen, ahol a nagy kerekasztal mellett állítólag mind a mai napig a szabadkőművesek tartanak titkos gyűléseket :-)

lovagterem



(Amúgy szabadkőműves társaságok itt felénk is működnek, Zsoltinak egy betege fel is ajánlotta, hogy egyszer elviszi egy gyűlésre, állítólag ők hívhatnak meg "kíváncsiskodókat", persze csak bizonyos kereteken belül. Még nem élt a meghívással de ami késik nem múlik. :-) )

Persze hogy tovább fokozzuk az izgalmakat azt is hallottuk, hogy a kápolnában éjszaka az elhunyt barátok szellemei kísértenek. Ki-ki vérmérséklete szerint választhat  :-) A gyerekeimnek elég volt, hogy igazi denevérek is vannak. Sőt, pókok. Hosszú lábakkal. Holmi szellemektől ők nem félnek :-)

Miután gyakorlatilag bejártuk a várat anélkül, hogy egy teremtett lelket is láttunk volna (pedig már ott tartottunk, hogy egy kísértettel is beérnénk, hogy megmondja, hol lehet itt enni...) úgy döntöttünk, hogy tovább állunk, talán elcsípünk még valami éttermet Kőszegen... Ez a csajokból némi elégedetlenkedést váltott ki (tudjátok, azt az "de azt mondtátok, hogy itt eszüüüünk" fajtát), de aztán szerencsére gyorsan  beleegyeztek, mikor megtudták, hogy a következő állomás már TÉNYLEG Magyarország. 

2014. augusztus 26., kedd

A hallstatti sóbánya és a sóban talált ember legendája


Másnap reggel első utunk a hallstatti sóbányához vezetett. 
Tudtátok, hogy már 7000 évvel ezelőtt is sót bányásztak errefelé?
(Innen ered a városka kelta neve: Hallstatt= só-hely)

valahogy így...

Igaz, akkor még szarvasaganccsal próbálták kivájni a sziklából a sótömböket. Mondtuk is, hogy szerencsétlenek most feltámadnának, biztos vernék a  fejüket a falba, hogy amíg ők egész nap alig néhány maroknyit termeltek ki szó szerint vérrel-verejtékkel, egy gyenge fáklya fényénél, addig ma több tonnát hoznak felszínre néhány gombnyomással... (a honlap adatai szerint 40 alkalmazottal dolgozik a cég és évi 180 ezer tonna sót termel...)
Azt is lemagyarázták, hogy most milyen módszerrel nyerik ki a sót, de ennek továbbadására nem vállalkozom (a lényeg hogy valami víz, sókioldódás meg hidraulikus pumpa is volt benne...)

A helyi legenda a híres "Mann im Salz azaz a sóban megtalált ember, erről egy videót is vetítenek odabent, hogy jobban el tudjuk képzelni: 

kép a honlapról (németül)
1734-ben egy teljesen épen maradt emberi testet fedeztek fel: a só tartósító hatása következtében nagyon jó állapotban maradt fenn. Szerencsétlenül járt bányász volt akit egy omlás maga alá temetett, valamikor időszámításunk előtt kb 1000 évvel... Állítólag méltó temetést rendeztek neki, levitték a bányából, végigvitték a városka főutcáján és a temetőben helyezték örök nyugalomra. erre utaló bizonyítékot egyébként manapság nem találni, a sírt sosem fedezték fel. De a legenda él és tesznek róla, hogy élni is fog :-)


Először is a faluból siklóval jutunk fel a hegyre, majd még egy rövid séta vár ránk hogy a bejárathoz érjünk. Út közben egy sziklafalra épített kilátóról tárul elénk a tó és maga Hallstatt (egyébként magát ezt a látványt szintén UNESCO világörökség részévé nyilvánították)





Tovább baktatva felfelé Szent-Barbaráról, a bányászok védőszentjéről emlékezhetünk meg.


A legenda szerint, mert felvette a kereszténységet és az atyja akarata ellenére megkeresztelkedett, a zord apa 3 évre egy toronyba záratta, majd saját kezűleg le is fejezte. Ebben a pillanatban egy villám csapott az apjába, aki így azonnal meghalt. Barbara 29 évet élt. Ezt jelképezi a hagyományos bányászruha 29 gombja, amiből 3-at mindig nyitva kell tartani. 

összesen (az ujján, zsebén, elején) 29 gomb, a 3 legfelső nyitva

Felérve bányászruhába öltöztettek minket is (itt volt némi reklamáció a lányok részéről, mert bár tiszták, de persze azért a használattól kicsit kopottak), majd indulhattunk a bánya belsejébe. 
Nem árt hosszú nadrág és pulóver, odabent 7 fok van és a túra több mint egy óra! Még ezzel az extra védőruhával is elég hűvös volt, szerencse hogy mi jól felöltöztünk, így is a saját pulcsinkat a gyerekeknek adtuk, mert ők meg pulcsiban is dideregtek.


bejárat 

A védőruha egyébként nem annyira a hideg ellen ellen van, hanem a csúszdák miatt. 
Igen, a bányászok  által régen használt csúszdát most mi is kipróbálhattuk! Először egy kisebb, majd egyre nagyobb csúszdákon csúszunk le, ráadásul sebességet is mérnek, úgyhogy versenyt is rendezhetünk :-)


sólámpák
Visszafelé kis bányavonattal jöttünk (illetve sínre szerelt lócákon utaztunk sötét és szűk járatokon keresztül), úgyhogy jól elvakított minket a napfény a felszínre érve.

Az idegenvezetés angolul volt, de azt hiszem lehet magyarul beszélő audio guide-ot is kérni. 


4 éves kortól látogatható!

Glück Auf! - Jó szerencsét!

Sajnos alig jöttünk ki eleredt az eső, így a tervünk, hogy felmegyünk a közeli vízeséshez, meghiúsult. A lányok pedig leszavazták a jégbarlangot, azt mondták, hidegből elég volt ennyi is, így ismét nekivágtunk, immár hogy mielőbb Magyarországra érjünk.
Folyt. köv...

2014. augusztus 18., hétfő

Hallstatt - Csontház a temetőkertben


Hallstatt egy nagyon hangulatos kis osztrák tóparti falucska , bár többek között egy kicsit bizarr dologról, a "Csontház"- áról híres, mely a Mária Mennybemenetele templom mellett épült a 12. században.

Csontház (Beinhaus) 

Ez nem más, mint a helyi temetőben egy kis kripta, ahová az elhunytak földi maradványait helyezték. Méghozzá nem is akárhogy: mivel a falu egy sziklás hegyoldalban helyezkedik el, nem nagyon van hely temetkezni.


az Alpok hegyei között , a tóparton álló falucska


temetőkert 

A helyiek a világon egyedülálló módon állítanak emléket a halottaiknak: 10 év elteltével kiássák őket, koponyájukat "napfényben és holdfényben"  kifehérítik, majd különböző virágokat, motívomokat rajzolnak rá és így helyezik örök nyugalomra  a Csontházban. Ez a szokás az 1700-as éveke elején kezdődött és azóta is él, igaz, ma már nem rutinszerűen. Csak azoknak a koponyája kerül ide, akik végrendeletükben ezt kifejezésre juttatták. Ma már a fehérítést kémiai eljárással végzik, majd a koponyát festik és természetesen a név és a születési-halálozási dátum is felkerülhet rá. A többség egyébként ma már a hamvasztást választja, illetve ha helyhiány van nem exhumálnak, csak egymásra temetik a halottakat. 


a családok együtt maradnak


A festett motívumok közül a babérlevél a győzelem, a tölgy a dicsőség, a borostyán az élet, a rózsa a szeretet jelképe.
A kereszt alatti két koponyát kígyómotívummal díszítették és Ádám és Éva bűnbeesését jelképezik. 



Az utolsó koponya 1995-ben került a csontházba, az asszony 1983-ban hunyt el és végakaratának megfelelően nyugszanak itt a csontjai.  A temetkezési földterület így újra hasznosítható. Mondhatnánk úgy is, hogy itt nem sírköves hanem koponyafestő a helyi temetkezési vállalkozó. 

pillanatnyilag ez az utolsónak bekerült koponya

Persze osszariumok, azaz csontházak egész Európában találhatók (Pl. mi is voltunk a párizsi katakombákban, de van Lengyelországban, Csehországban, Portugáliában vagy Olaszországban is)
Akkor ez mégis mitől különleges? Nos, hogy nem egyszerűen exhumálják a halottakat és egymásra stócolják a csontokat, hanem feliratozzák és virágmintákkal díszítik is őket. 
Ebben az oszták csontházban 1200 halott koponyája található, melynek kb. a fele festett, ezeket a halálozás időpontja és családok szerint rendezték.  


A város főtere a Szentháromság tér, megy régen gazdag helyi kereskedőknek adott otthont. 



kő és fa, mint legfőbb építészeti elem

hát ez így nem fog menni ...

nem baj ha leütöd, majd beállok helyette ;-)

érdekes lépcső


Érdekesség még, hogy a kínaiaknak annyira megtetszett a falu, hogy gondolták, hazaviszik. És ha másképp nem megy, hát építenek maguknak is egyet.
Persze azért sejtjük, hogy nem lesz más, csak silány másolat. 

2014. augusztus 15., péntek

A Neuschwanstein -i "Hattyú-kastély"és egy szelet Ausztria


Ha már láttuk Disney Csipkerózsika kastélyát, úgy döntöttünk, megmutatjuk az eredetit is a lányoknak: így utunk következő állomása Neuschwainstein lett.
Mivel itt már jártunk korábban Zsoltival,írtam magáról a "mesekastélyról", nem ismétlem meg, akit érdekel, katt ide.
Azt például tudtátok, hogy ez Németország legtöbbet fényképezett épülete?
Mondjuk ez együtt jár azzal, hogy rengeteg a turista, úgyhogy aki ide jön annak a tömeggel bizony számolnia kell.
A klasszikus szemből készült "képeslapképhez" egy kb 2-3 órás túrára van szükség a hegyen, ehhez a lányoknak nem volt kedvük, így kihagytuk. Talán majd ha egyszer ősszel megyünk .... mert hogy ide az őszi színkavalkádban és a téli havas időszakban is el kell jönnünk, az biztos. Egyszerűen gyönyörű :-)


Neuschwainstein, a "Hattyúkastély"


Idén a lányokkal a Mária-hídon is átmentünk, Zsolt a tériszonya miatt lemondott erről az élményről. Nem tudja miről maradt le :-)
A Mária-hídon




Csónakáztunk és hattyúkat etettünk a közeli tavon :

 a lányok is besegítettek az evezésbe
A "kööör, kööööör" pedig családi szállóige, még a tavaszi Valencia kirándulásból : a lényeg, hogy úgy kell evezni, hogy körbe-körbe forogjunk





Ezúttal lovaskocsival mentünk fel, gyerekkkel sokkal kényelmesebb, főleg hogy aznap épp elég meleg volt. Mondjuk eléggé lelkiismeret furdalásunk volt, szegény lovak 13-14 emberrel húzták a szekeret hegyre felfelé :-( És mindezt szó szerint éhbérért. 
Viszont azt is megállapítottuk, hogy ez az évszázad üzlete, nem orvoskodni: felfelé 6 Euró/fő, lefelé pedig 3. 
Nem nehéz kiszámolni, hogy tele szekérrel , reggeltől estig fel-le mennyit lehet keresni... Ebből a pacik abrakja elég elenyésző.
Persze biztos nem egyszerű bekerülni a körbe, úgyhogy mégiscsak maradok a fonendoszkópnál...

a lányok a bakon ültek és még a kantárt is megkapták

Visszafelé sajnos a régi út a folyó mentén már nem járható, de azért nem szomorkodtunk, nagyon sok szépségben volt ismét részünk.

Egy osztrák falucskában szálltunk meg (Lechaschau-ban) ott töltöttünk két napot és onnan utaztunk át Németországba a kastélyt megnézni.
Ráadásul az osztrák falucska is egy folyóparton volt, úgyhogy vízben nem volt hiány, bár fürdeni hideg volt, de azért bokáig belementünk, kacsáztunk a lapos kavicsokkal, csigaversenyt rendeztünk és szamócát szedtünk. Egyszóval szórakozásban nem volt hiány :-)

az esőkabát azért az egész nyaralás alatt alaptartozék volt

mivel a netes időjárás előrejelzés sokszor becsapott minket, inkább figyeltük a békát, lesz-e eső





a Lech folyó 

kavicstornyokat is építettünk






piknikeztünk is

igen, az állatokat is jól tartottuk :-)
Innen az utunk egy sóbányába vezetett...