2020. január 14., kedd

Rendelés


Nálunk a személyre szabott karácsonyi ajándék a divat. Nem szoktunk pénzt, vásárlási utalványt adni, hogy vegyen mindenki amit akar... inkább megpróbáljuk kitalálni, hogy ki mit szeretne vagy mire lenne szüksége (még akkor is, ha ez nem mindig jön be), és szoktunk hülyeségeket is ajándékozni, mert vicces, aranyos, vagy mert csak... Persze ajándék lehet egy élmény is, nem feltétlenül tárgyi dolog, de a lényeg, hogy ötletelünk.

Néha egyeztetünk családon belül, de úgy, hogy a megajándékozott azért ne sejtse, hogy miről van szó. 

A nagyik is mindig kérdezik, hogy vajon kinek mit vegyenek, és a mai technológiai csodavilágban erre bármikor van lehetőség ugyebár. Az online rendelési lehetőségnek hála pedig mindez csak pár kattintásra van. 

Eredetileg a lányoknak akartam papucsot, mert hiába van itthon egy tucat, mindig mind a kettő az enyémet hordja. Naná, mert nekem fatalpú klumpám van, az a legjobb :-)
Olyan 6 éves koromban kaptam az elsőt és majd' megszakadt a szívem amikor már végképp nem tudtam tovább hordani. Orvosként is mindig a fatalpú Scholl klumpát hordtam, egész addig, míg ide nem költöztünk, mert itt Írországban kosztümben/öltönyben járnak a dokik, és nem fehér kórházi ruciban. Ahhoz meg nem illik a klumpa, így a papucsom itthonra lett száműzve. 

Szóval az úgy volt, hogy ha már a gyerekeknek papucs, akkor kapjon az egész család, mert úgyis eléggé kopott volt már mind. Erről ment a Whatsappolás apukámmal, hogy akkor most én veszek papucsot, vagy legyen ez az ő ajándékuk...
Viszont hétköznap munkaidőben épp dolgoztam, így igyekeztem rövidre zárni a beszélgetést. Ebből lett az alábbi szösszenet: 

Apu: Átküldöm a képeket a papucsokról. (egy fél tucatot csipog a telefonom a képekkel)

Én:    Köszi

          Bocs, de most rendelek

Apu:  Mit rendelsz?

          Ugye nem papucsot????

          Most viccelsz???

Én:   Nem :-)

        Orvosságot.
     
        Orvosi rendelés, tudod ;-)

a papucs 

Így kell feldobni az ember munkanapját :-)

2020. január 11., szombat

'Boldogkarácsonyt' meg 'bologújévet' meg mindent...


Az ünnepekre idén is sikerült hazautaznunk: a karácsonyi hetet Debrecenben anyuékkal, az új évet pedig a Balatonon anyósoméknál töltöttük. Azt hiszem öregszem, mert kifejezetten élveztem tenni a semmit :-)

Mindez képekben:

Debrecen ünnepi fényekbe öltöztetve














Nálunk a karácsonyi hagyományok folyamatos változásokon mennek át, annak megfelelően, hogy épp melyik országban élünk vagy hová utazunk karácsonykor, ki mikor ügyel, azaz hogy lehet a legtöbbet kihozni az ünnepből. Ahogy mondani szokás, nálunk csak a változás állandó... 
Most 24-én repültünk. Az indulás kicsit kalandosra sikerült, mert egy órával elszámoltuk az ébresztőt, de a lényeg, hogy elértük a gépet és estére otthon voltunk. Az ajándékozást másnapra hagytuk különben túl sok lett volna az öröm egy napra, meg valahogy a gyerekek szívéhez is ez az angolszász szokás (boxing day) áll közelebb. 

A legjobb móka még mindig a bontogatás: 













Anyukám december közepén lett 70 éves, így ezt is megünnepeltük:





Szilveszterre átutaztunk a Balatonra. Persze pót-karácsonnyal kezdtünk, itt is volt eszem-iszom, kilóknak felkúszása... 


Sajnos havat nem látunk, de volt egy kis hideg és dér... 









 



Reméljük a legjobbakat 2020-ra,

mindenkinek BÚÉK!


2019. december 18., szerda

Az élet tele van kérdésekkel...


Az egy dolog, hogy a őszi szünetre tervezett egyiptomi utazást határozatlan időre elnapoltuk, mert a csajok ezen tanév végén írják a "kisérettségit", és tanulni akartak, nem piramist nézegetni (pedig szerintem az is tanulás, egyébként is ők találták ki anno, hogy oda (is) akarnak utazni...)

De az, hogy mind a kettő lázas volt éjszaka, de reggel nem lehet őket itthon tartani, mert 
ISKOLÁBA AKARNAK MENNI, MERT DOLGOZATOT ÍRNAK... na azt már végképp nem fogja fel az a maradék két agysejtem ami nem ment teljesen tönkre az elmúlt 15 gyereknevelésébe...



KIRE ÜTÖTT EZ A GYEREK??! 



 *ezért érek én rá mostanában hülyeségeket írogatni, mert nem utazunk...



2019. december 11., szerda

Hogyan készül a modern (mű)alkotás?



Végy egy házat, lehetőleg beépített, rejtett wc tartállyal.

Add ki albérletbe.

Adj hozzá egy albérlőt akit nem nagyon zavar, ha penészedik a fal.

Egy csipet nemtörődöm lakásügynök és hozzá nem értő szerelő hozzáadásával várj 3 hónapot.

Utazz oda, szerezz egy kompetens szerelőt, cseréld ki a megrepedt wc tartályt (ami hónapok óta lassan csepegve áztatja a falat....) , majd húzd el a szekrényt a wc mögötti szobában. 

Nézz be a szerény mögé, és ....





Hát nem gyönyörű?

Őszintén szólva elgondolkodtunk, hogy nem kellene-e ott hagyni és lelakkozni??

Szerintem baromi jól néz ki... 

2019. november 23., szombat

Boldog szülinapot, csajok!


Betöltötték a 15-öt.
Ez azt jelenti, hogy jövőre egyedül repülhetnek.
Három év múlva szavazhatnak és az engedélyem nélkül is férjhez mehetnek.

Na neee....




Házi kókuszos csokitorta és epres sajttorta volt az idei kérés -
ha nem is cukrászi profizmussal, de teljesítve :-)

2019. november 13., szerda

Mindent lehet, csak akarni kell...


Biztos minden családban vannak szállóigék, amik sokat ismétlődnek, örökre megmaradnak...
Nálunk a gyerekkoromban anyukám által sokszor ismételgetett mondatok között ez a címbéli bölcsesség elég előkelő helyen szerepelt. 
Rám egyébként is jellemző, hogy elég akaratos vagyok, ha valamit akarok, azt így vagy úgy, de elérem. 

Mivel egy ideje átléptem a 40-et, és akárhogy nézzük, ez bizony már erősen a fele a nagybetűs Életnek (ráadásul azt mondják, ez volt a jobbik fele, brühühü..:-(  ). Amúgy meg elég hülyén jön ki, hogy csesztetem a betegeket az egészséges életmóddal (ne dohányozz, ne egyél (annyit), mozogj...) , én meg csak növesztem a hátsómat... (de legalább tényleg nem dohányzom :-) ) 

Egy szó mint száz, már egy tucatszor nekivágtam, hogy akkor én most sportolok...
Mivel a legegyszerűbb a futás (nem kell hozzá partner, nem kell időpontra menni edzésre, nem kell hozzá spéci felszerelés, terem, stb..., csak ki kell lépni az ajtón), hát több kevesebb sikerrel időről-időre szaladgáltam kicsit. Aztán mindig volt kifogás: Spanyolországban meleg volt, Írországban esik az eső... este sötét van, reggel nem szeretek korán kelni... aztán a húgom rám hagyta a futópadját: na majd most, ki se kell menni a lakásból, csak felpattanok a gépre és uzsgyi. Mondanom sem kell, többet teregetek rá ruhát mint ahányszor futottam rajta... Innentől kezdve el kellett magamnak is ismernem, hogy mindez csak kifogás, én tulajdonképpen egy lusta dög vagyok. :-(

Persze a barátaink jóval sportosabbak nálam, és Zsolti is többször lefutotta már a félmaratont. Vele időnként elmentem futni (az legalább motivált, hogy nem egyedül vagyok), de mindig feladtam: én ezt nem bírom. Zoli adta meg a kezdő lökést: ne a Zuram tempójában fussak, hanem csak mint egy nyugdíjas reumás csiga. Mondjuk az menni fog...


Persze kell egy cél.... láttam, milyen szuper érmeket adnak a versenyeken. Tulajdonképpen azok tök jók, tetszenek, mi lenne, ha nekem is lenne olyanom?

Miután ezúton a motivációt is kipipálhatjuk, elkezdtem keresgetni versenyeket, ahol adnak érmet is. Sajna 5K-ért errefelé nem jár :-( legalább 10 km-t kell lenyomni azért, hogy egy nyamvadt érmet adjanak... és azt se túl gyakran vágják az emberhez, a legtöbb futóverseny valamilyen alapítványt támogat és a bevételt nem vacak érmekre, hanem a betegekre, kutyákra, hajléktalanokra... fordítják. Ami alapvetően jó is, de én hajlandó lennék kicsit többet fizetni, csak adjanak egy nyamvadt medált, hogy legyen miért elindulnom...

Így aztán a közelben csak egy félmaratont találtam, ahol minden  befutónak jár a nyakbavaló. Volt rá 3 hónapom, hogy felkészüljek. 7-8 km-t már futottam, onnan már csak még kétszer annyi, gyorsan rágugliztam, nem lehetetlen, hajrá! Amúgy is, akaraterőben nincs nálam hiány, de ha akarok valamit akkor azt 'máris de azonnal', különben beleunok... úgyhogy ezt pont nekem találták ki :-)

Az edzéstervek általában heti 3-4, másnaponkénti futásokból álltak. Ennyire én nem vagyok elszánt, meg van jobb dolgom is, elég lesz az heti 2x is... Na meg közben nyaraltunk, utaztunk, nem mindig fért bele a szaladgálás... de azért szépen fejlődtem, elértem a 14 km-es egyéni csúcsom... az meg már majdnem 21, nem? Zsolti azt mondta, az első 21-et ő is magán a versenyen futotta...

Ha már befizettem a nevezési díjat nem fogok megfutamodni, úgyhogy a verseny napján lelkesen indultam. Esett az eső, úgyhogy míg mások bemelegítettek, én a kocsiban a fűtést nyomtam, mondván, az is melegít... Ennek aztán meg is lett a böjtje... Szerencsére pont indulásra elállt az eső és meg is úsztuk komolyabb zuhé nélkül. Sőt, kifejezetten kellemes időnk volt.

kb 3 km-nél,célfotó és kééész, van érmem!


Mint a mellékelt ábra mutatja én 3 km után is pont olyan carul nézek ki mint aki már lefutotta a maratont - és pont úgy is érzem magam -, de vitt a tömeg magával és valahogy végigcsináltam a 21K-t. És még csak nem is én lettem az utolsó!

Tudom, mások 2 óra körüli időkkel szokták az első félmaratont futni,
egy kicsit profibbak meg ennyi idő alatt nem hogy lefutnak egy teljes maratont de még haza is érnek utána...
de én már annak is örülök, hogy a célba beértem :-)  

Persze nem ártott volna kicsit jobban felkészülni: amiről 18 km-nél azt hittem, hogy izomgörcs a vádlimban, na az egy izomszakadás volt 😕, úgyhogy utána hetekig sántikáltam, de a lényeg, hogy amit akartam, az megvolt: kaptam érmet befutóra :-)))


Azt a szintet továbbra sem értem el, hogy élvezzem a futást, szerintem marha unalmas. Most komolyan, mi jó van abban, hogy elfutok valameddig, hogy legyen honnan visszajönnöm?? Ráadásul egy tábla csoki sokkal több boldogsághormont szabadít fel, és csokievés közben lehet olvasni is... de azért sajna nem adnak érmet... 

Hogy lesz-e folytatás még nem tudom, de ha igen, majd írok róla.
Addig is igyekszem nem szanaszét szakítani magamat, lassan már nincs bennem egy ép izom, szalag vagy ízület...

Úgyhogy futócipőre fel, csak ne olyan hebehurgyán, mint én... :-)