A hal nem lakoma hanem csak koma...

Vannak akik hisznek "A" jelekben. Sőt, mindenben "jelet" látnak. Mert minden valamiért történik. Mert véletlenek nincsenek. És persze ha figyeltem volna a jelekre....

Nos, én nagyon nem hiszek bennük, itt is van az eredménye :-)

Először is "véletlenül" elém került ez a plakát a tengeri kiállításról. Ahol aztán a lányok olyan jól szórakoztak, hogy itthon "véletlenül" pont akváriumot kezdtek gyártani. Átlátszó műanyag dobozt töltöttek meg vízzel, telepakolták elsüllyedt hajókról származó kincsekkel, rajzolt halakat ragasztottak az oldalára és készen is volt a játék amivel egy pár napig egész jól elvoltak. Utána már nem annyira érdekelte őket, de természetesen akinek van gyereke az tudja, hogy ezeket kidobni még "véletlenül" sem lehet... 

Aztán hogy ne unatkozzanak a szünetben, elmentünk a dinoszauruszos kiállításra. Ahol persze a kijáratnál egy csomó játékot árultak. És szokás szerint vitába kezdtünk, a gyerek a "delégyszianyacsakeztazegyetveddmegannnnyirajóóóóó" és én mint zord szülő a "nemveszünksemmitvanmárelégkacatotok" klasszikusnak számító mondatokkal. Persze a szülői szigor győzött, nem vettünk sem homokozólapátot régészfelszerelést, sem tojásból kikelő műanyagdínót, de még egy vacak plüssállatot vagy kirakót sem. Elég nagyok már, lehet észérvekkel hatni, előjöttem a "költsükapénztvalamiértelmesebbre"' szlogennel. És többek közt azt találtam mondani, hogy még a vidámparkban is több értelme van befizetni egy körre a hullámvasútra, mert azt legalább nem kell hazavinni.

Akkor még nem sejtettem, hogy ezzel a kijelentésemmel visszaélnek, illetve nem jutott eszembe, hogy kb. 2 perc sétára a kiállítás helyszínétől van egy mini-vidámpark. Persze belebotlottunk, és ők annak rendje és módja szerint visszamondták a leckét: akkor költsük a pénzt értelmesebbre és menjünk be ide.

Megadólag nagyot sóhajtva de mit sem sejtve léptünk be a kapun, amikor előttünk termett a "kacsa-peca". Ez az a nagyszerű játék, hogy egy asztalon körben műanyag kacsák úsznak-forognak és egy pecabot szerű kampós célszerszámmal ki kell horgászni őket. Persze nagyok már ehhez, fél perc alatt kikapkodják őket, de valamiért nagyon élvezik. Előre megbeszéltünk, hogy nem kell nyeremény, nem viszünk haza semmilyen műanyag kínais vackot, a plüssről meg már rég le kellett mondaniuk mikor kiderült, hogy Pepének háziporatka-allergiája van, szóval azok ("hálistennek") szóba sem jöhettek. 

Mikor végeztünk, már épp ránk akarták sózni a fent említett borzalmakat, mikor közöltem a hölggyel, hogy köszönjük, de ezekből nem kérünk, ha értelmesebb dolog nincs akkor meghagynánk ezeket másnak.

Na itt csúszott el a dolog, mert a hölgy közölte, hogy "véletlenül" lenne itt valami, bár azt nagyobb nyereményként szokták adni, de a szent hétre meg a húsvétra való tekintettel, meg "szegény gyerek" meg minden... A lényeg, hogy valahonnan hátulról előkapott egy mini-akváriumot (olyan 3 dl űrtartalommal), benne egy árván és rémülten úszkáló halacskával.

Képzelhetitek... a gyerekek éktelen könyörgésbe kezdtek, mert tulajdonképpen tudat alatt mindig is akváriumot szerettek volna, és ugye hogy épp pár napja csináltak egyet és milyen jól érezné magát benne a halacska, és szegény itt magányos, és el sem fér abban az edényben (ez mondjuk igaz), és .... és jöttek az érvek szakadatlanul ... ("anyalégyszilégyszi" a sokadik hatványon)

Én meg egy nem beszámítható pillanatomban rábólintottam. Azzal a feltétellel, hogy péntekig maradhat (ha kibírja), akkor megyünk Juanjo-ékhoz, nekik van akváriumuk és oda elvisszük. 

Gondoltam addig pont megunják és a halnak is sokkal jobb lesz. 

Utána már csak azon gondolkoztam, hogy fogom ezt Zsoltinak beadni, mert hogy nem fog úszni a 

boldogságban a hír hallatán, az biztos...

Este 9 után értünk haza, ekkor álltunk neki a hajléktalanszálló kialakításának. Mert oké, hogy megvolt a játékakvárium, de azért annyit még én is sejtettem, hogy nem a legideálisabb közeg a halacskánk számára. Úgyhogy első körben vizet forraltam, az itthon levő kagylóhéjkészletet kifertőtlenítettem, sóder híján ezeket tettük le aljzatnak. Még egy üveggolyó is került bele, mert a csajok szerint úgy dekoratívabb...

Reggel félve mentem megnézni, hogy biztos már nem is él, de köszönte, elég jól volt. Legalábbis nem döglött meg. Húsvét vasárnap lévén sok mást nem tehettünk érte mint utánaolvastunk a neten: életben maradási esélye nulla, az aranyhalak nem bírják sem a stresszt, sem a csapvizet. (A biztonság kedvéért ásványvízbe tettük, bár ilyenről sehol nem nyilatkoztak, valószínűleg eddig senkinek nem volt ilyen elvetemült ötlete)

Hogy éhen ne haljon kenyérmorzsát is kapott, bár erről sem volt infó az akvarisztikai oldalakon.

Aztán teltek a napok és a halacska még mindig élt. Estére bement a joghurtos poharába aludni (szerencsére épp volt itthon igazi cseréppohárban levő joghurt , mégis dekoratívabb mint a műanyag), nappal pedig békésen evickélt vagy valamelyik sarokban ácsorgott. Menet közben nevet is kapott, "Kivi" lett. Így szimpla v-vel. Mert ha magyarul olvassuk akkor kivi mint a "kiwi", a gyümölcs. Ha viszont spanyolul olvassuk, akkor a v-t b-nek mondjuk, így pedig kibi, azaz "kibírta". Ne tessék értetlenül nézni, az én gyerekeimnek már csak ilyen a humora...

"Kivi"

Szóval Kivi maradt, és menet közben belopta magát a szívünkbe. Meg a nappalinkba. (Zsolti szerint minden felelősség az enyém - magyarul takaríthatom ...)

Ha már marad megsajnáltuk és így beszereztünk neki egy igazi akváriumot.  Egy olyan kisebb fajtát,

de azért mégiscsak igazi. És kapott kavicsot az aljára meg kezdetnek két műnövényt. A joghurtos pohár maradt, már biztos úgyis megszokta. Ja kérem, és már jakuzzija is van, kapott buborékfújót is: ezt kifejezetten szereti, bele szokott úszni és a buborékáradat feldobja a víz tetejére. (Vagy csak én képzelek sokat a halak intelligenciájáról és szerencsétlen véletlenül beleúszik aztán meg nem tud kikecmeregni belőle)
Tegnap pedig egy szűrőt is kapott, mert aszondják a hozzáértők, hogy anélkül nem élet a halélet. Egész kikupálódtam a gugli gyorstalpalón. :-)
A hab a tortán pedig, hogy a lányok kikönyörögtek két barátot neki, mert olyan magányos. Lehetett benne valami, mióta itt vannak a haverok együtt lógnak és már nem ül szegény annyit a sarokban a köveken gubbasztva. 

A halas oldalak szerint még egy csomó ketyere kellene, egyelőre ez csak egy motel és nem a Hilton ... Talán majd apránként összeszedjük. Már ha addig nem dobja fel a talpát az uszonyát.

( A csajok szorgos házimunkába kezdtek hogy összeszedjék a pénzt a felszerelésre, most igazi növényre gyűjtenek. Soha nem láttam őket ennyire lelkesen zoknit párosítani :-) Lehet, hogy be kellene ígérnünk azt a kiskutyát? ;-) )

PS.: Hozzáértőktől : 'Állatvédők kíméljenek' jeligére kommenteljetek ... én is tudom, hogy nem a legjobb módja a haltartásnak, de hát ez már csak így alakult...