Best blog :-)

Épp munkából jöttem hazafelé amikor csipogott a telefonom. A bloghoz írt kommentről kaptam értesítést. Gyorsan ránéztem és láttam, hogy egy blogdíjat kaptam Marcsitól. Mivel épp vezettem, nem nyitottam meg a blogot, így nem tudtam konkrétan milyen díjról is van szó.

Persze nagy zsákbamacska nem lehet, azért elég hasonló jellegűek ezek: köszönjük meg, írjunk néhány 'titkos' dolgot magunkról és adjuk tovább más, általunk kedvelt bloggereknek. Eleinte azt gondoltam, hogy ez amolyan olvasószám-növelés jellegű, mint ahogy egyesek versenyt rendeznek, kinek van több ismerőse a facebookon. Azóta rájöttem, hogy ez bizony nagyon jó arra is, hogy felhívják a figyelmet érdekes blogokra, én is rátaláltam már így pár izgalmas olvasnivalóra. Bevallom, nekem két kedvencem van: az expat családok blogjai: érdekes mások szemével, a mindennapi élet örömei vagy épp buktatóin keresztül megismeri egy másik ország kultúráját, oktatási-, és  eü rendszerét, természeti szépségeit. A másik kedvenc pedig az utazós blogok, sokkal érdekesebb ezeket olvasni mint útikönyveket. És reménykedni, hogy egyszer talán én is eljutok azokra a helyekre. :-)

Szóval miközben vezettem azon gondolkodtam, mi újat is írhatnék magamról. Azt nem mondom, hogy az életem nyitott könyv, nyilván nincs minden a blogban ami velem történik, de ami nincs az pont azért nincs mert nem publikus. Blogdíj ide vagy oda.

- Azért azt talán elmondhatom, (a szemfülesebbek úgyis észrevették már) hogy megjelent egy új blog a követendők listáján. Ez pedig a Német nyelvleckék újrakezdőknek. Nos, ez lennék én. Újrakezdő. Immár sokadjára. Mondhatni már van benne rutinom :-) Van egy olyan hülye tulajdonságom, hogy szeretek tanulni. De csak akkor, ha magamtól, a saját kedvemre és tempómban tehetem. Amint megérzem a kényszer - vagy vizsgaszagot, azonnal elmegy a kedvem az egésztől és csak a lelkiismeret-furdalás marad hogy tanulni kellene...

Bevallom, alapvetően utálom a német nyelvet (bocs a németesektől) , szerintem rondán hangzik, és tanulhatatlan a névelők miatt. Aki beszél németül az tudja mire gondolok, aki nem meg jobban jár ha nem tudja meg...

Anno középiskolában az angol mellé választani kellett egy második idegen nyelvet:

Az oroszt kilőttem mert úgy éreztem, hogy 4 év általános iskolai orosz tanítás ellenére komoly hiányosságaim voltak és féltem, hogy nem tudom majd tartani az iramot azokkal akik nálam szorgalmasabbak és jobban figyeltek az órákon.

A franciára azt mondták, hogy borzalmasan nehéz mert kutyát írnak és macskát mondanak, szóval ez is kiesett.

Volt még latin, amit teljesen felesleges időpocséklásnak tartottam. Azt tudtam, hogy az orvosihoz felesleges Cicero-t olvasnom, tévhit hogy a latin nyelvtudás túl sokat segítene az orvossá válásomban. Persze a klasszikus műveltséghez hozzá tartozhat, de én ennél gyakorlatiasabb voltam. (És egy ideig jártam Mikó tanár úrhoz ógörög órára, az épp elég volt a lelkemnek)

Maradt a választékból a német. Ausztria közel van, Németország jó nagy, sokan beszélik, valamire csak jó lesz.

Viszont angol tagozatosként elsőben sokan már a nyelvvizsgára készültünk, viszonylag kevéssé izgatott minket a második nyelv. Ráadásul elvileg kezdő németes csoport voltunk, de többen már általános iskolában németet tanultak így nekik minél előbb a középfokú volt a cél. Nem nehéz kitalálni, hogy mi, kezdők csak hátráltattuk az órát. Szegény tanárnőnk egy ideig próbálkozott a differenciált oktatással, de érdeklődés hiányában (mármint részünkről), leginkább elmaradt. Aztán kötöttünk egy egyességet: megígértük, hogy megtanulunk németül és ő békén hagy minket a főnévragozással.

Nem tudom hányan tartották be végül amit ígértek, de én mindig igyekeztem. Először az egyetem vége felé: kellett még egy nyelvvizsga a diplomához, meg amúgy is jól jött a plusz pont az ösztöndíjpályázatnál. Felkerestem a tanárnőt, aki ugyan akkor nem tudott vállalni, de ajánlotta egy nagyon kedves fiatal kollégáját. A srác tényleg megtett mindent hogy megtanítson engem németül, én úgy tessék lássék próbálkoztam, aztán mikor már nagyon untam az órákat akkor elmentem nyelvvizsgázni. Egy Rigó utcai középfokú kellett. Enyhén szólva óva intett az elhamarkodott döntéstől, valami pénzkidobást is emlegetett... konkrétan azt mondta, ha ezzel a nyelvtudással átmegyek, megeszi a kalapját. Mikor megjött a papír felhívtam és jó étvágyat kívántam. Bevallom, az írásbelin épp hogy 60%-ot kaptam, de azt már senki nem kérdezte :-)

Aztán pár évvel ezelőtt kellett egy másik papír, gyorsan beadtam a jelentkezést, vettem kb. 2 német órát és a kitűzött napon robogtunk a nyelvvizsga centrum felé. Én vezettem, a húgom elkísért. Kb. egy óra volt az út. Kezébe nyomtam a "Könnyen gyorsan németül" egy példányát és kértem, hogy útközben olvassa fel nekem. Legalábbis olvasson bele itt-ott. Nos, a könyv tuti siker, egy óra alatt könnyen gyorsan megtanultam németül, ez a papiros is megvolt.

Persze ez még mindig nem nyelvtudás csak papír, így aztán ha német beteg jön akkor bizony inkább nem szólalok meg. Márpedig egyre többet lesz rá szükségem, ezért úgy döntöttem, hogy újra elkezdek németül tanulni. Ezt a blogot tervezem használni, meglátjuk mire jutok. Remélem egyszer az életben, végre vizsga-nyomástól mentesen, szert teszek némi használható nyelvtudásra. :-)

(A konyhanyelvi szinten megtanulandó nyelvek listáján szerepel még az orosz, valamilyen skandináv nyelv, meg amit majd a gyerek tanul a suliban harmadik nyelvként. Petra a kínaira pályázik, fel kell kötnöm az alsót... :-) )

- Arra is gondoltam, hogy megírom, hogy májustól abban a kórházban fogok dolgozni ahol Zsolti. Elkezdem a spanyol rezidens képzést. Ennek hogyan és mikéntjéről gyakran szoktak kérdezni, úgyhogy majd szentelek neki egy külön posztot.

Mire mindezt kigondoltam, hazaértem és megnyitottam a blogot.

Nem is kell mondani semmit magunkról. 

Úgyhogy az előzőeket felejtsétek el.

Én nem mondtam semmit :-)

Marcsi, köszönöm a díjat. :-)

A szabályok szerint négy olyan bloggernek kell továbbadni akinek 200-nál kevesebb állandó olvasója van. (Nos, egy kicsit csaltam, mert itt bizony öt blog jött össze, és mondjuk az olvasók száma átlagolva lett 200 alatt. De nem hiszem hogy ez olyan nagy baj lenne...)

És akkor tadamm, dobpergés meg minden, a díjat továbbadom:

- Bálintnak , aki pár éve eldöntötte, hogy 5 év alatt 5 nyelvet fog elsajátítani használható szinten. Pillanatnyilag saját bevallása szerint az állás a következő:

Angol 99%, Spanyol 80%, Német 80%, Kínai mandarin 10%. (gondolom a saját elvárási szintjéhez képest)

Még 269 napja van hátra az első öt éves tervből. Mert nem kétlem, hogy lesz folytatás :-)

- Zsoltnak, mert gyönyörűek a fényképei és annyi szép helyről ír

- Flöginek, mert ők is sokat utaznak, sokszor olyan helyekre, amikről én egyelőre csak álmodozom.

- a következő IKL blogja (sajnos a valódi nevét nem tudom, lehet, hogy csak számomra nem derült ki a blogból), mert nagyon színes, sokoldalú, őszinte, szeretem megnézni,  meghallgatni ha ajánl valamit, tetszik az ahogy látja a világot és az embereket, és nem utolsó sorban kicsit orvosblog is, de ez részrehajlás részemről. :-)

- és végül de nem utolsó sorban Gabriela blogja, aki egy argentín újságíró lány, Budapesten él már évek óta, küzd a magyar nyelv tanulásával, és sok érdekes dolgot ír a fővárosról, az országról és úgy általában a magyarokól. Egy külföldi szemével, spanyolul. 

Most bevallom tartok tőle, hogy a fent nevezettek utálni fognak a díjért, mert valljuk be nem mindenki szereti ezt az osztogatósdit, de mentségemre legyen mondva, hogy a jó szándék vezérelt, tényleg érdemesnek tartom a blogjukat arra, hogy mások is olvassák, tanuljanak belőle vagy egyszerűen csak gyönyörködjenek a képekben, szórakozzanak az írásokon.