2013. október 18., péntek

Egy nap Andorrában


Andorra a Pireneusokban kb. 2-2500 m-rel a tengerszint felett, Franciaország és Spanyolország között a maga 468 m2km-ével Európa legnagyobb miniállama. Eurót használ fizetőeszközként, hivatalos nyelve a katalán. 

A főváros főterén

Némi juhtenyésztés, dohánytermesztés és villamosenergia-termelésen kívül a fő bevételi forrás az idegenforgalom. Télen síparadicsom, nyáron pedig kitűnő túrák várják a turistákat. 

hegyek-völgyek között...

rendszám és felségjelzés
Sokkal többet nyújt ez az ország mint amit első ránézésre kinéztünk belőle. Van 3 kisebb nemzeti parkja, tavacskái, folyói, tele vezetett túrákkal, igény szerint gyalog, biciklivel, lóháton, sílécen (itt van a Pireneusok legnagyobb összefüggő síterepe kb. 200 km pályával), kinek mi a szimpatikusabb. 

A csúcsokon nyár közepén is akad néhány hófolt, amit természetesen megszállnak a turisták :

Fent a csúcsokon  még foltokban júliusban is volt hó, 12 fok volt , de mivel sütött a nap és nem fújt a szél, nem éreztük túl hidegnek

sokan összejárták már a havat, így elég koszos volt, de nem lehetett kihagyni


természetesen hóembert is építettünk : mini állam- mini hóember :-)
San Joan de Caselles templom, Andorra kulturális örökségének része




fürdeni elég hűvös volt a víz, de azért térdig belemerészkedtek

Anyának szedtük


Anyósról még települést is neveztek el. :-)

Anyós, a hegyről

Anyós temploma


temető a templomkertben

Santuario de Meritxell  - Andorra védőszentjének szentélye


Fővárosa Andorral la Vella, nem sok néznivaló van benne, minket inkább a tájak, a természet fogott meg, de az nagyon. :-) Megérné visszajönni akár egy hétre is, felfedezni az egészet!

Andorra de Vella főterén a Dali-óra



Szent-István templom a XII. századból



Andorra védőszentje












6 megjegyzés:

  1. Én is imádtam Andorrát, különösen a kőből épült házak, régi kis templomok tündériek! :-)

    VálaszTörlés
  2. Szuper kirándulás lehetett :)) Nagyon jók a rövidgatyás havas fotók, meg csodás a virág, amit a lányok szedtek és vicces az anyós tábla :))) kiejteni hogy kell? :) Es szuper lehetett a kalapos es a dinos muzeum is!!! No es a kastélyok!!! Csodásak!! Jókat kirándultatok, az biztos :))))

    VálaszTörlés
  3. Nem vagyok biztos benne, de a katalanban az ny az ugyanolyan "ny" kmint a magyarban, gondolom az ekezet ott is hangsulyjel, az s-t pedig "sz"-nek ejtik, ugyhogy szerintem anyosz-nak kell ejteni, az o-t kicsit megnyomva (veghangsulyos)
    Szerintem...

    VálaszTörlés
  4. Szia,
    Egy ideje már olvasgatlak titeket, csak soha nem írtam..Csodás helyen jártatok, és a havas, hóemberes kép viszi a pálmát..
    Köszönjük hogy megosztod velünk az élményeket!
    Szép hetet!

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok! A nyáron Andorrába megyek kutatni, és szeretnék olyan magyarokkal beszélni, akik huzamosabb ideig ott voltak. Fel szeretném venni veletek a kapcsolatot. Az e-mail címem: tatsachlich@freemail.hu Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nem tudom, hogy az "egy nap" mennyire számít huzamosabb időnek :-))
      de azért majd jelentkezem.

      Törlés