2016. január 10., vasárnap

Killarney Nemzeti Park és a Muckross Ház



A Killarney Nemzeti Park Írország legrégebbi nemzeti parkja, 1932-ben alapították, a híres Killarney tóval és az azt ölelő hegyekkel népszerű turistacélpont. Itt épült a  Muckross House and Gardens ami a nyugati partig eljutó turisták egyik legkedveltebb célpontja.

A Muckross ház és a környéken található sétautak és látnivalók térképe
(kattintásra nagyítható)
A Muckross házat a Herbert család építtette , leghíresebb vendégük Viktória királynő volt, nagyon készültek a látogatására, elég sok felújítást, új bútort, függönyt, étkészletet neki köszönhettek a későbbi látogatók.

Muckross ház




 A park több kint 10.000 hektáros területén tavak, hegyek, vízesések, és természetesen köztük haladó turistautak csalogatják a látogatókat.


A tóban hattyúk és vidrák élnek, az erdőben pedig ha szerencsénk van még egy őshonos gímszarvassal is találkozhatunk.
Ízlés szerint gyalogosan, biciklivel vagy lovaskocsival is felfedezhető a környék, illetve a tavakon még csónakázni is lehet. Nekünk csak egy fél napunk volt itt körbenézni, de tuti egy (vagy több) komplett hétvégét is el tudnék tölteni, míg az egészet felfedeznénk. A ház környéke természetesen tele van turistákkal, viszont az erdőben,a  tavak mentén sétálva csendesebb helyekre is bukkanhatunk, ahol kicsit elbújva a civilizációtól az ember úgy érezheti mintha az érintetlen természetben ő lenne egyedül, ha csak egy rövid időre is.










A Torc vízesés

A Torc hegyről kilátás a tóra. Ez még közel sem a hegytető,
vállalkozó kedvű (és időben  is bővelkedő) utazók feljebb is mászhatnak




Sikerült szarvast is "lőni"



A kertben teázó várja a vendégeket, mi a sütinek itt sem tudtunk ellenállni.






Néhány hasznos info:

jó, hát elég ferde, de csak épp lekaptam, hogy meglegyen 


1 megjegyzés:

  1. Mög sosem sikerült nekem szabadon élő szarvast látni. Pedig nagyon jó lenne...

    VálaszTörlés