Norvégia, Oslo

Esztiékhez már tavaly is elígérkeztünk az őszi szünetben, aztán valami közbejött és nem sikerült meglátogatnunk őket. Idén szintén nehezen indult a dolog, egyre nehezebb mind a négyünknek egyszerre megfelelő időpontot találni. A gyerekeket az iskola egyre inkább leköti, ahogy nőnek, egyre nehezebb hiányozni, hiszen fontosak a dolgozatok, illetve idén már van egy-két project aminek az eredménye beszámít a jövő évi kisérettségibe. A sok variáció közül a legjobb verzió még mindig az volt amibe sajna Zsolti végül nem fért bele, így csajos kirándulást szerveztünk. 

Mivel közvetlen járat nem volt, úgy döntöttünk, hogy Norvégián keresztül megyünk, ott még úgysem jártunk. Ha meg már ott vagyunk, hagytunk egy plusz napot a fővárosra, hogy ne csak a repteret ismerjük meg.

Norvégia, azaz a Norvég Királyság alkotmányos monarchia, jelenlegi királyuk V. Harald. Bár nem az EU, de a Gazdasági Közösség része, így akadálytalanul utazhatunk be az országba.
Fővárosa, Oslo az ország déli részén található. Történelmi belvárosa viszonylag kis területen fekszik, egy hosszú hétvége alatt könnyen bejárható.

Koradélután érkeztünk, de mivel ősszel jöttünk, mire eljutottunk a szállodába már teljesen sötét volt.  Kipakolás után korai vacsora: a szálloda alatti étteremben ettünk egy pizzát, a lányoknak ennyi elég is volt aznapra, nem volt kedvük kimozdulni a jó meleg szobából.

A norvég cola. Hasonlít a Coca-colára, de fűszeresebb íze van

Mivel belvárosi hotelben szálltunk meg én a séta mellett döntöttem. Egyrészt mert szeretem esti fényekben is látni a városokat, másrészt mert egyszerűen képtelen vagyok a hátsómon ücsörögni miközben egy eddig számomra ismeretlen, izgalmas, felfedezésre váró városba csöppentem.

Oslo, Parlament

Nemzeti színház

Úton a királyi palotához, Karl Johans Gate

Királyi Palota
a királyi család most is itt lakik, így csak nyáron látogatható egy pár hetes időtartamra amíg a család a nyaralni megy

a palota elől visszatekintve a városra ...

Előre nem sokat terveztem, egy napi program összedobása nekem már nem nagy feladat. Amikor este hazaértem nekiálltam átnézni a térképet, a belépőket, a nyitvatartásokat, buszjáratokat, pikk-pakk körvonalazódott a másnapi terv. Az a lényeg, hogy hol, mikor kezdjük a napot, a többi meg úgyis menet közben alakul. 

Míg a gyerekek reggel összekaparták magukat (ami kamaszéknál nem egy egyszerű feladat..., jobb nem veszekedéssel és nógatással kezdeni a reggelt...) elmentem megvenni az Oslo kártyát*, amivel ingyenes a városban a tömegközlekedés és több múzeumba is ingyenes vagy kedvezményes a belépőjegy. Nagyon jó volt a busz, sehol nem kellett sokat várni a következő járatra, pedig volt, hogy rossz irányba vagy rossz járatra szálltunk és vissza kellett fordulni.

Reggeli képek az őszi Osloból:

csak norvégül volt a felirat, de ha jól értettem akkor ez a város (vagy városrész?) legrégebbi háza 

Operaház
Napos időben vakítóan fehér, sajnos így esőben, szürkeségben annyira nem mutat

A város tele van érdekes köztéri szobrokkal (sőt, külön szoborpark is van), ízelítőül néhány:

Főpályaudvar, itt (is) lehet venni Oslo kártyát

Aztán, hogy hagyjak még egy kis időt a csajoknak (meg a szemerkélő esőnek, hogy elálljon), gyorsan tettem egy kört az Askershus erőd udvarán, ha már úgyis a közelében laktunk, nem volt nagy kitérő.

az Askershus erőd udvara

Norvég ellenállási múzeum

Az 1300-as években itt lakott a norvég királyi család

Sajnáltam szegényt, esőben, hóban, szélben ott kell állnia :-(
Ha legalább tényleg védene valamit. De így olyan értelmetlen.
Csak hogy nekem legyen mit fotózni...?

az erőd kertjének nyitva tartása. A benti múzeumok más nyitvatartással üzemelnek, de én azokba nem mentem be

Reggeli után tele hassal és kellő lelkesedéssel nekivágtunk a városnak. Sajnos novemberben már nem járnak a kompok, így buszra szálltunk. Az idő legjobb kihasználása miatt a Bygdoy félszigetet vettük célba: érdekesnek ígérkező múzeumok egy buszútvonalon, közel egymáshoz.

A Fram múzeumig buszoztunk, ez a végállomás, innen fordulnak vissza a járatok. 

A négy nagy múzeumra volt időnk (Fram Múzeum, Kon-Tiki Múzeum, Viking Ship Múzeum és a Skanzen), majd még egy rövid séta a belvárosban, kései ebéd és a kihagyhatatlan ajándékvásárlás fért bele a buszunk indulása előtt.

Nobel Peace Center

A manók, trollok földjén vagyunk, imádtuk őket. 

Ha gyerekek nélkül vagyok, akkor még a Nobel-békeközpontot és/vagy a Munch Múzeumot iktattam volna be, de most nem akartam túlfeszíteni a húrt :-) Nyáron a sísáncról gyönyörű lehet a kilátás és a szoborpark is érdekes lehet, de ehhez már egy második napra és némi napfényre is szükség lenne... Majd legközelebb.

* Oslo kártya: több verziója is van, mi  a 24 órásat választottuk. A felnőtt kártya megérte, mert összességében kevesebbe került, mint a belépőjegyek kerültek volna, plusz buszjegyet is kellett volna venni. Gyerekeknek 15-16 éves kor alatt viszont jobban megéri csak a 24 órás buszjegyet venni, mert a gyerekbelépők jóval olcsóbbak mint a felnőtt és - mi legalábbis - nem használtuk ki a kártya nyújtotta lehetőségeket. 

A csajok első fizetett állása, egyben Halloween 2018

A Halloween-i programok itt nagy népszerűségnek örvendenek, úton-útfélen ki van plakátolva valamilyen rémisztés. 

A lányok töritanára ajánlotta, hogy ha szeretnének, mehetnek egy ilyen programra kísérteni. Mivel még némi minimálbért is ajánlottak hozzá, ráadásul Pepe barátnője már tavaly is volt és nagyon jó bulinak tartotta, így eldöntötték, hogy menni fognak. Három este voltak a rathmullani tengerparti erődben, Csenge valami vámpír/kísértet, Petra pedig ketrecbe zárt zombi állást kapott. Én ugyan nem láttam őket akció közben de ők azt mondták, hogy nagyon élvezték. A végén kaptak egy kupont is, amit a szemben levő büfékocsiban lehetett beváltani, így a program végeztével a helyet ellepték az éhes szellemek, zombik, vérfarkasok... A feladat kiválóan teljesítve. 

A lányok sokat gondolkoztak, mit kezdjenek az első fizetéssel, hiszen ez mégiscsak olyan emlékezetes dolog... Azt mondták, "valami jóra" akarják költeni. Be kell valljam, azt hittem egy új mobiltelefon vagy tablet lesz az, úgyhogy igencsak meglepődtem, mikor előálltak az ötletükkel: úgy döntöttek, hogy igazán hasznos dologra akarják költeni, és ezért adományozásra fordítják: Petra a donegali Szamármenhelynek (Donegal Donkey Sanctuary), Csenge pedig a helyi állatmentő centrumnak (ISPCA Donegal) adományozta a keresetét. 

Lehet szamarat virtuálisan örökbe fogadni, Pepe Teddy-t választotta. Szegénynek kijutott a brutális gazdából, de itt immár nyugodt otthonra lelt. Akarták ugyan rehabilitálni és új, szerető gazdihoz kiadni, de szegény annyira megijedt attól, hogy el kell hagynia a biztonságos otthont, hogy szó szerint elájult mikor fel akarták vonszolni a trailerre. Így Teddy maradt, és állandó lakója lett a menhelynek. Az örökbefogadási díjon felül fennmaradó összeget pedig felajánlottuk takarmányozásra, hiszen a helyet egy házaspár üzemelteti, akik először csak állatbaráti szeretetből kezdték el befogadni a szerencsétlenül járt csacsikat. Ebből lett később a hivatalos formában működő alapítvány, amely az adományokból, szamaras ajándéktárgyak árusításából tartja fenn magát. Sajnos önkénteskedni csak 21 éves kor fölött lehet, állítólag a biztosítás nem terjed ki fiatalabbakra. Azért egy zsák répával, almával megrakodva bármikor betérhetünk.

ő Teddy 

Az állatmentő centrum mindenféle megkínzott, sérült állat gyógyításával, rehabilitálásával és örökbe adásával foglalkozik, örülünk, hogy egy kicsit mi is hozzájárulhattunk a gyógyulásukhoz. :-)
Jelenleg a kutyákon és macskákon kívül egy törött szárnyú madárka és néhány csacsi várta sorsa jobbra fordulását, de volt itt már sün, hattyú, ló, teknősbéka, nyuszi, sőt fóka is.

És már csak egyet utaztunk, és itt a karácsony ... :-) 

Iskolai hírek és egy újabb családtag...

Új év....
de a blog a régi, ennek megfelelően le is vagyok maradva mint a borravaló...

Szóval ott tartottunk, hogy szeptemberben megkezdődött a suli.

Itt minden év végén minden főtárgyból vizsgák vannak, és eltérően Magyarországtól, itt nincs bizonyítványosztás, hanem nyáron levélben küldik ki az eredményeket. A jegyek sem az év közi jegyek átlagából keletkeznek mint otthon, hanem ennek a vizsgának a %-os eredménye a jegy, azaz kb mindegy az év közbeni teljesítmény, ahogy ez a vizsga sikerül, az van a bizonyítványban. Hogy ez jó, vagy rossz az egyénileg változó, de mivel ezek központi vizsgák, így viszonylag objektív képet fest a gyerek teljesítményéről, valamivel kevesebb a tanári szubjektivitás.

A számszerű eredmény mellett van egy szöveges értékelés is, ahol a tanár tehet megjegyzést, hogy milyen ügyes ugrifüles a csemete vagy éppen, hogy attól, hogy ezt a vizsgát elrontotta, nyugi, az évközi teljesítménye jobb felkészültséget sugall.

Az osztályokból azokat akik a legjobb eredményt érik el, szeptemberben egy iskolai ünnepség keretében oklevéllel jutalmazzák. A csajok osztályából 6 gyerek kapott jutalmat, ebből kettő az enyém. Büszkék vagyunk rájuk :-) Igaz, itt olyan, hogy kitűnő bizonyítvány nincs, mert kb csak elméletileg lehetséges, hogy valaki mindenből 100%-ot írjon. De ez nem is elvárás :-)

De ezzel még nem jött el a szeptember vége:

Sok állatságot csináltunk már eddig is, de a legnagyobb csak most következett: Petra mióta az eszét tudja, imádja a lovakat. Amikor hulló csillagot látott és kívánt valamit, amikor a születésnapi tortáján fújta a gyertyákat, közben mindig arra gondolt: bárcsak lehetne egy saját lova... Persze ezt nem mondta ki hangosan, mert akkor nem teljesül, de azért mindannyian tudtuk...

Tavaly, mikor ide költöztünk, elkezdtük beadni a derekunkat... először is béreltünk egy pacit (titokban reménykedve, hogy ha megtudja, mennyi munkával jár, micsoda komoly kötelezettség ez, akkor majd megunja...). Nem így lett, a lelkesedése, ha lehet, még nagyobb lett, minden reggel, ha esett, ha fújt (és itt azért esik rendesen) iskola előtt mentünk az istállóba és ő lovagolt, lovat csutakolt, takarította az lószart... Úgyhogy igazán nem találtam semmilyen kifogást, hogy miért ne lehetne meg az a bizonyos saját ló... 

Így aztán szeptemberben ahogy hazaértünk a nyaralásból nekiálltunk hirdetéseket bújni és lovat keresni. Azért ne valami versenylóra gondoljatok, abban megegyeztünk, hogy szó sincs versenyzésről, ahhoz minden hétvégén trailerre kellene tenni a lovat és utazni a versenyek helyszínére, plusz az a sima lótartáson kívül is iszonyatos pénz, és amúgy sem tervezem a hétvégéimet ezzel tölteni, na meg itt faluhelyt amúgy sincs olyan edzési lehetőség... de Pepe megértő volt, neki mindegy milyen gebe, csak az övé legyen... Így bővült a család TuTu-val, a fekete-fehér kancával.

Ezzel aztán bevégeztetett, minden hétköznap reggel fél 6-kor kelés, iskola előtt irány az istálló. De legalább míg a gyerek lovagol én ráérek olvasni (meg ha fáradt vagyok, akár az autóban aludni is...). Végre hasznát veszem a könyvolvasómnak, azt sötétben is lehet használni. :-)