2019. január 24., csütörtök

Iskolai hírek és egy újabb családtag...


Új év....
de a blog a régi, ennek megfelelően le is vagyok maradva mint a borravaló...

Szóval ott tartottunk, hogy szeptemberben megkezdődött a suli.

Itt minden év végén minden főtárgyból vizsgák vannak, és eltérően Magyarországtól, itt nincs bizonyítványosztás, hanem nyáron levélben küldik ki az eredményeket. A jegyek sem az év közi jegyek átlagából keletkeznek mint otthon, hanem ennek a vizsgának a %-os eredménye a jegy, azaz kb mindegy az év közbeni teljesítmény, ahogy ez a vizsga sikerül, az van a bizonyítványban. Hogy ez jó, vagy rossz az egyénileg változó, de mivel ezek központi vizsgák, így viszonylag objektív képet fest a gyerek teljesítményéről, valamivel kevesebb a tanári szubjektivitás.

A számszerű eredmény mellett van egy szöveges értékelés is, ahol a tanár tehet megjegyzést, hogy milyen ügyes ugrifüles a csemete vagy éppen, hogy attól, hogy ezt a vizsgát elrontotta, nyugi, az évközi teljesítménye jobb felkészültséget sugall.

Az osztályokból azokat akik a legjobb eredményt érik el, szeptemberben egy iskolai ünnepség keretében oklevéllel jutalmazzák. A csajok osztályából 6 gyerek kapott jutalmat, ebből kettő az enyém. Büszkék vagyunk rájuk :-) Igaz, itt olyan, hogy kitűnő bizonyítvány nincs, mert kb csak elméletileg lehetséges, hogy valaki mindenből 100%-ot írjon. De ez nem is elvárás :-)



De ezzel még nem jött el a szeptember vége:

Sok állatságot csináltunk már eddig is, de a legnagyobb csak most következett: Petra mióta az eszét tudja, imádja a lovakat. Amikor hulló csillagot látott és kívánt valamit, amikor a születésnapi tortáján fújta a gyertyákat, közben mindig arra gondolt: bárcsak lehetne egy saját lova... Persze ezt nem mondta ki hangosan, mert akkor nem teljesül, de azért mindannyian tudtuk...

Tavaly, mikor ide költöztünk, elkezdtük beadni a derekunkat... először is béreltünk egy pacit (titokban reménykedve, hogy ha megtudja, mennyi munkával jár, micsoda komoly kötelezettség ez, akkor majd megunja...). Nem így lett, a lelkesedése, ha lehet, még nagyobb lett, minden reggel, ha esett, ha fújt (és itt azért esik rendesen) iskola előtt mentünk az istállóba és ő lovagolt, lovat csutakolt, takarította az lószart... Úgyhogy igazán nem találtam semmilyen kifogást, hogy miért ne lehetne meg az a bizonyos saját ló... 

Így aztán szeptemberben ahogy hazaértünk a nyaralásból nekiálltunk hirdetéseket bújni és lovat keresni. Azért ne valami versenylóra gondoljatok, abban megegyeztünk, hogy szó sincs versenyzésről, ahhoz minden hétvégén trailerre kellene tenni a lovat és utazni a versenyek helyszínére, plusz az a sima lótartáson kívül is iszonyatos pénz, és amúgy sem tervezem a hétvégéimet ezzel tölteni, na meg itt faluhelyt amúgy sincs olyan edzési lehetőség... de Pepe megértő volt, neki mindegy milyen gebe, csak az övé legyen... Így bővült a család TuTu-val, a fekete-fehér kancával.







Ezzel aztán bevégeztetett, minden hétköznap reggel fél 6-kor kelés, iskola előtt irány az istálló. De legalább míg a gyerek lovagol én ráérek olvasni (meg ha fáradt vagyok, akár az autóban aludni is...). Végre hasznát veszem a könyvolvasómnak, azt sötétben is lehet használni. :-)


2 megjegyzés:

  1. Látom nem csak én vagyok elmaradva a bloggal :))) Gratulálok a lányoknak a szuper iskolai teljesítményhez és persze az új családtaghoz is :) igazán szép paci :))

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük szépen!

    Te nem is vagy elmaradva :-) Nem egyenes adás ez ;-)

    A blog nálam alapvetően napló magunknak, csak épp megosztva másokkal.

    Utazásokról én is sok hasznos infót szerzek blogokból, "illik" visszaadni, úgyhogy ott akadnak kevésbé személyes megjegyzések is, de egyébként ez inkább amolyan emlékkönyvként funkcionál.

    Így mindegy is, hogy mikor kerül fel egy poszt, a lényeg, hogy igyekszem minden fontosabb dolgot megörökíteni, évek múlva visszanézve nem is tűnik fel, hogy mikor keletkezett a beírás.

    VálaszTörlés