A Polar Ship Fram múzeumban kezdtük a városnézést, reggel nyitásra ott voltunk. Egyrészt ez tűnt az egyik legérdekesebbnek, másrészt ez volt a legmesszebb, innen apránként haladtunk visszafelé.
Elég interaktív múzeum, mindannyian imádtuk, gyerekek-felnőttek egyaránt találnak benne érdekességet. Ha csak egy múzeumot néznék meg Oslóban gyerekkel, ez lenne az (szigorúan az általunk látottakból levont következtetés...)
A legerősebb fából készült hajó, a Fram (a név jelentése 'Előre') van itt kiállítva, amit a norvégok készítettek, kifejezetten sarkvidéki expedíciókra. (Állítólag mai napig jogosult a legészakabbra és legdélebbre eljutott hajó cím viselésére)
Előtte sok hajót tönkretett a jég, nem tudtak az északi sarkkörön túlra jutni. Nansen ötlete volt, hogy kicsi, de nagyon erős hajót kell építeni, ami éveket is kibír a jeges tengeren. A hajótestet úgy alakították ki, hogy amikor a jég összezár körülötte, akkor a befagyó tenger, a jégtömbök ne összeroppantsák, hanem kiemeljék a hajót a vízből: mint ahogy egy meggymagot összenyomunk a két ujjunk között: szép lassan kipattan közüle.
A múzeum a sarkvidéki expedíciók történetét mutatja be, ki lehet próbálni milyen egy igluba bebújni vagy hogy el bírnánk-e húzni egy 300 kg-s csomagot a hóban:
A legerősebb fából készült hajó, a Fram (a név jelentése 'Előre') van itt kiállítva, amit a norvégok készítettek, kifejezetten sarkvidéki expedíciókra. (Állítólag mai napig jogosult a legészakabbra és legdélebbre eljutott hajó cím viselésére)
Előtte sok hajót tönkretett a jég, nem tudtak az északi sarkkörön túlra jutni. Nansen ötlete volt, hogy kicsi, de nagyon erős hajót kell építeni, ami éveket is kibír a jeges tengeren. A hajótestet úgy alakították ki, hogy amikor a jég összezár körülötte, akkor a befagyó tenger, a jégtömbök ne összeroppantsák, hanem kiemeljék a hajót a vízből: mint ahogy egy meggymagot összenyomunk a két ujjunk között: szép lassan kipattan közüle.
A múzeum a sarkvidéki expedíciók történetét mutatja be, ki lehet próbálni milyen egy igluba bebújni vagy hogy el bírnánk-e húzni egy 300 kg-s csomagot a hóban:
 |
| nehezen, de azért sikerült! |
A 39 méter hosszú, 10 méter széles, 5 m mélyre merülő hajó most a múzeum főtermében fogadja a felfedezőket: a felé magasodó tetőre vetített filmeknek, fényeknek és hangoknak köszönhetően úgy érezhetjük, mintha mi is épp a hajóval szelnénk a habokat jeget. Még viharba is keveredtünk és sarki fényt is láthattunk, nagyon jól meg van csinálva. :-)
Az egész hajó bejárható, sétálhatunk a fedélzeten, bepillanthatunk a kabinokba, közös helyiségekbe, raktárba, gépházba... Megdöbbentő, hogy még a kapitánynak is milyen pici kajüt jutott: épp csak a legszükségesebbek fértek el benne, tényleg igyekeztek a hajót minél kisebb méretben elkészíteni és minden helyet jól kihasználni. Nekünk szinte elképzelhetetlen, hogy micsoda erő, kíváncsiság, elkötelezettség hajtotta azokat a kutatókat, akik éveket töltöttek a zord időjárásban, a jeges viharokban, a éjjel-nappal sötét teleken ezen a lélekvesztőn...
A hajó nem csak az újszerű építési technológia miatt különleges, hanem mert a hosszú, több éves kutatásokra egy ilyen kicsi hajón nem lehetett volna elegendő fűtőanyagot vinni, így erre is új megoldást kellett találni: szélenergia felhasználásával termeltek elektromos áramot. 1893-ban!
Az első expedíció célja az északi sark megközelítése volt. Nansen és 12 fős legénysége a tengeri áramlatokat követve haladt. Mivel azonban a hajó szinte belefagyott a jégbe és csak nagyon lassan haladt előre, 1.5 év elteltével Nansen és a legénység egy része kutyákkal vontatott szánnal próbálta megközelíteni az északi sarkot (ami majdnem sikerült is nekik). Emberfeletti feladat volt a -40 fokos hidegben, viharos időjárásban és magas hóban előre haladni. Jegesmedvére és fókára vadásztak, sátrakban, majd egy ideig földbe ásott kunyhókban vészelték át a leghidegebb téli hónapokat. Végül Peary volt az, aki először ténylegesen betette a lábát az Északi sarkra, 1909-ben. Egy ideig az a hír is járta, hogy Cook is meghódította az északi sarkot, de az ő benyújtott dokumentációját végül nem fogadták el.
A harmadik expedíció teszi igazán híressé a Framot: Roald Amundsen Nansen északi sarki sodródását akarta megismételni, de mivel Cook/Peary előbb elérte a sarkot, Scott pedig a déli sarkra készült, Amundsen úgy dönt, hogy inkább ő is a déli sarkot veszi célba. A kutatást finanszírozó pénzemberek elől viszont eltitkolta a tervét, félt, hogy arra nem kapna támogatást. Így csak a hajó indulása után derült ki a legénység számára is, hogy délnek vették az irányt, azonban (állítólag) senki nem tiltakozott.
Ezzel az úttal jutott el Amundsen a déli sarkra, megelőzve Scottot, aki sajnos nem élte túl a próbálkozást: a britek kutyákkal és lovakkal indultak neki, azonban az állatok nem bírták a hideget és a viszontagságos körülményeket, így le kellett lőni őket, majd a felfedezők gyalog próbálták megtenni a hátra levő kilométereket. Sajnos mire odaértek már a norvég zászlót fújta a szél a déli sarkponton... A visszafele út még keservesebb volt, mindössze ketten élték túl az Antarktiszi expedíciót, vezetőjük, Scott nem volt köztük...
Amundsen nevét mi is hallottuk az oskolában, de akkor nem nagyon ragadott magával a téma. Itt viszont minden olyan "igazi", na meg én is öregedtem, és más szemmel nézem a dolgokat.
Az egész hajó bejárható, sétálhatunk a fedélzeten, bepillanthatunk a kabinokba, közös helyiségekbe, raktárba, gépházba... Megdöbbentő, hogy még a kapitánynak is milyen pici kajüt jutott: épp csak a legszükségesebbek fértek el benne, tényleg igyekeztek a hajót minél kisebb méretben elkészíteni és minden helyet jól kihasználni. Nekünk szinte elképzelhetetlen, hogy micsoda erő, kíváncsiság, elkötelezettség hajtotta azokat a kutatókat, akik éveket töltöttek a zord időjárásban, a jeges viharokban, a éjjel-nappal sötét teleken ezen a lélekvesztőn...
 |
| Gyerekkoromban "mindent a szemnek, semmit a kéznek" elv működött a múzeumokban, jajj annak aki hozzáért egy kiállított tárgyhoz! Most bezzeg lehet fogdosni, sőt, szagolgatni is! :-) |
 |
| lehet kötéllel próbálkozni a különböző csomókkal |
A hajó nem csak az újszerű építési technológia miatt különleges, hanem mert a hosszú, több éves kutatásokra egy ilyen kicsi hajón nem lehetett volna elegendő fűtőanyagot vinni, így erre is új megoldást kellett találni: szélenergia felhasználásával termeltek elektromos áramot. 1893-ban!
Az első expedíció célja az északi sark megközelítése volt. Nansen és 12 fős legénysége a tengeri áramlatokat követve haladt. Mivel azonban a hajó szinte belefagyott a jégbe és csak nagyon lassan haladt előre, 1.5 év elteltével Nansen és a legénység egy része kutyákkal vontatott szánnal próbálta megközelíteni az északi sarkot (ami majdnem sikerült is nekik). Emberfeletti feladat volt a -40 fokos hidegben, viharos időjárásban és magas hóban előre haladni. Jegesmedvére és fókára vadásztak, sátrakban, majd egy ideig földbe ásott kunyhókban vészelték át a leghidegebb téli hónapokat. Végül Peary volt az, aki először ténylegesen betette a lábát az Északi sarkra, 1909-ben. Egy ideig az a hír is járta, hogy Cook is meghódította az északi sarkot, de az ő benyújtott dokumentációját végül nem fogadták el.
A harmadik expedíció teszi igazán híressé a Framot: Roald Amundsen Nansen északi sarki sodródását akarta megismételni, de mivel Cook/Peary előbb elérte a sarkot, Scott pedig a déli sarkra készült, Amundsen úgy dönt, hogy inkább ő is a déli sarkot veszi célba. A kutatást finanszírozó pénzemberek elől viszont eltitkolta a tervét, félt, hogy arra nem kapna támogatást. Így csak a hajó indulása után derült ki a legénység számára is, hogy délnek vették az irányt, azonban (állítólag) senki nem tiltakozott.
 |
| Roald Amundsen, szőrmebundában... |
Ezzel az úttal jutott el Amundsen a déli sarkra, megelőzve Scottot, aki sajnos nem élte túl a próbálkozást: a britek kutyákkal és lovakkal indultak neki, azonban az állatok nem bírták a hideget és a viszontagságos körülményeket, így le kellett lőni őket, majd a felfedezők gyalog próbálták megtenni a hátra levő kilométereket. Sajnos mire odaértek már a norvég zászlót fújta a szél a déli sarkponton... A visszafele út még keservesebb volt, mindössze ketten élték túl az Antarktiszi expedíciót, vezetőjük, Scott nem volt köztük...
Amundsen nevét mi is hallottuk az oskolában, de akkor nem nagyon ragadott magával a téma. Itt viszont minden olyan "igazi", na meg én is öregedtem, és más szemmel nézem a dolgokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése