Túra a Guadalaviar folyó mentén

A kirándulás másik napját túrázással töltöttük. Szintén egy helyben talált katalógusból néztem ki az úticélt, amihez előszőr egy kicsit kocsikázni kellett, de megérte. Később rákerestem a neten, akit érdekel az alláVamos.es oldalon jópár Teruel és környéki túraútvonalat találhat. A miénket konkrétan itt (a túra részletes leírása spanyolul), én most röviden magyarul:

San Blas nevű faluból indul, a kiindulási hely kicsit eldugottra sikerült. Mielőtt kiérnénk a faluból van egy kis híd a Guadalaviar folyón keresztül. Azon a hídon nem kell átmenni, hanem pont előtte van egy ház mellett egy picike út ami nem is igazán útnak néz ki hanem olyan mintha csak a házhoz tartozna. (A belinkelt lap alján van egy kép segítségül) Azon behajtva érünk egy parkolóhoz ahol kényelemesen otthagyhatjuk a kocsit és indulhatunk a folyó mentén a víztározóig. Az ottani kiírás szerint a túra 3 km (oda-vissza 6), e szerint a honlap szerint 7.24, szerintem meg a gyerekek még ennél is többet rohangáltak össze-vissza. És természetesen mi jobban elfáradtunk mint ők.

A parkolóban alig szálltunk ki a kocsiból megjelent egy barátságos vörös macska, Csenge ezzel le is volt nyűgözve. Persze koldult egy kis ennivalót (szerintem mindig ezt csinálja ha érkezik egy új kocsi), és egy ideig még követett is minket. A gond ott lett mikor őfelsége megunta a gyaloglást és ezzel Csenge sem akart tovább jönni, így az út elején volt némi nyígás, de szerencsére miután elfelejtette a macsekot már nagyon jól éreztük magunkat.

Végre indulunk

Az út a folyó mentén visz felfelé, majd egy idő után kettéágazik és lehet választani: haladunk tovább a meder mentén vagy felmászunk a sziklák tetejére? Mi a lenti utat választottuk, egyrészt mert féltem, hogy majd nem bírják a gyerekek a felfelé mászást (amúgy nagyon jól ki van építve, lépcsők, korlátok, minden pontosan jelezve), másrészt mert szerintem sokkal szebb a víz mellett haladni mint a sziklák tetején a valljuk be, elég kopasz tájat nézni. Gondolom nyáron szép zöld minden, de most csak a pucér fák és kopasz sziklák látszanak.

Előrelátóan gumicsizmában indultunk :)

Ide másszunk fel!

Mi lesz már?!

Könnyű túra volt, egyedül a végén van egy komolyabb lépcsőzés amikor a víztározóhoz értünk - tehát csak a lépcső miatt nem érdemes a lenti utat választani mert a végén úgyis fel kell mászni- de akár lehetett volna úgy is, hogy egyik irányba így, vissza úgy. Odafelé 3 órán át baktattunk : meg kellett állni minden kavicsnál, barlangnál, gombánál, nyúlkakánál..., valamint rengeteg csipkebogyó volt és mivel itt már javában megcsípte a dér még enni is lehetett. Csenge szinte kóstolás nélkül kiköpte, Petrának viszont nem győztem pucolni. Ősszel pedig rengeteg szeder vagy vadmálna lehetett (termés híján nem tudom megkülönböztetni a bokrokat), de sajnos abból nekünk már nem maradt. 

Ti menjetek csak beljebb a sötét barlangba, én inkább itt megvárlak benneteket

Vagy öt percig potyautas volt, de aztán rájött hogy megint lát valami érdekeset odalent

Szóval lassacskán haladtunk előre (néha hátra), míg végül felértünk a tóhoz ahol rengetegen pecáztak, mi pedig letelepedtünk egy sziklára piknikezni. 

Még csak itt felmegyünk és már ott is vagyunk

Ennyit jöttünk és még mindig nem vagyunk fent??!

Végre!!

Ezért megérte felmászni

Visszafelé lehetett volna a változatosság kedvéért a fenti úton menni, de féltünk hogy ránk sötétedik (abból indultunk ki, hogy ha ide 3 óra akkor vissza is, vagy még több mert visszafele fáradtabbak lesznek a csajok) és nem mertünk lemenni az ismert útról.

Aztán megleptek minket, mert végig előttünk mentek nagy egyetértésben (néha túlságosan is, szedtük a lábunkat Zsoltival hogy legalább lássuk őket). Kivételes alkalom volt hogy egyáltalán nem veszekedtek, hanem végig beszélgettek (olyan kíváncsi lennék, hogy mit) még mondtam is Zsoltinak, hogy na látod, az ikrek jól elvannak együtt, elszórakoztatják egymást. 

Mi is kb. ennyit láttunk belőlük, loholtunk utánuk. Hogy hogy a fenébe bírtak olyan gyorsan menni...?

(Ez azért lényes, mert ez az amivel az őrületbe kergetnek az egy gyerekes szülők (akinek nem inge...) hogy mennyivel könnyebb nekem mert az én gyerekem legalább nem unatkozik egyedül. Valóban nem, van kit szekálni. Az autóban hogy átnyúlt a térfelére, a kajánál, hogy ő többet kapott a finomságból /vagy épp neki kevesebbet tettem abból a fúj, büdös akármiből, a másiknak hosszabb mesét olvastam, stb. Játszani pedig még véletlenül sem ugyanazt akarják, vagy legalábbis nem ugyanakkor. És ennek igen intenzíven hangot is adnak. Vagy nyomatékosítják egy csípéssel, a másikba rúgással (ami természetesen mindig véletlen és "csak odatettem a lábam a másik meg nekiment" - ahogy a pofonoknál is csak beleszalad az ember a másik tenyerébe, nem?) szóval ezt elég nehezen viselem. Úgyhogy ez a mostani valami különleges, megörökítendő alkalom volt. :)

Alig egy óráig tartott a visszaút, így bőven volt időnk még enni, macskázni, macskát etetni (a vörös macsek már ott várt minket az autónál), Pepe pedig úgy érezte, hogy nem gyalogolt eleget, így felmászott egy közeli sziklára...

Jó kis nap volt, a lányok 6-7 km-es útra már hitelesítve vannak, úgyhogy lassan keresgethetek más túralehetőséget is. A karácsonyi ünnepek utánra már ki is néztem az úticélt :-)