Strassburg november végén

Amíg Zsolt malacokat trancsírozott* (Nem hentesnek állt, csak állatokon gyakoroltak új laparoscopos technikákat, és mielőtt valaki felvisít, nem hagyományos disznótoros nyakbabökős módszerrel, hanem szépen intubált altatott malackákon. Bár tény, hogy a röfi szempontjából a végeredmény hasonló, mert ha nem is kolbászként végzi, de fel már nem ébred utána.) 

* ez a kép nem ott készült, de ott is valami hasonlót művelt :)

 Amúgy sok érdekes dolgot hallott , lehet, hogy majd írok róla, bár nem tudom hogy rajtunk kívül másokat érdekel-e...

Én pedig az egy hét alatt bebarangoltam Strassburg (franciások kedvéért Strasbourg) minden szegletét. Elég hideg volt, (3-5 fok), de legalább nem esett és a szél sem fújt, szóval kibírtam. Ráadásul javában folyt a készülődés a hagyományos karácsonyi vásárra, minden tele volt feldíszített árusokkal, az összes ház, bolt gyönyörű díszkivilágítással, felcicomázva, nem csoda ha pillanatok alatt eluralkodott rajtam is az ünnepi hangulat.

Nem nagy város, két nap több mint elég lenne rá, de én olyan extrákat is beiktattam mint hajókázás, őszi falevelek és termések gyűjtése a csajoknak vagy épp biciklit béreltem ás átkerekeztem a szomszédos német faluba. (Eredetileg úgy gondoltam hogy Kölnbe megyek át de a Zuram meggyőzött, hogy talán az kicsit messze van. Sebaj, majd legközelebb)

A legfőbb látnivaló a gótikus Notre-Dame Székesegyház, benne a híres csillagászati óra. A fából faragott figurák különböző időpontokban életre kelnek: a 12 apostol délben, a halál előtt az emberkék minden negyed órában, a napok nevével feliratozott kocsik pedig 24 óránként tesznek egy kört.

A kaszás egy combcsonttal üti az időt és 15 percenként egy alak (előbb egy gyerek, aztán egy felnőtt ifjú, egy idősebb harcos és végül egy aggastyán) vonul át előtte, ezzel szimbolizálva az életutat, az élet körforgását.

A város legromantikusabb része a Petit France negyed a maga kis sikátoraival, csatornáival és gerendás házaival. Ha csak egy pár órám lenne a városra ezt akkor sem hagynám ki. Mondjuk itt vacsoráznék, ahogy tettük többször is.

A franciák amúgy ismét nem lopták a szívünkbe magukat. Minden általunk többé-kevésbé ismert nyelven próbáltuk megértetni magunkat de itt vagy beszélsz franciául vagy rád sem hederítenek. Esetünkben ez utóbbi játszott. A legnagyobb kihívás a vacsora megszerzése volt. Mert míg a városban a térképemmel elboldogultam és az automatából villamosjegyet is sikerült szerezni (többnyire*) addig az éttermekben valahogy csak kommunikálni kellett a pincérek irányába hogy mégis mit hozzanak. Az étlapokon több helyen volt ugyan német és angol nyelvű leírás is (Igaz, ezeknek a fele mégis franciául  volt, gondolom a helyi specialitásoknak nem mindig van megfelelője az adott idegen nyelven). Így aztán mikor már harmadjára találomra böktem az étlapra és mindháromszor kolbászt, csülköt és párolt káposztát kaptam kezdett gyanús lenni a helyi gasztronómia -  nem volt rossz, csak nem túl változatos... (azért ettem végül jókat is)

A forralt borral pedig külön megszenvedtünk. Mint írtam elég hideg volt, főként esténként, az utcákat pedig sokszor belengte a finom fűszeres forralt bor illata. Ha az utcán vettük akkor nem volt gond, hiszen csak ráböktünk az üstre és nem volt sok variációs lehetőség, de ha beültünk valahová akkor már komoly Activity-be kezdtünk. Arra roppant nyelvérzékkel rájöttünk, hogy melyik felirat jelenti az áhított italt, de hogy a leírt 'vin chaud'** mégis mivé változik mire kiejtik azt nagyon nehezen sajátítottuk el. Mondhatni sosem
akarták érteni
 értették. Azért élvezzük mi a kihívásokat, esténként több helyen is próbálkoztunk és így legalább fel is melegedtünk közben :-)

* Egyszer csak papírpénzem volt és az automata csak aprót fogad el. Gondoltam állnak elegen a megállóban, valaki csak fel tud váltani egy 5 eurost. A középiskolás-egyetemista fiatalokkal kezdtem abban a hiszemben, hogy ők talán tudnak angolul, de nem sokra mentem velük mert vagy nem értették vagy nem volt aprójuk. Aztán érkezett egy idősebb nő, őt "támadtam le", így szó szerint. Elég gyanús kinézetem lehet ( talán be kellene jelentkeznem a kozmetikába némi generál javításra...?) ugyanis a pénz láttán elkezdte jól magához szorítani a kistáskáját majd gyorsan áthúzott a megálló másik végébe. Nem tudom hogy hangzott amit mondtam, talán "pénzt vagy életet"-nek tudnám elképzeli, a kiváltott reakció alapján... Vagy esetleg koldultam. Ki tudja? :) Aztán egy fiatal csaj végre rájött hogy mit akarok és adott aprót, pedig már eldöntöttem magamban hogy én bizony nem várok tovább és bliccelni fogok. Az ellenőrrel sem hiszem, hogy jobban megértenénk egymást, legfeljebb ha tud angolul kivételesen én tennék úgy mint aki csak az anyanyelvét beszéli... Aztán szerencsére ilyenre nem volt szükség.

** helyi dialektusban egy cipőt kérnek, azaz kb. úgy mondták, mintha angolul azt akarnám mondani, hogy  "one shoe" . Aztán mikor itt mesélte Zsolti az egyik kolléganőjének aki anyanyelvi szinten beszél franciául, ő sem értette. Kiderült, hogy itt spec. elzászi nyelvjárást beszélnek. Nekünk mondjuk mindegy volt...