2015. augusztus 29., szombat

Oxford , a Christ Church (Harry Potter rajongók előnyben)


Oxford a legrégebbi egyetemmel rendelkező város Angliában, így természetes volt, hogy mi is kíváncsiak voltunk az egyetemi campusra. Ezen kívül olyan terveink voltak mint könyvesboltba menni, jót enni egy pubban és hasonló gyarlóságok :-)

Oxford nevét a városka folyójáról kapta, illeve arról a gázlóról ahol áthajtották az ökröket. Az ökör angolul 'ox', a gázló meg régiesen 'forth' . Ebből meg már nem kunszt összerakni. :-)

Térkép nélkül, csak az orrunk után indultunk útnak. Harmonikus, régies városka, viktoriánus házakkal, sok templommal és college épülettel, és itt is olyan piros double decker buszok járnak mint Londonban. 



Itt tudtam meg, hogy a "híres Oxfordi egyetem" nem egy konkrét egyetemi épület, hanem több különálló kollégium, bentlakásos iskolaként funkcionál. Nem jellemző az óriási 'nagyelőadó', hanem kisebb csoportokban tanulnak a diákok, sokszor egy-egy felsőbb éves vezetésével. A kollégiumokba a képességek és tanulmányi eredmények alapján lehet bekerülni, és nagy rivalizálás folyik köztük. Már értem a 4 házat és a Teszlek süveget a Harry Potterből :-)
A tandíj EU tagországok diákjainak 9000 angol font/év. Persze ehhez jönnek még egyéb díjak, tekintve hogy bentlakásos iskola, szállás, ellátás, könyvek, stb. Csak ha valakit éppen érdekel :-)

Először a Christ Church College-be botlottunk bele (állítólag nem helyes így hívni, ez csak a "Christ Church", vagy "The House" . 


A világon az egyetlen egyetemi épület ami katedrális is egyben (amúgy Anglia legkisebb katedrálisa). Itt találhatók Oxford védőszentje, Szt. Frideswide relikviái. Maga a katedrális a 12-13. században épült, jóval azelőtt, hogy egyetemi campus-szá alakították volna.

Christ Church

üde zöld park veszi körül

főbejárat



Magát a kollégiumot 1525-ben alapították, eredeti nevén Cardinal College. Alapítója Thomas Wolsey volt, de VIII. Henrik 1532-ben átépíttette és a saját nevére neveztette át, aztán 1546-ban kapta a mai napig megőrzött Christ Church nevet - azután hogy Henrik elvált a római egyháztól és megalapította a saját anglikán egyházát. 



I. Károly a 17. században nem nagyon értékelte a művészeteket, a polgárháború alatt itt szállásolta el a seregét akik a katedrálisban tartották a szénát az állataik számára... 

Legnagyobb tornya a "Tom Tower", amelyben a harang, ami a "Great Tom" névre hallgat, minden este 9-kor 101-et üt, az első 101 hallgató emlékére. Terveit a volt oxfordi diák, Sir Christopher Wren készítette (aki mellesleg fél Londont tervezte újra az 1666-os tűzvész után).


Tom Tower a haranggal






A Christ Church 13 miniszterelnököt adott Angliának, többet, mint az Oxfordi vagy Cambridge-i egyetem bármelyik másik college-a.

Híres diákjai közt említhetjük Lewis Caroll-t (eredeti nevén Charles Dodgson), aki az Aliz Csodaországban történeteit írta (mellesleg matematikus  volt :-) ) A történetet egy kolléga ott élő gyerekeinek kezdte mesélni, akik sokat unatkoztak egyedüli gyerekekként a kollégiumban. Valóban Aliznak hívták az egyik kislányt és a nyúl is valahol itt találta meg a bejáratot abba a bizonyos másik, különleges világba. Amúgy az összes szereplő a korabeli híres emberek portréja volt, akkoriban valamennyit könnyedén felismerték az olvasók. Azt azért kevesen tudják, hogy az író nem véletlenül töltött oly sok időt Aliz társaságában - sajnos ugyanis állítólag pedofil volt :-(

És bár nem itt tanult, de az 1930-as években meghívott előadóként több előadást is tartott itt Albert Einstein. A táblát, amire krétával írta számításait, az egyik diák "kimenekítette" a teremből és ma a helyi múzeumban láthatjuk kiállítva.


Egy angol nénike megállított minket amint nézelődtünk és elmondta, hogy ha ezen az ajtón kimegyünk, akkor abba a parkrészbe jutunk ahol Csodaország bejárata van. Hmmm :-)

A katedrális




A Great Hall- másolata szerepelt a Harry Potter-ben mint a Hogwarts ebédlője. (Az eredetiben nem engedélyezték a forgatást) 
Rettenetes tömeg volt, normális fényképet nem is tudtam készíteni, gyakorlatilag folyamatosan haladni kellett, de a személyes benyomásom az, hogy a filmvásznon mindig minden nagyobbnak tűnik...
(Bár szerintem tényleg nagyobb volt, ott ha jól emlékszem 4 sor asztal volt egymás mellett a négy háznak, nem?)

Great Hall








Az ebédlőt a mai napig használják az oxfordi diákok, a falakon levő festmények közül pedig egy tényleg olyan, hogy bármelyik irányól is nézzük, úgy tűnik, mintha mindig minket nézne... Lehet, hogy ez mégis egy varázslóiskola?



Egyébként a University of Chicago és a Cornell University étkezője ennek pontos mása, a belső udvart pedig az írországi Galway egyeteme koppintotta le...

A Great Hall-hoz vezető 16. századi lépcsőn üdvözölte McGonagall professzor az elsőéves Harry-éket mikor megérkeznek az új iskolájukba, és az itteni belső lépcsők ihlették a Hogwarts mozgó lépcsőházát is. 





Az udvaron sétálgatva láttuk az egyik falon ezt a (szerintem) napórát. Hogy mi célt szolgál azt nem tudom, merthogy az esős, felhős Angliában aki ez alapján próbálna odaérni előadásra ...



a 13. századi Carfax tower


University church

Sajnos hétfő lévén az Ashmolen múzeum zárva volt, de gond nélkül eltöltöttük a napot vásárolgatva és angol steak-et eszegetve, szidrát iszogatva is :-) Persze Oxford ennél többet tud, de hagytunk látnivalókat legközelebbre is :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése