Edd meg amit főztél, avagy a külföldi munkavállalás buktatói

A munkámról eddig nem sokat írtam (elméletben készül a poszt, majd egyszer...), a mostani írás bevezetőjeként elég azt tudni, hogy háziorvosi rendelőkben dolgozom. Ha nappal akkor rendelek, ha este akkor ügyelek. Nem tartozom egy rendelőhöz sem fixen hanem helyettesítek, ott ahol valaki szabira megy, megbetegszik, vagy csak nincs kedve ügyelni. Egy erre szakosodott munkaközvetítő céggel állok kapcsolatban, ők hívnak ha szükség van rám valahol. 

Nos, egy péntek délután épp az autóban ültem, mikor csöngött a telefonom. Hogy hú de sürgős meg minden, légyszilégyszi, hétfőn kellene valakit helyettesíteni X településen. Sorolta a tudnivalókat: délelőtt rendelés, azon kívül csak készenlétes ügyelet (Ez azt jelenti, hogy nem kell a rendelőben lennem,  aludhatok a lakásban, csak telefonvégen kell lennem készenlétben állnom ha esetleg hívnak.) Tudom, hol van X? Persze, már voltam ott. Tényleg? Tök jó! Épp ráértem, lepacsiztuk, az ügynök örült, mint majom a fa...ának, nem is értettem, mire fel ez a nagy hálálkodás. Egy percen belül újra csörög a mobil, a doki hív akit helyettesítenem kell. Nem győz hálálkodni, hogy így az utolsó pillanatban meg minden. Az írek már csak ilyen hálálkodósak, gondoltam... bár az akcentusból közben kiderült, hogy egyébként horvát a fickó. Mindegy is. Igyekeztem rövidre fogni a beszélgetést, mert közben megérkeztem és dolgom lett volna, így kértem, hogy a részleteket küldje el e-mailben, én most erre a bájcsevejre nem voltam vevő. Elköszöntünk, a bye előtt még hozzátette, hogy a jegyet is küldi ma este. 

Jegyet?? Egy pillanatig furán néztem, de gondoltam biztos csak félrehallottam, és ezzel elintézettnek tekintettem a dolgot. Felvettem a színházban az esti műsorra megrendelt jegyeket, mentem a gyerekekért az iskolába, bevásároltunk... szóval kb. estig meg sem nyitottam az e-mailt. 

Akkor aztán igencsak meglepődtem: Minden stimmelt, ahogy megbeszéltük, csak az X település tulajdonképpen Y. 

Kb. mint Pécs vagy Bécs... 

Távolságban is... 

A jegyet sem hallottam félre, az bizony egy repülőjegy. Hétfőre. Merthogy ez egy sziget!!
Egy sziget, Galway-jel szemben, Írország nyugati partjainál, az Atlanti-óciánon. Mi van?? 

Az ír településneveket én nem tudom kiejteni, így nekem ha kicsit is hasonlít, akkor már egy kutya. Pláne, ha az ember nem is sejti, hogy van valami turpisság a dologban..., nyilván mindenki arra asszociál amit ismer, én erről a szigetről korábban nem is hallottam. Azóta megtanultam,hehe...

Nem tudtam, hogy most sírjak, vagy röhögjek. A kérdést a férjem döntötte el, aki bizony röhögött. Sőt, poénkodott. Hogy szépen vagyunk, nélküle megyek nyaralni. Hogy úgy felvitte Isten a  dógom, hogy repülővel járok dolgozni (mondjuk ez tetszett, ezen röhögtem). 

Mivel tényleg cikinek éreztem ennyi hálákodás után visszahívni, hogy, bocs, mégse (pláne, hogy mind a ketten rákérdeztek, hogy tudom-e hol van ez a hely) úgy döntöttem, hogy nézzük a dolgok pozitív oldalát: utazni szeretek, mindig is azt mondtam, hogy a világ végére is elmennék (ez pedig már közelíti azt, az Isten háta mögött fogalmát meg szó szerint ki is meríti), ráadásul ez egy olyan kirándulás, amit még fizetnek is (pontosabban nemhogy ingyen szállás, benzinpénz és repjegy, de még fizetés is), hát uccu neki, üsse kavics, legalább próbáljam meg élvezni. 

Ha én ezt a blogban elmesélem.... 

Hétfőn röpke 4 óra kocsikázás és már a reptéren is voltam. 

(Időközben azért csavartak egyet a dolgon, hogy még izgalmasabb legyen a történet. A doki hívott, hogy áttettek a korábbi járatra, ugyan egy órával előbb oda tudnék-e érni. Persze, repülök. Még szerencse, hogy bő ráhagyással indultam, mert az eltévedési mutatóm egyébként az egeket veri, úgyhogy biztos ami biztos. Odaérek a reptérre, adom a jegyet, a csomagjaimat elkapják mire észbe kapnék. Pedig benne a laptop, fél literes üdítő - mondjuk láthatóan a kutyát nem érdekli. Méghogy 100 ml-s flakonok átlátszó zacsiban...) 

A gépem egy pici propelleres repülőgép, kb 6-8 ember fér el rajta. Sajna egy család egy kisgyerekkel is velem utazott, így már nem mondhatom, hogy privát jettel repültem :-(. Az út maga még 10 perc sem volt. Megérkezésemkor kaptam egy kocsikulcsot meg egy lakáskulcsot (2 szobás nappali-konyhás apartman, nem rossz, legközelebb családdal jövünk 😛), meg egy szolgálati mobil.

A sziget egyébként az Aran Islands szigetcsoport legkisebbike, a sziget lakossága kb. 250-300 fő. Ennek mindnek én voltam a háziorvosa egy napra :-)) Illetve volt még kb. ennyi ember a mellette levő szigeten, de oda csak telefonos segítséget kellett adnom ha az ott levő ügyeletes ápolónő nem boldogul. Királyság!
Mivel aznapra más dolgom nem is akadt, rendelés csak másnap reggel, elindultam a sziget felfedezésére. De ez már a következő poszt története :-)