Bújócska az Olymposon

Az Olympos központi szerepet kapott Pepe kedvenc könyveiben amik ezt a nyaralást ihlették, úgyhogy mindenképpen látni akarta az istenek lakhelyét. Féltem, hogy túlzott elvárásai lesznek és csalódni fog, de végig fülig érő szájjal rohangált, úgyhogy feleslegesen aggódtam. 

Görögország első nemzeti parkját ezen a helyen hozták létre. A hegyre több túraút is vezet, a neten talált leírások alapján akik végig akarják mászni az egész utat, fel a csúcsig, azoknak két napot érdemes szánni a feladatra (edzett, gyakorlott túrázóknak egy keményebb egy napba is belefér, értelemszerűen ez nekünk nem ingünk, nem vettük magunkra...). A gerincen több menedékház is található, ezekbe érdemes előre helyet foglalni. Állatokat nem lehet bevinni, úgyhogy a kutyások sátrakkal érkezzenek. (Ezen a weboldalon elég jó leírást található, akik kacérkodnak a gondolattal, hogy meghódítják a csúcsot, azoknak érdemes elolvasni)

A hegy legmagasabb pontja a Myticas csúcs, 2918 m. 

Menedékházak, infók. 

Mivel én már túlkoros túl elkényelmesedett vagyok a tömegszállásokhoz és nem vágyom tíz másik ember társaságára az éjszaka folyamán, ez a verzió nálunk fel sem merült. A tervek szerint pár órát mászkálunk a hegyen, aztán még aznap le akartunk menni a tengerpartra a szállásunkhoz. 

A hegyre fel az egyik étteremnél megálltunk érdeklődni, és ott mindjárt javasoltak is egy rövidebb útvonalat ami onnan indult. Illetve rövidebbnek volt tervezve, hogy utána felfele egy másik túraútvonalon is szétnézzünk kicsit. Petra nem bírt a túlcsorduló energiájával és fel-alá szaladgálva közlekedett. Egy ideig láttuk ahogy mindig visszafutott hozzánk, aztán egyszer csak eltűnt a szemünk elől. Azt hittük, csak rossz felé kanyarodott egy útelágazásnál ... ebből több mint egy órás "bújócska" lett: valóban rossz útra tért, csak mivel ő futva ment mi meg csak gyalogoltunk, sokkal gyorsabban haladt mint mi feltételeztük. Aztán mikor már komolyabban kerestük akkor Zsolti is futó üzemmódra kapcsolt (még jó, hogy rendszeresen szokott futni és bírja). Csengét leültettük az útkereszteződésben, mi meg ketten kétfelé... Aztán végül Pepe talált ránk és nem mi rá: azt mondta addig ment míg egy kocsiúthoz nem ért, ott lett neki gyanús, hogy ez már nem az az útvonal, így visszafordult. Én azt hittem, hogy már biztos kisírta a szemét is szegény, de még csak meg se szeppent. Emlékszem, én olyan 9-10 éves lehettem, mikor a Magas Tátrában tűntem el a barátnőmmel - a szülők akkor is sokkal jobban izgultak mint mi... A történelem ismétli önmagát :-) 

első megálló

kilátás a tengerpartra

Minden jó, ha jó a vége, bár így a következő útvonalra jóval kevesebb időnk és energiánk maradt. Itt nem sikerült annyira felmenni mint eredetileg terveztük, mert még jó 2 órás kocsiút volt előttünk aznapra. A csajok azt mondták, jöjjünk vissza legközelebb. Felőlem lehet róla szó... :-)

A legfelső parkoló a sárgával jelzett helyen (Prionia). Innen már csak gyalog lehet tovább haladni.
Itt forrásvíz, wc, étterem is található.