Brazília, összefoglaló

Visszatértünk (meg már újra úton is vagyunk, he he)
  -  folytatjuk, ahol abbahagytuk...

Brazília gyönyörű ország csodálatos természeti kincsekkel, gazdag állatvilággal, finom ételekkel - bár a rossz közbiztonság miatti félelem erősen rányomta a bélyegét az utunkra.

A tipikus turistacélpontok nagyjából biztonságosak, de mi néha azért szeretünk letérni a kitaposott ösvényekről, és erre itt nem volt lehetőségünk - illetve merszünk. Ez leginkább Riora igaz, vagyis ott fokozottan érvényes. Nem jó érzés félni a nyaraláskor és nem szeretek a hátam mögé pislogni ha előveszem a telefonomat vagy a fényképezőmet. Nem a zsebtolvajok izgatnak, itt viszont a fegyveres rablás mindennapos, és komolyan kell venni, ha azt mondják, hogy pénzt vagy életet. Elveszik mindkettőt. Általános szabály, hogy ne legyen az embernél olyasmi amit sajnálna ha ellopnának tőle. Én személy szerint kevésbé sajnálom a pénztárcámat mit a telefonomat vagy a fényképezőmet, az előbbi tele van olyan fontos dolgokkal, mint a naptáram, jegyzetfüzetem, fényképek... az utóbbi pedig a nyaralás emlékeivel... akkor inkább a pénzem, az könnyebben pótolható. Viszont nem hiszem, hogy ez megbeszélés tárgyát képezné egy rablás esetében, valószínűleg mindent vinnének amit találnának.

Az út állomásai:

Campinas:

Iguazu vízesés:

Pantanal:

Rio de Janeiro:

Mivel a konferencia Campinas városában került megrendezésre, itt kezdtük a brazil körutat.  Nem egy kis porfészekről van szó, a brazil Szilikon-völgyként is szokás emlegetni, több mint egy millió lakosa, több egyeteme, kutatási centruma, jelentős ipara van, de turisztikai szempontból sajnos egyenlő a nullával. Az azért sokat elmond, hogy a Lonely Planet, a kedvenc útikönyv sorozatom említést sem tesz róla. 

Első körben ez engem nem tart vissza a nézelődéstől, az viszont, hogy a helyi lakosok is óva intettek a szabadon császkálástól, már sokkal inkább.

Első nap még viszonylag bátrak voltunk, taxival bementünk a városközpontba, onnan pedig gyalog sétálva megnéztük ami elénk került.

Próbáltunk óvatosak lenni: még a karikagyűrűmet is itthon hagytam: semmi ékszer, még bizsu sem, semmi feltűnő, márkás ruha, táska (mondjuk olyanom nincs is...). Útlevél, bankkártya a szálloda széfjébe zárva. A pénz több zsebbe elosztva (volt nadrág alá rejtett hasitasim, de azt végül nem használtuk, viszont volt egy pénztárca némi készpénzzel, kifejezetten a rablónak, ha le akarná nyúlni, a többi pénzt meg szétosztottuk, eleinte melltartóba, zokniba dugdostuk, aztán később azért lazítottunk ezen. Fényképező a hátizsákban (hátizsák inkább hasizsák, előre akasztva), csak annyi időre vettem elő amíg kattintottam kettőt, aztán gyorsan vissza. És mindig körülnézni, ki áll a közelben, megbeszéltük, hogy ha valaki megszólít, akkor a másik mindig a környezetet figyeli és nem azt aki épp valamivel eltereli a figyelmünket... Bevallom ez baromi fárasztó, és egy idő után lankadt is a figyelmünk.

Bekukkantottunk egy templomba, találtunk egy nagy parkot, ott pedig sokáig sétálgattunk. Visszafele eleinte gyalog indultunk a szállodához, és bár nem volt semmi különös vagy gyanús dolog út közben, az azért feltűnt, hogy a viszonylag tehetősebb negyedekben két-három méter magas kerítésekkel és kerítésbe vezetett elektromos árammal védekeznek a nem kívánatos vendégek ellen - gondolom nem csak vicces kedvükben vannak a lakástulajdonosok, hanem ez sajnos elengedhetetlen errefelé...

olyan vékony a vezeték, hogy nem nagyon látszik a képen,
 de kiemeltem... itt bizony nem egyszerű átmászni...

nem mertem fotózni, csak titokban kattintottam egyet
Nagyfeszültség - egy átlagos lakóház kerítésén 

Aztán mikor vacsoránál meséltük a brazil kollégáknak az élményeket, mindannyian kb. azt mondták, hogy nem vagyunk normálisak. És belefogtak mesélni, kit hányszor raboltak ki, fenyegettek meg fegyverrel, akik éjszakai ügyeletet is csinálnak, golyóálló kocsival közlekednek... a sötétedés még véletlenül se érjen az utcán, piros lámpánál éjszaka eszünkbe se jusson megállni, ha pedig csak egy utcával is előbb fordulunk le mint kellene könnyen no go zónában találhatjuk magunkat, ahova még a rendőr sem megy ki.... ja, rendőr: ha egy rendőri karjelzés csak nyomokban tartalmaz megállásra utaló jelet akkor azonnal megállunk, különben simán kapunk egy golyót a hátsónkba... úgyhogy ezzel elvették a kedvem a további felfedezésektől.

Általában ha Zsolti konferenciázik én fényképezővel a nyakamban pakolom a lábamba a kilométereket, így nagyon szokatlan volt a szállodába bezárva lenni napokig. Nem panaszkodom, mert volt uszoda, szauna, konditerem, meg persze volt nálam könyv, hímzés, szóval el tudom én foglalni magam, csak ezért nem kell Brazíliáig utazni...

Időjárás: itt június elején van a "tél", vagyis a száraz évszak kezdete. Az első héten kb. 18-20 fok volt, de akkor voltunk délebbre, azaz távolabb az egyenlítőtől, a Pantanalban és Rioban 30 fok fölötti hőmérséklet volt, igazi kellemes nyári meleg, de még nem az az elviselhetetlen forróság, ami januárban fogadná a turistákat. 

Ételek: Mivel féltünk kimenni a turistaövezetből, általában a szállodákban vagy a közelben levő éttermekben ettünk, ott pedig leginkább svédasztalos mindenféle van kitéve, ami egy idő után mindenhol ugyanaz és kicsit unalmas. A reggeli a szokásos kontinentális, talán a görögdinnyelé meg a zöldséges smoothy az ami a megszokottól eltérő volt.

Rizs és bab. Mindenhez.

Ebédnél többféle hal és hús, finoman elkészítve, köretnek pedig elmaradhatatlan a rizs és a bab, és gyakran találkoztunk maniókával, sült banánnal, édes krumplival is. Gyümölcsökből főként görög- és sárgadinnye, ananász (fehér húsa volt, nem olyan sárga mint amit itt lehet kapni), papaya és mangó volt kitéve. Többször ettünk amolyan "all you can eat" típusú helyen, én az argentinoktól ismertem ezt a kardon sütött húst amit körbehoznak és vágnak egy szeletet vagy lehúznak egy darabot annak aki kér belőle. Nagyon finom, de rengeteg hús... ráadásul alapból mi nem vagyunk nagy húsevők, de mivel külföldön igyekszünk mindent megkóstolni, most is pár kilo plusszal tértünk haza.

A kávén meglepődtünk: Brazília a kávé hazája, de a helyiek szerint a jó kávé exportra megy, helyben semmi különöset nem árulnak, legalábbis mi nem találkoztunk vele, a cukrászdák, éttermek étlapján, ahol mi ettünk, a szokásos latte, capuchino, espresso, hosszú kávé, ír kávé... de semmi brazil fajtamegjelöléssel vagy utalással arra, hogy helyi specialitásból készülne.

Nyelv: portugálul beszélnek. pont. A nagy szállodákban sem beszél mindenki angolul, egyedül Rioban fordult elő, hogy tényleg még a hordár srác is egész jól beszélt, a campinasi konferenciaközpont-szállodakomplexumban például szinte senki. Volt, hogy a spanyollal boldogultunk, de azzal sem mindig. Ha le van írva valami azt nagyon jól megértettük, de a kiejtés teljesen más... kb mintha a katalánt és az olaszt keverném össze.  

Pénz:

Pénzük a brazil real (R$), A nagy inflációt követő gazdasági stabilizációs terv részeként 1994-ben került forgalomba, akkor az US$-ral volt egyenértékű, mára azért inflálódott, kb 4 Real egy US$.
A legtöbb helyen lehet kártyával fizetni, de azért jó, ha van nálunk némi készpénz is.

A konnektorokban a magyarországi csatlakozók mindenhol használhatók voltak.

Betegségek: az állami kórház a helyi dokik szerint is eléggé siralmas, a magánkórház meg drága. Senki ne induljon el jó utasbiztosítás nélkül. Szerencsére nekünk nem volt szükségünk rá, de azért ez az amin nem szabad spórolni. Malária elleni kezelés csak bizonyos területeken, főként az Amazonas vidékén szükséges, mi olyan helyen nem jártunk. Az Iguazu vízesés környékére viszont nagyon ajánlott a sárgaláz elleni védőoltás, és úgy általában, legyen az ember fia beoltva hepatitis A, B, tetanusz, tífusz ellen. Palackozott vizet ittunk, de fogmosásra tökéletes volt a szállodai csapvíz, nem lett tőle semmi bajunk, még a Pantanal eldugottabb szállásain sem. A jeget nyugodtan benne lehet hagyni az italokban, nem vacakolnak vele, hogy a helyi csapvízből készítgessék, nagy zacskókban vásárolják a jégkockagyárból, semmi gondunk nem volt ettől sem.

Orvosi szempontból érdekes volt - szerencsére csak elméletben - találkozni a trópusi betegségekkel.  Anno mikor tanultuk ezeket az egyetemen, inkább csak említés szintjén foglalkoztunk vele, meg rettegtünk, hogy nehogy ezeket a tételeket húzzuk ki, olyan távolinak tűnt az egész, "én olyat úgyse fogok látni" alapon...

A parkokban bármennyire csábító, nem szabad a fűre ülve piknikezni vagy csak úgy kifeküdni és élvezni a napsütést, mert a délebbi részeken a kullancsok Sziklás hegységi lázat terjesztenek. A Pantanal viszont meglepő módon biztonságos, az ottani szúnyogok, kullancsok csak csípnek, de nem terjesztenek betegségeket (A Pantanal vize túl savas, magas a tannin tartalma, nem kedvez a betegséget terjesztő szúnyogfajta szaporodásának)
A városokban sokkal nagyobb a veszély, főként az esős évszakban. Itt vannak azok a szúnyogok amik a chikungunya-lázat, dengue-t, zika-t terjesztik. Eleinte a broméliákat "hibáztatták", hiszen ezeknek a növényeknek a leveleiben sok a pangó esővíz, ami ideális lehet a szúnyogok szaporodása szempontjából, így elég sokat kiirtottak, száműztek a városi környezetből. Később azonban bebizonyosodott, hogy a szúnyogok valamiért jobban kedvelik az emberek által lakott környezetet, a városi szemetet, a virágtartó tálkákban pangó vizet és itt szaporodnak leginkább. Felvilágosítással próbálnak küzdeni ellene, sajnos nem mindenki foglalkozik vele, még azután sem, hogy ő maga is megbetegedett.

Ettől függetlenül én mégis inkább a rablótámadásoktól féltem... tőlük nem véd meg a napkrém és a szúnyogriasztó...

Így visszatérve azt mondom, lehet, hogy akkor sem történt volna semmi különös, ha kicsit bátrabban mászkálunk össze-vissza. Személyesen nem tapasztaltunk semmi gyanúsat, de ki tudja, hogy pont az elővigyázatosság miatt, vagy tényleg nem annyira vészes a helyzet. Az biztos, hogy ha tehetem, még visszatérek: továbbra is inkább a természet érdekel, szívesen mennék egy hosszabb Pantanal túrára jaguárlesre, és az Amazonas vidéke most teljesen kimaradt, úgyhogy azt feltétlenül pótolni kell, Brazília még közel sincs kipipálva. :-)


Ennyit elöljáróban - ahogy időm engedi, részletesebb beszámoló, és sok-sok kép is következik.