Iguazu-vízesés, Argentína

Az Iguazu-vízesés Argentína és Brazília határán, az Iguazu folyón található, kb, 270 vízesésből álló , majdnem 3 km hosszan elterülő zuhatag. A Világ Hét Természeti Csodája egyike. A Niagarát még nem láttam (ami késik nem múlik :-) ) de állítólag ez annál is lenyűgözőbb. Nevét az egykor itt élő guarani indiánoktól kapta, nem túl sokat vacakolva vele egyszerűen "Nagy Víz"-nek nevezték el.

A legenda szerint Mboi isten beleszeretett egy lányba, de ő nem akart az isten felesége lenni, ezért csónakon próbált elmenekülni földi szerelmével. Erre persze Mboi nagy haragra gerjedt és sziklákat vágott földhöz a folyó mentén: így alakultak ki a nagy szintkülönbségek és ezáltal a zuhatagok. A szerelmespárt elnyelték a hullámok, azonban mi emberek azóta csodálhatjuk ezt a természeti csodát.

A vízesést mindkét országban nemzeti park övezi (1934-ben alapították a szubtrópusi őserdő megőrzése érdekében, UNESCO világörökségi helyszín) és mindkét oldal látogatását nagyon ajánlották. Nem szoktuk túlszervezni az útjainkat, persze nagy vonalakban megvan, hogy mit akarunk csinálni (mindig van a, b...z tervem is :-)), de elég rugalmasak vagyunk ilyen tekintetben. Itt is csak azt tudtuk, hogy egy napunk van az argentin és egy a brazil oldalra, de hogy melyik-melyik, azt érkezéskor döntöttük el.

A szálloda recepciója mellett "véletlenül" ott volt egy túrákat szervező cég irodája, és kiderült, hogy pont másnapra van egy spanyol nyelvű csoportjuk. Így lett, hogy az argentin oldalon kezdtük a látogatást. A taxi+belépő kombó drágábban jött volna ki kettőnkre, ráadásul akkor magunknak kellett volna intézni a vízumot a határon, ami ki tudja mennyi idő, addig is ketyeg a taxióra. A busz mint tömegközlekedés ugyan olcsóbb, de nem akartunk vacakolni vele, és az is időveszteség, mert a határon le kell szállni, elintézni a vízumot, aztán megvárni a következő buszt és azzal tudtunk volna tovább menni. Ráadásul visszafele is figyelni kell a buszjáratokat, nehogy lemaradjunk az utolsóról... Szóval kényelmi szempontok miatt a csoportot választottuk és nem bántuk meg. Az idegenvezetők nyilván ismerik a járást, pillanatok alatt megvolt az egész társaságnak a pecsét az útlevélbe, ráadásul még egy plusz állomást is beiktattunk a három ország (Argentína, Brazília és Paraguay) határán levő emlékműhöz.

Irány Argentína!

Erre az oldalra egy egész napot kell szánni, több útvonalat is végig lehet járni a vízesés mellett és hajókázni is érdemes, pláne ha meleg van és még jól is esik egy nagy adag hideg zuhany :-) Nekünk annyira nem volt szerencsénk, kb. 18-20 fok volt aznap (de legalább nem esett) - mondjuk ez nem tartott vissza minket a csónakázástól. :-)

Az argentin Iguazu nemzeti park honlapján minden fontos info fent van. Jegyet csak a helyszínen lehet venni (a brazil realt nem fogadják el, ide argentin pesot kell váltani, de kártyával is lehet fizetni) az útlevelet be kell mutatni. (Más árak vonatkoznak helyiekre, a Mercosur országaira (ez a dél-amerikai unio) és persze a legdrágább a harmadik, "minden egyéb" kategória, ahova mi is tartozunk.)

a park térképe, különböző sétautakkal
A legfelsőhöz kisvonattal mentünk fel, aztán visszafele leszálltunk a középső úthoz

Állandó vita a brazilok és argentinok között, hogy melyik oldala szebb a vízesésnek. Egyébként ezt mindenki megkérdezte tőlünk is, és egyáltalán nem voltak elégedettek a válaszommal, ők ugyanis határozott állásfoglalást vártak - természetesen ki-ki a saját országa javára. Én pedig azt mondom, hogy ez ugyanaz a vízesés, csak más-más arcát mutatja a két oldalon, és mindkettő lenyűgöző!

A brazil oldal kisebb: rövidebb szakaszon, távolabbról látunk rá a nagy vízre, viszont így panorámaképet kapunk, messzebbről, egyben gyönyörködhetünk a látványban.

Az argentin oldalon viszont fent, a magasból, testközelből csodálhatjuk meg a vízesést, hihetetlen milyen robajjal dübörög a víz mellettünk, ahogy zuhan le a 60-80 méteres mélységbe. A vízpára miatt távolabbra szinte alig látni, még napos időben is minden mintha egy felhőben úszna.

Nagyon jól ki van építve a park, a legtöbb része kerekesszékkel is megközelíthető.

a bejárattól vonat indul a felső kilátóhoz, az Ördög Torkához.

A legismertebb látványosság az Ördög Torka (Garganta del Diablo)

A világ legnagyobb vízesései között van: bár vannak szélesebb és magasabb vízesések is, szerintem ez az egyik leglátványosabb. 80 méter magasról előttünk zuhan a víz a mélybe (az ismertebb Niagara 51 m, a Victoria vízesés pedig ugyan 108 m magas de feleennyi hosszan terül el). A zuhatagtól néhány méterre építették a kilátóteraszt, úgyhogy nem hülyeség esőkabátot csomagolni, mert széliránytól függően már itt fent is kapunk egy jókora adag permetet.

kiépített függőjárdán, a folyó fölött, szigetek közt sétálva lehet eljutni az Ördög Torkáig

nagy kócsag

Az Ördög torka - tényleg mindent elnyel
"Ki itt belépsz, hagy fel minden reménnyel...."

itt azért még nem áztunk el

A képek nem igazán adják vissza mindazt az élményt, amit ott átél az ember, talán ez a BBC video szemléletesebb:

Biztos feltűnt hogy milyen koszos, sötét a víz színe... nos nem volt ez mindig így, de az őserdők kivágásával eltűnt az a növényzet, amelynek gyökerei fogták a talajt... sajnos a mostani elnök sem arról híres, hogy vigyázna a természetre. :-( És szinte az is hiábavaló, hogy néhány milliárdos megvesz több hektár őserdőt... amennyiben nem őrzi komolyabb fegyveres őrökkel, mire legközelebb arra jár már csak hűlt helyét találja - itt nem igazán érdekel senkit a tulajdoni lap...
A koszos víz pedig nem csak esztétikai probléma: a halak nem találják meg a párjukat, a ragadozó madarak nem látják a halakat a vízben így nem tudnak táplálkozni.... olyan ez mint a dominó. Meg kellene végre érteni, hogy ha egy borul, mind borul, és egy idő után nincs aki megállítsa :-(

De folytassuk ahol abbahagytam...
A felső körről vonattal visszacsühögtünk a középső túraútvonalhoz, ahol más szögből láthatjuk a vízesésfüggönyöket.

fentről látszik a legalsó út (és a legvizesebb is)

Út közben néhány állattal is találkoztunk:

kékvarjú

koati, avagy ormányos medve

Nagy családban élnek és kajáért kuncsorognak.
Vigyázni kell velük, haraphatnak!
(bár ez láthatólag mindenféle figyelmeztetés ellenére nem mindenkit izgatott...)

így barátságosak, de mi nem nyúltunk hozzájuk

csuklyás majom

tigrisszárnyú lepke

Ezek után mi a busszal mentünk tovább, mert befizettük a csónakázásra, a csapat másik fele pedig lesétált a lenti útvonalra, ami már szinte a vízesések alján halad.

A csónaknál kaptunk nagy vízhatlan zsákokat amibe betehettük a cipőket, ruhát, akármit, és időben szóltak, amikor már a fényképezőt is célszerű volt elrejteni.

egészen oda bementünk mi is

Azért így utólag elárulom, a vízhatlan zsák jó volt, de az esőkabát cart se ért, bugyiig áztunk. Úgyhogy aki kényes ilyesmire, váltóruhával érkezzen. Nekünk ilyesmi nem volt, de azért túléltük. Nyáron még jól is esett volna, most azért fáztunk a szélben egy kicsit.

Végezetül még néhány fotó ami eddig kimaradt: