2019. november 1., péntek

A Siklósi vár és környéke


A Villányi-hegység déli lábánál találhatjuk a Siklósi várat, ami a Tenkes kapitányából lehet sokak számára ismerős.  

A vár elődje a középkorban épült, a környék egyik jelképe, kiváló állapotban maradt fenn az évszázadok alatt. Az utóbbi időben is sokat csinosítgatták, érdemes egyszer ellátogatni ide. 

Nekünk szerencsénk volt, mert épp a nyári siklósi várnapok alatt érkeztünk, így rengeteg program és egy szuper idegenvezetés várt minket. 




A belső termekben különböző korokat bemutató kiállítások, a Tenkes kapitányának állított emlékek, lent pedig a várbörtön fogadott.

a kapu, amin Zenthe Ferenc kilovagolt

gótikus várkápolna
A vár utolsó tulajdonosa gróf Benyovszky Móric (a világutazó és madagaszkári király Benyovszkynak a leszármazottja) , akit a kápolnában helyeztek örök nyugalomra. Unokája pedig nemrég nősült, itt, az egykori családi birtokon, a kápolnában mondta ki a boldogító igent. Érdekes lehet úgy sétálni e falak között, hogy ez valaha  a saját családjának birtoka volt...  (és azt is megtudtuk, hogy most itt él Írországban. És ő is orvos. Kicsi a világ :-) )





Rosarium



A Sárkány Lovagrend jelképe, az önmagát megfojtó, a nemes célért saját magát is feláldozó sárkány.
A rendet Luxemburgi Zsigmond király alapította.
Vlad Tepes, azaz Drakula is ennek a rendnek a tagja volt, a sárkány névből származik a Drakula elnevezés

A "yorki kard", a rend díszkardja.
Zsigmond ajándékozta a windsori káptalannak, majd York városához került. Eredetije most is Angliában található.
A rend egyébként 2001-ben újjá alakult és a mai napig rendszeresen tartanak ünnepségeket, avatnak új tagokat. 





A Tenkes kapitánya forgatásán az egész falu részt vett, a mostani polgármester, akkor még gyerekként, statisztált, az egyik fényképen láthatjuk is. A falu lakosai annyira belejöttek a játékba, hogy szó szerint a falu is kettészakadt kurucokra és labancokra :-) A forgatásról, a színészekről is sokat mesélt az idegenvezetőnk. A gyerekeink ugyan már nem ismerik a filmet, a színészeket, de nekünk még érdekes volt ezeket hallani. Ez volt a magyar televízió első filmsorozata. A forgatókönyv előbb készült el, mint a könyv, melyet az Örsi Ferenc csak a nagy sikerre való tekintettel írt meg, utólag. 
És hogy mitől a Tenkes kapitánya? Mert a vár a Tenkes-hegy lábánál épült. :-)





erre a csodálatos ajtóra az emeleti kávéházban találtunk rá


az udvaron épp a törökök foglalták el a várat és vitték magukkal a szegény siklósi gyerekeket 

Ez pedig kérem egy gravitációs főalappont. 
Nem tudom mit követett el, de nagyon vigyáznak rá, egy börtöncellában, rács mögé dugva leshettünk be hozzá. 
Ezt nem értettem, hát utána néztem: ez egy olyan hely, ahol megmérték a nehézségi gyorsulást, és más helyeken a nehézségi gyorsulást ezen főalappontokhoz viszonyított relatív mérésekkel vezetik le. 
Vagy valami ilyesmi...  

A várbörtön és kínzókamra:




Belépők, hasznos info a vár weboldalán. Jegyeket venni a várral szemben levő modern épületben lehet, itt kis büfé és mellékhelyiség is található.

A vártól egy rövid sétára találjuk Malkocs bég dzsámiját, ha már itt jártunk benéztünk:







Végül a közeli Tenkes-hegyre, a máriagyűdi kegytemplomba is elmentünk:





Ennyi fért az egy napos kirándulásba. Aki teheti, járjon utánunk! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése