2012. február 24., péntek

Vigyázz, gyerekcsempészek!

Már sokszor éreztük azt az életben, hogy valamiért mindig megszívjuk. Vagyis mindig mi szívjuk meg. Meg hogy másoknak minden egyszerűbben megy. Persze tudom, azok a mások esetleg pont ugyanezt gondolják, szóval azért nem merülök el nagyon az önsajnálatban, de most megint van ez a fura paranoid érzésem, hogy ránk jár a rúd   a gyámhivatal.

Két napja kaptam egy telefont a nagykövetségről (egyenesen a nagykövet hívott, minő megtiszteltetés), hogy ha lennék kedves megadni az e-mail címemet küldenének egy szerelmes levelet a gyámügytől. Majd sajnálatukat fejezték ki és szintén értetlenül álltak a dolog előtt, de a törvény az törvény. Még ha 1952-es, akkor is. 
A lényege, hogy 30 napon belül ha nem küldök a hivatalnak egy gyámhatósági jóváhagyást melyben engedélyezik kiskorú csemetéim kivándorlását, akkor irgum-burgum és mindenféle szankciókat helyeztek kilátásba. Ja, és fellebbezésnek helye nincs. Pont. 

Hívtuk is a gyámügyet, hogy ez akkor pontosan mit is akar jelenteni, meg biztos félreértés, de nyugi, nem haragszunk. 

A szokásos "tudja tartani? - megkérdezem ki az illetékes - mindjárt kapcsolom - elismételné pontosan mi a probléma? - jó, tartsa " -t követően megtudtuk, hogy nincs itt semmi félreértés, őket nem érdekli hogy EU, sem hogy már 3 éve (jujj, annál rosszabb), de mi most azonnal igazoljuk nekik, hogy mit művelünk a kiskorúakkal idekint. (Vajon mit gondolhattak, gyermekprostitúció, szervkereskedelem...??) Mert én oda költözöm ahová akarok, de a gyerek úgy tűnik az állam bácsi tulajdona... 
Szóval igazolnom kell hogy nem a híd alatt lakom, járatom őket iskolába, a jövedelmem elegendő a két gyerek megfelelő életszínvonalának biztosításához, a környezet megfelelő a gyermekek testi-lelki-szellemi fejlődéséhez ésatöbbi. (Oké, nagyon kedves hogy így aggódnak, de akkor felőlük az elmúlt 3 évben éhen is halhattak volna?)

Zsolt szolidan megjegyezte, hogy ezt a kérdést feltehették volna azelőtt, hogy kijöttünk, mert az akkori fizetésünkből mindez aggályosabban volt teljesíthető. Majd javaslatot tett a tisztelt gyámügynek, hogy ha nagyon nincs mit csinálniuk akkor talán nézelődjenek BAZ megyében, esetleg Hajdúhadházon, talán nagyobb találati aránnyal dolgozhatnának. Mit mondjak, nem voltak vevők az ötletre, sőt, mint megtudtuk, iskolába is tök illegálisan járnak a csajok, mert ahhoz is az ő engedélyük kellett volna. (WTF??!)

Summa summarum, kaptunk egy szép kis listát arról, hogy milyen igazolásokat kell beszerezni, hivatalos fordítóval lefordíttatni.* Persze úgy, hogy ők ezt átnézzék és határozni tudjanak 30 napon beül. Pontosabban nagyon belül, mert 30 napom van az ő határozatukat tovább küldeni a jegyzőnek. 
Mission impossible...

Jövő héten jön a helyi szociális munkás környezettanulmányt készíteni. (Telefonon lehetett időpontot kérni, elmagyaráztam, hogy miért és nagyon gyorsan (porfavormuchíssimasgraciasmuyamable), ők is furcsának találták a dolgot de legalább van időpontunk gyorsított eljárással :-) ) 
Most izgulok és majd igyekszem jó benyomást kelteni : lakást puccbavágni - legalább a fél éve elől levő prospektus-könyv-papírkupacokat felszámolom, malacokat visszatelepítem a garázsba, nehogy azt higgyék hogy egy disznóólban lakunk :) , sütök valami finom sütikét...
Persze azóta mindenféle rémképek ugranak be, mint pl. hogy elkéri el a csajok oltási könyvét, mert legutóbb kb egy fél éve épp mikor együtt vacsoráztunk a gyerekorvosukkal  megbeszéltük, hogy majd beugrunk egy Hepatitis oltásra (itt ugyanis 6 hónapos korig kötelezően oltanak, otthon meg ezt 14 évesen adják, így nekik nem volt meg mikor kijöttünk), szóval már 3 éve tervben van hogy majd megyünk... amúgy is többet látták az orvosukat rendelőn kívül mint belül, remélem emiatt nem leszünk veszélyeztető szülők...

Azért a biztonság kedvéért rákérdeztünk, hogy és mi van ha esetleg nem találnák megfelelőnek a körülményeket, csak nem állami gondozásba vennék a gyerekeimet? Azt hiszem a hivatalnok érezhetett némi iróniát a hangunkban mert megfenyegetett minket, hogy ha nem érezzük át a helyzet komolyságát és nem nyújtjuk be a papírokat időben akkor "magasabb szintre helyezi az ügyet". (Hogy ez pontosan mit jelent... felső polc? :-) )

Szerintem legalább annyi magyar él az országhatáron kívül mint belül, vajon mindegyikükért ennyire aggódnak vagy érezzem megtiszteltetésnek? És vajon hány illegális gyerekcsempész van köztünk? Javaslom felgöngyölíteni az egész maffiát!


Fejlemények folyt. köv. 

(Azért tegye fel a kezét aki külföldre költözött és tudta, hogy engedély kell a gyámügytől (és nem elvált szülő, mert az érthető).  Tényleg érdekelne... )


* (Ja, hogy a jogsimhoz a szükséges igazolást a Közlekedésrendészet magyarul küldte meg, az őket nem érdekli. Én fordíttassak le mindent és kész. Még fizessek is érte.)

96 megjegyzés:

  1. Szia! Nemrég találtam rád, azóta olvasgatlak. :-)
    Ez a gyámügyes dolog ledöbbentett. Remélem irsz majd róla később hogy mi lett az ügyből, mert eléggé frászt kaptam attól amit irtál. Mivel nem elvált szülők vagytok ahogy irod igy nem is értem mi közük hozzá hogy hol a gyerek és igazad van otthon rengeteg gyerek volna akik valóban rászorulnának a figyelmükre.

    VálaszTörlés
  2. asztaaqva!!!... hát lehidaltam...
    most akkor nekünk is kell vajon ilyen?!
    vagy csak úgy villámcsapásként 1x csak felhívnak?
    Mi "csak" a szomszéd Ausztriában vagyunk lassan 2 éve papíron a nagyobb gyerekkel, férjemmel akkor még házasok se voltunk, majd itt megszületett a kicsi, akkor már házasok...2 féle állampolgárságú szülő gyermekeként magyar állampolgárok, kicsinek osztrák szül.anyak.kivonatát otthon honosítani kellett sok herce-hurcával, dehogy még gyámügy is kéne + engedély nekik???!!! senki nem szólt nekünk se ilyenről...tény, h otthon van mindkét gyereknek a nagyiéknál állandó bejelentett lakcíme meg magyar taj kártyája,stb.. mi meg anno még Bp.-en bejelentettük a határozatlan időre külföldön tartózkodást...franc se tudja mikor miért aggódjon az ember...
    kívánom, h hamar leszálljanak Rólatok!!! én meg addig kussban izgulok, ha netán nálunk is "kopogtatnak"...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt mi is bejelentettük anno, most figyeltek fel ránk, hogy lemondtuk az állandó lakcímet.
      Szerintem amíg ezt nem teszitek addig nyugi, addig felőlük a híd alatt is lakhattok. Csak aggódnak, hogy fogy a magyar, vagy más ötletem nincs.

      Törlés
    2. Csak dióhéjban. Nem kell a gyámügy engedélye, ez megint egy túlbuzgó bürokrata, mondom ez gyámhivatalos bürokrataként. Akkor lenne szükség az engedélyre, ha különélő szülő akarna menni, de csak a végleges távozáshoz van szükség az engedélyre a gyámhivataltól. ha nem tudnak a szülők a megegyezni, akkor kell a bírósághoz fordulni.

      Törlés
    3. Erre esetleg hivatkozhatom a kollégádnál? :)
      Sajnos azt hiszem ki vagyunk szolgáltatva nekik, és ha nem akarok nagyobb bajt akkor inkább túlesek a dolgon és elküldöm a papírokat.

      Törlés
    4. Basszusgitár! Mi is most készülünk külföldre a párommal, és a gyerkőccel. Sajna nem közös gyerek, úgy hogy mi is szívni fogunk, mert az agyhalott, begyepesedett ex nem engedi ki a gyereket. Még megoldást kell találnom. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de hogy közös gyerekkel nálatok is gond.. Tudod mi a baj? Az állambácsinak valszeg nem tetszik, hogy aki csak teheti, elhúz innen. Kiről húzná le különben az utolsó bőrt is?

      Törlés
    5. Ha megszünteted az állandó lakcímedet (amit más is megcsinált már, különösen a rendszámmizéria alatt meg amikor felröppent a külföldön dolgozók megadóztatásának ötlete), bizony kell ez a procedúra. Ha nem szünteted meg, ez nem kell, viszont amikor a gyerek eléri az iskolaköteles kort, akkor bizony számonkérik, ha nem íratod be - ezután persze nem csoda, hogy sokan szeretnék ezt is megúszni (mármint hogy küldjenek egy igazolást a külföldi beiskoláztatásáról), hogy ne kelljen közölni a magyar hatóságokkal, hogy melyik országban laknak.

      Megjegyezném, hogy kulturált EU országokban a hivetelos iratokat angol nyelven is elfogadják, nem csak az ország hivatalos nyelvén, míg kis hazánkban a kízárólag külföldi használatra alkalmas (rá van írva) erkölcsi bizonyítvány-verziót is csak magyarul állítják ki.

      Törlés
  3. Ez elég érdekes! Sem a barátnőmmel, sem más itteni ismerősömmel, akinek gyereke van, ilyen nem történt - rejtély, mit akarnak?!

    VálaszTörlés
  4. Szerintem valaki szivatni akar benneteket... Mast nem tudok elkepzelni. Kulonben hogy talaltak volna ratok? Ha bejelented az onkormanyzatodnal hogy kulfoldre mentel lakni, egy kis rubrikat beikszelsz hogy KULFOLD. Es kesz. se cim, semmi.
    Miert mennenek ilyen hosszadalmas proceduraba bele? SOHA senkitol nem kertek meg hasonlo igazolast...
    Az orvosok elviekben elismert allampolgarok, hihetetlennek tartom hogy ezen kekeckednek. Hogy a Magyar Allam erre pazarol penzt, hogy a kulfoldi magyarokat bszogatja. Inkabb adtak volna oda a penzt az otthon raszoruloknak, benneteket meg hagyjanak beken! En tuti hogy az EU emberjogi hivatalanal megerdeklodnem, hogy micsoda dolog ez. Es megkerdeznem hogy van-e jogom barmilyen kompenzaciora. Az anyjuk kinjat. Nem az Eunak, hanem az inkompetens Magyar Gyamhivatalnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet ideiglenes külföldre távozást bejelenteni, akkor nem kell címet megadni. Mi az az EU emberjogi hivatala?

      Törlés
  5. (lehet pont azért mert külföldre kivándorolt orvosok vagytok pont azért baxogatnak??!!! Muci írja jól meg kellene kérdezni vmi ombudsman féleséget, h erre milyen jogköre is van a magyar államnak/gyámügynek?!-sztem nem sok! házasságban született gyerekekről van szó, nem lopta el egyik szülő se a másiktól s nem vitte más eu-s országba!)

    VálaszTörlés
  6. Az a baj, hogy átküldték a hatályos törvényeket, Magyarországnak még 1952-ből (!) van egy törvénye a kivándorlásra vonatkozóan. Erre hivatkoznak...
    Amúgy a legjobban az bosszant a dologban, hogy egy csomó utánajárás, pénz... Sok hűhó semmiért. Mert mi lesz a vége? Hogy jóvanna, rendben.

    Amúgy szerintem onnan ered a dolog, hogy lemondtuk a magyarországi lakcímet és így már nem csak ideiglenesen tartózkodom külföldön, hanem véglegesen. Ez fáj nekik.
    Csak tényleg azt nem értem, hogy ha úgymond ideiglenesen élek kint száz évig akkor felőlük éhen is halhat az a gyerek? Vagy akkor mi a fenéért kell most ennyire aggódni? Bár erre azt mondta, hogy az iskola nem vehetné fel addig, amíg tőlük nincs engedély. Feltételezem ez sehol nincs így külföldön, mert senkitől nem hallottam olyat, hogy tőlük ilyet kértek volna.

    Az ombudsmanhoz lusta vagyok, most oda is írogassak, aztán mire válaszolnak kifutok a határidőből, aztán majd jól megbüntetnek, vagy kezdjek neki valami évekig tartó jogvitába... Egyszerűbb összeszedni a papírokat - aztán egyszer csak megszabadulunk tőlük.

    Amúgy egyszer már próbáltak elérni a társadalombiztosítótól, mikor kiköltöztünk lemondtam a gyest meg a családi pótlékot mert én ilyen rendes törvénytisztelő állampolgár vagyok, erre levelezgettek akkor még a magyar bejelentett lakcímre, hogy mégis konkrétan hova, meddig, miért, adjak meg itteni elérhetőséget, mert ha nem, stb. Nem válaszoltam nekik, aztán csak kibírták, hogy nem fizetnek nekem. :) Csak itt most a gyámhivatal az már durva, nem szeretném, ha köröznének itt gyerekrablóként...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igy már érthetőbb a dolog. Mi szimplán leadtuk az okmányirodánál hogy ideiglenes külföldön tartózkodás, ezzel bármeddig el lehet lenni és senki nem kérdez semmit. A suliba egy szál papírt kellett leadni, hogy magántanuló lesz a gyerek, amit az iskola továbbít a jegyzőnek. Mondjuk a kisebb 5 éves kora után majd jön a körzeti ovitól megint a 40 évvel ezelőtti állapotot idéző levél (de lehet hogy most így az se), hogy a gyerek óvodaköteles és legyek szíves megadni, hova járatom a gyereket oviba, mert különben jön a jegyző, meg a gyámügy....

      Törlés
    2. Szerintem is azért kekeckednek most veletek, mert orvosok vagytok. Azokra most nagyon fújnak. Merthogy még én se hallottam ilyet soha eddig, senkitől. Ne röhögtessenek már, EU van, szabad munkaerő és emberáramlás. 1952-es törvény... jajj. Azért mondjuk azóta beléptünk az EU-ba, az nem számít? Jajj, szegénykém nagyon sajnállak benneteket, mert ez nyilván senkinek nem hiányzik.

      Törlés
    3. Óóóóó, így már értelmet nyer az egész, és a kör bezárul. Szóval azért fontos ez a magyar állandó lakcím, mert akkor kötelezhetnek rá esetleg, hogy otthon is fizess adót (kétszer nyilván, mert ahol dolgozol, ott is fizetsz) Szóval persze, hogy kekeckednek, ha ettől meg akarsz szabadulni és teljesen elhúzol.
      Nekem azért ettől most durván forog a gyomrom... :-(

      http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/szolidaritasi_ado_kulfoldi_munkavallalas#.T0dOGdmX0zh.facebook

      Törlés
    4. nem, nem!!! nincs duplán adózás eu-n belül!!! ettől függetlenül a szüleink címére, ahova még mi is be vagyunk jelentkezve meg a gyerekeink is..kiküldte a NAV (apeh)az idei bevalláshoz a papírkát, h el ne felejtsd, viszont tavaly egy könyvelőt is megkérdeztünk ill.máshol is neten utánanéztünk, most kb.1hete a biztonság kedvéért a NAV-ot is felhívtam, h kaptunk levélkét, de külföldön vagyunk, külföldön alkalmazott, külföldön adózik, én külföldön vagyok gyes-en, de még magyar munkáltatótól vagyok szülési szabin...és megerősítettek a NAV-tól is, h nem kell bevallani semmit, ha itthon semmilyen kereső tevékenységet nem folytattunk, ennyi!

      Törlés
    5. Most MÉG nincs. De nézd csak meg a linket amit a hozzászólás végén beszúrt...

      Amúgy meg ha nem ez, hát más. Magyarországon mindig képesek kitalálni valamit, aztán addig csűrik -csavarják, hogy még örülsz is hogy fizethetsz... Ahogy mondják a külföldiek, nem véletlenül magyar találta fel a Rubik-kockát :)

      Törlés
    6. azt nem néztem, köszi, h felhívtad rá a figyelmet!...huh, nos igen, ha ezt vhogy belecsempészik, tuti kivándorolunk mi is hivatalosan felégetve mindent magunk mögött... Magyarországra, aki részben v.végleg visszatérne se fogja ezek után megtenni az sicher!

      Törlés
    7. "Az a baj, hogy átküldték a hatályos törvényeket, Magyarországnak még 1952-ből (!) van egy törvénye a kivándorlásra vonatkozóan."

      Elkérhetném a számát? Kíváncsi vagyok rá.

      Az egyébként nem jelent semmit, hogy mikori a törvény, egy tonna fundamentális, máig élő jogszabályunk született az átkosban (Ptk, Btk, polgári perrendtartás, családjogi törvény, megboldogult Alkotmány, stb). A 2004 előtti cuccokat mind harmonizálták az uniós joggal. Legalábbis elvileg. *khömm*

      Úgy érzem, hogy itt a gond inkább a túlbonyolított bürokráciával van. Nagyon remélem, hogy mihamarabb megoldódik ez a tragikomikus helyzet.

      A "porfavormuchíssimasgraciasmuyamable" aranyos volt. :)

      Törlés
    8. Aribeth!

      1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról, 77. § (3)

      A következő posztban ott is vannak részletesen:

      http://www.bodnarcsalad.blogspot.com/2012/02/gyerekkel-kulfoldre-koltozni-mi-koze.html

      Törlés
  7. Marcsi!

    Ezt még nem hallottam, de szinte már nem is lep meg... :(
    Majd nem adónak fogják nevezni hanem járuléknak, vagy hozzájárulásnak, vagy mittoménminek, és akkor ki van húzva az EU-s kettős adóztatás címe alól.
    Ezzel csak még jobban elüldözik az embereket, és aki egyszer mindent feléget maga mögött azt már nehéz lesz bármilyen mézesmadzaggal visszacsábítani...

    VálaszTörlés
  8. Allitolag az egeszsegugyi penztar fele kell kitolteni egy papirt otthon, ha kulfoldre megy dolgozni. Ismeroseim, akik ezt megtettek, kaptak a csekket a buntetesrol, aki meg nem tette meg, mint en, miutan en nem is tudtam rola (13 ev kulfoldi elet alatt en nem nezegettem az otthoni dolgokat), az meg nem kapott semmit. Egyelore.
    A helyzet otthon az, hogy aki orvos, s elmegy kulfoldre dolgozni, az fizesse az allamnak a tanittatasi koltseget, amit annak idejen az allam belejuk olt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel a visszafizetéssel egy esetben értenék esetleg egyet:
      Ha nem csak minket orvosokat csesztetnének, hanem MINDENKIT aki szerzett "ingyen" egy diplomát (amit mellesleg nyilván az otthon élő szülők befizetett adójából finanszíroztak), és külföldre ment vagy nem dolgozik a szakmájában. Mert akkor nézzük meg hány informatikus, mérnök, tanár, kőműves, asztalos, autószerelő (a sor tetszőlegesen folytatható) van külföldön. Nekik is volt képzési költségük, még ha kevesebb is mint az orvosi. Akkor ők fizessenek kevesebbet, de fizessen mindenki. Mert ez csak így igazságos. És ne felejtkezzünk el azokról sem, akik szereznek egy diplomát mondjuk bölcsész szakon, aztán ügyfélszolgálatosok x mobilcégnél, vagy hogy csak a klasszikus viccnél maradjunk, hamburgert árulnak. Ők ugyanúgy nem kamatoztatják a beléjük fektetett összeget. (És tudom, hogy egy részük nem is akar és egy részük pedig nem tud elhelyezkedni, de nem kellene túlképzést csinálni az államilag finanszírozott szakokon)
      Vagy ha csak az orvosokat izélgetik, akkor mégis igaz, hogy "Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél" ?

      Törlés
  9. Érdekes amúgy, hogy a szintén orvos Várkonyi Andreát, aki otthon híradót vezet, senki nem cseszteti, hogy fizesse vissza az államnak az összeget, amiben az orvosi képzése került. Vagy Prokopp Dórát (szintén orvos, modell, tévéműsorvezető, és filmproducer.) És ismerek olyan orvosnőt is, aki rögtön a diplomája kézbe kapása után szült öt gyereket egymás után, 20 éve otthon van mint főállású anya, és nem is tervezi, hogy valaha dolgozni fog. Szóval hagyjuk ezt a rohadt demagóg az "orvos fizesse vissza" dumát... fel kell fogni végre, hogy az EU-n belül szabad munkaerőáramlás van. Ez nem tilos. Szabad. Jogunk van hozzá. Nem jár érte büntetés. Nem vagyunk rabszolgák, se röghöz kötött jobbágyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várkonyi Andreával és Prokopp Dórával kapcsolatban elvileg igazad van, de gyakorlatilag ők Magyarországon élnek és adóznak a fizetésük után, szóval visszapakolják a közösbe a képzésük árát.
      Ennek ellenére nem hiszem, hogy ez lenne a jó megoldás, és ha az orvosokat Magyarországhoz akarják kötni, akkor miért nem azzal kezdik, hogy megbecsülés, tisztességes fizetés és normális munkakörülmények.

      Törlés
  10. Tudomásom szerint máshol sincs ilyen az EU-ban, hogy elvégzed az egyetemet és fizesd vissza, ha más országban dolgozol. Persze értem én, hogy kell a pénz mindenáron, és mindenbe bele akarnak kapaszkodni - most még ez a "külföldi szolidaritási adó" - hát nem tudom, meddig járatjuk még le magunkat (mármint Magyarországot) külföld előtt :-(
    Amúgy döbbenet számomra, amit az orvosokkal művelnek a kormányok :-( Persze ez a "játék" is arra jó, hogy a beteg meg az orvos essen egymásnak és ne másfele mutogassanak - amerre valójában kéne!!!

    VálaszTörlés
  11. Ditke, most olvastam el a valaszokat, s szerintem is onnan fuj a szel, hogy felmondtatok az allando lakhelyeteket otthon. Az egy plusz, hogy orvosok vagytok (igaz, tenyleg szemet dolog azokat csesztetni, aki meri vallalni azt, hogy jobb penzert cserebe otthagyja azt a szennyet, ami otthon van).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerintem is, nem is ez a gondom. Nem hiszem, hogy köze lenne ahhoz, hogy orvos vagyok.
      Viszont ha eddig nem izgatta őket, akkor mi ez a hirtelen aggodalom meg fenyegetőzés? Ha nem mondom fel a lakcímemet akkor lakhatok a híd alatt?
      Nekem csak az a gáz, hogy otthon vannak családok, gyerekek akik tényleg segítségre szorulnának, törődnének azzal. Vagy ha ennyire érdekli a külföldre költözött gyerekek sorsa akkor ne egy papír kártyától tegye már függővé.

      Törlés
    2. Kedves Ditke! Csikász Brigitta vagyok a hvg.hu-tól és fel szeretném venni önnel a kapcsolatot, hogy foglalkozhassak a gyámügy eljárásával. Kérem jelezzen, hogy érem el Önt. Az én e-mailem: b.csikasz@hvg.hu.

      Törlés
  12. Akkor mi történne, ha körberöhögnétek a gyámügyet? Feljelentenek? Utazáskor lekapcsolnának a határon, vagy mi? Mert csak úgy nem hozhatják el a szülőktől a gyereket, szerintem a spanyol hatóságok nem is értenék, hogy mit akarnak. Szóval mi lenne a következménye annak, ha nem reagálnátok a megkeresésre?

    VálaszTörlés
  13. "Mit mondjak, nem voltak vevők az ötletre, sőt, mint megtudtuk, iskolába is tök illegálisan járnak a csajok, mert ahhoz is az ő engedélyük kellett volna. "

    Ha külföldön élő magyar állampolgárok magyar állampolgárságú gyerekének a külföldi iskolába való beíratáshoz kell a magyar gyámügy engedélye (ha jól értettem amit írtál), akkor a Romániában és egyéb magyar lakta területeken az újdonsült magyar állampolgároknak is meg kell kérni a gyámhatósági engedélyt? Tehát ha egy erdélyi magyar aki Temesváron él most megkapta családostól a magyar állampolgárságot, akkor ha beíratja a gyerekét egy temesvári iskolába, akkor kell-e a magyar gyámhatóság engedélye?
    Ha nem, akkor veletek milyen jogon packáznak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt az iskolás dolgot más akkor vágta a fejünkhöz, mikor sokat értetlenkedtünk és háborogtunk a telefonba, hogy mégis milyen jogon és mi a fenének...?
      És akkor mondtuk, hogy mellesleg az iskolalátogatási papír ott van az önkormányzatnál, mert azt a jegyzőnek még szeptemberben elküldtük. És hogy a gyerek harmadik éve jár ugyanabba az iskolába és eddig senkit nem zavart.
      Erre mondta, hogy ez is szabálytalan, mert az iskola nem is foghadhatná a gyereket míg nincs tőlük papír, hogy engedélyezték a kivándorlást.
      Persze itt van egy kis kavar, mert ugye más az ideiglenes külföldön tartózkodás és más ha véglegesen kiköltözöl és felmondod az állandó lakcímedet Magyarországon. Nekünk ez utóbbi miatt van problémánk, mert van egy 1952-es törvény ami persze még nem vette figyelembe az Uniót és ők erre hivatkoznak.
      Az én legfőbb bajom az, hogy úgymond ideiglenesen akármeddig, akárhol, akárhogy élhetek és élhetnek a gyerekek, az nem izgatja őket. most mert leadtam egy kis kártyát, most hirtelen veszélyeztetve érzik őket.
      A romániai magyarokkal tök igazad van, erre nem is gondoltam eddig.

      Törlés
    2. "Erre mondta, hogy ez is szabálytalan, mert az iskola nem is foghadhatná a gyereket míg nincs tőlük papír, hogy engedélyezték a kivándorlást. "

      Egy Spanyolországban spanyol törvények szerint működő iskola szabályaiba ne szóljon bele már a magyar gyámhatóság. Mi közük hozzá?? Ha náluk az a szabály, hogy odamegy az ember a csemetével és beíratja, és nekik nem kell a másik ország gyámhatóságától engedély, akkor a magyar gyámhatóság tehet egy szívességet.
      Egyébként ha engedélyezik a kivándorlást, utána is minden piszlicsáré dologgal futhattok gyámhatósági engedélyért? Pl. akkor is ha átíratnátok a gyereket másik iskolába? Vagy ez a kivándorlás engedélyezése után már nem számít?


      A romániai magyarok esetére is tök jó lenne rákérdezni, hiszen ugyanaz a helyzet. Az, hogy ők az adott állam állampolgárai is, az semmit sem számít, mert a kettős állampolgárságnál szabály, hogy nem lehet hivatkozni a másik állampolgárságra. Pl. az én exférjem külföldi, amikor a csajok születtek, azt a nevet adtuk nekik, amit akartunk. Nem számított, hogy benne van-e az utónévkönyvben. Mivel az apjuk már megszerezte a magyar állampolgárságot, ha születne még egy gyereke Magyarországon, akkor már nem adhat neki akármilyen nevet, nem számít hogy más állam polgára, ő magyar és kész, Mint ahogy Peruban perui, és baromira nem érdekli őket, hogy van még egy állampolgársága, a perui törvények vonatkoznak rá.

      Törlés
    3. @ditke: az 52-es törvényt a 2004-es csatlakozásig összhangba kellett hozni az EU-s szabályokkal. Ha ezt nem tették meg, akkor közösségi tv-t sértettek. De az is lehet, hogy minden érvénytelen, csak a gyámügyesek nem tudnak róla...

      (Nem vagyok jogász, csak foglalkoztam az EU-s jogi környezettel.)

      Törlés
    4. "akkor a Romániában és egyéb magyar lakta területeken az újdonsült magyar állampolgároknak is meg kell kérni a gyámhatósági engedélyt?"
      EU állampolgárok esetében EU-n belül a a lakcímtől függ nem az állampolgárságtól. Kb. egy kivétel van és ez a parlamenti választás. Ettől eltekintve mindenkire a lakóhelye szerinti szabályok vonatkoznak. Ott fizet adót, ott kap segélyeket, ott dolgozik, ott jár iskolába stb. ugyanolyan jogokkal mint az adott ország állampolgárai.
      Ezért a romániai és más országbeli új állampolgárokra nem vonatkozik mivel nekik sem ideiglenes sem állandó magyarországi lakcíme sincs.

      Törlés
  14. De miért olyan gáz, hogy egy magyar szerv magyarul küld igazolást?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @névtelen, sztem nem magyar szerv küld magyar nyelven igazolást, hanem pont arról van szó, h a spanyol szoc.munkásnak kell kimennie felmérni terepet s igazolást kiadnia a magyar! gyámügynek ergo a spanyol szoc.munkás tuti nem magyarul fog igazolást adni a gyerekek helyzetéről! így tehát sajna nekik kell saját költségen lefordíttatni minden xart a drága magyar gyámügynek..sztem ez van, de ha mégsem majd Ditke megcáfol...

      Törlés
    2. Névtelen!
      Azért, mert kb. egy éve, mikor a jogsimat itt honosítottam, a magyar hatóság magyarul küldött igazolást a spanyol Közlekedésrendészetnek, miszerint nincs bevonva a jogsim, minden oké velem. És a spanyolok ezt hivatalból lefordíttatták, nekem nem volt ezzel költségem.
      Ellenben most a spanyolok állítják ki spanyolul az igazolásokat (és nem keveset kértek, munkáltatói/jövedelemigazolás, környezettanulmány a szoc. munkástól, iskolalátogatási, lakás adásvételi vagy bérleti szerződés), szóval ez nem kis költség számomra, mivel a fordítók /oldal dolgoznak, így mondjuk attól, hogy az iskolalátogatási 2 sor, még elkérik az egy oldalas fordítás árát.

      Törlés
  15. Szerintem is a kijelentkezés volt a gond, így "összefésülhetőek" lettek az adatok....
    Én 3 éve élek Dél-Amerikában és velem is közölték otthon, hogy ha tartósan külföldön élek, 3 hónapon túl!!!, akkor le kell adnom a személyim, tb kártya stb. Le kell mondani a szavazati jogomról és ki kell jelentkezni az állandó lakcímemről. Nagyjából kinevettem az ügyintézőt. Egyrészt mivel itt, az országban még nagykövetség sincs, egész Dél-Amerikában csak 2 nagykövetség létezik. Ezért ha elvesztem, ellopják az útlevelem az illetékes nagykövetség furcsa mód rögtön azt kérdezi, hogy ugyan van-e nálam magyar személyi, mert ha van akkor nem kell hosszadalmas állampolgársági vizsgálatot végezni drága pénzen.
    Persze az a bizonyos ügyintéző azzal jött, hogy ez állampolgári kötelességem, meg hogy büntetés. Ja kérem, akkor találjanak meg :) vagy bizonyítsa be, hogy nem is otthon élek :)
    De most magyarázza el nekem valaki. Attól mert én a világ bármely részén élek, nem dolgozhatok időnként interneten keresztül otthonra? Ami igen is meg is történt...
    Honnan tudjam ma, hogy esetleg pár év múlva nem akarok-e Magyarországon élni.
    És ugyan miért nem változtatják meg, vagy törlik az elavult törvényeket. Mint pl. ezt az csodás 1952-est, vagy még sorolhatnám, a külföldön kötött házasság legalizálását, amelytől csak is a bigámistáktól akarják megvédeni a magyar állampolgárt, azért olyan hosszadalmas. Ha már EU meg a világ is egyre kisebb ugyan legyenek már törvények is aktuálisak és alkalmazkodjanak az "új világ kihívásainak".. na vagy valami ilyesmi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy egyes törvényeket kiragadva azokon a szerencsétleneken akarják behajtani a "lehetetlent" akik próbálnak megfelelni a követeléseiknek. Bezzeg Kolompár Rezsőkét nem merik még csak megközelíteni sem, pedig biztos nagyobb szüksége lenne a segítségükre mint az én gyerekeimnek...

      Törlés
    2. Mi lassan 8 éve utazunk a világban, többnyire Ázsiában és Dél-Amerikában. Az itt kint született gyermekeinket a Mexikói követségen keresztül honosíttattuk, de soha eszünkbe nem jutott kijelentkezni otthonról, még akkor sem, amikor még ez kötelező lett volna 3 hónapon túli kint tartózkodás esetén. nemrég megszűnt ez a szabály, a gyámhatóság jelentkezését megoldottuk egy magyar alternatív távoktatós suliba jelentkezéssel. Ők igazolnak mindent szirszart odahaza, mi meg perkálunk nekik ezért. Elvileg vannak vizsgák meg ilyenek, de pénz beszél... Ötévente haza kell menni útlevelet meg jogsit újítani, azon kívül nem sok dolgunk akad állambácsival. Amúgy ha bekeményítenek és elkezdenek cseszegetni, menten utánanézünk hogyan lehet lemondani a magyar állampolgárságról vagy inkább összehozzuk őket a másik ország hatóságaival (a gyerekek kettős állampolgárok), oldják meg maguk közt mi meg lelépünk Polinéziába. Nincsenek lehetetlenek csak tehetetlenek.

      Törlés
  16. Ezt máshol olvastam:

    "Ha valakinek jelzaloghitele van az otthoni lakasan es itt kint dolgozik, de otthon megszunteti az allando lakcimet(ami a jelzaloggal terhelt lakason van v meg az elozo cim van ervenyben) az a szerzodes modositasanak felel meg, mivel a felvett hitelhez allando mo-i bejelentett cimmel kellett rendelkezni, igy ha visszaadod es a bank megtudja, akkor ki kell fizetned a meg fennmaradt hiteledet."

    Hehe, ez egyre jobb. :-D
    Tehát ha bedőlsz a hitellel mert megugrottak a törlesztőrészletek, és más lehetőség nem lévén az otthoni éhhalál helyett kimész külföldre dolgozni hogy tudj fizetni a banknak, akkor az már szerződésmódosítás.
    Szerintem ér még majd miket pár meglepi a közeljövőben.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére nekünk a szülőkön kívül már senki és semmi nem maradt otthon. Hitel sem :)
      Végre elfelejthetnének már...

      Törlés
  17. Ismereteim szerint a kötelező EU jogharmonizáció hatályon kívül helyez minden régi törvényt, amely ellenkezik egy hatályos uniós törvénnyel.
    Ha tehát hazánk illetékesei meghagynak "véletlenül" boszorkányégetésről, máglyahalálról szóló régi passzusokat, az nem jelenti azt, hogy ezeket alkalmazhatják is.
    Amennyiben találtok szöges ellenkező álláspontról szóló EU-s törvényt, máris lehet lehiggadni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lusta vagyok keresgélni, levelezgetni, EU bíróságnál pereskedni. Csütörtökön jön a szoc. munkás, a többi papír már beélesítve, aztán bekaphatják...

      Törlés
  18. most olvastam a bejegyzest, de meg nem volt idom minden hozzaszolast vegignezni, jo sok van belole. ne talagassatok sokat olvassatok el ezt:
    http://olaszorszagenovamagyarszemmel.blogspot.com/2011/08/nyari-hoseg-avagy-egy-logikus.html
    meg ezt:
    http://olaszorszagenovamagyarszemmel.blogspot.com/2011/09/egy-logikus-ugyintezes-magyarorszagon.html
    nem reklamkent, csak mert NAGYON temaba vag. meg mindig fuggoben vagyunk es ezek utan, amit te irtal, nem is tudom, mit lepjek... eredetileg hagyni akartam a fenebe az egeszet. szerinted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, elolvastam őket, látom, nem vagyok egyedül.

      A konzul intézett nektek valamit?
      Szerintem ti előnyben vagytok, mert a gyereked olasz állampolgár is és ott éltek, tehát hozzátok nem nagyon nyúlhatnak.
      Nekem az a gond, hogy mi magyar állampolgárok vagyunk, és ha nem intézzük el, akkor a jegyző nem szünteti meg a magyar lakcímet mert a gyámhatósági engedély hiányában nem mehetünk el az országból, csak ideiglenesen. (Nem mintha ez a gyerek szempontjából bármit változtatna...) Ráadásul mivel a gyámügy már tud a dologról ők meg - állítólag - az Igazságügyi Minisztérium felé továbbítják a papírt mint gyermekeit jogtalanul (!) külföldön tartó szülők.
      Röhej. Csak nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek...
      Az más kérdés, hogy ugye nekünk itt van állandó lakcímünk, tehát otthon meg nem lehetne, ahogy te is írtad. De ez csak részletkérdés.

      Törlés
  19. kozben elolvastam a tobbi valaszt is, es azt kell mondjam, hogy szerencsere en mar olasz allampolgar vagyok, a gyerekem eleve az, innentol kezdve kivancsi lennek, mit kezdenenek velem ma.-on...? foleg, ha lejar az egyetlen ervenyben levo IDEIGLENES cimem.

    az iskola tema meglep, mert neked, mint szulo, kotelesseged a gyereket iskolaba iratni, tehat csak azt tetted, amit kell! talan nem kellett volna iskolaba iratni oket, mert a magyar gyamugy nem adott ki ra pairt?! ha nem jarnak suliba, azert buntetnek meg!

    nekem azt mondtak par eve, hogy igen, be kell jelenteni, hogy kulfoldre megy elni, stb. es add le az osszes magyar iratod, amikrol ti is beszeltetek, de senkit nem kenyszerithetnek ra...

    miert nem foglalkoznak azokkal, akik mo.on vannak? aki kulfoldon van, azzal ugyis foglalkozik a befogado orszag, miert nem eleg ez??

    es igen, aki szeretne megfelelni az elvarasoknak, es torvenytisztelo modjara akraja intezni a dolgait, akkor folyton csak a rovidet huzza, es azert baxogatjak, mert meg akart felelni annak, amit kovetelnek tole, de vegul pont a hatosagok es hivatalok azok, akik ezt lehetetlenne teszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "es igen, aki szeretne megfelelni az elvarasoknak, es torvenytisztelo modjara akraja intezni a dolgait, akkor folyton csak a rovidet huzza, es azert baxogatjak, mert meg akart felelni annak, amit kovetelnek tole, de vegul pont a hatosagok es hivatalok azok, akik ezt lehetetlenne teszik."

      Szívemből szóltál

      Törlés
    2. En ezektol a dolgoktol szoktam agylobot kapni!

      Törlés
  20. Azon tűnődöm, hogy csak azért, mert valakinek nincs otthon állandó lakcíme, miért minősül kitelepülőnek? És mi van akkor, ha eladta a lakását, (vagy nem is volt, vagy elvitte a bank) most épp kinn arra gyűjt, hogy vehessen egy másikat. Azért ez nem teljesen elvetemült és életidegen szituáció. Vagy pl. Nyugat-Európa minden részén eléggé megszokott, hogy az emberek albérletben laknak. Most itt, két év múlva másutt.
    Az se egész világos, hogy és mit csinálnak a gyerekkel, ha tojsz magasról az egészre? Elviszik állami gondozásba???? Vagy mi??? Komolyan mondom, hogy nem értem az egészet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,mi épp ezt tettük, eladtuk az otthoni házat. Átmenetileg bejelentkeztünk a nagyszülőkhöz, de mondjuk nem akarok örökké ott bejelentve lenni, meg ők is eladhatják a házat, elköltözhetnek, stb.
      Nem tudom mi lenne ha nem csinálnék semmit, hiába kérdeztük, a gyámügyes ürge sem tudta megmondani, csak annyit mondott, hogy az már nem az ő hatásköre, így "magasabb szintre" továbbítja az ügyet, az Igazságügy felé, mint "gyermekeit jogtalanul külföldön tartó szülő" esete. Röhej. Csak attól félek, hogy még ha nem is viszik el állami gondozásba őket, de rám vernek majd valami jó is büntetést... Inkább elküldöm amit akarnak, mert én ilyen kis rendes, törvénytisztelő vagyok. És akkor állítólag "néhány évig" békén hagynak minket.
      Most biztos csuklik az összes gyámügyes édes anyukája...

      Törlés
  21. Kedves Ditke !

    Megértem a hozzáállásodat, mert én is törvénytisztelő, jogkövető életet próbálok élni, s ez bizony azzal jár, hogy a hivatalok időnként cseszegetnek is. Megtehetik, mert látják, hogy önként hajtom a nyakamat a vágóhídra.
    Ha nagy baj lenne, azt tudom javasolni, hogy fordulj civil jogvédőkhöz (ők alapítványi, és pályázati pénzekből finanszírozva munkájukat) általában ingyen segítenek. Vagy a sajtóhoz (pl. nem túl rég még élt az ATV-n Juszt László jogorvoslati műsora, amelyben pont a normális hozzáállású, de a bürokrácia kénye-kedvének kiszolgáltatott állampolgárokat védi), általában ez is "csak" a drága idődbe és energiádba kerül, de legalább pénzbe nem.
    Aztán ott vannak a jogi lehetőségek: magánjogász, polgári per az állam ellen (ezeket rendre megnyerik egy EU-s jogot is ismerő jogász barátom szerint, ha a régi magyar jogot képviselő bürokráciával szemben indul a per, ugyanis az EU-s jog magasabb rendű, s elmondása szerint még mindig számos jog-terület nincs az EU-s joghoz illesztve, azonban egy perben a hatályos EU-s szabályozásra hivatkozva a bíró köteles a magasabb rendű EU-s jogot alkalmaznia a régi magyar jogszabályokkal szemben, azaz automatikusan nyer a felperes magánszemély).
    Továbbá panaszt lehetne/kellene tenni az ombudsmannál is.
    Sőt, ha szükséges pertársaságot is alapíthatsz a hasonló sorsú "határátkelőkkel". A nyakamat rá, hogy megnyernétek a pert, csak ugye, az macerás és költséges (de legalább ez utóbbi szétoszlik a pertársaság tagjai közt).
    Minden esetre, ha kifutnátok az időből (ami ellen szívből drukkolok a családodnak!), és bekeményítenek a magyar hivatalok, azaz egy "magasabb polcra" (:-D, viccesen fogalmaztál, habár maga a helyzet egyáltalán nem vicces) teszik az ügyeteket a legjobb védekezés a támadás: a civil kurázsira és a tájékozottságra alapozott lépések megtétele.
    De le is mondhattok a magyar állampolgárságodról végső esetben. (Persze mindennek utána kell járni, mit s hogyan érdemes tenni. Megjegyzésként: nem jogász, hanem vegyész vagyok, de mind az ismerőseim, mind a családomban voltak már "ellenállók", akik habár félve, de a "hivatalok szeme közé mertek nézni", s bizony meg is nyerték ügyüket!)

    VálaszTörlés
  22. Hopsz, elnézést, nem adtam a nevem hozzá az előző hozzászólásomhoz :

    Névtelen = Kovács Tibor

    Sok sikert ! :-)

    VálaszTörlés
  23. Az en ferjem is azt mondja, hogy erdemes ugyvedet megkerdezni, aki jartas ilyen ugyekben. o egyenesen abszurdnak tartja a dolgot. szerintem is az. remelem, sikerul osszeszednetek idoben a papirokat! egy kalappal hozza! :)

    VálaszTörlés
  24. Sziasztok,

    Utánanéztem, mert reményeim szerint hamarosan magam is érintetté válok. A 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról bizony még érvényben van. A benne foglalt, vonatkozó szabályozás nem kimondottan részletes, mindössze ennyit mond:

    2. A gondozás és nevelés
    77. § (3) A szülőnek a gyermek végleges külföldre távozására vonatkozó nyilatkozatához a gyámhatóság jóváhagyása szükséges.

    Link: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=95200004.TV

    Tehát helyes az a feltételezésed, hogy a külföldi tartózkodás véglegesítése miatt kerestek meg, az ideiglenes tartózkodáshoz eszerint nem szólhatnak hozzá. Nyomozok még egyébként, hogy mi a helyzet a külföldi iskolakötelezettséggel, valószínűleg ez a két kormányrendelet lesz érintett:

    - 331/2006. (XII.23.) Kormányrendelet a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről
    - 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet a gyámhatóságokról és a gyámügyi eljárásról

    Remélem segítettem - határátkelőről jutottam ide, ott volt ma hasonló téma.

    Üdvözlettel,
    korovjov

    VálaszTörlés
  25. Az érvényesség jelen esetben azt jelenti, hogy még érintetlenül hagyták, de azt nem frissítették, azaz még nem aktualizálták az EU-s szabályozásnak megfelelően.
    Én erre gyanakszom, sőt, szinte biztos vagyok benne. Egy konkrét ügynél valószínűleg ez ki is derülne, ha egy, az EU-s jog idevonatkozó részében jártas jogász erre reflektálna egy perben.
    Másrészt '52-ben még nem volt EU, illetve Magyarország nem volt EU-tag. Az EU országok ugyanis nem éppen olyan külföldi országnak számítanak, mint pl. Oroszország vagy Brazília; legalábbis több más tekintetben ez így van, de annak utána kellene járni, hogy a családjog terén is közelebbinek számít-e a többi küldöldi országnál.
    Akárhogy is, úgy gondolom, ha az állampolgárok - legyenek még épp oly jogkövetőek is, mint Ditke - jogosan léphetnek fel a "bürökrácia" (hehe, ez beírásakor véletlenül jött, de aztán így hagytam, mert e kis gúnynév jól jelzi a bürokrácia élettani hatását) ellen, sőt, ez szükségszerű is, sajnos.
    Ha nem lépünk fel egyénileg vagy csoportosan az éppen regnáló hatalom túlkapásai, és az azt kiszolgáló hivatalokkal szemben, akkor olyan szinten rátelepednek a "kisemberekre", azaz ránk, átlagosnak mondható polgárokra, hogy vagy belepusztulunk, vagy elmenekülünk.
    Nem vagyok egy renitens alkat, de azt már megtanultam, hogy a civil kurázsi életfontosságú: soha ne engedjünk az igazságtalanságnak, mert azzal pontosan szentesítjük a rendszert !
    Persze mindig csak törvényes ellenállásra biztatok mindenkit, s hozzá is teszem, hogy nem a más tökével kívánom a csalánt verni, hisz én magam is kiállok az igazamért, ha az egy felettem önkényesen döntő (azaz a törvényeket is csak a maga igaza szerint értelmező és alkalmazó) s hatalmat gyakorló rendszer abszurd módon kiszolgáltatottságba akarna taszítani.
    Tudom, hogy szép szavak . . .
    De azt is megtapasztaltam, hogy ha hagyom magam, sokkal de sokkal rosszabbul járok !
    Mindenki választhat, ezt nem szabad elfelejteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "bürökrácia" :-)))

      Tibor, igazad van, csak az az igazság, hogy nem vagyok egy forradalmár alkat. :( Ha egyszerűen küldök nekik egy papírt amit kérnek akkor - remélem - egyszerűen megszabadulok tőlük. Ellenben ha pereskedem akkor évekig elhúzódik az ügy, vagy nyerek vagy nem és ki tudja milyen szankciókat szabnak ki. Most nem a gyerek elvételére gondolok, azt nyilván nem, de pénzbüntetés, vagy amíg nem rendelkezem a jogerős döntéssel addig mondjuk problémáim adódhatnak a rendőrséggel, vagy hivatalból értesítik a spanyol szerveket és nem biztos, hogy jó fényt vet rám mondjuk egy állampolgárság kérése esetén. A pénzről nem is beszélve, elég szép ügyvédi költséget lehetne belőle összehozni.
      Az az igazság, hogy az ügyvédünk egy éve próbálja behajtani az itteni rendőrségen a 700 eurónakt amit jogtalanul szabtak ki büntetésként. Két esetünk volt, az egyikben simán visszaadták, a másik egy másik tartománynál van, ott meg már egy éve falakba ütközünk. Én már ezt is unom, pedig semmi sincs ehhez képest.

      Törlés
  26. Szia Korovjov, engem kicsit megnyugtattal. azt hiszem velem az akkor fordulna elo, ha forditott lenne a helyzet. vagyis: az itteni allando lakcimunket akarnank feladni es mondjuk mo.-on letesitenenk egy ujat. csak akkor az olasz hatosagok haborognanak es nem a magyar. micsoda szerencse, hogy a gyereknek sose volt allando lakcime mo.-on! huh!

    VálaszTörlés
  27. Na, jól sejtettem, ez lesz az idevágó jogszabály:

    149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet a gyámhatóságokról és a gyámügyi eljárásról

    A gyermek végleges külföldre távozása

    22. § (1) A gyermek végleges külföldre távozására vonatkozó nyilatkozat jóváhagyása [Csjt. 77. § (3) bek.] iránti kérelemhez csatolni kell azokat az okiratokat (különösen: a külföldi hatóság által kiállított környezettanulmányt, iskolalátogatási igazolást, jövedelemigazolást, befogadó nyilatkozatot), amelyekből megállapítható, hogy a gyermek nevelése, tartása, ellátása, tanulmányainak folytatása külföldön biztosítva van.

    (2) A gyermek végleges külföldre távozására vonatkozó jognyilatkozat elbírálása során mérlegelni kell, hogy a kapcsolattartást szabályozó bírósági vagy gyámhivatali határozat végrehajtása nemzetközi szerződés vagy viszonosság hiányában biztosítható-e.

    (3) Ha a különélő szülők a gyermek külföldi tartózkodási helyének kijelölésében nem tudnak egyezségre jutni, a gyámhivatal tájékoztatja a feleket a bírósági eljárás megindításának lehetőségéről.

    (4)81 A gyermek végleges külföldre távozása esetén a gyámhivatal

    a) határozatában tájékoztatja a gyermek törvényes képviselőjét a lakcímváltozásra vonatkozó jogszabályban előírt bejelentési kötelezettségéről, továbbá arról, hogy kérheti a kapcsolattartás újraszabályozását,

    b) határozatában tájékoztatja a kapcsolattartásra jogosult szülőt arról, hogy a külföldre költözést követő 3 hónapon belül kérheti a gyámhivataltól a kapcsolattartás szabályozását, újraszabályozását, ha a gyermek a törvényes képviselőjével az Európai Unió valamely tagállamába jogszerűen távozik,

    c) az engedélyező határozatot közli a családtámogatási ellátást folyósító szervvel.

    Ezek szerint teljesen szabályosan járnak el. Az egésznek az értelme egyébként az, hogy elvált/külön élő szülők esetében biztosítsák, hogy az egyik szülő (jellemzően a felügyeleti joggal rendelkező) ne léphessen le a gyerekkel a másik elől.

    Ebben az esetben, ha jól értem, nem lesz ilyen komplikáció, tehát nincs mitől tartani, csak bosszantó és fölöslegesnek tűnő az adminisztráció.

    Erika, a te eseted kicsit más, ott, ha jól értem, az apa külföldi állampolgár, itt azért nézz szét (csak keress rá a külföldi szóra a szövegben), lehetnek még rátok vonatkozó bekezdések:

    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700149.KOR

    Üdv,
    korovjov

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Korovjov, koszi szepen, megnezem! igen a ferjem kulfoldi allampolgar, de a gyerek is es mostmar en is. allando lakcimuk pedig egyikojuknek sem volt, es mar nekem sincs egy jo par eve. mivel a gyerek es en kettos allampolgarok vagyunk, ideiglenes cimunk volt csak, amit nem lehett meghosszabbitani a nyaron, pont, mert nincs allando lakcimunk mo.-on...
      Erika

      Törlés
  28. meg egy dolog: nem alkotmany ellenes ez a torveny? bocsanat, a magyar alkotmany mar nem a regi. tegyuk ugy: nem utkozik kicsit az alapveto emberi jogokba? nem vagyok jogasz, nem az en asztalom, de azert felmerul bennem a kerdes.

    VálaszTörlés
  29. azt megertem, hogy az elvaltakat akarjak vedeni, csak talan tajekoztatni kene a szulot, hogy mit szerezzen be, mar akkor, amikor odamegy az ugyintezo ablakocskajahoz, hogy "ezt, meg ezt szeretnem csinalni, mi kell hozza?" nem am, hogy elintzik a bejegyzest, mintha minden rendben lenne, aztan utolag leallnak fenyegetozni! szobol ert az ember, szerintem itt senki nem hulye, megertjuk, ha elmondjak, mit kell tenni, mit kell beszerezni, ha az eljaras meneterol tajekoztatnak. de konyorgom, idoben! elvegre ok foglalkoznak ilyen ugyekkel nap, mint nap, nem mi! jo, tudom, hogy a torveny nem ismerese nem ment fel, de az nem jelenti azt, hogy az ugyintezo nem tajekoztathat! nem ezert vannak ott? sokat kerek, tudom. ah! faraszto. bocsanat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A követségen a leghalványabb lilájuk nem volt hogy pontosan mit is kéne csinálni. Először ugye telefonáltam, kértem időpontot. Egy hölggyel beszéltem, aki felsorolta, hogy vigyem a gyerek születési anyakönyvi kivonatát, útlevelét, mennyi lesz az ügyintézési (ún, konzuli) díj, stb.
      Felmentünk, akkor nem ő volt ott, nem kértek semmilyen papírt csak a mi személyinket és lakcímkártyánkat amit le is kellett adni, meg adták a narancssárga formanyomtatványt hogy töltsük ki. Itt bizonytalanok voltunk hogy melyik rovatot ikszeljük be mert a tájékoztató ebben az esetben nem volt egyértelmű, de ők sem tudták. Persze mondta a fickó, hogy szerinte... Aztán én kértem, hogy tegye már meg hogy felhívja a központi okmányirodát és megkérdezi, mert nem szeretnék újabb 1200 km-t repkedni csak mert nem jó helyre tettem egy keresztet. Aztán még mellékeltünk egy sk írott kérvényt, hogy ezennel felejtsenek is el minket és az adataink kezelését sem kérjük a továbbiakban, plusz beleírtuk, hogy együttesen nyilatkozunk, hogy a gyerekek is, bla-bla-bla, aláírás sk.
      Ja, és nem kértek konzuli díjat sem, pedig direkt rákérdeztem. Szóval ennyit a tájékoztatásról...

      Törlés
    2. Ja, és még annyit, hogy amikor a jogsimat intéztem akkor is feleslegesen járattak meg és fizettettek, mert amit adtak papírt azzal kb. körberöhögtek a Közlekedésiek. Később mikor valaki hasonló helyzetben volt és megkereste őket, akkor engem hívtak fel, hogy érdemes-e kiadniuk az igazolást, én mire mentem vele.
      Lassan én leszek a referencia emberük külföldre költözés témában :)

      Törlés
  30. A magyar alkotmány vadonatúj, most lépett hatályba. Bár most éppen Alaptörvénynek hívják. A szabályozás egyébként nem lenne alapvetően problémás, legalábbis az elve nem, csak éppen túlbonyolított és a valóságtól elrugaszkodott némiképp. Mint az egész ország.

    Egyébként nem találtam sehol semmit a gyermek ideiglenes külföldre távozásáról, tehát ez is alátámasztja a blogbejegyzést, miszerint azért nem keresték őket eddig, mert erre nincs szabály. Magyar állampolgárságú gyermek külföldre személyi igazolvánnyal (aholé elfogadják), vagy útlevéllel utazhat, utóbbi kiváltásának feltétele, hogy mindkét szülő együttes beleegyezése szükséges már az igényléshez is. Ha a gyermek nem szülőjével, vagy csak egyik szülőjével utazik külföldre, akkor az okmányoktól függően beleegyező nyilatkozatra van szükség a másik, illetve mindkét szülőtől.

    Párom amúgy április elejétől kezd külföldön az új munkahelyén, egy hónapon belül viszi a kisebbik (még óvodáskorú) gyermeket, a nagyobbik még befejezi az iskolát, és megyünk utána, ezért is érdekelt engem is a törvényi háttér.

    Üdv,
    korovjov

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. koszi, en is megnezegettem kozben ezt a torvenyt, es ugy gongolom, nehez lenne minket beleszuszakolni, szerencsere. az en gyerekemnek nincs se magyar szemelyije, se magyar utlevele. meg szerencse, pedig en ki akartam valtani, de a ferjem nem tamogatta, mert feleslegesnek tartotta. mekkora igaza volt!!!
      Erika

      Törlés
  31. Óóóóó... most olvastam végig a posztot. Mi hat éve élünk külföldön. Amikor kiköltöztünk lemondtam a GYES-t is meg mindent. Mégis tavaly kaptunk levelet az Önkormányzattól, hogy a gyereket beiskolázták ide meg ide... aztán meg a kicsit is.
    Azt gondoltam csak valami tévedés lehet, ezért tavaly nyáron amikor otthon voltunk, bementem az Önkormányzat központi információjához. A két hölgy aki ott volt KÖZÖSEN nem tudta megmondani, hogy mi mi a nagy büdös helyzet. Hogy most milyen státuszban vagyunk regisztrálva vagy mi van... Azt mondták menjek fel az oktatási osztályra ahol annyi infót kaptam, hogy írjak az iskolaigazgatónak...
    Szóval most csak kapkodom a fejem mi a frászt csinálhatnék...

    Köszi a posztot, Marcsi blogjáról találtam ide. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez attól függ, hogy lemondtátok-e az állandó lakcímeteket kiköltözéskor. Valószínűleg nem mert akkor biztos köröznének már titeket is, na meg azért iskolázták be mert lakcím szerint biztos tartozik valahová.
      Ebben az esetben egyszerű a helyzet mert csak annyit kell tenned, hogy minden évben szeptemberben iskolakezdéskor kérsz egy iskolalátogatásit abban az országban ahol élsz a sulijukból, ezt elküldöd a magyar lakcímetek szerinti önkormányzat oktatási osztályának egy kísérőlevéllel, hogy a gyerek a tankötelezettségét x országban teljesíti és kész. Mi nem is fordíttattuk az igazolást, úgy is elfogadták.

      Törlés
  32. Nahát, egy sorstárs :) Nagyon hasonlóképp jártunk mi is, és sajnos nem tévedés, akkor is követelik a gyámhivatali hozzájárulást, ha a gyerek mindkét szülőjével él külföldön.
    Mi 10 éve vagyunk házasok, 6 éves a gyerek és lassan 4 éve élünk Ausztráliában, állandó lakosi vízummal. "Ideiglenes külföldi tartózkodás" státusszal kezdtünk, így viszont az APEH talált meg folyton a TB-fizetési kötelezettség miatt, így hát a végleges kijelentkezés mellett döntöttünk. A nagykövetségen keresztül el is kezdtük intézni; befizettük a pénzt, kitöltöttük a lakcímbejelentőket, leadtuk az igazolványainkat, aztán pár hétre rá kaptunk egy jogi paragrafusokkal teli határozatot, miszerint a saját, vér szerinti gyerekünk kijelentkezésének engedélyezéséhez 30 napunk van csatolni a gyámhivatal jóváhagyását. Ahhoz pedig kell többek közt környezettanulmány, munkáltatói igazolás, lakás/házbérleti szerződés, óvodai/iskolalátogatási igazolás, az oltásokról is igazolás stb. és persze mindent hiteles fordításban. És mindent a saját költségemen.
    Megdöbbentő és mélységesen felháborító az egész! Ráadásul akármennyire igyekeztünk is, a környezettanulmányt végül nem sikerült beszereznünk, úgyhogy egyelőre maradtunk inkább ideiglenes külföldi tartózkodásban...
    Egyszerűen szánalmas! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A környezettanulmány mint olyan nálunk sem lesz meg, mert a gyámügynél nagyon hosszú időre kapnánk időpontot, így a bevándorlási hivatalnál beszéltünk egy szociális munkással. Nagyon rendes volt, szinte még ő kért elnézést hogy "turkál" az életünkben. (Meg is kérdezte, hogy ha ilyen országunk van miért nem kérünk itt állampolgárságot? Hja, ha azt olyan egyszerűen adnák...)
      Megbeszéltük, hogy írjon egy igazolást, hogy látta a bérjegyzéket, ház papírjait, iskolalátogatásit..., és hogy nekünk milyen jó itt, beilleszkedtünk, stb. Így csak ezt kell lefordíttatni, mégis csak olcsóbb.
      Ezt fogom küldeni a gyámügynek.
      Őszintén szólva abban bízom, hogy ez csak valami bürokratikus baromság és ha kapnak valami papírt amit hozzátűzhetnek az aktához akkor lezárják az ügyet.
      Majd írok, hogy mi lett a vége, de ha elfogadják, akkor szerintem ti is szerezhettek valami hasonlót, biztos ott is lehet valakivel íratni egy papírt, szerezni rá mondjuk egy közjegyzős pecsétet és azt fordíttatni.

      Törlés
    2. Szia Ditke,
      Az előző is én voltam, csak sietségemben nem jelentkeztem be :) Amit írsz, olyasmi papírom nekem is volt az óvónőtől, leírta milyen szépen beilleszkedett a gyerek, boldog és kiegyensúlyozott stb. Au-ban ennyi bőven elég lenne, Mo-nak viszont korántsem. A környezettanulmány ennél jóval komolyabb és átfogóbb. Itt egy minta 2001-ből:

      KÖRNYEZETTANULMÁNY minta

      Készült: mikor, kinek a lakásán, milyen ügyben
      A lakásban élők személyi adatai
      születési adatok
      családi állapot
      a lakásban lakás minősége
      iskolai végzettség
      foglalkozás
      munkahely
      jövedelem
      eltartottjai száma

      A lakás elhelyezkedése a településen belül melyik lakótelep kertváros. kertváros, udvaros, stb.
      A lakás környezete infrastrukturálisa milyen, van-e telefon (száma), van-e közelben iskola, orvosi rendelő, milyen a közlekedés.
      A lakás nagysága (négyzetméter, szintek, szobaszám, nagyság, funkció, tulajdonosai, bérlői. A lakás általános jellemzői (igényes-igénytelen, tiszta, piszkos, kulturált sivár, gazdagon berendezett szegényes, modem-lelakott)
      A háztartási munkát megkönnyítő berendezések rendelkezésre állnak-e (felsorolásuk).
      A családtagoknak van-e külön szobája, ha gyermek van milyen a közvetlen környezete /megfelelő ruházat, játék, könyv). Több gyermek eseten elkülönített helyük van-e, tesznek-e látható különbséget az egyes gyermekek között a szülők (gondozók).
      Rendelkeznek-e egyéb jelentős vagyontárggyal (gépkocsi típusa), telek (helye nagysága, tulajdoni
      viszonyok).
      Milyen az ott lakók külső megjelenése, viselkedése ápolt, gondozott, nyílt vagy zárkózott, gondozatlan.
      Az ott lakók milyen munkarendben, munkaidő beosztásban dolgoznak, mennyi időt töltenek otthon, együtt. A munkahelyűkön elégedettek-e, megfelel-e a munka a végzettségüknek, elképzeléseiknek, vannak-e munkahelyi konfliktusaik. Dolgoznak-e jövedelem kiegészítésként másutt. Elegendőnek tartják-e a jövedelmüket. Ha igen csak a megélhetésre, vagy egyéb igényeik kielégítésére is
      Van-e hobbijuk, mivel töltik a szabadidejüket, járnak-e társaságba, ha igen csak a családon belül, vagy barátaikkal. Vannak-e barátaik, akiktől számíthatnak segítségre krízishelyzetekben.
      Milyen a kapcsolatuk a család többi tagjaival.

      Sok sikert Nektek, nagyon kíváncsian várom a folytatást!! Hátha újra erőre kapok, és belevágok én is újra :)

      Törlés
    3. Mi egyébként anno a környezettanulmányon kívül (aminek elkészítéséhez itt nincs megfelelő hivatal... ami van, az nem ilyen esetekre van) minden mást prezentáltunk. Kaptak másolatokat munkaszerződésről, házbérleti szerződésről, kétféle óvodai igazolást két különböző oviból, oltások igazolását, és még egy több oldalas levelet is írtam, amiben részletesen elmagyaráztam, hogy milyen vízummal vagyunk itt, ez mire jogosít, valamint írtam az életünkről, a gyerek fejlődéséről is stb. és megadtam a fotóalbumaink linkjeit, ahol többezer fotót láthatnak az elmúlt 4 évünkből, közvetlen lakókörnyezetünkről, kirándulásainkról stb.

      Én is azt hittem, ez csak valami bürokratikus baromság, pláne mivel már a szitu is röhejes, hogy Ausztráliából kelljen bizonygatnom, hogy itt jobb életszínvonalat tudunk biztosítani a gyerekünknek, mint Mo-n. Biztos voltam benne, hogy a lényeg az, hogy a hivatal lássa, hogy a gyerek jár oviba/iskolába, oltva van, van bevétel és van hol lakni is, és onnantól kezdve nem fognak keménykedni.
      Sajnos tévedtem! Hivatalos környezettanulmány nélkül lószart sem ért amiket benyújtottam, simán visszapattantunk róluk :(((

      Törlés
    4. Szia Ági,

      Te jó ég! Na ilyet tőlem tuti nem kapnak. Már csak azért sem, mert semmi közük hozzá, hogy hány autóm vagy hány szobám van! Otthon nem kérdezték, hogy tudom-e fizetni a lakáshitelemet, az autóhitelemet, hogy a fizetésem vajon elég a megélhetésen kívül másra is, akkor itt mi a f..nak turkálnak a zsebemben?! Eleve úgy beszéltem meg a szoc. munkással, hogy SEMMILYEN konkrét adatot ne írjon bele, úgy mint lakcím, munkahely neve vagy címe, konkrét fizetés, stb. SEMMI KÖZÜK HOZZÁ! Csak beleírja, hogy ezekről meggyőződött és a körülményeket megfelelőnek találja. Nem küldök sem fényképet, sem más konkrétumot. Ha ezt nem fogadják el akkor bekaphatják, jöjjenek ki és találjanak meg. Hú, most nagyon felhúztam magam!

      Remélem ez ügyintéző függő is és szerencsénk lesz.
      Ha nem akkor kíváncsi vagyok hogy mi van, mert elvileg én mint felnőtt magyar állampolgár kijelentkezhetek. A nagyikat meg elküldjük, hogy a saját házukból jelentsék már ki az unokákat, mert nem laknak ott. Vagy mi lenne ha eladnák a házat, akkor az új tulaj a két gyerekkel együtt venné meg?! Nonszensz.

      És nálatok akkor most mi van? Ti felnőttek sem jelentkeztetek ki?
      Komolyan , aki megpróbálja betartani a törvényt, az mindig falakba ütközik.

      Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés
  33. És mi van akkor ha szépen állampolgári kérelmet nyújtotok be (már akinek megvan a megfelelő év és a vizsga hozzá) és szépen már nem vagytok hirtelen magyar állampolgárok? Akkor még beszólhatnak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem az csak akkor lenne jo, ha kozben lemondananak a magyar allampolgarsagrol... nem talaltam meg hirtelen az ide vonatkozo torvenyt, de mintha azt olvastam volna a napokban, hogy magyar allampolgarra a magyar torvenyek kulfoldon is vonatkoznak... (kettos allampolgarsag eseten a magyar allam szemeben te magyar vagy) nem szeretnek hulyeseget mondani, de igy remlik.. ettol fuggetlenul meg ha elolvassatok az alaptorvenyeket... hat, nem tudom, hogy sirjak vagy nevessek.. (arrol ami oda van irva es ahhoz kepest ami megy..) az allampolgarsagot meg nem adjak csak ugy sitty-sutty. evek kellenek hozza. Gondolom, Spanyolban is.

      Ditke, ha nem tudod a kert papirokat beszerezni, akkor mi lesz? kerestetek mar ugyvedet? szerintem nem artana. vagy irj brusszelbe...

      Törlés
    2. A spanyolok egyrészt nem ismerik el a kettős állampolgárságot, tehát le kell mondanom a magyarról ha megkérem a spanyolt, másrészt 10 évet kell itt élnem ahhoz, hogy benyújthassam a kérelmet, ebből nekünk még csak 3 van meg. Szóval pillanatnyilag nem működik ez a verzió.

      Törlés
    3. Erika,

      Első körben elküldjük azt ami van: a szoc. munkás által írt igazolást. Ebbe belefoglaljuk a jövedelmeket, lakást, iskolát, nem küldök mindenről külön igazolást mert azt egy vagyon lenne lefordíttatni. És konkrétumokat sem vagyok hajlandó megadni, csak annyit, hogy a körülmények, jövedelem megfelelő a gyerek neveléséhez.
      Aztán ha csak valami formaságról van szó és őket sem érdekli igazán, akkor örülünk :)
      Ha kekeckednek, akkor írok Strassbourgba. Ügyvéddel egyelőre várok, majd ha bekeményítenek, akkor én is. Addig igyekszem együttműködő kedves magyar állampolgár látszatát kelteni :)

      Törlés
    4. Ami a törvényben le van írva, ahhoz betű szerint ragaszkodnak is (ezt el is mondták), illetve ha megnézed a megfogalmazást, ezeken felül még azt kérhet be az ügyintéző, amit csak akar; gyakorlatilag szabadon dönthet, hogy neki mire van még szüksége, hogy megállapíthassa, jó helyen élnek-e a családotokban a gyerekeitek. (...)

      A mi esetünkben legalábbis korántsem csak formaságról volt szó. Akkor feleannyival is beérték volna, mint amennyit végül nem kis munka árán benyújtottunk; de nekik ez sem volt elég. Pedig végig együttműködőek voltunk, próbáltunk megfelelni az elvárásaiknak, bármennyire röhejes és szánalmas is ez az egész. :(

      Nagyon szurkolok Nektek, és kíváncsi vagyok a végkifejletre!

      Törlés
  34. Ditke, anno a szüleim személyesen voltak bent a gyámügynél; világosan elmondták nekik, hogy miket kell benyújtani. A hivatalos környezettanulmányhoz csatolni KELL a jövedelemigazolást, ház/lakásbérleti szerződést (ha még béreltek. Ha már saját van, akkor arról a szerződést...), iskolalátogatási papírokat stb.

    Idézem az ide vonatkozó törvényt:

    22.§ (1) A gyermek végleges külföldre távozására vonatkozó nyilatkozat jóváhagyása (Csjt.77.§(3) bek.) iránti kérelemhez csatolni kell azokat az okiratokat (különösen a külföldi hatóság által kiállított környezettanulmányt, iskolalátogatási igazolást, jövedelemigazolást, befogadó nyilatkozatot), amelyekből megállapítható, hogy a gyermek nevelése, tartása, ellátása, tanulmányainak folyatása külföldön biztosítva van."

    Pont ezen vagyunk mi is mélységesen felháborodva, hogy pofátlanul, minden alap nélkül nem csak hogy kiforgatják a zsebeinket, de meztelenre vetkőztetve a lehető legtüzetesebben vizsgálnak át. Komolyan, mintha valami bűnt követtünk volna el.

    Csupa olyan dolgot kell igazolnunk, amihez qrvára nincs az égvilágon semmi közük! Soha az életben nem volt dolgunk semmilyen hatósággal. Egyszerűen MEGALÁZÓ volt elmenni már az óvónőkhöz is, hogy a magyar gyámügy részére írjanak már valami papírt légyszi, hogy a kisfiam kiegyensúlyozott, boldog gyerek és szépen beilleszkedett a csoportba (így valószínűleg nem verjük otthon kékre-zöldre). Testalkata is megfelel a korának, így valószínűleg enni is rendszeresen kap. Olyan, mintha valami lezüllött drogos prosti lennék, vagy próbaidős sittes, akinek bizonyítania kell a hatóságok felé, hogy képes gondját viselni a gyerekének, különben állami gondozásba vennék. Én itt friss bevándorló vagyok, szegény óvónő honnan tudná, milyen múlttal (nem) rendelkezem?? Nagyon kellemetlen ez az egész :((

    Az nem gond, hogy közben Mo-n már hajléktalan gyerekeknek is kénytelenek óvodát fenntartani (az ő környezettanulmányuk vajon hol van?!?) Rengeteg olyan település van, ahol százával lehet találni olyan gyerekeket, akik rettenetes körülmények között, nagyon komoly mélyszegénységben tengődnek. De amíg otthon döglik éhen valaki, nincs gond.
    Ellenben ha valaki arra vetemedik, hogy egy jobb élet reményében külföldön telepedjen le, onnantól kezdve a kiskorú gyerek hirtelen az állam tulajdonává válik, és a vér szerinti szülők csak akkor nevelhetik tovább a saját csemetéjüket, ha arra a gyámügy külön engedélyt ad... és nekünk, szülőknek kell pénzt, időt és energiát nem sajnálva bizonyítanunk, hogy megfelelően gondját tudjuk viselni a saját gyerekünknek, akivel addig amíg Mo-n éltünk, a kutya nem törődött.
    Ha ez nem Brüsszelbe való téma, akkor semmi. 2012-t írunk, az ég szerelmére! Ti gondoltátok volna, hogy ilyen egyáltalán létezhet?!?

    Kérdésedre válaszolva: igen, így inkább mi sem jelentkeztünk ki. :( Még a végén megtalálja valaki a gyereket a rendszerben (szegényt elhagyták a szülei) és a távollétünkben kihelyezik nevelőszülőkhöz. Vagy rájönnek, hogy nincs is az országban és gyerekcsempészéssel vádolnak meg, és az első Mo-i utunkon lekapcsolnak a reptéren. Ezek után sajnos már bármit el tudok képzelni :(((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági,

      Na ebből nem esznek, csak a testemen keresztül! Tök békés természet vagyok, de ha egyszer felhúztak, onnantól jaj nekik :-)
      Már fogalmazódik is bennem a levél az Eu Bíróságnak. Ditke kontra Magyar Állam per. Hú, ha megnyerem sztár leszek :-)

      és képzelem a lavinát amit ez elindítana :)
      Na jó, nem álmodozom, őszintén szólva a remény hal meg utoljára, hátha-hátha elfogadják azt a papirost...

      Törlés
  35. Tök jó lenne, ha mások is jelentkeznének, akik ugyanígy jártak. Én melletted állok :)

    VálaszTörlés
  36. én ezt talaltam, mint erdekesseget:
    "2011. évi CCXI. törvény

    a családok védelméről 1

    A család az emberi történelemben már a jog és az állam kialakulását megelőzően létrejött önálló közösség, amely erkölcsi alapokon nyugszik.
    A család Magyarország legfontosabb nemzeti erőforrása. A társadalom alapegységeként a család a nemzet fennmaradásának biztosítéka és az emberi személyiség kibontakozásának természetes közege, amit az államnak tiszteletben kell tartania.
    A családban történő nevelkedés biztonságosabb minden más lehetőséghez képest. A család létrejöttének biztos alapja a házasság, amely az egymás szeretetén és tiszteletén alapuló életközösség, ezért az mindenkor megkülönböztetett megbecsülést érdemel."
    plusz ugyanebbol a torvenybol:
    "6. § (1) Az állam elősegíti és támogatja a családbarát szemlélet kialakulását és fenntartását a társadalmi és a gazdasági élet valamennyi területén.
    (2) Az állam gondoskodik a családi élettel összefüggő hatósági eljárások egyszerűsítéséről, valamint törekszik arra, hogy a családok az őket megillető támogatásokat, szolgáltatásokat a lehető legkisebb ügyintézési teher mellett vehessék igénybe."

    még lejjeb:
    "9. § (1) A családban az anya és az apa a szülői felelősség alapján - külön törvényben foglalt eltéréssel - azonos kötelezettségekkel és jogokkal bír.
    (2) A szülő köteles és jogosult arra, hogy kiskorú gyermekét családban gondozza, felelősen nevelje, és a gyermeke testi, szellemi, lelki és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket, valamint az oktatásához és az egészségügyi ellátásához való hozzájutását biztosítsa."

    a szovegszerkeszto nem ad lehetoseget, hogy kiemeljek reszeket,
    pl. hogy a csalad "mindenkor megkulonboztett megbecsulest erdemel", vagy hogy "az emberi szemelyiseg kibontakizasanak termeszetes kozege, amit az allamnak tiszteletben kell tartania", és hogy "a szulo koteles és jogosult arra, hogy kiskoru gyermeket csaladban gondozza"...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, épp elkezdtem gyűjtögetni a vonatkozó jogszabályokat az EU-hoz intézett levelemhez hivatkozásnak :-)

      Törlés
  37. Lassan reagálok, de biztosan :)
    Most összegyűjtöm a jogszabályokat, megfogalmazom a levelet, aztán egy kellően dühös pillanatomban megnyomom az "Elküld" gombot :)

    VálaszTörlés
  38. Hú, olvasom, hová fejlődik a dolog. Angliában 5 év kell az állampolgársághoz, eddig soha nem gondoltam rá, de mostanában egyre vonzóbbnak tűnik...

    VálaszTörlés
  39. nalunk eleg a 4 ev. par eve meg igy volt.
    @ Ditke, jo munkat! ugy ertem, hatekonyat! :)

    VálaszTörlés
  40. Ditke!
    Nem olvastam végig a blogod csak ezt a bejegyzést, még a kommenteket is átugrottam. Szóval lehet, hogy kérdésemre a válasz valahol megtalálható.
    Ezek saját gyerekek vagy lízingelitek őket?
    Mi 4 gyerekkel élünk Ausztriában, pár kisgyerekes magyar családot ismerünk itt, de ilyenről még nem hallottunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. AnTalk,

      Igen, sajátok.
      Valószínűleg azért nem hallhattál erről, mert a legtöbben akik külföldre költöznek megtartják a magyar lakcímüket így a gyámügyet nem érdekli a dolog. Mi leadtuk a személyi igazolványt, lemondtuk az állandó lakcímet és ezért kerültünk az érdeklődési körükbe :(

      Törlés
    2. Szia!
      Mi most készülünk az országot elhagyni. Szintén szeretnék törvénytisztelő módon búcsút inteni....az állandó lakcímem muszáj lemondani, mert nem sajátunk a lakás, de nem akarom leadni a személyimet.....elvileg az unión belül az az útlevél helyettesítésére is használható. Akkor miért is kell leadni?

      Törlés
  41. Sziasztok G.Ildikó vagyok,szlovákiai magya szóval kisebség. ,lányommal most készülök tirolba aki ott kezdené az első osztályt.Én el vált vagyok ex férjem is ausztriába dolgozik igaz ő bécs könyékén de a láthatásban meg egyeztünk ezzel nincs probléma.Nagyon örülök hogy meg találtam ezt az oldalt el küldeném az mail cimemet és minden tapasztalatot élményt szivessen fogadok és borzalmasan hálás vagyok minden apro tanácsért.Ez életem legnehezebb döntése,De Ti már megléptétek én is szeretném ha a lányomnak jobb élete lenne remélem ezzel biztositom neki.gerikildiko@citromail.hu

    VálaszTörlés
  42. 2014. március 15-től a Csjt hatályát veszti, és az új jogszabály (új Ptk) szerint már nem lesz szükség gyámhatósági engedélyre.

    VálaszTörlés
  43. Névtelen? Ez az infó a hatály vesztésről honnan származik?

    VálaszTörlés