Síelés Skóciában

Végre a február közepi síelésről számolhatok be, ami azt jelenti, hgy időben legalábbis utólértem magamat :-) Leginkább azért igyekeztem, mert márciustól minden hónapra jut legalább egy utazás, ha nem akarom teljesen elveszteni és összegubancolni a történet fonalát jó lesz vigyázni :-)

Mivel Írországban nincsenek síelésre alkalmas hegyek, aki ilyen téli sportokra vágyik annak más ország felé kell kacsintgatnia. Mi idén Skóciát választottuk, amire általában eléggé rácsodálkoztak az emberek, hiszen nem kifejezetten nemzetközi sícélpont, inkább a helyiek látogatják a közeli pályákat. Nos nekünk a legfőbb szempont a közelség volt: lehetőség szerint minél kevesebbet kelljen utazással tölteni. A közelünkben kb 40 percnyire a Derry reptér található, Dublinba 3 órát kellett volna kocsikázni. Mivel Derryből Glasgow-ba van közvetlen járat, innen jött az ötlet, hogy akkor próbáljuk ki a Glenshee sícentrumot. 

Glenshee , Skócia

Azt kell mondjam, nekünk tökéletes volt. Az idővel szerencsénk volt, mínusz 1-2 fok volt és csak néha szállingózott a hó, vagy leszállt a köd, de amúgy tiszta és szélcsendes időt fogtunk ki. 

pályatérkép

Aki régóta olvassa a blogomat az figyelemmel kísérhette néhány éve az első sílécre kapaszkodásunkat. Azóta úgy tűnhet, mintha egész jól menne a dolog, hiszen minden évben síelünk pár napot. Igaz, tavaly a térdszalag szakadásom miatt kihagytam, de ettől a többieknek azért még jutott havas lejtő. 

Az a fene nagy igazság, hogy a gyerekek imádják, tényleg ügyesen síelnek, tavaly voltak iskolai sítáborban is, ott már a piros pályára is felengedték őket. Az apjuk is egész jól elboldogul, bár állítja, hogy annyira azért nem élvezi, de mindig mindenhonnan esés nélkül lecsúszik. Nem úgy szerénységem, aki, különösen a válltörés és a térdszalagszakadás óta - hogy is mondjam - nincs a helyzet magaslatán. Konkrétan most úgy éreztem magam, mint egy harmadrangú vígjáték főszereplője, aki valamilyen véletlen folytán egy fekete sípálya tetején találja magát, léccel a talpán, aztán uccu neki, lelökik és hajrá. 

A különbség kettőnk között talán csak annyi, hogy a vígjátékban hősünk profikat megszégyenítő sebességgel és technikával siklik lefelé, max. némi karlóbálás és ordítás kíséretében, majd sértetlenül átszaltózva a pályát határoló kerítést még a vadonban is tesz egy kört, mielőtt magabiztos, ellenfeleket/üldözőket megszégyenítő mosollyal megáll a végén, míg mindenki más esik-bukik. 

Na ebben a jelenetben én a "mindenki más" szerepében tetszelgem, így az idei év nagy sikerének könyveltem el, hogy minden csontom és szalagom egyben maradt. (Legjobban a térdemet féltettem, meglepő módon viszont meg se éreztem a régi sérülést. Most vagy nagyon jól csináltam valamit, vagy nagyon rosszul....) Régebben legalább különösebb félelem nem volt bennem, gondoltam ha kitartóan csúszkálok előbb-utóbb belejövök. Idén viszont kifejezetten paráztam, ami nem jó. Mondhatni kifejezetten csökkenti a sport élvezeti értékét. 

Végül úgy döntöttünk, hogy megegyeztünk a gyerekekkel a találkozóhelyben és megbeszéltük, hogy melyik pályákra mehetnek egyedül (illetve mindig együtt voltak, figyeltek egymásra, helyettünk is). Így ők megállás nélkül síeltek, én meg csak úgy komótosan*: 'egy kis csúszás, egy forró tea a büfében' elvet követve. 

Ettől függetlenül a havat szeretem, a táj gyönyörű, és a sípályák tetejérő való kilátásért még a kéz-és lábtörést is megkockáztatom. Úgyhogy megyünk jövőre is. Legalábbis addig míg a gyerekek velünk jönnek és nem a majdani haverokkal - a csajokat nem szeretném megfosztani ettől az éménytől. 

Hazaindulás előtt még egy gyors kincskeresés is belefért (a geocachingről itt írtam részletesebben, ez pedig a honlapjuk, ha valakit érdekel) és sikerült egy Travel bug-ot találni. Ezeket a kis apró, egyedi kóddal ellátott figurákat magyarul azt hiszem "utazó ügynök"nek hívják. Az elrejtett ládában várják, hogy a következő megtaláló magával vigye, tovább utaztassa őket. A mi ügynökünk Belgiumból indult, most épp Skóciában találtunk rá, ahonnan velünk utazott Írországba. A neten követhető az útja, a hétvégén igyekszünk kirándulni egyet és útjára bocsátani: kíváncsi vagyok hol lesz a következő állomása. :-)

egy világháborús emlékműhöz vezetett minket a GPS

ő a mi kis Utazó Ügynökünk

Skóciában egyébként rengeteg a látnivaló, gyönyörű a táj, úgyhogy bár ez az utazás most nem a hely megismeréséről szólt, még biztos, hogy visszatérünk. 

Stirling

a síközpont közelében alkonyatkor rengeteg szarvast lehetett látni, több száz állat bóklászott a környéken

sajnos csak a telefonommal tudtam fényképezni, azt is csak kutyafuttában, mert nem volt leállósáv, az út közepén meg nem maradhattunk, jöttek a kocsik mögöttünk :-(

*először nyugdíjas tempót akartam írni, de félúton rájöttem, hogy a nyugdíjasok százszor jobban síeltek mint én, szóval ez nem állná meg a helyét...