2018. december 23., vasárnap

Túrák a Szlovák Paradicsomban (Slovenský raj)

A szállásunk Dedinkyben, egy víztározó mellett volt. Egy nagy családi házat béreltünk, innen indultunk a környék felfedezésére. 






Volt hogy csak az orrunk után mentünk, volt, hogy kincseket keresve követtük a GPS koordinátákat, és volt, hogy térképpel indultunk a kijelölt túraútvonalon. Ez csak azért jó, mert úgy néz ki, mintha tudnánk merre megyünk, mondhatni magabiztosságot ad - ehhez képest kb félúton derült ki, hogy lehet, hogy végig fordítva tartottam a térképet...? így kicsit hosszabb lett az út a tervezettnél, viszont gyönyörű volt és az egész családnak ez az egész napos hegyre-fel-le túra lett a kedvence. Annyira jól sikerült kiszámítani, hogy épp visszaértünk a parkolóba mikorra teljesen besötétedett. Egy profi hegymászó csinálhatta volna pontosabban :-) Az egész napos túra végül több mint 20 km lett, úgyhogy a nap végére kellemesen elfáradtunk.

Cingov-ból indultunk, felmásztunk a Tamás kilátóhoz, onnan tovább a Hernád völgyében a kék úton a Letanovsky Mlyn-en keresztül a zöld útvonalon a létrákon fel másztunk a Klastorisko kolostorromokig, majd ott visszafordultunk a kék útvonalon a Tamás-kilátó majd a parkoló felé.
(kattintásra a térkép nagyítható)


A Szlovák Paradicsom elnevezés a karthauzi szerzetesektől származik, akik az 1920-as években építettek kolostort Klastorisko-nál. Az itteni lakosok régen halászatból és szarvasvadászatból tartották el magukat. A terület nem termékeny, így mezőgazdasági munkákat nem nagyon végeztek errefelé. Az erdőgazdálkodás nem volt túl sikeres. 1988-ban nemzeti parkká nyilvánították, azóta kedvelt turistacélpont.
Szlovák Paradicsom Nemzeti Park, 1988







nem az apja tériszonyát örökölte, az biztos...

Tamás kilátó - erre emlékszem gyerekkoromból, ide többször felmásztunk. 

az út nagyon jól ki volt táblázva, a jelek felfestve






a folyón többször átmentünk kis hidakon



a sziklafalhoz rögzített lépcsőkön tudtunk közlekedni

tériszonyosoknak meggondolandó
- mondjuk Zsolt ezt jól viselte, itt nem túl nagy magasságok voltak







persze itt is megálltunk néha pihenni, addig meg valahogy egymásra került pár kavics... :-)


ez a forrás igazán jól jött, már ideje volt megtölteni a kulacsokat

A Letanovsky mlyn-nél van kialakított pihenőhely





és kicsit tovább haladva egy büfére bukkantunk



meredek fehér mészkősziklák kísérték a folyót




Később nehezedett a terep.
Szerencsére nem volt sok víz, így sportcipőben sem volt gond a hegymászás,
de azért egy jó túrabakancsot érdemes hozni

A Klastoriská roklina létráin csak egyirányú forgalom van, lentről felfelé, ezt mi nem tudtuk előre (bár menet közben rájöttünk, hogy a térképen a kis fekete nyilak ezt jelentik)
A lányok kedvencei lettek ezek a nagy létrás kapaszkodók, ez tette izgalmassá a túrát :-)





pihenő

Klástorisko

itt is volt pihenőhely, büfé



mivel már esteledett, inkább az ismert utat választottuk visszafelé,
így ismét kereszteztük a folyót és visszamásztunk a Tamás kilátóhoz. 

kellemesen elfáradva
ez volt az útvonal Cingov parkolóból és vissza

Egy-egy túrázós nap közé pedig barlanglátogatásokat és kisebb sétákat iktattunk be, így a nyár végére valóban feltöltődtünk - kell is, hogy a hosszú őszi-téli ír esőhöz jó pofát tudjunk vágni :-)

Egész ötletes rejtésekre bukkantunk kincskeresés közben:

a vasúti sín mellett az egyik betonoszlopban levő rozsdás csavar rejtette a logbook-ot 

a farönk belsejében volt a kincs

erdő mélyén, gallyak alatt fémtáska, ki kincset keres dobozkáját itt találja 

itt pedig a fa odvában rejtőzött a kincses ládika
Egy másik nap egy rövidebb túrát csináltunk (egy helyen volt egy fizetős szakasz, néhány Euro, de nem tudtuk előre, még jó, hogy vittünk pénzt magunkkal). Út közben egy szlovákiai magyar házaspárral találkoztunk és egy ideig együtt sétáltunk. Elég szomorú dolgokat mondtak a szlovák politikai helyzetről...

Dedinkíből a tópartrók indultunk Mlynky irányába,
onnan Havrina Dolina majd fel Geravy irányába, onnan pedig vissza a tóhoz












itt a létrás szakaszon kellett jegyet váltani, a jegy elvileg balesetbiztosítást is magába foglal arra a napra







itt is egy büféhez jutottunk, meg is álltunk uzsonnázni egyet


a lányok pedig addig az állatokat etették
- rejtély, hogy mitől jobb az a fű amit kívül szednek annál ami a kerítésen belül van,
mindenesetre komoly versengés folyt a zsenge falatokért 




a korcsolyának, sílécnek nem volt épp szezonja, de a sarló/kalapács is kicsit anakronisztikus


5 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és kalandos kirándulás volt.
    Ez most rögtön Görögország után volt? Néha úgy tűnik, hogy ti hetekig vagy hónapokig vagytok egyhuzamban szabin, hogy lehetséges ez?? :-)
    Nekünk pont a keveés szabadság és az, hogy egyhuzamban csak 3 hétre engednek el, az akadálya sok utazásunknak. Pl. Újzéland nagy gondot okoz, mert oda 5-6 hétre érdemes menni, és évek óta nem jutunk megoldásra.

    VálaszTörlés
  2. Spanyolországban 4 hét szabink volt, ott nem lehetett napokra bontani , minimum egy hét volt amit ki tudtunk venni, de jobban szerették ha egyben vagy max 2 részletben vettük ki, úgyhogy onnan általában egy hónapra mentünk el, akkor voltak az autós Európa-körutak. Most itt Írországban eleve az alapszabadság 6 hét, úgy bontjuk részekre ahogy akarjuk, plusz ebbe nem számít bele ha konferenciára megyünk - ezért kötjük össze az utazások egy részét a kongresszusokkal:-) A férjem vezető pozícióban van, csak az ügyeleti héten nem lehet elmennie, illetve akkor helyettest kell fizetnie maga helyett, de amúgy senki nem szól bele, hogy mikor hová megy. Én meg "szabadúszó" vagyok, akkor dolgozom és akkor utazom, amikor akarok :-) Ezért is szaporodtak meg az utazásaink mióta átköltöztünk Írországba. Mondjuk 5-6 hét egyben itt sem lenne egyszerű de nem is megoldhatatlan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg ami minket még korlátoz, az az, hogy meg kell oldani a gyerekfelügyeletet. Vagy iskolaszünetben utazunk, amikor tudnak velünk jönni, vagy ki kell reptetni valamelyik nagyszülőt, meg taxit kell fizetni aki hozza-viszi őket, mert fordított oldalon senki nem mer vezetni... de még pár év és kaphatnak jogsit meg ellesznek egyedül :-)

      Törlés
    2. Nekünk is hat hét a szabadságunk, és néha ki tudjuk toldozgatni túlórákból felgyűlt szabadnapokkal, de a probléma máshol van, hogy egy huzamban nem engednek el egyikőnket sem 3 hétnél hosszabb időre, mert addig azoknak kell megszakadniuk, akik ott maradtak és helyettünk is dolgoznak. :-(

      Törlés
  3. Ja, értem. Itt nekünk más a rendszer. Nálunk 4 hét gond nélkül, de a férjemnek minden 5. hét ügyeleti hét, akkor csak akkor tud elmenni ha szerez maga helyett helyettest, de megoldható lenne. Mivel nekem semmi nem fix, én hozzá alkalmazkodom, akkor vállalok munkát amikor nincs semmi tervben.

    VálaszTörlés