Újabb titkokra derül fény, avagy megint 5 dolog magamról

Megint kaptam egy díjat, most Mollytól, ez épp Liebster blog néven fut. 

Jó dolog ez a díjazósdi (legalábbis én mindig örülök ha kapok valamit, bármit, úgyhogy jöhet :-) ), bár úgy látom nagyon egy kaptafára mennek ezek: köszönd meg (Köszönöm szépen.), mondj x dolgot magadról, add tovább. Persze én olvaslak - te olvasol - ő is olvasson, lehet szélesíteni az olvasóközönséget.

Mondjuk ez engem annyira nem érint, sosem értettem az iwiw-en sem, hogy miért jó az ha valakinek ezer meg egy ismerőse van. Nyilvánvalóan nem tartja ennyi emberrel a kapcsolatot, a szomszéd néni unokája, akivel még általánosban játszottunk együtt két napot a nyári szünetben - nos az számomra még az ismerős kategóriáját sem üti meg. Ennél már csak a facebook a rosszabb, ott még csak nem is ismerősök, hanem barátok vannak. Személy szerint a fél kezemen meg tudom számolni, hogy hány barátom van. Hozzájuk nincs szükségem fészbúkra mert anélkül is tudom a születésnapjukat (az más kérdés, hogy rendszeresen elfelejtem mikor aktuális lenne - de nem hiszem, hogy ezen múlna a barátságunk) és amúgy is megbeszéljük/írjuk a fontos dolgainkat. És vészhelyzetben meg amúgy sem így üzengetünk, tudják, hogy felhívhatnak hajnal 3-kor is ha épp akkor van szükségük rám. Szerintem ez a barátság. Van még kb. egy tucat ember akik mondjuk úgy, hogy olyan barát-félék, de velük is tartok kapcsolatot e-mailen, skype-on, ha alkalom adódik akkor személyesen, kapok tőlük fényképeket, szóval ha akarjuk el tudjuk érni egymást. Akik ebbe  a kategóriába sem férnek bele,  ők meg megtalálnak ha akarnak, mondjuk a barátaimon keresztül :-)

Szóval ezért nem lehet engem fellelni ilyen közösségi oldalakon. Talán ha bevezetik a 'barátaim' mellett az 'ellenségeim' kategóriát akkor benevezek, ott biztos több embert tudnék összegyűjteni :-)

Mondjuk úgy, hogy ezzel letudtam az első dolgot magamról.

A második legyen az, hogy jó ha tudjátok, hogy csak akkor kérjétek ki a véleményem valamiben, ha tényleg kíváncsiak vagytok rá. Képtelen vagyok az udvariassági "hát persze, szerintem is" válaszokra, pedig sajnos az emberek többsége a saját gondolatának megerősítését várja ha tanácsot, véleményt kér. És jaj nekem, ha azt mondom, hogy hát szerintem márpedig nem. Itt a 'szerintem'-en van a hangsúly, így, egyes szám első személyben, ettől még mindenki azt csinál amit csak akar, de a legtöbben ezt támadásnak, beszólásnak veszik. Ezerszer megfogadtam, hogy nem szólok inkább semmit, de azért valljuk be, ha csak ketten beszélgetünk valamiről akkor elég hülyén jön ki a "és szerinted?" kérdésre a mély hallgatás...  (Bár akkor meg minek kérdezi??)

Jó, van hogy nem tudom türtőztetni magam és társaságban is kijön belőlem a dolog, ilyenkor aztán meg is kapom a magamét, több frontos támadás keretében.

Na nem mintha nagyon zavarna, inkább csak értetlenül állok előtte. (Ez magyarázza az első pontban említett ellenségeim kategóriát :-) )

A terhesség előtt a testtömegindexem nem érte el a normál kategória alsó határát. Mondhatni sovány voltam.   Ebben nem volt semmi tudatosság vagy fogyókúra, egyszerűen nem jöttek rám a kilók. 

(Egy egyetemi csoporttársam egyszer bevallotta, hogy párszor utánam jött a wc-be hallgatózni, hogy vajon nem bulimiás vagyok-e, mert az lehetetlen, hogy csokit csokival (mmmm a marcipános Milka meg a Piros mogyorós volt a kedvencem:-) ), hamburgert ischlerrel, és mégis lötyög rajtam a ruha, ő meg...)

Ezúton üzenem (nem konkrétan neki, ő amúgy tök normális volt), hogy ha valaki udvariatlanságnak érezné ha közölnék vele, hogy "úristen, te milyen kövér vagy!", akkor higgye el nekem, hogy a soványabbaknak ugyanolyan szarul esik az "úristen, olyan sovány vagy, nincs valami bajod? Eszel te rendesen? Te jó ég, kint vannak a bordáid!" és hasonló beszólások. És igen, ha szerintük hízni könnyű mert csak enni kell (mellesleg én ettem, kettő helyett is) akkor fogyni is könnyű, csak nem kell enni. 

Aztán a terhesség megoldotta a dolgot, azóta bekerült a BMI-m a normál tartományba. :) Sőt, már olyat is kaptam, hogy "nem vagy te terhes? Olyan nagy a hasad" :-D Jó, már tényleg nem befelé horpad, sőt... De én ennek tudok örülni és nem zavar az úszógumim :-)

Akkor ezzel megvan három. 

Dönteni fél perc alatt tudok bármilyen kérdésben, sőt, utálom ha hezitálnak körülöttem. Ha valamit nem tudok akkor fél óra gondolkodás után sem fogom jobban tudni, nem? Ez mondjuk legyen a negyedik, csak így röviden, hogy megkíméljelek benneteket a sok olvasástól :-)

Hú, még egyet...

Még boldogult ifjú koromban elküldtek otthonról facsavart venni. Annak rendje-módja szerint bementem a boltba és mivel fogalmam sem volt róla, hogy pontosan mit és hol kellene keresnem hát megcéloztam egy eladót. Egy rendes fiatal srác volt aki azonnal és készségesen kiszolgált. Én viszont mikor megláttam, hogy mit akar rám sózni felháborodottan közöltem, hogy én FAcsavart akarok, ez meg láthatóan FÉM. Szegény úgy elkezdett röhögni, hogy még a könnye is kicsordult. Azóta óvatosabb vagyok és mikor az építkezéskor gipszkarton csavart kellett vennem már előre kikérdeztem a fickót, hogy pontosan hogy is kell kinéznie annak az izének amit majd el fogok hozni. Részletes leírással indultam hát a boltba, ahol már meg sem kellett céloznom az eladót, mivel kb. 6 hónapos ikerterhesen elég feltűnő jelenség voltam így egyből ketten is a segítségemre siettek. (Ezért is imádtam terhes lenni :-) ) Én, bizonyítva hozzáértésemet részletesen elmagyaráztam, hogy olyan gipszkarton csavart akarok ami ... mire kedvesen közölték, hogy köszönik, tudják mi az a gipszkarton csavar. Jóvanna, csak a biztonság kedvéért mondtam...

Mára ennyi belőlem elég is lesz. :-)

Annyiban viszont szabályt szegek, hogy nem adom tovább a díjat. Illetve nem neveznék meg konkrétan senkit, úgyis kint vannak az általam olvasott publikus blogok, a privátokat meg amúgy sem linkelném be. De bátran érezze bárki megszólítva magát ha van kedve játszani és leírni 5 pontban élete legsötétebb titkait vagy kitárni lelke legmélyebb bugyrait :-)